KULT
A Rovatból

"Ipari méretekben fogyasztottam a nőket, de a Minivel nem bóvlit csináltunk" – Török Ádám benne van a 12 legjobb rockfuvolás közt a világon

Ha Bem-rakpart, akkor Török Ádám. Vagy fordítva, már azt sem tudjuk, ki volt előbb. A Mini alapítója, frontembere október 27-én örök törzshelyén ünnepli többgenerációs közönségével 70 évét és félévszázados pályafutását.


És ilyenkor mindig kirukkol valami újdonsággal. „Gyugyó” találkozónkra egy friss CD-vel érkezett, amelynek címe: Álomkoncert.

-Az utóbbi években több olyan felvételt kaptam, amiket koncertjeimen készítettek – keverőpultról, innen-onnan magnóval. Elhatároztam, hogy e kettős jubileumra összegezzünk egy ilyen lemez kiadásával. Ez a koncert természetesen sosem volt, de összeraktam 1973 napfordulóját, 1977 idusát, 1993 nyarát, különböző felállású zenekarokkal. Ezek a felvételek a magyar rock-zene aranykorát mutatják be. Akkoriban ezeket nem adták volna ki lemezen, mert túlságosan elvontak, hosszú zenekari részek, improvizációk vannak bennük. Most megjeleníthetjük velük fiatalságunkat. A kortársak kevésbé ismerték fel ezeknek az értékeit. Ugyanakkor nemrégiben egy 1980-ban született olasz zeneesztéta készített velem interjút, aki már több könyvet írt a progresszív rockról és a Minit e műfajban minden idők legjobbjai közé sorolta.

-A Mini 50 éves jubileumi koncertje nem is lehetne máshol, mint a Budavári Művelődési Házban, azaz a „Bem-rockparton”, hiszen ott kezdtetek játszani éppen fél évszázada. Emlékszel még az első Bem-rockparti koncertetekre?

-Az első Bem-rockparti koncertünket valójában 1969. szeptember 14-én, vasárnap tartottuk. Előzőleg óriási sikerünk volt a Budai Ifjúsági Parkban, és a művelődési ház igazgatónője, Kuhajda Istvánné, a nagyszerű Margó néni beírt bennünket a programfüzetbe, Radics Béla Tűzkerék együttese után következtünk. Mivel akkori szokás szerint kettesével kellett sorban állni, a sor a háztól egészen az Alagútig tartott. Legalább 800-an akartak bejutni, de csak 300-an fértek be. Az első bulin Jimi Hendrix- és Cream-számokat játszottunk. A 27-i koncertre már egy darab jegy sincsen! Januárban még tartunk egy dupla évfordulós koncertet itt, aztán nyártól megszűnik a Bem-rockpart. 2019. július 1-től az Andrássy-múzeum működik a helyén. De a tervek szerint augusztus 6-án csinálunk egy 50 éves Ifipark-bulit is.

-Hetven évedet újabb könyv is köszönti. Nem sokan mondhatják el magukról a magyar rock nagyjai közül, hogy három könyvet is írtak róluk, ráadásul rajongók.

-Igen, az új könyv egy rajongó hölgy műve, olvastam korábban írásait egy rock-zenei portálon. Egész életemet feldolgozta, a könyv végén pedig kedvenceimet szedjük lajstromba, minden lista 11 névből áll - mint egy futballcsapat.

-A foci számodra mindig is fontos volt, annak idején a Vasas ifiben játszottál, később rendszeresen feltűntél kispályás meccseken.

-Ma még nagyobb fociőrült vagyok, mint régen! Amióta létezik a kábeltévé, ugyanúgy otthon vagyok a világ futballjában, mint gyerekkoromban. Emlékszem, annak idején minden spórolt pénzemet azokra a francia sportlapokra költöttem, amelyeket kapni lehetett nálunk, mert a Francia Kommunista Párt adta ki őket. Franciául ugyan egy szót sem tudtam, de az összeállításokat betéve megtanultam. 1991-ben véletlenül a Batthyány téren találkoztam egy rajongómmal, akiről kiderült, hogy ő csinálja a kábeltévé-hálózatot. Mikor megmondtam neki, hogy a Vár oldalában, a Szabó Ilonka utcában lakom, képes volt egy kábelt felvezetni nekem a Moszkva-térről! Az első meccs, amit így láttam, a Maradona-féle Napoli volt. A nápolyi közönség szinte bent állt a pályán és úgy őrjöngött… Most már akár naphosszat kapcsolgathatok…

-Ez a történet is jellemző a Bem-rockparti Mini-közösségre, amely szintén egyedülálló a maga nemében.

-Tulajdonképpen véletlenül kerültünk oda, de valahogy éreztem, hogy ott kell maradnunk és be is jött. Ez a klub egy legenda. Kialakult egy törzsközönség, ami vitte tovább a hangulatot, az életérzést, a Minit. Még Kaliforniában és Kanadában is találkoztam olyan magyarokkal, akik a Bem-rockparti bulikat emlegették.

- E hosszú idő alatt mindig úgy tudtál megújulni, hogy közben önmagad maradtál.

-Mindig próbáltam valami újat kitalálni az általam kitalált stíluson belül. Mögöttem van legalább 100-120 saját szerzeményem, vagy olyan, amelynek legalább a szövegét én írtam. És érdekes módon ezek a fiataloknak is tetszenek. Itt van most például Kézdy Luca, aki világszínvonalú hegedűs. Többször hallottam őt rólam nyilatkozni, és a közös munkánkat pályája kiemelkedő eseményének nevezte. Boldog vagyok, hogy tudtam valami olyasmit csinálni, ami nemcsak a közönségnek, hanem más zenészeknek is örömet szerzett, és ezt ma már a szakma is elismeri.

-Olyan vagy a magad műfajában, mint John Mayall volt a brit blues-ban: több nemzedék nőtt fel a szárnyaid alatt.

-Mindig rengeteget jártam más zenekarok koncertjeire, és rendszeresen találtam olyan tehetséges fiatalokat, akiket be tudtam illeszteni a Mini szerkezetébe. Lucát például Pakson hallottam először. Aztán amikor Papp Gyuszkóval úgy döntöttük, hogy végre felvesszük a Bartók-darabokat, miután lejártak a jogok, őt hívtuk meg, hogy csinálja meg hozzá a vonósnégyest és óriási sikert arattunk. És nemrégiben találtam rá a kis gitárosra, a 12 éves Fehér Ádámra, aki hihetetlenül jól nyomja a bluest – valami ősi ösztön lehet benne.

-Milyen kritériumok tehettek valakit Mini-taggá?

-Fontos volt, hogy az a zenei közeg sugározzon belőle, amit én is szeretek, tudjon beilleszkedni a fúziós zenébe. Sosem követeltem senkitől hűséget, vagy azt, hogy engem imádjanak. Nem is szerettem sosem basáskodni senki felett. Azt azonban ma már nem tudom biztosítani, hogy zenészeim a Miniből éljenek meg. Ez körülbelül 2008-ig működött, azokban az években még évi 120-140 fellépést is le tudtam kötni.

-Kezdettől fogva bohém híred volt. Hogyan tudtad ezt összeegyeztetni a Mini vezetésével, összetartásával?

-Nehezen. Ma már tudom, hogy az első időkben sokkal többet kellett volna foglalkozni a zenekarral, a Papp Gyuszkó, Nagy Pista, Nemecsek (Németh Tamás) formációval. Ehelyett ipari méretekben fogyasztottam a nőket. Gyönyörű, csodálatos hölgyek vettek körül nap, mint nap. Voltak egyéb gondok is, piázás, miegymás. Aztán a 70-es évek vége felé elkezdtem komolyan venni a szakmát, a menedzselést is, akkor viszont egy idő után elfogyott körülöttem a levegő. 1983-ra ez a zene teljesen háttérbe szorult – nemcsak nálunk, a szinti-pop, az új hullám, a punk elásta a progresszív rockot. A 90-es évek elején viszont jött az új blues-boom, ehhez megtaláltam a régi haverokat, Závodi Janót, Köves Pinyót, Muck Ferit, létrejött a „Rabbocska” (R.A.B.B. – Rhythm and Blues Band), elkezdtünk Ausztriába, Svájcba járni. Ez 1997-ig működött. 1998-ban csináltunk egy Mini-nosztalgiabulit, és ekkor jött a progresszív rock feltámadása, amivel ismét sikerült tíz évvel meghosszabbítani az életünket – immár Török Ádám és a Mini néven, hogy elválasszuk a korábbi korszaktól. Azóta 2-3 évente csinálok újabb formációkat, különösen sikeres a Mini Acoustic World, amellyel az idén 16 koncertünk volt. A Bartók On Rock albumunk, a Moirasnál CD-n, a GrundRecordsnál dupla LP-n jelent meg. Ez utóbbi, 500 számozott példánya, amely Angliában készült, úgy tudom, már el is fogyott. Ezek kis sikerek, de a mai világban meg kell becsülni őket.

-Melyek azok a dolgok, amelyekre a legbüszkébb vagy pályádról?

-Most erre a Bartók-programra vagyok nagyon büszke. Gyuszkó élete formájában játszik orgonán és zongorán, az Allegro Barbarót ugyanabban a tempóban játssza, mint maga Bartók Béla. Volt egy rövid időszak, 1990 körül, amit ma már nagyon kevesen ismernek, György Ákos billentyűssel csináltunk néhány ragyogó számot. Ott vannak a kis- és nagylemezek. A Discdogs kiadta a 70-es, 80-as évekbeli LP-ket, és Fruit Pebbles címmel megjelentek 1972-es felvételek is. Ami a koncerteket illeti, jelenleg 9000 körül tartok, ebből csak a Bem-rockparton közel ezret adtam, ki lehetne közülük emelni legalább 50-et, amit fantasztikusan sikerült. A Tabánt mi találtuk ki… Jártam Amerikában, a Függetlenség Napján játszottam 400 ezer ember előtt. Remek bulijaink voltak Svájcban, Olaszországban, világsztárok előtt vagy után léptünk fel. És amire különösen büszke vagyok: van egy telefonos applikáció, az All About Flute (Mindent a fuvoláról) címmel, és a híres fuvolások rock-szekciójában ott vagyok a legjobb 12 között, Ian Anderson, Ray Thomas, John Hackett, Thijs van Leer társaságában. Azért nem kis elégtétel az embernek 70 éves korára, hogy bebizonyosodott: nem bóvlit csinált.

-A Te korosztályod világszerte ma is nyomja fáradhatatlanul a zenét. Miből jön ez a fantasztikus nemzedéki erő?

-Mi voltunk az első nagy rock-generáció, és sok mindent kitaláltunk, ami a mai napig érvényes. Itthon ennek van egy szomorú vetülete: az, hogy nincsenek tartalékaink. A zene tart életben bennünket, de ez is az életünk. Míg élünk, csináljuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk