Tóth Vera szívszorító posztja a Silvanus-tűz kapcsán: Az egyik legcsodásabb szülinapozás volt
Tóth Vera és a családja pár nappal ezelőtt még a visegrádi szállodában ünnepelt. Az énekesnő 24 óráig elérhető Instagram-történetében szólalt meg a Silvanus Hotelben történt tűzesetről.
Tóth Gabi és a párja, Papp Máté Bence a napokban a visegrádi Silvanus Hotelben töltötték az egyik éjszakát, ám szombaton már nem voltak ott, amikor kitört a tűz. A TV2 sztárja azért látogatott Visegrádra a táncos párjával, hogy a nővére, Tóth Vera születésnapját ünnepeljék – írja a Blikk.
„Pár napja a családdal ünnepeltük a szülinapunkat a Silvanus Hotelben, Visegrádon. Az egyik legcsodásabb szülinapozás volt, ez a hely pedig a szívem csücske”
– fogalmazott a korlátozott ideig megtekinthető posztjában Tóth Vera, aki egy közös családi fotót osztott meg.
„A legtöbb erőt kívánom a vezetőségnek, akik jó barátaink” – tette hozzá egy másik bejegyzésben.
Ahogy már írtunk róla, jelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz. A szálloda igazgatója szerint a könnyűszerkezetes tetőt ki kell cserélni. Pintér Róbert telefonon elmondta: a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt, 143 szobát adtak ki, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak. A személyzetet és a vendégeket evakuálták, az oltás nagy erőkkel zajlott. A negyedik emelet és az ottani lift, illetve a tetőszerkezet egy része megsemmisült.
Tóth Gabi és a párja, Papp Máté Bence a napokban a visegrádi Silvanus Hotelben töltötték az egyik éjszakát, ám szombaton már nem voltak ott, amikor kitört a tűz. A TV2 sztárja azért látogatott Visegrádra a táncos párjával, hogy a nővére, Tóth Vera születésnapját ünnepeljék – írja a Blikk.
„Pár napja a családdal ünnepeltük a szülinapunkat a Silvanus Hotelben, Visegrádon. Az egyik legcsodásabb szülinapozás volt, ez a hely pedig a szívem csücske”
– fogalmazott a korlátozott ideig megtekinthető posztjában Tóth Vera, aki egy közös családi fotót osztott meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Először posztolt közös fotót új párjával Muri Enikő: Cseke Katinka volt férje rabolta el a szívét
Az énekesnő egy szerelmes képpel árulta el, hogy egy táncos oldalán találta meg a boldogságot. Úgy tudni, korábban már alkottak egy párt, de akkor nem tartott sokáig a szerelem.
Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.
A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.
Muri Enikő sokáig Tóth Szabival, a Sugarloaf zenekar másik oszlopos tagjával volt együtt, korábban a Nyerő Páros című műsorban is közösen szerepeltek. Hat közös év után tavaly májusban szakítottak, de a zenekar miatt jó viszonyban maradtak.
Az énekesnő új párja pedig korábban Cseke Katinka színésznő férje volt, akitől egy kislánya is született.
Úgy tudni, Muri Enikő és Patonai Norbert nem először találtak egymásra: a hírek szerint 2018-ban már egyszer összejöttek, de néhány hónap után véget is ért a kapcsolatuk – írja a 24.hu.
Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.
A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlan fordulat a Megasztárban: Ördög Nóra sírva fakadt, amikor kiderült az új műsorvezető személye
Ördög Nórát teljesen váratlanul érte a TV2 bejelentése, és nem is tudta leplezni meghatottságát. A kamerák előtt zajlott le a drámai pillanat, amikor kiderült, hogy női műsorvezetőtársat kap.
A TV2 pénteken bejelentette, hogy a Megasztár idei, kilencedik évadát Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezeti. A döntés értelmében Szépréthy Roland egy évad után távozik a műsorvezetői posztról. A hírt egy meglepetésvideó kísérte, amelyben Ördög Nóra láthatóan meghatódott a bejelentéstől.
Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója egy Instagramra feltöltött videóban közölte a hírt a két műsorvezetővel, akiket láthatóan váratlanul ért a felkérés. A felvételen Ördög Nóra nem tudta leplezni érzelmeit, mire Lékai-Kiss Ramóna a könnyeit törölgető kolléganőjéhez fordult.
A csatorna a produkció folyamatos megújításával indokolta a változtatást, amelynek célja a fiatalabb generációk megszólítása - írta a Blikk. Ez a stratégia már a tavalyi, nyolcadik évadban is megmutatkozott, amikor Szépréthy Roland váltotta a tehetségkutató addigi állandó arcát, Till Attilát. Szépréthy nemcsak a Megasztárban, hanem más produkciókban is bizonyított, legutóbb a Super TV2-n futó Észbontók műsorvezetőjeként debütált. Az idei évadban a csatorna egy női műsorvezetői párossal viszi tovább a formátum frissítését.
A Megasztár a TV2 idei műsorstratégiájában is kiemelt helyet foglal el több más nagyszabású produkció mellett. A tehetségkutató pontos premierdátuma és a zsűri végleges összetétele a későbbiekben derül ki.
A TV2 pénteken bejelentette, hogy a Megasztár idei, kilencedik évadát Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezeti. A döntés értelmében Szépréthy Roland egy évad után távozik a műsorvezetői posztról. A hírt egy meglepetésvideó kísérte, amelyben Ördög Nóra láthatóan meghatódott a bejelentéstől.
Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója egy Instagramra feltöltött videóban közölte a hírt a két műsorvezetővel, akiket láthatóan váratlanul ért a felkérés. A felvételen Ördög Nóra nem tudta leplezni érzelmeit, mire Lékai-Kiss Ramóna a könnyeit törölgető kolléganőjéhez fordult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tarján Zsófia volt nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendége. Ebben az énekesnő őszintén beszélt a gyerekkoráról, az édesanyjával való kapcsolatáról.
De arról is, hogy gyermekként, majd kamaszként milyen sérelmeket szenvedett el.
Az énekesnő édesanyjának, Hernádi Juditnak 12 éven át Görög László volt az élettársa, 2003-ban szakítottak.
Tarján Zsófi elmondta, ez a mai napig hatással van a párkapcsolataira.
„Görög László volt kvázi a nevelőapám, akivel nem volt túlságosan kellemes az utolsó, mondjuk hat év, amit édesanyámmal együtt töltöttek. Tehát a mi viszonyunk nem volt jó”
– mondta az énekesnő.
Szerinte a viszonyuk akkor romlott meg igazán, amikor kamaszodni kezdett és egyre bátrabban nyilvánította ki a véleményét.
Úgy látja, a személyiségük ütközött. Illetve az is lehetett az ellentétek oka, hogy Görög Lászlónak szerinte nem volt kamaszkora, ezért nem értette meg őt.
„Én azért teljesen másfajta ember vagyok, tehát bennem mindig volt egy lázadás, egy tűz, egy vadóc, egy punk, egy valami. A Laciban meg nem. Ezért nem hibáztatom.”
A feszültség odáig fajult, hogy a közös otthonban is alig szóltak egymáshoz.
„Én azt éreztem, hogy semmit nem csinálok jól, és a jelenlétem zavarja őt. Elkezdődtek olyan periódusok, amikor nagyon komoly mosolyszünetek zajlottak le"
– árulta el Tarján Zsófia Kadarkai Endrének.
„Együtt éltünk egy háztartásban, de hónapokig alig beszéltünk. Amikor ő vitt be kocsival a suliba, az egy kínszenvedés volt. Mindkettőnknek egyébként.”
A kapcsolatukat tovább terhelte, hogy Tarján Zsófia gyerekként túlsúlyos lett, amiért elmondása szerint a nevelőapja folyamatosan bírálta.
„Nagyon sokat kaptam tőle a kövérség miatt. Hogy miért eszem, hogy miért rakom bele azt a bevásárlókosárba, hogy ne egyek annyit, hogy nem fogok kelleni senkinek”
– emlékezett vissza.
Hernádi Judit és Görög László kapcsolata 1991-ben kezdődött, Tarján Zsófia ötéves volt, amikor a színész az életük része lett.
Tarján Zsófia volt nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendége. Ebben az énekesnő őszintén beszélt a gyerekkoráról, az édesanyjával való kapcsolatáról.
De arról is, hogy gyermekként, majd kamaszként milyen sérelmeket szenvedett el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
86 éves korában meghalt Chuck Norris, a Walker, Texas Ranger sztárja. A színész családja a közösségi médiában tudatta, hogy Norris békében távozott csütörtökön, de a halál okát nem kívánták közölni.
„A világ számára harcművész, színész és az erő szimbóluma volt. Számunkra odaadó férj, szerető apa és nagyapa, kivételes testvér és családunk szíve. Munkájával, fegyelmével és kedvességével emberek millióit inspirálta, és maradandó nyomot hagyott rengeteg ember életében” - írták.
Norris csütörtökön, a hawaii Kauai szigetén került kórházba, miután rosszul lett – írta meg elsőként a TMZ. A portál szerint a színész állapota nem volt kritikus, sőt, a beszámolók alapján jó kedélyű volt, és még egy nappal korábban is edzett.
Chuck Norris valódi harcművész-bajnokként szerzett hírnevet, mielőtt akciósztár lett. Bruce Lee ellenfeleként tűnt fel az 1972-es A Sárkány útja című filmben, a nyolcvanas években pedig olyan filmek főszereplője volt, mint az Ütközetben eltűnt vagy a Delta Kommandó. Legismertebb szerepe Cordell Walker a Walker, a texasi kopó című sorozatból, amely 1993 és 2001 között futott.
Később az internetes mémek világában élt tovább, ahol abszurd, emberfeletti képességekkel ruházták fel.
Carlos Ray Norris Oklahomában született, 1958-ban csatlakozott a légierőhöz. Dél-koreai szolgálata alatt kezdett harcművészetekkel foglalkozni, leszerelése után pedig karateiskola-hálózatot nyitott, ahol több híresség, köztük Steve McQueen és Priscilla Presley is tanult. Norris kétszer nősült, második feleségével, Gena O’Kelleyvel 1998 óta éltek együtt. Öt gyermeke és több unokája gyászolja.