HÍREK
A Rovatból

Több mint száz ember demonstrált a Közép-Budai Tankerület épülete előtt

A tanárok bérének és sztrájkjogának rendezését és a polgári engedetlenség miatti retorziók leállítását követelik.


Körülbelül 100-150 ember gyűlt össze hétfő reggel a Közép-Budai Tankerületi Központ épülete előtt, hogy tiltakozzanak a polgári engedetlenségi akciókban részt vevő tanárokkal szemben indított retorziók ellen – számolt be a Szeretlek Magyarország helyszíni tudósítója.

A Fő utcai épület előtt Nagy Zsolt színművész Hajnissné Anda Évának, a tankerület igazgatójának azt üzente a demonstrálók nevében: tankerületi igazgatóként feladata volna, hogy a tanárok rendezett környezetben, anyagi és erkölcsi megbecsültségben dolgozhassanak, ennek ellenére ő a jogaikért kiálló pedagógusoknak küldött figyelmeztető levelet. Ezt erkölcsileg elfogadhatatlannak tartják.

Ezért azt követelték, hogy állítsák vissza a tanárok sztrájkjogát, hogy megfelelő keretek között követelhessék az diákok és a tanárok érdekeit.

A Nagy Zsolt által felolvasott teljes beszéd:

„Tisztelt Közalkalmazott!

Sajnálattal értesültünk arról, hogy Ön a múlt héten olyan levelet küldött tanárainknak, melyben súlyos következményekkel - mondjuk ki - kirúgással fenyegeti őket, ha továbbra is fel merik emelni a hangjukat, azaz ha nem az iskolában veszik fel a munkát, hanem a társadalom nyilvánossága előtt tanítanak.

Gyermekeink érdekeit és tanuláshoz való jogát semmi nem segítené jobban, mint az, ha emelt fővel járó, munkáltatójuk által is megbecsült, tisztességesen megfizetett, motivált tanárok taníthatnák őket, rendezett, jól felszerelt, tiszta és karbantartott környezetben.

Önnek, mint tankerületi igazgatónak, ezen feltételek megteremtéséért kell dolgoznia és ha ezen kötelezettségének nem tesz eleget, azzal korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését! Mi itt mindannyian jól tudjuk, hogy ebből ma sajnos nagyon kevés valósul meg. Azt a keveset is jórészt a mára már végsőkig elkeseredett, de elhivatottságból még mindig tanító tanárainknak illetve az egyre nagyobb anyagi terhet vállaló szülőknek köszönhetjük, akik gyakran az állam és a fenntartó, azaz a Klebelsberg Központ helyébe lépve biztosítják a tanításhoz szükséges eszközöket és feltételeket.

A tanárokat érintő adminisztrációs terhek folyamatosan növekednek, nem kis részben az egyre súlyosbodó tanárhiány miatt a felelősség rajtuk óriási, és az elvárások sem kevésbé, miszerint a gyermekeinkből a tananyagot elsajátító, gondolkodni, a társadalomba beilleszkedni képes felnőttek legyenek. A pedagógusok ugyan már hosszú évek óta igyekeznek konstruktív módon párbeszédet kezdeményezni a kormányzattal az oktatást érintő súlyos és sokrétű problémák megoldása érdekében, a javaslataik mindannyiszor süket fülekre találtak.

Miután idén februárban a kormány gyakorlatilag megvonta a sztrájkjogot a tanároktól, a polgári engedetlenségi akció maradt meg utolsó eszközként a tanárok és diákok érdekeinek érvényesítése érdekében. Erkölcsileg elfogadhatatlannak tartjuk, hogy emiatt kirúgással büntesse a Klebelsberg Központ a hangjukat felemelő tanárokat!

Mindezek miatt a következőkre hívjuk fel a figyelmét:

  • Követeljük, hogy teljes mértékben állítsák vissza a tanárok sztrájkjogát, hogy megfelelő jogi keretek között képviselhessék az oktatás, diákok és tanárok érdekeit!
  • Követeljük, hogy azonnal rendezzék a pedagógusok fizetését!
  • Követeljük a tanárok munkakörülményeinek és az iskolák működésének normalizálását!
  • Követeljük, hogy a demonstrációval kapcsolatos listáikat töröljék és ezt dokumentálják, illetve ezzel kapcsolatos adatkezelési eljárásukat tegyék közzé a weboldalukon!
  • Követeljük, hogy a PDSZ-szel (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével) üljön le érdemben tárgyalni Pintér Sándor közoktatásért felelős miniszter!
  • A KK – és ezen belül a Közép-Budai Tankerületi Központ – mivel közpénzből működik, ezért elsősorban nekünk: a szülőknek, a tanároknak és a társadalomnak tartozik elszámolással. Ezért elvárjuk Öntől, hogy a pedagógusok és gyermekeink érdekeit képviselje, és az ellenük irányuló magatartással és tevékenységgel hagyjon fel. Amennyiben ezen feladatát bármilyen okból nem képes ellátni, úgy követeljük az Ön azonnali hatállyal való lemondását!

A tiltakozást nem hagyjuk abba, és továbbra is kiállunk iskoláink tanárainak anyagi és morális megbecsülése mellett, egészen addig, amíg a kormányzat, a Közép-Budai Tankerület és annak helyi vezetőjeként Ön nem tesz egyértelmű lépéseket az oktatást érintő válság rendezése érdekében.”

A beszéd közben az elhaladó autók számos alkalommal dudálással fejezték ki szolidaritásukat a tüntetők mellett.

A tüntetésen több mint egy tucat iskolát soroltak fel, akiknek tanárai részt vettek a demonstráción.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Halálos rákdiagnózisa után elhagyta a férjét, és 188 férfival feküdt le egy New York-i nő
Molly Kochan egy blogon és egy podcasten keresztül dokumentálta szexuális kalandjait. Célja az volt, hogy ne a betegségével azonosítsák, hanem az életörömével.


„Meghaltam” – ezzel a két szóval kezdődik Molly Kochan utolsó blogbejegyzése, amelyet 2019. március 8-i halála után tettek közzé. A New York-i nőnél 2011-ben diagnosztizáltak mellrákot, négy évvel később, 42 évesen pedig megtudta, hogy a betegsége gyógyíthatatlan. Ekkor meghozott egy döntést, ami keveseknek jutna eszébe: elhagyta a férjét, és egy „szexuális felfedezőútra” indult, hogy a hátralévő idejében a gyönyört hajszolja - írta a LadBible.

Molly azért választotta ezt az utat, mert nem akarta, hogy a betegség határozza meg, és elege lett a sajnálkozó pillantásokból – írta a lap.

„Szerettem, hogy nem a betegséggel azonosítottak. Hogy az emberek nem néztek rám sajnálattal vagy szomorúsággal”

– fogalmazott egyik írásában. A nő először egy anonim blogban, az „Everything Leads to This” oldalon kezdte el dokumentálni az életét, amelyből később egy hatrészes podcast is készült „Dying For Sex” címmel, régi barátjával, Nikki Boyerrel közösen.

Halála előtt összesen 188 férfival feküdt le. Történetéből posztumusz megjelent egy memoár „Screw Cancer: Becoming Whole” címmel, később pedig az FX készített belőle sorozatot. Utolsó, „Meghaltam” című blogbejegyzésében őszintén írt arról, mit tanult az élete végén.

„Nincsenek olyan életbölcsességeim, amiket megoszthatnék. Tudom, mit tettem az életem végén. Tudom, mi okozott nekem örömöt. De az én listám valószínűleg nem lenne hatással rátok”

– írta. Megfigyelte, hogy a diagnózisa után voltak barátai, akik ugyan jelentkeztek, de sosem tettek erőfeszítést, hogy találkozzanak is vele. Ebből vonta le a következtetést: „A fel- és eltűnések során rájöttem, hogy az emberek azt teszik, amit tesznek, függetlenül attól, mit is szeretnének valójában. Még én is.”

Ez a felismerés felszabadítóan hatott rá. „Hát nem felszabadító? Nem kellett repülőjegyet vennem Bora Borára, napokat tölthettem az ágyban, még akkor is, ha szerettem volna produktív lenni.”

Búcsúüzenetében bocsánatot kért azoktól a barátaitól, akiktől nem tudott személyesen elbúcsúzni.

„A haldoklásom folyamatának rövidnek és zártnak kellett lennie. Egy halálcsónakhoz hasonlítottam. Ahogy egyre távolabb sodródtam a parttól, tudtam, hogy még egy test felborítaná azt a gyönyörű egyensúlyt és biztonságot, amelynek megteremtésén keményen dolgoztam.”

Üzenetét teljes empátiával zárta: „De ha dühösnek kell lennetek rám, csak rajta. Azt hiszem, én is az lennék, ha egy jó barátomtól olvasnék egy ilyen üzenetet, aki hirtelen már nincs többé.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.


[sz[Fotó: MTI/Komka Péter[sz]

Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.

Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.

A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.

„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”

– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.

„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.

A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A végső cél nemcsak a háború befejezése” – Trump külügyminisztere vázolta, mit akarnak elérni az ukránokkal
A legújabb tárgyalási forduló november 30-án, vasárnap késő délután kezdődött Miami közelében. „A végső cél nyilvánvalóan nemcsak a háború befejezése, hanem az is, hogy a háború befejezése után Ukrajna szuverén és független maradjon” – mondta Marco Rubio.


Floridában vasárnap újra tárgyalóasztalhoz ültek az amerikai és az ukrán küldöttségek, hogy a háború lezárásának kereteiről egyeztessenek. A találkozó hangulatát Marco Rubio amerikai külügyminiszter szavai alapozták meg:

„A végső cél nyilvánvalóan nemcsak a háború befejezése, hanem az is, hogy a háború befejezése után Ukrajna szuverén és független maradjon, és esélye legyen a valódi prosperitásra.”

A legújabb tárgyalási forduló november 30-án, vasárnap késő délután kezdődött Miami közelében. A helyszín a Shell Bay magánklub, amelyet Donald Trump elnök különmegbízottjának, Steve Witkoffnak az ingatlanvállalkozása fejlesztett.

Az amerikai oldalon Rubio és Witkoff tárgyal, de a Fehér Ház tájékoztatása szerint Trump veje, Jared Kushner is részt vesz a megbeszélésen – írta a Telex.

Az ukrán delegációt már nem a korrupciós botrány miatt nemrég lemondott Andrij Jermak, hanem Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára vezeti. Jermak Zelenszkij elnök egyik legfontosabb tanácsadója volt, aki a múlt hétvégén Genfben még maga egyeztetett Rubióval a béketervről. Az ukrán küldöttségnek tagja többek között Andrij Hnatov vezérkari főnök, Szerhij Kiszlica külügyminiszter-helyettes és Olekszandr Bevz elnöki tanácsadó is.

Az egyeztetés kezdetén Umerov köszönetet mondott az amerikai erőfeszítésekért:

„Az Egyesült Államok meghallgat minket, az Egyesült Államok támogat minket, az Egyesült Államok mellettünk áll” – mondta az ukrán delegáció vezetője.

Az AP hírügynökség szerint ez egyértelmű üzenet az amerikai elnöknek, aki a múltban többször is azt állította, hogy Ukrajna nem elég hálás a háborús segítségért.

A tárgyalások hátterét beárnyékolja, hogy a korábbi, kiszivárgott amerikai béketerv-vázlatot több oldalról is éles bírálatok érték, mert túlságosan kedvezőnek tűnt Moszkva számára. A dokumentum többek között területi engedményeket, a NATO-tagság tilalmát és az ukrán haderő korlátozását is tartalmazta.

A tervet azóta finomították, de republikánus és demokrata politikusok is óva intették a Fehér Házat attól, hogy Kijev számára elfogadhatatlan kompromisszumra kényszerítse az ukrán vezetést.

A floridai egyeztetés után következő lépésként Steve Witkoff Moszkvába utazhat, ahol a tervek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Több ezer embernek segített meghalni, most a Dignitas alapítója is az asszisztált öngyilkosságot választotta
Ludwig A. Minelli nem sokkal 93. születésnapja előtt döntött így. Az általa alapított Dignitas több ezer embernek segített már a méltó halálban.


„Egy úttörő és harcos nyugovóra tér” – ezekkel a szavakkal közölte az általa alapított Dignitas nevű civil szervezet, hogy nem sokkal 93. születésnapja előtt orvosi segítséggel elhunyt Ludwig A. Minelli, az asszisztált öngyilkosság ügyének svájci úttörője.

Az ügyvédként dolgozó Minelli 1998-ban hozta létre a Dignitast, és sokat tett azért, hogy az asszisztált öngyilkosság elfogadottá váljon Svájcban

– írja a 444.hu. Bár a helyi jog tiltja az eutanáziát, vagyis azt, hogy egy orvos adjon be valakinek halálos injekciót, az asszisztált öngyilkosság évtizedek óta legális. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a halált okozó cselekményt maga a páciens hajtja végre, orvosok és ügyvédek felügyelete mellett.

A Dignitas működését az is különlegessé teszi, hogy külföldieknek is nyújtanak segítséget. A szervezet közleményében jelezte, a Minelli által megkezdett úton folytatják a munkát.

Honlapjukon közzétett statisztikájuk szerint 2024-ig 4196 embert segítettek a halálba, köztük öt magyar állampolgárt is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk