HÍREK
A Rovatból

Tinédzserek trollkodása miatt bukott meg Donald Trump tulsai kampánygyűlése

A TikTok közösségi alkalmazáson indult ellenakciónak köszönhetően közel egymillióan regisztráltak a rendezvényre, de csak ennek töredéke jelent meg a 19 ezer férőhelyes arénában.


Csúfos kudarcba fulladt az amerikai elnök hétvégi oklahomai kampányshow-ja, vélhetően egy kínai kézben lévő közösségi oldal aknamunkájának köszönhetően.

Donald Trump szombat estére hívta híveit a 19 ezer férőhelyes tulsai Bank of Oklahoma Center arénába, de még félig sem tudta megtölteni, annak ellenére, hogy a hét elején még azzal dicsekedett a Twitteren, hogy közel egymillióan kértek jegyet a rendezvényre.

A kampánystáb szerint 12 ezren voltak, a helyi tűzoltóság viszont csak 6200 főt említett jelentésében.

A helyi szervezők is legalább 100 ezer embert vártak az aréna környékére és már arról is szó volt, hogy az elnök a kintrekedt „emberáradathoz” is szól majd. Ez utóbbitól a kampánystáb elállt érdeklődés hiányában.

Az ellenakciót a TikTok kínai irányítású közösségi oldalon indították el néhány nappal korábban. A platformon, amely elsősorban tinédzser-fórumként ismertek eddig, a tulsai rendezvényt megelőző napokban arra biztatták a felhasználókat, hogy online regisztráljanak az ingyenes eseményre, de ne menjenek el. Így jöhetett ki az érdeklődők feltűnően magas száma a valóságban megjelentekhez képest.

Brad Parscale, Trump kampánymenedzsere vasárnap este a hírtelevíziónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a „baloldaliak és az online trollok győzelmi mámorba ringatják magukat, mert azt hiszik, hogy befolyásolták a kampánygyűlés nézőszámát”. Egyúttal elmondta, hogy mivel a regisztráció ezekre a rendezvényekre mobiltelefonokon keresztül folyik, folyamatosan kiszűrik a hamis számokat, és ezt tették több tízezer számmal Tulsa esetében is.

Egy másik kampányfelelős már szombat este elutasította a TikTok akció hatását, állítása szerint az erőszakos megmozdulásoktól való félelem tartott vissza sok gyermekes családot.

Megfigyelők szerint Parscale, akit a 2016-os kampány egyik sikerkovácsának tekintettek, könnyen lapátra kerülhet, miután nemcsak a tulsai blamázst írják a számlájára, hanem Trump népszerűségének látványos visszaeséséért is felelősnek tartják. Esélyeit rontja, hogy már Trump legbelsőbb köre, köztük az elnök lánya, Ivanka Trump és veje, Jared Kushner is elégedetlenségüknek adtak hangot tevékenységével kapcsolatban

- írja a Guardian



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk