SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Több mint 60 milliót ad az amerikai tüntetők óvadékaira Blake Lively és Ryan Reynolds

Szégyelljük, amiért korábban megengedtük magunknak azt, hogy nem foglalkoztunk azzal, milyen mélyen gyökerezik a rasszizmus - írta a sztárpár.
Fotó: Northfoto - szmo.hu
2020. június 02.



Politikusok és hírességek is megszólaltak a George Floyd-tragédia kapcsán. A 46 éves afroamerikai férfi egy rendőri intézkedés után halt meg Minneapolisban, miután az egyik egyenruhás percekig a nyakán térdelt. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki, és hamar az egész Egyesült Államokra kiterjedt a lázadás.

A Floyd miatt indult tüntetéseken több sztár is részt vett. Az egyik demonstráción ott volt John Cusack is. A színész videón is meg akarta örökíteni a látottakat, ám a rendőrök ezt nem nézték jó szemmel és gumibottal rátámadtak.

Nemrég a politikát messziről kerülő NBA-legenda, Michael Jordan is megszólalt George Floyd halálával kapcsolatban. "Mélyen elszomorít, igazán fájó és rettentő bosszantó" - fogalmazta meg érzéseit a tragédiával kapcsolatban Twitter-oldalán Jordan.

Most pedig

Blake Lively és Ryan Reynolds 200 ezer dollárt (több mint 60 millió forint) adományoztak a letartóztatott tüntetők óvadékára.

"Nem tudjuk, milyen napról napra élni. El sem tudjuk képzelni azt a dühöt és félelmet. Szégyelljük, amiért korábban megengedtük magunknak azt, hogy nem foglalkoztunk azzal, milyen mélyen gyökerezik a rasszizmus"

– írta Lively az Instagramján. Azt is megígérte, hogy férjével együtt szeretnének többet megtudni, és minderről gyerekeiknek is beszélni.

@naacp_ldf

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

Floyd Mayweather Jr. felajánlotta a családnak, hogy kifizeti George Floyd temetésének minden költségét, írja a TMZ. Az 50 meccs után veretlenül visszavonult profi ökölvívó-világbajnok hétfőn már ki is állított egy csekket 88 500 dollárról (27 millió forint), ami a tervezett 4 szertartás árát fedezi. A június 9-i temetést Houstonban tartják, George Floyd szülővárosában. De ezen felül rendeznek egy megemlékezést Minnesotában, ahol halálának idején élt, Charlotte-ban és egy további helyszínen is, amit később jelentenek be.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban” – újabb részletek derültek ki a kórházban kezelt magyar Miss Universe-versenyzőről
A magyar lány súlyos ételmérgezést kapott, de más versenyzők is megbetegedtek. Miss Izland már fel is adta, Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei.


Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.

„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.

Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban, napok óta lázas és infúziót kap. Az első infúzióra allergiás reakcióval válaszolt a szervezete, de most úgy tűnik, sikerült megtalálni a gyógymódot.

A közösségi oldalán néhány képpel bejelentkezett, de azóta még nem volt ereje posztolni és az üzenetekre válaszolni” – mondta dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke.

Az ételmérgezésben több szépségkirálynő is érintett, Miss Izland pedig fel is adta a versenyt a betegség miatt.

„Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei, tudomásom szerint csak őt szállította be a mentő a kórházba. Vele van az ágya mellett a Miss Universe Hungary egyik csapattagja, így nincs egyedül, de lelkileg is megviseli ez a nehéz helyzet. Még van egy hét a döntőig, és nagyon bízunk abban, hogy Kincső állapota javulni fog és hamarosan tudja folytatni a felkészülést a többi lánnyal. Természetesen az egészség az első, mi és a Miss Universe is támogatni fogja Kincsőt minden döntésében” – tette hozzá az elnök, aki november 20-án repül majd Ázsiába, hogy csatlakozzon a magyar versenyzőhöz.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Andi kommentben vágott vissza az X-Faktorból kiesett versenyzőjének, aki TikTok-élőben borult ki
Mohácsi Anett többek közt azt állította, hogy nem olyan dallal lépett fel az első élő show-ban, amivel szeretett volna. Mentora először nem akart reagálni, végül azonban mégis elmondta, mit gondol a vádakról.
DKA – Fotók: RTL - szmo.hu
2025. november 12.



Tóth Andi nem hagyta szó nélkül azt, hogy az X-Faktor első élő show-jának egyik kiesője éles kritikát fogalmazott meg a tehetségkutatóról. Mohácsi Anett visszatérőként Andi csapatába került, ráadásul nem is akárhogy, szabályt is változtattak, hogy a mentornak ne kelljen közte és Patai Anna között választania.

Anett a kiesését követően egy másik versenyzővel, Nazyrával beszélgetett élő adásban a TikTokon, ahol több szempontból is panaszkodott a műsorra – írja a story.hu. Bár a felvétel már nem elérhető, kommentek szerint

a versenyző sérelmezte, hogy olyan dalt, ruhát és sminket kapott, amiben egy pillanatig sem érezte jól magát, sőt, „utálta az egészet”. Azt is állította, hogy a képernyőn senki sem az, aki a valóságban, egyedül Valkusz Milánról nyilatkozott pozitívan.

Tóth Andi a minap egy TikTok-videóban beszélt a versenyzőiről, és megemlítette, hogy látta Mohácsi Anett és Nazyra élő videóját, amiről viszont nem szeretne véleményt mondani. Ugyanakkor kommentben mégis reagált a kiesett énekes egyik vádjára. A mentor szerint a versenyzők sértődötten másokat hibáztatnak, pedig a végső döntés a dalválasztásról az övék.

„Igenis ők választják a dalokat. Mi segítünk, ajánlunk mi is dalokat, főleg ha ők nem hoznak ötleteket. Csak ilyenkor sértődötten könnyebb másokat hibáztatni. Ha utolsó pillanatban ők »mégsem akarják a dalt«, akkor nem lehet mit csinálni, hiszen gondolni kell arra is, hogy a színpad, a koreó, fények stb. már készen vannak, ezért is kérdezzük meg őket ezerszer, hogy BIZTOS ezt szeretnéd-e”

– írta Andi, aki a versenyzőtársak elleni támadásokat is elfogadhatatlannak tartja. „Ellenszenves és kétszínű” – fogalmazott.

A kommentháborúban olaj volt a tűzre egy magát bennfentesnek beállító hozzászóló, aki az egyik kiesett versenyző párjának mondta magát. Több súlyos vádat is megfogalmazott, például, hogy szerinte a műsornak előre megírt forgatókönyve van, és a dalválasztással is manipulálják a versenyt. Tóth Andi ezeket a vádakat összeesküvés-elméletnek minősítette.

Nem Mohácsi Anett volt azonban az egyetlen, aki a dalválasztást kritizálta a kiesése után. A fiatal rapper, Lil Davis is rendkívül csalódottan távozott, és úgy érezte, másik dallal nagyobb sikert ért volna el.

„Megmutattam volna ország-világnak ezt a dalt, ami arról szól, hogy miből, honnan jövök: a telepről. Hiába dicsértek a mentorok a produkció után, most már úgy gondolom, nem ezzel a dallal kellett volna indítanom”

– nyilatkozta a rapper, aki Gáspár Laci versenyzőjeként vett részt az első élő show-ban.

A kommentelők közül egyébként többen felidézték, hogy amikor Mohácsi Anett Gáspár Laci mentoráltjaként esett ki az X-Faktorból, akkor is hasonlóan viselkedett: egy hozzászóló szerint „nagyon gusztustalanul beszélt” élő Facebook-videóban az énekesről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Reagált az RTL ByeAlex drogügyére – kiderült, szerepelhet-e így a Csillag Születikben
A csatorna azután szólalt meg, hogy kiderült, az énekesnél kis mennyiségű kábítószert találtak, amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök. Ezt maga ByeAlex is elismerte.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 13.



Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.

Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.

„Ahogy azt a hatóság jelezte, ByeAlexet nem vették őrizetbe, és mivel szabadlábon védekezhet, így ez a Csillag Születik című műsorban való szereplését nem befolyásolja”

– olvasható a válaszukban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs ByeAlex ügyéről: Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban
Az énekes elismerte, hogy találtak nála egy „nagyon kis cuccot”. A rádiós szerint az ügy végigsöpörhet a szakmán.


Sebestyén Balázsék a reggeli rádióműsorukban borús hangulatban jósolták meg, hogy a ByeAlexnél tartott drograzzia csak a kezdet, és egy valóságos lavina indulhat el a hazai sztárvilágban. A műsorvezetők túlzónak érezték a hatósági fellépést, de Balázs szerint a T. Danny-ügyet követően most több híresség is a rendőrség látóterébe kerülhet – idézte a Story.hu.

„Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban, celebek, előadók, hírességek...”

– fogalmazott a rádiós, utalva arra, hogy az ügy végigsöpörhet a szakmán.

ByeAlex nem sokkal korábban egy Facebook-posztban ismerte el, hogy a róla szóló hírek igazak: „Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” – írta, majd részletezte, hogy hajnali fél hétkor tizenöt rendőr jelent meg a lakásán. Az énekes hozzátette, hogy bár morcos volt a korai ébresztő miatt és a frizurája miatt is aggódott, mindenben együttműködött a hatóságokkal. A rajtaütés nemcsak őt érintette: zenekara több tagjánál is házkutatást tartottak, majd mindenkit bevittek az őrsre vizeletmintát adni.

A mostani esetek hátterében friss törvényi változások állhatnak, amelyek miatt a rendőrség szigorúbban léphet fel a kábítószeres ügyekben. A hasonló ügybe keveredett előadók már nem úszhatják meg anélkül a büntetést, hogy ne dobnák fel a dílerüket. A hazai sztárvilágban nem ez az első ilyen eset: 2022 őszén egy énekesnőt vittek be a lakásáról, akinek a vérében nagy mennyiségű kokaint találtak. Azóta sikeresen teljesítette az elterelést, és megállapodott a rendőrséggel, hogy tanúskodni fog. A Fővárosi Törvényszéken idén nyáron kezdődött el az a büntetőügy, amelyben egy másik „topceleb” neve is felmerült, aki ugyanattól a hálózattól szerezte be a drogot. Mindeközben a fiatal rapper, T. Danny ellen szintén kokain miatt folyik eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk