SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Teljesen összetört Hugh Jackman 67 éves felesége, Deborra, miután bejelentették a válást

A férfi már jegygyűrű nélkül megy az utcára, hamarosan ex-felesége, Deborra-Lee azonban összeomlott. Talán kevesebb barát van körülötte, mint az épp Ryan Reynoldsszal bandázó Hugh körül.

Link másolása

Bár a közös döntést állítólag ajtócsapkodás nélkül hozták meg, nem úgy néz ki, mintha a feleség szeretett volna szabadulni a házasság béklyójából. És nem csak azért, mert egy 67 éves nő kicsit nehezebben kezd új életet, mint a még mindig kapós 54 éves férfi. Egy, a párhoz közel álló forrás a People-nek elmondta, hogy

mindketten „le vannak sújtva”, és hogy a szakítás nagyon nehéz számukra.

Arról nem beszélt, hogy akkor miért is kellett ezt meglépni.

„Ez nem egy hirtelen döntés volt - sok időt szántak rá és mindent átgondoltak, végül közösen hozták meg ezt a döntést ”- teszi hozzá a forrás.

„Külön utakon járnak, de mindig egy család maradnak. Mindig szülők és legjobb barátok lesznek.”

Múlt heti nyilatkozatukban azt írták, hogy „áldásnak érezzük, hogy majdnem 3 évtizedet tölthettünk együtt férjként és feleségként egy csodálatos, szeretetteljes házasságban”.

A válás azonban egy jóval véglegesebb és megrázóbb dolog, mint kettesben arról beszélgetni, hogy a másik külön útjai miatt mi lenne az ideális megoldás. Meggyászolni, elengedni valamit, felvállalni nyilvánosan a kudarccá váló kapcsolatot, mindez komoly munkát igényel. Hugh Jackman mindehhez kapott segítséget régi barátjától.

Ugyan komoran nézett, amikor Ryan Reynoldsszal sétálgatott New York utcáin, de legalább nincs egyedül

- vette észre a DailyMail.com.

A színész elgondolkodó volt a séta és beszélgetés közben. És már nem volt rajta a jegygyűrűje sem.

Reynolds - aki négy közös gyermeket nevel feleségével, Blake Livelyval - nyilván tud néhány tanácsot adni, de ha igazak a pletykák, és Hugh Jackman a külön utat a szexuális irányultságára érti, akkor azért kell majd egy komolyabb csapat mellé, aki ennek a ténynek a rejtését vagy felvállalását levezényli.

Jackman szombaton annak ellenére beszélt a paparazzókkal, hogy azt ígérték, nem fog egyikük sem többet megszólalni. A rövid válaszban elismerte, hogy mindketten küszködnek a szakítással.

Miközben az utcán sétált, bevallotta, hogy „nehéz időszak ez”, de nem volt akart bővebben beszélni a témáról.

Feleségét is látták aznap az utcán, a nő kutyát sétáltatott, és nem mondhatni, hogy kiöltözött volna. Cicanadrágban és bő kockás ingben ment utcára, kalapban és napszemüvegben.

Hirtelen meglátszott rajta a kora.

A képeket itt lehet megnézni.

Tavaly áprilisban a pár éppen az évfordulójukat ünnepelte, és Jackman nagyon kedveset posztolt feleségének az Instagramon:

„Szeretlek Deb. Ma van a 27. házassági évfordulónk. 27 év! Annyira szeretlek” - írta a színész a képaláíráshoz. „Egy gyönyörű családot hoztunk létre. És az életet. A nevetésed, a lelked, a nagylelkűséged, a humorod, a pimaszságod, a bátorságod és a hűséged hihetetlen ajándék számomra. Teljes szívemből szeretlek” - osztotta meg a szívhez szóló posztban. Felesége meg elhitte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Demcsák Zsuzsa a válása után volt férjéről beszélt: „Nagyrészt Krishannak köszönhetem, hogy ma ilyen jól vagyok”
Három évig voltak házasok, de a férfi jelentős hatással volt a műsorvezetőnő életére.

Link másolása

Nagyrészt Krishannak köszönhetem, hogy ma ilyen jól vagyok - mondta volt férjéről Demcsák Zsuzsa. Szerinte indiai származású párja gyökeres hatással volt az életére.

Demcsák az Ázsia Expressz forgatása alatt szeretett bele Krishan Dangwalba, és szinte azonnal össze is házasodtak. A kapcsolatuk azonban három év után véget ért, tavaly októberben elváltak.

A műsorvezető most a Best magazinnak mesélt arról, hogy milyen hatással volt az életére a volt párja.

„Az én csodálatos volt férjem hatása ebben vitathatatlan. Nagyrészt Krishannak köszönhetem, hogy ma ilyen jól vagyok, ő az, aki gyökeres hatással volt az életemre”

- mondta Demcsák Zsuzsa. Bevallása szerint a férfi többek között megtanította neki, hogy milyen szerepet játszanak egyes fűszerek az élettani folyamatokban, már nem eszik import zöldségeket, húst és cukrot sem.

„Egyedül a gyerekeim miatt főzök kétfélét, nekik ugyanis az én étrendemet nem kell követniük. Ugyanakkor az életmódváltással és a rendszeres sporttal jó példával járok előttük is.”

Zsuzsa azt mondta, eddig is vékony alkat volt, így az átalakulása azoknak tűnik fel, akikkel nagyon régen találkozott személyesen.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miklósa Erika: „Túlléptem rajta. Nem foglalkozom vele” – nincs tüske a Voice zsűritagjában a fél évvel ezelőtti döntés miatt
Közel fél évvel a szakmai zsűri ajánlásait átlépő, méltánytalan eredményhirdetés után a Blikknek szólalt meg a Kossuth-díjas énekesnő.

Link másolása

Mint emlékezetes, idén tavasszal újították meg az igazgatói posztot az Állami Operaházban. Miklósa Erika egy volt a tizenegy induló közül, akik közül végül is Csák János miniszter az addig is pozícióban levő Ókovács Szilveszert jelölte, noha az Index által megszerzett dokumentumok szerint

a szakmai zsűri, de még a minisztérium emberei is Keselyák Gergelyt találták alkalmasabbnak, a voksoláson második helyre Miklósa Erika került.

Az Operaház igazgatói székéért folyó verseny májusban zárult miniszteri eredményhirdetéssel.

A Blikk most megszólaltatta Miklósa Erikát, aki a történtek után nem írt alá szerződést az operaházban.

Most az énekesnő így vallott:

Túlléptem rajta. Nem foglalkozom vele, ez a legokosabb. Olyan furcsa és méltatlan volt ez az egész történet.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Több mint 2 és fél milliós ruhában telik egy átlagos hétköznapja Kőgazdag Katának
A legdrágább tétel a Jimmy Choo kristálytáskája volt, amiért 1,5 millió forintot fizetett.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. szeptember 29.


Link másolása

A fiatal nő nem sajnálja a pénzt az öltözködésre: egy átlagos szettje kiegészítőkkel együtt több millió forintba kerül.

A Bors nemrég összefoglalta tételesen, mekkora összeget szokott magán hordani.

A műsor sajtótájékoztatóján például egy magyar tervező gyűrűjét választotta, ami szinte mindenkinek kiszúrta a szemét, ez 120 ezer forintba került.

A fülbevalóját a Chaneltől vette 300 ezer forintért.

A legdrágább viszont a Jimmy Choo kristálytáskája volt, amiért 1,5 millió forintot fizetett.

Ruháját a Nadine Merabi készítette 118 ezer forintért, a cipője pedig Mach&Mach márkájú, ami körülbelül 600 ezer forintba került.

Így aztán egyszerű kiszámolni, hogy 2 millió 638 ezer forintot viselt magán a kőgazdag fiatal.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai pillanatok a Séfek séfe adásában: durva sérülést szenvedett az egyik versenyző
Roland zellerszeletelés közben nyisszantott le egy nagy darabot az újából. Krausz Gábor szerint ide vezet a kapkodás.

Link másolása

Drámai pillanatok zajlottak a Séfek séfe legutóbbi adásában, miután Roland csúnyán elvágta az úját főzés közben.

Mivel az idő drámaian fogyott, a fekete csapat szakácsa elkezdett kapkodni, és nekiállt zellert szeletelni, miközben az az nem is az ő feladata lett volna. Roland a nagy rohanásban el is vágta az úját, amit hangos káromkodással nyugtázott.

„Ez a legrosszabbkor jött, ki fogok esni. Amíg az ujjamat kezelik, addig kiestem az egészből, ott van a csapat ketten”

– mondta a szakács.

Krausz Gábor azt mondta a versenyzőjéről: sajnos beigazolódott az, hogy ha Rolandra több feladatot bíz, akkor elkezd kapkodni, ez pedig előbb-utóbb balesethez vezet.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: