SZTÁRVILÁG

Tóth Andi: „9 éve még egy erdélyi kislány voltam, elrontott ez a szörnyű világ”

Egy interjúban mesélt arról az énekesnő, hogyan élte meg a sikert és karrierépítést.

Link másolása

Kilenc éve még egy erdélyi kislány volt, elrontott ez a szörnyű világ - mondta Tóth Andi hot! magazinnak adott interjújában. Az énekesnő azt is elárulta: sok bántás után tanulta meg, hogy fel kell vennie a pajzsot.

Tóth Andi mindössze 14 éves volt, amikor feltűnt a 2014-es X-Faktorban. Talán nem túlzás azt mondani, hogy Andi a nyilvánosság szeme láttára nőtt fel, és lett vadóc tinilányból sikeres énekesnő. A hot! magazinnak most arról beszélt, hogyan élte meg ezt a sikert és a karrierépítést.

„Kilenc éve még más ember voltam, egy erdélyi kislány. Elrontott ez a szörnyű világ. Nagyon másként terveztem”

- mondta az énekesnő. Azt is elárulta, hogy ő olyan családból érkezett, „ahol már húszévesen megtalálták az igazit, aztán huszonévesen már megvolt a két gyerek, és voltak tervek a családdal együtt”. Ő most huszonnégy éves, és neki az volt a normális, amit otthon látott.

Az énekesnő azt mondta, hogy nincs most még "hova szülnie" és nagyon meg kellett változnia ahhoz az erdélyi kislányhoz képest, hogy tartani tudja azt, amit elért.

„Amikor bátortalannak mutatkoztam, akkor szétszedtek, és a sok bántás után tanultam meg, hogy fel kell vennem a pajzsot, amivel bármilyen támadást ki tudok védeni. Aztán hazamegyek, ledobom, és otthon egy teljesen más arcomat mutatva köszönök Petinek”

- árulta el Andi, miért mutatkozik a nyilvánosság előtt mindig kemény csajnak.

A szerelmi élete kapcsán azt mondta, hogy Marics Petivel sok időt töltenek együtt, és egyáltalán nem bánja, hogy hamarosan együtt fognak ülni a Sztárban sztár zsűrijében is. Azt is hozzátette, hogy „nem egy székben” ülnek majd, nem adnak közösen pontot, hanem külön bírálnak majd embereket.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Majka elmondta, hogy reagálna, ha megcsalná a párja: „Szerintem abba belehalnék”
A rapper 13 éve van együtt Hajnival, de még mindig folyamatosan tetszeni akar neki.

Link másolása

Még ma is folyamatosan tetszeni akar a feleségének, és nem bírná elviselni, ha Hajni megcsalná - erről beszélt Majka a Beköltözve Hajdu Péterhez című műsorban.

A rapper 13 éve van együtt szerelmével, két gyerekük született. Majka azt is elárulta, hogy a kapcsolatuk elején már jól éltek, de nem vetette fel őket a pénz, az első közös otthonukat még hitelből akarták megvásárolni. Azonban akkoriban robbant be a Belehalok című slágere, beindult a zenei karrierje, így innentől kezdve nem voltak anyagi gondjaik.

Majka azt mondta, hogy folyamatosan tetszeni akar Hajninak, hogy ne találjon benne olyan kivetnivalót, hogy elhízik, hogy nem figyel oda magára.

„Reggel, mielőtt lemegyek hozzá, bevizezem a hajamat, mert nem akarok előtte hülyén kinézni”

- árulta el a zenész. Azt is fontosnak tartja, hogy neki és a feleségének is legyen saját tere, ezért minden évben Hajnit elküldi vakációzni a barátnőivel.

„Minden évben veszek nekik egy nyaralást, kibérelek egy lakást hat-hét főre, mert általában annyian szoktak menni, de előre nem mondom meg nekik, hogy hol. Csak annyit mondok: tudjátok, szombaton mentek, 14:20-ra legyetek a reptéren.”

Hajdú kérdésére a rapper azt is elmondta: nem tudná elviselni, ha párja megcsalná.

„Ha meghallanám, hogy egy ilyen nyaraláson – vagy bárhol – Hajni megcsalt, szerintem abba belehalnék. Biztos, hogy megölné a lelkem... De nem tudok semmit ezekről a dolgokról és nem is akarok”

- mondta Majka. Bár szerinte mindent meg lehet bocsátani, de ott marad benne egy tüske, amitől az olyan dacos, kicsit egoista embereknek, mint ő, vagy Hajni is, egész életében nem tud szabadulni. Nem is néznek bele egymás telefonjába, mindig azt mondják: nem keresnek olyan dolgot, amit nem akarnak megtalálni.

„Neki van egy élete mellettem, és az én dolgom, hogy megpróbáljam boldoggá tenni. Ha pedig ez nem sikerül, az kicsit az én hibám is”

- fogalmazott a zenész.

A beszélgetésük pénteken 19 órától lesz majd elérhető a FrizbiTV YouTube-csatornáján.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Manuel először mutatta meg az otthonát: több százezer forintos cipők az előszobában, Marics Peti bankkártyája az emlékfalon
Először mutatta meg a nyilvánosságnak a lakását az énekes. Az is kiderült, hogy ismerte meg Marics Petit és Valkusz Milánt.

Link másolása

Először mutatta meg nyilvánosságnak az otthonát Manuel, aki most beengedte a Fókusz stábját a lakásába. Az énekesnek értékes cipőgyűjteménye van, az emlékfalán pedig ott van Marics Peti bankkártyája is.

Manuel lakását egy bengáli cica, Jungle „őrzi”, aki féléve került az énekeshez, és a jövőben majd egy kutya is társulhat mellé. A zenész elárulta, hogy

a rajongóktól kapott ajándékok és levelek halomban állnak a nappalijában.

Ezek között van egy róla készült festmény is, amit mindenképpen szeretne majd kitenni a falára.

Manuel most a Voice egyik mentoraként keresi a tehetségeket, de úgy tűnik ez eddig sem állt tőle távol. Az ajándékok mellett ugyanis sokan küldenek neki dalszövegeket, demókat is, és mint kiderült: így ismerte meg Marics Petit és Valkusz Milánt is.

„Amikor kijöttem az X-Faktorból, küldött nekem demókat. Ezek közül az egyik megtetszett, megcsináltuk közösen, utána megismertem Marics Petit is és az egész társaságot”

- idézte fel az énekes.

A lakásában helyet kapott egy különleges emlékfal is, amire ki van tűzve Marics egy korábbi, már lejárt bankkártyája is. Manuel azonban arra már nem emlékezett, hogy ez hogyan került hozzá pontosan, szerinte egyszerűen csak elhozta a lakásukból.

Manuel a stábnak megmutatta a cipőgyűjteményét is, ami elfoglalja az előszobáját. Ezek között

van olyan példány is, ami több százezer forintba került, és igazi ritkaságnak számít.

„Rászoktam sajnos arra, hogy mindig mikor kiutazok valahova, akkor keresek egy dizájner boltot, és veszek magamnak egy cipőt” - vallotta be az énekes.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Lehet ezt még fokozni? Novák Katalin Slash-sel pózolt
A köztársasági elnök és a Guns N' Roses gitárosa egy reptéren találkozott egymással, lőttek is pár közös képet.

Link másolása

Magyarország köztársasági elnöke a közösségi oldalán posztolt fotókat, amelyeken büszkén áll a világhírű amerikai gitáros mellett.

„Váratlan reptéri találkozás – Slash”

– írta a posztjában Novák Katalin.

„Többek között olyan felejthetetlen gitár riffeket köszönhetünk neki, mint a Guns N' Roses 'Sweet Child o’ Mine' vagy 'Welcome To The Jungle' slágereinek akkordjai” – folytatta posztját az Instagram-oldalán a magyar államfő.

Legutóbb Elon Musk techguruval találkozott az államfő, itt írtunk a nagy eseményről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Véletlenül derült ki Sophie Turner és Joe Jonas második gyermekének neve
Egyre jobban elfajul a sztárpár válása, és gyerekeiket sem hagyják ki belőle. A peres papírokról tudtuk meg a kislány nevét.

Link másolása

Joe Jonas és Sophie Turner mindig is igyekezett gyermekeit távol tartani a nyilvánosságtól. Három éves lányuk, Willa után 2022 júliusában megszületett második gyermekük is. Négy év után azonban házasságuk hivatalosan is zátonyra futott. Jelenleg pedig úgy tűnik, mégsem lesz olyan barátságos a válás, mint azt kezdetben reméltük.

Újabb peres papírok kitöltése kapcsán tudhattuk meg, hogy 1 éves kislányuk a Delphine nevet viseli.

És bár örülünk, hogy végre megtudhattuk a kicsi nevét, árnyékot vet a boldogságra a tény, hogy az újabb pereskedésre azért került sor, mert Sophie Turner haza szerette volna vinni lányait Angliába, ahonnan ő is származik, Joe Jonas viszont a hírek szerint nem működött együtt - írta a Sassy.hu.

Végül úgy döntöttek, lelassítják a folyamatot. Szeptember 25-én aláírtak egy beleegyező nyilatkozatot, miszerint egyikőjük sem viheti ki lányaikat New York államból. Ez mindaddig így lesz, amíg nem sikerül a válás és a gyerekfelügyelet részleteiről megegyezniük.

A válópert szeptember 5-én a 34 éves zenész, Joe Jonas adta be, nem sokkal azok után, hogy a hírek szerint megtalálták álomotthonukat Oxfordban, a 27 éves színésznő, Sophie Turner szülőhazájában.

Bár úgy tűnik, nehéz válás elé néz, Sophie-t valószínűleg nem kell féltenünk. Több barátja is támogatja a nehéz helyzetben. Nem rég például Taylor Swifttel látták karöltve sétálgatni.

Forrás: PageSix


Link másolása
KÖVESS MINKET: