SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi „haláltusáját vívta a zeneiparban, és végső elkeseredésében keresztény álruhát öltött” az egyik leismertebb magyar producer szerint

Somogyvári Dániel szerint „az olyan álszent előadókat”, mint az énekesnő, senki nem hallgatja.


Somogyvári Dániel Fonogram-díjas, sokszoros platinalemezes zenei producerről közölt riportot az Index. A lap elsősorban arról beszélt a szakemberrel, hogy mitől sikeres a dal, de beszélgettek különböző előadók alkotói módszereiről is. Somogyvári olyan zenészek producere volt már, mint Azahriah, Desh, Manuel, Hiperkarma, Young Fly, Follow the Flow, Szakács Gergő, ByeAlex vagy Mish.

Beszélt arról is, hogy néha már a munka elején érzi, hogy „ez most nagyot fog szólni”, ugyanakkor a mai napig nem tudja biztosan megmondani, hogy miből lesz sláger. Azt pedig, hogy milyen egy jó előadó, egy kemény Tóth Gabi kritikával mondta el:

„Ahhoz, hogy egy dal megérintse a fiatalokat, az előadónak az ő problémáikat, érzelmeiket kell megfogalmaznia. Ettől lesz a szemükben hiteles. Az olyan álszent előadókat, mint például Tóth Gabit, senki sem hallgatja, mert semennyire sem önazonos. A tapolcai nő haláltusáját vívta a zeneiparban, és végső elkeseredésében keresztény álruhát öltött, amiben sikerült összemoslékoskodnia magának egy mondvacsinált díjat, néhány koncertet, de leginkább a népharagot kivívnia. A Spotifyon annyian hallgatják, mint egy középszerű punkbandát.”

Hozzátette ugyanakkor, csak tíz év múlva derül ki, hogy a hirtelen felkapott előadókból ki állja ki az idő próbáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Smink nélkül mutatta meg magát Rubint Réka, Tomán Szabina és Mészáros Lili
Rubint Réka nemcsak a követői szerint fiatalodott 15 évet, de a lelki átalakulása is látványos a balinéz útja óta. Azt is elmondta, hogyan látta őt Schobert Norbi, amikor még semmi ideje nem volt sminkelni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



Smink és filterek nélkül állt kamera elé Rubint Réka, Mészáros Lili és Tomán Szabina, hogy a Tények Pluszban megmutassák természetes arcukat, és elmondják, miért választják egyre gyakrabban a valódit a látszat helyett. A három ismert magyar nő a TV2 magazinműsorában vállalta a smink nélküli szereplést, számolt be róla a 24.hu.

Elsőként Rubint Réka fedte fel a nézők előtt festetlen arcát, aki elárulta, a Bali óta tartó rendszeres meditáció hatására egyre jobban elfogadja önmagát, és ez a smink mennyiségén is meglátszik. A fitneszedző visszaemlékezett arra az időszakra, amikor megismerte férjét, Schobert Norbit.

„Heti 40 aerobik órát tartottam. Tehát nem, hogy sminkelni nem volt időm… hanem enni, levegőt venni, semmire. Egyik fitneszteremből futottam a másikba, úgyhogy a Norbi tényleg az a la nature Rubint Rékát ismerte meg” – mondta Réka, akinek szemléletváltása már egy ideje tart. A követői is értékelik a természetességét.

„Amikor kiposztolok egy fotót és nincs rajtam smink, akkor azt szokták mondani, hogy ú, Réka, mínusz 15 év!”

Hasonló önismereti útról számolt be Mészáros Lili, a Next Top Model Hungary győztese is, aki korábban komoly bőrproblémával küzdött. Emiatt még akkor is kisminkelte magát, ha az egész napját egyedül, otthon töltötte. Mára rájött, hogy felesleges álarc mögé bújnia, és fontosnak tartja, hogy a nők a saját természetes szépségüket lássák, és az legyen a szépségsztenderd, ahogyan reggel a tükörbe néznek.

A természetesség felvállalása generációs kérdés is, ahogy arra Tomán Szabina rávilágított. Az üzletasszony és egykori modell elmondta, annak idején komoly küzdelmet jelentett számára, hogy ne csak a szép nőt lássák benne. Úgy véli, az övé az első generáció, amelyik felvállalhatja a korosodást, a ráncokat és a smink nélküli létet is. Hangsúlyozta, nem másoknak kell megfelelni, a legfontosabb, hogy az ember saját magával jóban legyen. Ezt az elvet a gyakorlatban is képviseli, korábban egy online műsorban is megmutatta sminkmentes arcát és arcápolási rutinját.

A TV2 összeállítását a smink nélküli sztárokról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„El lettek küldve a vacsoráról” – Stohl András randi közben felállított két nőt az asztaltól, hogy Kiara Lorddal maradhasson
A Nagy Ő című műsor második részében a színész-műsorvezető kellemetlen helyzetbe hozott két párjelöltet. A volt felnőttfilmes Kiara szerint vetélytársai bugyután viselkedtek a vacsorán, ezért nem maradhattak tovább az asztalnál.


Hétfőn indult A Nagy Ő új évada a TV2-n, amelyben Stohl András keresi a párját. Az első adásban 19 hölgy mutatkozott be, közülük azonban már a színész-műsorvezető már aznap este hazaküldött egy 21 éves lányt, mondván ő túl fiatal hozzá.

Az már a megismerkedéskor látszott, hogy Stohl számára kik a legszimpatikusabbak. Az egykori pornószínésznővel, Kiara Lorddal már az első este is beszélgetettt négyszemközt, így nem volt meglepetés, hogy a második adásban ő volt az egyik, akit közös randira hívott. Szintén már az első adásban kinézte magának Krisztát, és Panna is jó benyomást tett rá, ezért ezzel a három hölggyel indult programozni. Először lovagolni vitte őket, majd egy közös vacsorán beszélgettek. Ám amikor a desszert következett volna, a színész váratlanul megszólalt:

„Csak két desszert van. Randizni nem lehet három lánnyal, csak eggyel. És én azt szeretném, hogy ha az a lány maradna itt, aki ma a legönazonosabb volt, vele eszem meg a desszertet. Ő Kiara. Ezt jelenti, hogy két lánynak fel kell állnia az asztaltól”

– mondta végül.

Kriszta és Panna egyáltalán nem örült ennek, szinte sokkot kaptak, amikor Stohl közölte velük, hogy menjenek el.

„Fel lettem állítva, egy eredmény lett közölve az asztalnál. Ezt egy visszajelzésnek vettem Andrástól, hogy mégsem akar engem megismerni, azért küldött el”

– mondta külön interjújában Kriszta, a 47 éves üzletfejlesztési menedzser.

Pannát leginkább az érdekelte, hogy Kiara vajon tényleg önmagát adta-e, vagy taktikából viselkedett úgy, ahogy. A két nő a vacsora közben többször is összekülönbözött, például míg Panna szerint az ismerkedésben izgalmas, ha a nő „vadászik”, az egykori pornószínésznő kijelentette, hogy „gáz”, ha a hölgy közeledik, nem a férfi.

Kiara Lord érthetően nagyon örült annak, hogy egyedül maradhatott A Nagy Ő-vel. Szerinte a másik két párjelölt „megölte” az estéjüket.

„Azt gondolom, hogy a két lány mélységesen elszégyellte magát. Hát el lettek küldve egy vacsoráról! Ez azt jelenti, hogy annyira kellemetlen a társaságod, hogy inkább megszabadulnak tőled.”

A volt felnőttfilmesnek ez nagy önbizalmat adott, ezután úgy érezte, hogy ő volt a sztár, és máris jobban telt a randi.

„Onnantól kezdve, mint kés a vajban... nagyon jól éreztük magunkat Andrással. Igaz, hogy kicsit ki is beszéltük a hölgyeket, és kinevettük őket, amiért ilyen bugyután viselkedtek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Puskás-Dallos Peti őszintén leírta a véleményét Stohl András külsejéről
Az énekes egy pillanatra megbánta, hogy véleményt mondott Stohl Andrásról a közösségi oldalán. Aztán jöttek a kommentek, amik nemcsak megerősítették, de egy újabb vallomásra is sarkallták.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



„Rózsát azért nem szeretnék tőle…” – Puskás-Dallos Peti ezzel a csipkelődő, de egyben elismerő mondattal reagált Stohl András debütálására A Nagy Ő hétfőn kezdődött, legújabb évadában.

A TV2 párkereső műsorának hetedik szériájában a népszerű színész-műsorvezető keresi a szerelmet, miután tavaly lezárult a válása, és az idei évet az újrakezdésnek szenteli. A villába 20 feleségjelölt költözött be, akik heteken keresztül küzdenek a sármos színész szívéért. A hölgyek között van a felnőttfilmes múltjáról ismert Kiara Lord is, a műsort pedig Lékai-Kiss Ramóna vezeti.

Az évadnyitó máris több fordulatot hozott: András az első találkozás után hazaküldte a 21 éves Rékát, mivel a nagy korkülönbséget kizáró oknak érezte. „Az első benyomás” karkötőjét a számára legszimpatikusabb két hölgynek, Krisztának és Ginának adta át a színész egy rózsával egyetemben, ugyanakkor Pannával is flörtölni kezdett. Szabina a magas hangjával és a koronájával hívta fel magára „Buci herceg” figyelmét, azt hangoztatva, mennyire összeillő pár lennének.

Puskás-Dallos Peti is nézte a párkereső műsort, majd a Facebook-oldalán posztolta, mit gondol az 58 éves Stohlról, vette észre a Blikk.

„Amúgy Stohl Andris marha jól néz ki 58 évesen. (de rózsát azért nem szeretnék tőle, Bogi még nála is szebb!)”

– írta sírva nevetős emotikonokkal a tévés.

A bejegyzés alatt azonnal beindult a kommentcunami. „Szerintem is megér egy-két ajtócsapkodást” – válaszolta valaki humorosan, mire Peti így reagált: „Először megbántam, hogy kiírtam, de egyre jobbak a kommentek”.

Az énekes később még egy kommentet hagyott a bejegyzése alatt, miután valaki megemlítette, hogy Stohl botoxoltatni jár. Peti megvédte kollégáját, és árnyalta a véleményét.

„De amúgy meg sportos, jó formában van, nem elhanyagolt. Szerintem ez jó, hogy figyel magára idősebb férfiként”

– véleményezte kollégája külsejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Babát vár Sodró Eliza – évek óta küzdöttek a közös gyerekért Rusznák Andrással
A színésznő egy hosszú, személyes bejegyzésben mesélte el, milyen nehéz időszak után jelentheti be most ezt az örömhírt. Színházi szerepeit a következő hónapokban mások veszik át.


„Innen szép szülni!” – ezzel a mondattal jelentette be Sodró Eliza, hogy első gyermekét várja. A színésznő egy személyes Facebook-bejegyzésben őszintén írt a babáig vezető útjukról párjával, Rusznák Andrással, amely tele volt nehézségekkel és reménnyel.

A művésznő elmesélte, hogy egy négyéves, lelkileg megterhelő időszak van mögöttük, amelynek végén krónikus méhgyulladást diagnosztizáltak nála. A célzott kezelés után szinte azonnal megfogant a baba.

A Radnóti Színház, ahol Sodró Eliza és Rusznák András is játszik, örömmel osztotta meg a gólyahírt a Facebookon.

„Ez a boldog várakozás különleges időszak Eliza, a színház és közönsége számára. Támogatással és szeretettel vesszük őt körül, és hálásak vagyunk azért az elkötelezettségért és művészi jelenlétért, amelyet ebben az időszakban is megoszt velünk.

A következő hónapokban Eliza szakmai feladatait a színház a vele egyeztetett módon alakítja, így szerepeit mások veszik át”

– írták.

A színészpár a Loupe Színházi Társulás tagjai is, ahol ráadásul egy olyan darabot játszanak, amely a babavesztés feldolgozásáról szól. A Loupe csapata is örömmel fogadta a hírt.

„Lizi, Andris, … békés, egymásra figyelős, szívmelengető pillanatokkal teli időszakot kívánunk Nektek! Eliza február végéig játszik velünk, utána két kolléganője, akiket Elizával együtt választottunk ki, veszi át a szerepeit”

– írták Facebook-oldalukon.

Sodró Eliza 2016 óta a Radnóti Színház meghatározó művésze, tavaly a közönség szavazatai alapján neki ítélték a Kaszás Attila-díjat. Párjával, Rusznák Andrással több darabban is együtt szerepelnek, köztük a Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című kétszereplős előadásban. A színészeket a nagysikerű A mi kis falunk című tévésorozatból is sokan ismerhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk