HÍREK
A Rovatból

Több mint ötmilliárd forinttal tartozik egy férfi a NAV-nak: íme az adótartozók toplistája

A top 10-ben több magánszemély is szerepel, mindegyikük milliárdos tartozást halmozott már fel.


16,4 milliárd forint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összes megállapított adóhiánya, az adósokkal szemben kiszabott bírság és késedelmi pótlék pedig 20,2 milliárd forintot tesz ki - írja a Napi.hu a NAV friss adóslistái alapján.

A második negyedéves kimutatás szerint 73 adós - 43 magánszemély és 30 gazdasági vagy egyéb szervezet - tartozik nagy összegű, vagyis magánszemélyeknél 10 milliónál, a szervezeteknél pedig 100 milliónál nagyobb összeggel a hivatal felé.

A friss adóslista élén egy magánszemély áll, aki 5,2 milliárd forint - ebből a megállapított adóhiány 1,7 milliárd, a bírság 3,5 milliárd forint - tartozást halmozott fel.

A budapesti Papp Tibor a cégadatbázis szerint nyolc vállalkozásban is megfordult már, ezek közül csak kettő működik, és egyben van még tulajdonrésze, de azt is lefoglalta februárban a végrehajtó.

A top 5-be került rajta kívül egy másik magánszemély, a szintén budapesti Gerencs Krisztián is, aki összesen 2,74 milliárd forinttal tartozik bírságokkal együtt. A top 10-ben pedig még két magánszemély szerepel: a sajóvámosi Rajna József 1,7 milliárd forint, a miskolci Fekete Csaba pedig 1,5 milliárd forint adósságot halmozott fel a NAV felé.

Jelenleg - június 30-ai állapot szerint - 2761 olyan magánszemélyt tartanak nyilván 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással, közülük 720 adózó egyéni vállalkozóként szerepel a listán, és van 27 személy, akik nem rendelkeznek bejelentett lakcímmel.

Az adósok listáján ismert nevek is szerepelnek. Például a Bróker Marcsiként ismert karcagi "álbróker", Dobrai Sándorné Nagy Mária már nincs rajta, de a lánya, Dobrai Erika még igen. Ott van még a nevek között Bíró Ica és az egykori Sólyom légitársaság egyik alapítója, Hurtyák Róbert, és Volkova Ekaterina is, aki a volt gázkereskedő Emfeszt vezető Góczi Istvánnak a felesége.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Elismerte a Tények: valótlanul állították Magyar Péter apjáról, hogy „lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított”
A TV2 Tények szerda esti adásában olvastak fel egy helyreigazítást egy 2025-ös riportjukkal kapcsolatban. Az eredeti anyagban elhangzott vádakat, miszerint Magyar István lopott és csalt, a csatorna most valótlan híresztelésnek minősítette.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



Élő adásban ismerte be a Tények, hogy korábban valótlan állításokat közölt Magyar Péter édesapjáról. A TV2 hírműsorának szerdai adásában hangzott el a helyreigazítás, amit az a Varga Attila olvasott fel, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított – számolt be róla a 24.hu.

A csatorna elismerte, hogy a 2025. augusztus 31-i adásukban valótlanságokat híreszteltek. A helyreigazító szöveg szerint a Tények valótlanul állította, hogy dr. Magyar István bűncselekményeket követett volna el.

„A Tények 2025. augusztus 31. napján sugárzott esti adásában valótlanul híreszteltük, hogy Dr. Magyar István, Magyar Péter édesapja lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított” – hangzott el a műsorban.

A korrekció kitért arra is, hogy a csatorna tévesen híresztelte, hogy Magyar Péter édesapja és nagybátyja, Magyar József „a Molnár Miklós által a Magyar-Molnár Pálinkaház Kft-be fektetett több mint 80 millió forintot, a saját kezére játszotta”.

Az eredeti, „Kitálalt Magyar Péterről egy családtag” című anyagot Andor Éva vezette fel tavaly augusztusban. A hírolvasó a felvezetőben úgy fogalmazott:

„A Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított, erről vallott a Tisza Párt elnökének egyik közeli rokona”.

A helyreigazítás tényét különösen érdekessé teszi, hogy azt Varga Attila olvasta fel. A hírolvasó a választás előtt szerepelt abban a videóban, amelyben a Tények munkatársai a Fideszre és Orbán Viktorra való szavazásra buzdítottak, majd a választás után ezeket a tartalmakat törölte a közösségi oldalairól.

A TV2 a helyreigazítás ellenére a 2025. augusztus 31-i, vitatott anyagot továbbra is elérhetővé teszi a saját felületén.

Magyar Péter a Facebookon kommentálta a helyreigazítást.

„Kis színes estére. A sokat látott szakértő televíziójában zajlik az élet. Pár év múlva bizonyára médiatörténelem lesz a TV2 ocsmánysága és hazugságcunamija” – írta a kormányfő sírva nevetős emojik kíséretében.

A Tények az elmúlt években többször kényszerült bírósági ítélet nyomán helyreigazításra ellenzéki politikusokról közölt valótlan állítások miatt. A csatorna vezetése május elején jelentette be, hogy a Tények jelenlegi formájában megszűnik, bár az utolsó adás időpontját nem közölték. Új hírmárkák bevezetésével és a szerkesztőségi struktúra átalakításával ígérik a szakmai normák megerősítését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak
A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék a választás óta még mindig a gyász első fázisában vannak, hazudnak a saját szavazóiknak, és nem veszik észre, hogy már elveszítettek egymillió támogatót.


„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.

Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.

„Orbán Viktor szétesőben lévő pártja nem támogatja azt sem, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőleg kivizsgálhassa, hogy hány ezer milliárd forintot loptak el a magyaroknak járó uniós forrásokból. A Fidesz nem támogatja a harmadik országból behozott, nem magyar munkavállalók behozását korlátozó jogszabályt sem. Ehelyett a munkavállalókat kizsigerelő multik mellé áll. Orbánék elutasítják azt is, hogy börtönnel legyen büntethető, ha valaki szándékosan meghamisítja a vagyonnyilatkozatát” – sorolja tovább Magyar.

Szerinte Orbán Viktorék „továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak.”

A kormányfő úgy látja, „igazi farizeusként igyekeznek álszent életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak”, és a saját választóiknak is hazudnak.

Úgy látja, a Fideszben még mindig nem értik, mi történt.

„Még mindig a gyász első fázisában vannak. És közben nem veszik észre, hogy 2 hónap alatt, az április 12-i történelmi vereséghez képest is elveszítettek egymillió támogatót.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jönnek a bejelentések a kormánytól – itt nézheted élőben a tájékoztatót
Egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témákban is döntött a kormány a szerdai ülésén. Az intézkedésekről Magyar Péter mellett a kormányszóvivők számolnak be sajtótájékoztatón.


Szerdán ismét ülésezett a kormány, ahol számos ügyben hoztak döntéseket. Ezekről Magyar Péter miniszterelnök szerda este már egy Facebook-posztban beszámolt, részleteket azonban a 11 órakor kezdődő kormányszóvivői tájékoztatón fognak közölni.

A kormányfő tegnapi listáján egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepeltek. Ezek alapján a tájékoztatón szó lesz például

  • a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására megítélt 3,4 milliárdos forrásról,
  • a mohácsi Duna-híd építése kapcsán tett lépésekről,
  • a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról,
  • a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználásáról,
  • a várható kánikulára való felkészülésről,
  • a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügyéről is.

A tájékoztatót itt nézheted élőben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kapitány István leváltotta a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjét, már meg is van az utódja
Gerendás János veszi át a Magyar Fejlesztési Bank vezetését Kovács Zsolttól, akit 2025 őszén neveztek ki. Az új elnök-vezérigazgató első feladata egy átfogó audit levezénylése lesz.


Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön a Facebookon jelentette be, hogy változás történt a Magyar Fejlesztési Bank vezetésében.

„A bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el” – közölte. Mint írja, Gerendás János több mint másfél évtizedes pénzügyi, gazdaságpolitikai és intézményvezetői tapasztalattal rendelkezik, a Magyar Nemzeti Banknál monetáris politikai, majd statisztikai igazgatóként is dolgozott, ahol kiemelt fontosságú szervezeteket vezetett. Kapitány szerint Gerendás korábbi kormányzati és piaci szerepköreiben egyaránt bizonyította stratégiai szemléletét és vezetői képességeit, ezért meggyőződése, hogy felkészülten és felelősséggel tudja ellátni új feladatát.

„Gerendás Jánostól transzparens, költséghatékony szakmai munkát várok el, melynek első lépése egy átfogó audit mellett az EU-források fogadásához szükséges átalakítások elvégzése lesz.”

A miniszter azt is közölte, hogy a vezérigazgató kinevezésével egyidejűleg új, átmeneti igazgatóság és felügyelőbizottság is felállításra kerül.

Kapitány szerint az új vezetőség feladata hatalmas lesz, hiszen az uniós pénzek hazahozatalában kulcsszerepet fog játszani az intézmény.

Hozzátette, emellett a vállalkozások versenyképességének javításában és a magyar gazdaság hosszú távú fejlődésének elősegítésében is fontos szerepet kell játszania az MFB-nek.

A mostani vezetőcsere alig több mint nyolc hónappal azután történt, hogy 2025. október 1-től Kovács Zsolt vette át a Magyar Fejlesztési Bank irányítását. Ő Katona Bencét váltotta az elnök-vezérigazgatói székben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk