SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Vera megmutatta a mennyasszonyi ruháját és több részletet is elárult az esküvőjéről

Egy Daalarna ruhában mondta ki a boldogító igent. Az énekesnő azt is elárulta, hogy két nappal a lagzi előtt még az is kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán esküvő.


Miközben Tóth Gabi magánélete romokban hever a válása után, nővére, Vera élete talán legboldogabb időszakát éli. Az énekesnő ugyanis augusztus első hétvégéjén titokban férjhez ment szerelméhez, Pauli Zoltánhoz.

Vera a Story Magazinnak most megmutatta az esküvői ruháját, és több részletet is elárult a lagziról, amit az időjárás miatt az utolsó pillanatban teljesen át kellett szervezniük.

„Eredetileg Palkonyán, a hegy tetején, a szabad ég alatt szerettünk volna megesküdni a barátaink, a Haraszti család borbirtokán. A dekorosunk, Anita segítségével már mindent kiválasztottunk, lefoglaltunk, megrendeltünk, kompletten összeraktuk az egész lakodalmat, csakhogy két nappal az esküvő előtt az egész addigi munkánk dugába dőlt.

Kiderült, hogy 30 fokos napsütés helyett ítéletidő lesz, pedig még mezőgazdászokat is megkérdeztünk, hogy mire számíthatunk. Nem jött be”

- mondta az énekesnő. Így az egész eseményt kompletten át kellett szervezniük, sőt még az is kérdésessé vált, hogy lesz-e egyáltalán esküvő.

Vera bevallása szerint „önkívületi állapotba” került, fogalmuk sem volt, mihez kezdjenek, mindössze két nappal a tervezett lagzi előtt.

„Végül Benes Anita, a Daalarna vezető tervezője és egyben a menyasszonyi ruhám megálmodója segítő kezet nyújtott, és a férjével együtt akcióba léptek. Ha ők nincsenek, esküvőnk sincs! Nagyon hálásak vagyunk nekik” - mondta Vera. Az esküvőt Tóth Gabiék szentendrei házában tartották meg, Anita pedig teljesen átvarázsolta a dekorációt és a berendezést.

„Az esküvő előtti napon még bútorokat pakoltunk, és több kört is megtettünk Palkonya és Szentendre között, hogy minden átkerüljön az új helyszínre. Az esküvő napján dél körül érkeztem meg a helyszínre, és ott kezdtük meg a szépítkezést a szűk családdal, valamint a koszorúslányokkal.”

Vera a húgát Gabit, az unokahúgát, Hannarózát, egyik barátnőjét, Vikit, párja testvérét, Anitát, a férje unokahúgát, Noémit és egy barátnője kislányát, Adélt kérte fel koszorúslánynak. A készülődés az énekesnő elmondása szerint fantasztikus hangulatban telt: „a gyerekek játszottak, szaladgáltak, mi pedig pezsgőztünk, nevettünk, jókat beszélgettünk”.

Vera még azt is elárulta, hogy a csokrát poénból nem a lányok, hanem a fiúk felé dobta. Igaz, mindenki elszaladt, és végül senki nem kapta el, de ők jót nevettek.

„Most már hivatalosan is Pauli-Tóth Veronika vagyok, amit ugyan még furcsa kimondani, de nagyon tetszik. Csak a magánéletben fogom a férjezett nevemet használni, a nyilvánosság előtt továbbra is Tóth maradok, hiszen így ismernek az emberek, de tagadhatatlanul asszonnyá váltam. Egész életemben olaszos stílusú feleségnek éreztem magam, most pedig már papírom is van róla”

- mondta Vera.

(Forrás: Sassy)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csepregi Éva kapcsolata is véget ért 15 év után 60 felett – ezt üzeni Szűcs Judithnak, aki hasonló cipőben jár
Mindkét énekesnő hosszú éveket töltött párkapcsolatban, mégis más útra léptek. Szabadságról, újrakezdésről és saját ritmus megtalálásáról beszéltek.


Ahogy arról korábban írtunk, Szűcs Judith 16 év után döntött úgy, hogy véget vet kapcsolatának lett származású vőlegényével. A 72 éves énekesnő újra egyedül él, és bár nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést, úgy érezte, most inkább a saját útját szeretné járni.

Hasonló helyzetet élt meg korábban Csepregi Éva is, akinek 15 év után ért véget a párkapcsolata. Az énekesnő 60 éves kora felett maradt egyedül, és nyíltan beszélt arról, milyen nehéz volt számára a szakítás utáni időszak. Elmondta, hogy a kapcsolatában sokszor megalkuvó volt, ami egy idő után nagyon zavarta. Úgy fogalmazott, nem tud hosszú távon működni ott, ahol korlátozzák a szabadságát, és nem olyan módon szeretik, ahogy számára fontos lenne.

A Neoton Família sztárja most üzent is Szűcs Judithnak.

„Judithnak is azt mondom, hajrá! Az élet annyiféle lehetőséget nyújt! Viszont lehet, hogy ebben az életszakaszban már máshol kell keresni... Velem is így volt, de hogy pontosan min is mentem át közvetlenül a szétválás után, abba azért sem mennék bele, mert azt gondolom, kettőn áll a vásár... Nem akarom bolygatni a múltat, illetve már túl is vagyok rajta, de azt elmondhatom: örülök, hogy annak idején a saját lábamra álltam. Úgy vagyok boldog, ahogy vagyok”

– mondta az énekes a Story.hu-nak.

Az énekesnő úgy látja, párkapcsolat nélkül is lehet teljes életet élni. Elmondta, számára a család, a barátok és a színpad jelenti az igazi boldogságot.

„Az egész életem a nyilvánosság előtt zajlott, még ha én magam óvatosan is beszéltem, beszélek róla, így nem titok, nekem a fiamék és a színpad a legfontosabbak a világon! És ebbe nagyon nehéz bárkinek becsatlakoznia... De nekem így jó! És annyi közös családi-, baráti ebéd, program, utazás van az életemben, nem beszélve a közös zenélésről, fellépésekről, hogy sosem unatkozom! Sőt, huszonnégy óra kevés is ahhoz, hogy mindennek a végére érjek. Ráadásul mivel nagy a baráti társaságom – tehát nincs olyan hét, hogy valakinek ne lenne névnapja vagy születésnapja –, mindig van mit ünnepelni!” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Válnak Nicole Kidmanék - fotókon a két 25 éves zenész, akik közül az egyikkel jöhetett össze a férje
Nyár eleje óta nem látták együtt őket. A papírok szerint lányaik 306 napot az anyjukkal, 59-et az apjukkal töltenek.


Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.

Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.

A szóbeszéd szerint

Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.

A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.

A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Galla Miklós: Egyszerűen már a napi betevőre sincs pénzem
A humorista az ismerőseinek is tartozik, de egy listában vezeti ezeket az összegeket. Hozzátette: még nem tudja, mennyi pénz érkezett felkérésére, a nyugdíja kevés, fellépésből pedig mostanában nincs elég.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Laár András után Galla Miklós is a követőihez fordult segítségért. A humorista azt mondja, már a mindennapi kiadások is gondot jelentenek számára, és több ismerősének tartozik összesen több százezer forinttal.

„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos, én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni” – írta néhány napja a Facebookon.

A Blikknek most azt is elmondta, miért szánta rá magát a kérésre.

„Egy percig sem ejtett csorbát a büszkeségemen, hogy így kérjek segítséget. Egyszerűen már a napi betevőre sincs pénzem, nem beszélve a gyógyszereimről és a közüzemi számláimról”

– fogalmazott.

Hozzátette, eddig többnyire barátok segítették, de tartozásai ettől még megmaradtak. „Van egy listám, abban vezetem, hogy kinek mennyivel tartozom. Kinek többel, kinek kevesebbel, de összesen több százezer forintról van szó” – mondta, megjegyezve, hogy Laár András példája is erőt adott neki.

Laár néhány hete közösségi oldalán szólt a helyzetéről. „Kedves Barátaink, Tisztelt Követők. Sokan, számos csatornán jeleztétek a segítő szándékotokat anyagi vagy más területen, hogy a Művész Úr méltatlan élethelyzetén változtatni tudjunk. András felhatalmazásával közzétesszük a bankszámláját, ahol a pénzbeli felajánlásokat fogadni tudja. Ez nem a kéregetés helye, de nem is a büszkeségé, hisz szűkös helyzetben bolond az, aki nem fogad el minden szívből jövő segítséget” – állt a bejegyzésben.

A követők három nap alatt tízmillió forintot gyűjtöttek össze.

Galla most azt mondja, még nem látja, milyen visszhangja lett a felhívásának. „A bankommal kell majd beszélnem, így még nem tudom, volt-e valami foganatja a felhívásomnak. Bármilyen felajánlásnak örülök, hiszen a nyugdíjamból nem tudok megélni, ráadásul fellépésekből is kevés van mostanában. Persze, az lenne a hosszú távú segítség, ha a felkérések száma megszaporodna, mert engem ez éltet. Szeretek és tudok is fellépni, nyilván az lenne a legszerencsésebb, ha ebből meg tudnék élni” – mondta a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Krug Emília tizenkét év után távozik az ATV-től
November elejéig marad képernyőn. Közlése szerint új szakmai kihívásokat keres, döntését nem politikai vagy etikai ok indokolja.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.

A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.

„Most azonban úgy érzem, új szakmai kihívásokra vágyom, ezért döntöttem a váltás mellett. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre a fantasztikus csapatra, akik napról napra fáradhatatlanul, hitelesen, becsülettel végzik a munkájukat és tájékoztatják a nézőket, és én is bármikor számíthattam rájuk. Döntésem hátterében nem áll politikai vagy etikai ok, békésen távozom az intézménytől. Sok sikert kívánok nekik ebben a hihetetlen izgalmas időszakban!”

– mondta.

Németh S. Szilárd a közleményben így fogalmazott: „több mint egy évtizedes intenzív munkája során mindent elért, amit csak lehetett. Szinte valamennyi műsorunkban dolgozott, többszáz interjút készített, a csatorna legnépszerűbb arcai közé emelkedett. Mindannyiunknak és biztos vagyok benne, hogy a nézőinknek is hiányozni fog. Az ATV nem csupán egy televízió, hanem egy összetartó közösség is, aminek mindig is a része marad. Köszönjük Krug Emíliának az ATV történetében betöltött fontos szerepét!”

A közlemény felidézi, hogy egy hónapja az ATV másik meghatározó arca, a kormányinfók egyik állandó kérdezője, Csuhaj Ildikó is távozott, ő nyolc évig dolgozott a csatornánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: