Tóth Andi smink nélküli, szexi fotót posztolt, rajongói szerint így is ő a legszebb
Tóth Andi legutóbbi fotóján
Tóth Andi legutóbbi fotóján
Jákli Mónika a halála előtt órákban még aktív volt a közösségi oldalain – főzős videót tett közzé, otthoni edzését mutatta meg a követőinek, majd egy 24 órán át elérhető történetben egy fotóösszeállítást is megosztott, amelyen kislányával bohóckodik. Akkor még senki sem sejthette, hogy ez lesz az utolsó közös képe a lányával – írja az RTL.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerda hajnalban, nem sokkal 4 óra előtt a 31 éves édesanya halálos autóbalesetet szenvedett Szlovákiában, a 63-as főúton Nagymegyer és Alistál között. A rendelkezésre álló információk szerint a Mercedes, más értesülések szerint Maybach típusú jármű lesodródott az útról, fának csapódott, majd kigyulladt. A kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni, azonban az életét már nem tudták megmenteni: kórházba szállítása után elhunyt. A nyomozás még tart, hogy pontosan mi okozta a tragédiát.
A helyszínre érkező tűzoltók megdöbbentő látvánnyal szembesültek. A jármű „több darabra szakadt, teljesen szétroncsolódott, majd ki is gyulladt” – mondta Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka. A rendőrség megerősítette, hogy az autóban egyetlen személy utazott.
A hírt követően a közösségi médiát elárasztották a részvétnyilvánítások, ismerősök és követők búcsúznak a fiatalon elhunyt édesanyától, akit a nézők a Nyerő Páros és az Exek csatája című műsorokból ismerhettek. Kislányukat, Zorát részben közösen nevelték volt párjával, Boráros Gáborral. A tragédia idején a kisgyermek éppen az édesapjával tartózkodott.
Boráros Gábor a közösségi oldalán szívszorító üzenetben búcsúzott gyermeke anyjától és korábbi szerelmétől. Az MMA-harcos arra kért mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a gyászukat. „Ne hívogassatok, kérlek” – írta egy bejegyzésben, majd közös gyermekükkel kapcsolatban így fogalmazott: „Köszönöm, hogy megajándékoztál vele. Vigyázni fogok rá, amíg világ a világ! Tudni fogja, hogy anyukája mennyire szerette és figyeli fentről minden lépését.”
Jákli Mónika rövid időn belül a második, tragikusan fiatalon életét vesztő híresség. Január 5-én Dudás Miki halálhíre rázta meg az országot. Ráadásul a 34 éves sportoló szintén szerepelt a Nyerő Páros című realityben, amelyben Jákli is.
Szerda hajnalban halálos balesetben életét vesztette Jákli Mónika fitneszmodell és influenszer Szlovákiában, az I/63-as főúton. A tragédia hajnali négy óra előtt történt Nagymegyer és Alistál között, a nagydűri letérő közelében.
Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka elmondta, „Egy Maybach Nagymegyer felé tartott, amikor egy kanyarban lehajtott az úttestről, majd a fák közé csapódott. Az autó vélhetően nagy sebességgel haladt, mert az ütközés következtében több darabra szakadt, teljesen szétroncsolódott, majd ki is gyulladt” – írta a Blikk.
Az autót Jákli Mónika vezette, akit az ország Boráros Gábor MMA-harcos feleségeként ismert meg. Azóta szakítottak, de közös kislányuk miatt tartották a kapcsolatot. Volt párja pár órával a halálhíre után a helyszínen virágot helyezett el és gyertyát gyújtott. A lapnak arról beszélt, hogy Jáklinak már korábban is volt balesete ezzel a járművel.
„A párjától kapta ezt az autót, de jól ismerte. Úgy tudom, Dunaszerdahelyen korábban kisebb balesete is volt ezzel a járgánnyal” – mondta Boráros Gábor, aki a nő vezetési stílusáról is beszélt.
A szlovák sürgősségi orvosi szolgálat szóvivőjének tájékoztatása szerint a 31 éves nőt a helyszínről kórházba szállították, ám ott életét vesztette. A Nagyszombati Kerületi Rendőrség közlése szerint a baleset körülményeit vizsgálják, egyelőre nincsenek hivatalos információk a tragédia okairól. Az I/63-as út Dunaszerdahely környéki szakaszán korábban is történtek súlyos balesetek.
„A szívemben örökké élni fogsz” – ezekkel a szavakkal búcsúzott vőlegénye a 31 évesen elhunyt Jákli Mónikától, aki szerda hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet Szlovákiában. Ahogy megírtuk, a fitneszmodell egy fának csapódott autójával, amely aztán darabokra szakadt és ki is gyulladt. Jákli Mónika olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.
Jákli Mónika influenszerként és fitneszmodellként volt ismert, de a tévénézők a Nyerő Párosból és az Exek csatája című műsorokból is ismerhették. Korábbi párja Boráros Gábor MMA-harcos, akitől egy kislánya is született.
Boráros Gábor mellett Jákli Mónika szerelme is a közösségi oldalán búcsúzott. Mint kiderült, a pár már jegyben járt, és a közös jövőt tervezték.
A luxusautók bérbeadásával és eladásával foglalkozó vőlegénye, akitől Boráros Gábor elmondása szerint a balesetben összetört autót is kapta, csütörtök kora reggel a cége Instagram-oldalán osztott meg egy szívszorító bejegyzést – vette észre a 24.hu.
– írta a férfi. A poszthoz egy közös fotót is csatolt.
Szerda hajnalban halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika a szlovákiai Nagymegyer és Alistál között, miután autójával fának csapódott. Az influenszer a kórházba szállítást követően hunyt el. Volt párja, Boráros Gábor órákkal a tragédia után a baleset helyszínére ment, ahol virágot helyezett el és gyertyát gyújtott – írja a Blikk.
A férfi a lapnak elmondta, a baleset egy hírhedt kanyarban történt, ahol korábban ő is majdnem pórul járt.
Boráros Gábor arról is beszélt, hogyan értesült a történtekről.
Az MMA-harcos elmondta, bár már nem éltek együtt, Jákli Mónika a kislánya édesanyjaként nagyon sokat jelentett neki. A gyereknek még nem tudta elmondani a tragédiát.
Jákli Mónika és Boráros Gábor korábban egy pár voltak, közös kislányuk is született, Zora. Több magyarországi tévéműsorban szerepeltek együtt, többek között a Nyerő Párosban és az Exek csatájában.
A szlovák rendőrség közlése szerint a baleset röviddel hajnali négy óra előtt történt. A jármű eddig tisztázatlan okból tért le az útról. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.