SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Teljesen megtört Tóth Gabi, a színfalak mögött vigasztalta a kedvese

Látványosan rosszul fogadta a Sztárban sztár leszek! vasárnapi élő adásában az énekesnő, hogy versenyzői a veszélyzónába kerültek. Papp Máté Bence a színfalak mögött próbálta tartani benne a lelket egy-egy forró öleléssel.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. november 14.



Nagyon nehéz időszakon megy keresztül Tóth Gabi, amit jól láthattak azok, akik múlt vasárnap este a TV2 stúdiójában, a Sztárban sztár leszek! élő adásán tartózkodtak - írja a Blikk.

"Milyen vidámak vagytok!" – mondta Tilla a műsor elején Köllő Babettnek és az énekesnőnek, amire Gabi azonnal rákontrázott:

"Már aki, én egészen mást élek át mostanában".

A műsor előrehaladtával csak tovább romlott Gabi hangulata főleg azután, hogy a nézői szavazatok és a zsűripontok alapján a versenyben maradt két versenyzője, Oláh Vivien és Halász Rebeka a tabella aljára kerültek, ezáltal a kiesés szélére sodródtak.

A szünetben hangot is adott a nemtetszésének, mestertársai­nak ingerülten magyarázta, hogy nem tartja igazságosnak az állást, mivel a két tehetséges lány rengeteget készült az estére. A rövid reklámszünetekben is mindig elsőként állt fel, majd szomorú arccal távozott a stúdióból.

A Blikk munkatársa egy ilyen alkalommal szúrta ki, ahogy a színfalak mögött a kedvese, Papp Máté Bence vigasztalja egy-egy öleléssel.

A Fricska táncosa az elmúlt hetekben rendszeresen feltűnt a nézőtéren, ezúttal pedig a színfalak mögött várakozott kedvesére, próbálva benne tartani a lelket.

"Először nem értettük, mi baja lehet Gabinak, de hamar rájöttünk, az bántja, hogy a versenyzői a veszélyzónába kerülhetnek" - magyarázta a lapnak az egyik néző.

Végül be is következett, amitől Gabi tartott, a műsor végén ugyanis Oláh Viviennek kellett búcsúznia a Sztárban sztár leszek!-ből.

Az énekesnő a műsor végeztével gyorsan távozott is a stúdióból, majd a párja kíséretében autóba szállt, aki hazafuvarozta a kedvesét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.


Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.

Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:

„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”

Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.

„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”

A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.

„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”

A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi Orbán Viktoros pulcsiban üzent: Tudom, hogy a jó oldalon állok. A fotóra a miniszterelnök is reagált
Bár az utóbbi hetekben több ezren leiratkoztak az oldaláról, ő lett a DPK egyik alapítója és az első országos DPK-találkozó műsorvezetője.


Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.

„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.

Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.

Orbán Viktor a saját oldalán megosztotta a posztot, és üzent. „Üdv a fedélzeten!”

Augusztus végén derült ki, hogy Szabó Zsófi alapító tag lett az egyik Digitális Polgári Körben, majd őt választották az első országos DPK-találkozó egyik műsorvezetőjének. Az esemény után sokan eltávolodtak tőle, több ezer követőt vesztett, de továbbra is vállalja a nézeteit.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ott tettél alám, ahol tudtál” – Győzike úgy köszöntötte fel Gáspár Zsoltit, hogy közben oda is szúrt neki
A két Gáspár-testvér híresen rossz viszonyt ápol, de a showman azért üzent öccsének a születésnapja alkalmából – nem akárhogyan.


Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illette Zsoltit:

„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”

Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.

„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk”

– írta Facebookon Győzike több közös fotó kíséretében.

A poszt szerint bízik abban, hogy „a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni”.

„Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán” – üzente Gáspár Győző, majd így zárta le a köszöntést:

„Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”

Gáspár Győző korábban Hajdú Péter műsorában is beszélt öccsével való konfliktusáról. Mint mondta, ő vezette be az Zsoltit a show-biznisz világába, de ő később hátat fordított neki. „Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk