SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi befejezte: három és fél év után abbahagyja a blogolást, elbúcsúzott az olvasóktól

Vasárnap jelent meg az énekesnő utolsó blogbejegyzése, amelyben arról is írt, hogy manapság sajnálják az osztálytársai azt a gyereket, aki hatévesen még nem járt Disneylandben.


Július 16-án jelent meg a csalad.hu-n Tóth Gabi legújabb blogbejegyzése, amiről kiderült, hogy egyben az utolsó is - írja a 24.hu.

Az énekesnő bejegyzésében arról ír, hogy nagyon hiányzott neki Krausz Gáborral közös kislányuk, amíg Erdélyben turnézott. Emellett arról értekezik, hogy

"manapság, ha egy gyerek hatévesen még nem járt Disneylandban, kis túlzással sajnálják az osztálytársai, pedig lehet, hogy ő jobban vágyna egy Duna-parti sétára és kacsázásra a vízen, vagy sárkányeregetésre egy szélfútta mezőn".

Éppen ezért valószínűleg nem Hannaróza lányuk lesz az első az óvodában, aki a tengerparti élményeiről tart majd beszámolót.

"Eddig tartott a mi kis közös utunk. Így is messze túlszárnyaltuk az elképzelést, és sokkal tovább voltunk együtt, mint azt eredetileg terveztük. Nagyon féltem tőle az elején. Nem tudtam, boldogulok-e, nem tudtam, érdekel-e titeket, nem tudtam, lesz-e mondanivalóm, szóval sok volt a »nem tudtam«… de azután megtudtam, és gyönyörű 3,5 évet tölthettem veletek"

- búcsúzott az olvasóktól Tóth Gabi a bejegyzése végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kulka János a Szomszédokért kapott fizetéséről: Kétszázezer egy rész, négyszázezer egy hónapra. Fölvetett a pénz
Kulka János szerint a Szomszédok alapozta meg az életét, ma a Nemzet Színésze-juttatás tartja el, a rokkantnyugdíjból nem élne meg.


A Neshama TV Én és a pénz című műsorában járt Kulka János – vette észre a story.hu. A beszélgetésben a pénz került elő, a pályájáról és a kiadásairól is mesélt.

Elmondta, hogy a Szomszédok megalapozta az életét:

„Kétszázezer egy rész, négyszázezer egy hónapra. Fölvetett a pénz. Vettem lakást, autót, utaztam. Elszórtam. Tényleg.”

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy Kulka az 1987 és 1999 között futó sorozat melyik időszakáról beszélt, de az 1990-es évek közepén (ami a Szomszédok fénykorának mondható a kereskedelmi tévék megjelenése előtt) a KSH adatai szerint a nettó magyar átlagkereset 23 és 38 ezer forint között mozgott.

Hozzátette, hogy az elmúlt évtizedekben sok autót vett, legalább húszat, és mindet a nővérének adta. Ma már jobban figyel, mire költ, és szégyelli, hogy nem spórolt többet.

Arról is beszélt, hogy a rokkantnyugdíjból nem tudna megélni, a Nemzet Színésze címért járó bér számít. Felidézte, hogy elveszítette a keresztanyját, akinek a vagyonát megörökölte.

„Végzetszerű. Nem tudom, hogy mondjam. Kilenc éve stroke-os lettem. Keresztanyám meghalt. Én örököltem. Ő Párizsban élt. A Pasteur Intézet tudományos igazgatója volt. 91 éves volt. Én örököltem. Véletlen.”

Kulka János 2024-ben lett a Nemzet Színésze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sok backstage-ben jártam” – G.w.M-ról kiderült a Nyerő Párosban, hogy több mint 1000 nővel volt Kulcsár Edina előtt
„Több mint 1000?! Hagyjál már, G.w.M! Ebben a műsorban eddig Puskás vezetett 500-zal” – reagált Sebestyén Balázs, egy korábbi évadra utalva.


A Nyerő Páros legutóbbi részében a párok női tagjainak a párjuk múltjáról is kérdésekre kellett válaszolniuk. Szóba került az is, hogy a férfiaknak hány nővel volt dolguk a mostani kapcsolatuk előtt – írta az nlc.hu.

Kulcsár Edina azt mondta, hogy G.w.M több mint 1000 nővel feküdt le, mielőtt megismerkedtek.

„Több mint 1000?! Hagyjál már, G.w.M! Ebben a műsorban eddig Puskás vezetett 500-zal”

– reagált Sebestyén Balázs, egy korábbi évadra utalva.

Miután Sebestyén tovább hitetlenkedett, G.w.M csak ennyit mondott: „Hát, sok backstage-ben jártam.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Orbán Viktor: Sörpince, slim fit pacal, királyság – Egy fotót is megosztott róla
A miniszterelnök azt is megmutatta, hogy merre járt, és hogy lazított a vasúti átadás után.


Orbán Viktor szünetet tartott. A közösségi oldalán megmutatta azt is, hogy hol és hogyan. A miniszterelnök a fotóhoz annyit írt:

"Szünet Gyulán. Sörpince, slim fit pacal, királyság."

A miniszterelnök pár órával korábban szintén egy Lázár Jánossal közös fotót közzétéve jelentette be:

"Irány Lőkösháza! Ma átadjuk a felújított Békéscsaba-Lőkösháza vasúti szakaszt. Minden célunkat teljesítjük!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Minden túlzás nélkül, ez volt életük legszebb hétvégéje” – Férjhez ment Szabados Ági
Az RTL műsorvezetője és kedvese igazi toszkán hangulatot teremtett a Tolna megyei Zombára.


Szabados Ági férjhez ment. Az RTL gyönyörű műsorvezetője az Instagramon osztotta meg, hogy túl vannak a nagy napon. Azt írta: „minden túlzás nélkül, ez volt életük legszebb hétvégéje”.

A posztból kiderül, hogy csak a szűk család volt jelen, az esküvő meghitten és nyugodt körülmények között zajlott.

„Köszönjük a csodálatos családjainknak, akik osztoztak velünk az álmunkban, és hálával tartozunk annak a mesebeli helynek, ahol az esküvőnket eltölthettük. Toszkánában éreztük magunkat, pedig csak Zombáig kellett elutazzunk”

– írta a megosztott esküvői képekhez.

„Ennél meghittebb, nyugodtabb és szebb hétvégét aligha tudtunk volna elképzelni” – írta, és azt is hozzátette, hogy amíg élnek, nem feledik ezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: