SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Teljesen eltűntek a melleim és vele együtt az önbizalmam is” – Kés alá feküdt Kasza Tibi felesége

Andrea azt írja, gyereke születése után döntött úgy, hogy ugyanolyanra csináltatja melleit, mint előtte voltak.
Fotó: Kasza Tibi/Instagram - szmo.hu
2021. augusztus 28.



Megműttette melleit Kasza-Darai Andrea - ezt maga az énekes-műsorvezető, Kasza Tibi felesége jelentette be Instagram-oldalán. Mint írja, kislánya születése után döntött úgy, hogy kés alá fekszik.

„Mindig is azt mondtam, hogyha valaki megkérdezte, hogy megcsináltatnám-e a melleim, hogy szülés és szoptatás után, ha nem leszek elégedett velük, akkor igen.

Sajnos a szoptatás végére teljesen eltűntek a melleim és vele együtt az önbizalmam is, ezért hosszas mérlegelés és konzultációk után úgy döntöttem, megcsináltatom

- írta Andrea. Hozzátette: „Se nem lett nagyobb, se nem kisebb. Pontosan ugyanakkora, mint volt terhesség előtt és nem bántam meg. Senkit nem fogok se rábeszélni, sem lebeszélni, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie és mérlegelnie. Nagy bejelentést nem tettem róla mert nem gondolom, hogy ez közügy lenne. De a bikinis képem alatt óriási találgatás indult be, amiből már cikkek is születtek. Szóval ha már így szárba szökkent a téma akkor nincs mit titkolni rajta.”

Arról, hogy a műtét célja nem hatalmas keblek elérése, hanem a szülés előtti állapot visszaállítása volt, egy fényképes bizonyítékot is megosztott Kasza Tibi felesége, amit EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schobert Norbi: Meg fogjuk találni azt a megoldást, amely túlmutat a mai onkológia határain
Schobert Norbi elszántan keresi a gyógymódot a daganatos betegséggel küzdő felesége, Rubint Réka számára. A fitneszguru a napokban történt műtét után kijelentette, a hagyományos kezeléseken túlmutató megoldást keresnek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 03.



„Meg fogjuk találni azt a megoldást, amely túlmutat a mai onkológia határain, és amellyel kezelni tudjuk ezt a ritka daganatot” – mondta Schobert Norbi, miután felesége, Rubint Réka a napokban komoly műtéten esett át a daganatos betegséggel vívott harcában. A fitneszguru minden nap a kórházban van felesége mellett, hogy támogassa a felépülésben – írta a Blikk.

Schobert Norbi a lapnak elmondta, a mindennapos gondoskodás mellett mennyire várja, hogy újra együtt lehessenek otthon.

„Minden egyes nap bemegyek Rékához a kórházba: viszek neki virágot, cukormentes kompótokat, egészséges és finom gyümölcsleveket. Nagyon várom már, hogy hazajöhessen, és együtt folytathassuk tovább” – fogalmazott.

Ugyanakkor nyíltan beszélt arról is, hogy a helyzet lelkileg komolyan megviseli.

Beismerte, hogy a feszültség miatt az utóbbi időben vele sem könnyű.

„Nagyon nehezen élem meg ezt az időszakot: rosszul alszom, feszült vagyok, és sokkal könnyebben összekapok másokkal, mint egyébként. Azt is mondhatnám, hogy jelenleg velem sem könnyű” – mondta őszintén.

A mostani beavatkozás egy hosszú folyamat újabb állomása. Réka az elmúlt hetekben többször is a kórházból jelentkezett be, többek között a hetedik kemoterápiás kezelése után is. Üzeneteiben következetesen elutasította, hogy betegként hivatkozzon magára, és a gyógyulás útján járó emberként írta le a helyzetét. A kezelések ellenére a reményt jelentő apró jeleket is megosztotta, például a haja visszanövését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A mi álomlányunk” – eddig nem látott fotókat posztolt Meghan Markle az 5 éves Lilibetről
Meghan Markle személyes Instagram-posztban köszöntötte kislányát az ötödik születésnapját. A bejegyzésben egy közös kép is szerepel a mosolygó Harry herceggel, ami ritka bepillantást enged a család életébe.
DP - szmo.hu
2026. június 04.



„Az álomlányunk” – ezzel a felirattal osztott meg egy eddig nem látott, bensőséges családi fotót Meghan Markle, hogy felköszöntse lányát, Lilibet hercegnőt az ötödik születésnapján. Az Instagramon közzétett képen a mosolygó Harry herceg is látható a kislány mellett.

A bejegyzéshez Meghan ennyit fűzött: „Az álomlányunk. Boldog 5. születésnapot, Lili.”

A poszt második képén pedig egyedül a kislány látható, ahogy egy virágot szemlél. Az arca ezen a fotón sem látszik.

A sussexi hercegi pár tudatosan óvja gyermekeit a nyilvánosságtól, így minden róluk megosztott felvétel eseményszámba megy. A hercegné az elmúlt hetekben több, eddig nem látott családi pillanatot is megosztott. Május elején fiuk, Archie herceg hetedik születésnapjáról emlékezett meg egy archív képpel.

A pár fiatalabbik gyermeke, Lilibet Diana Mountbatten-Windsor 2021. június 4-én született Kaliforniában, és a hetedik a brit trónöröklési sorban.

Bátyja, Archie a hatodik a sorban. A gyerekek ritkán szerepelnek a nyilvánosság előtt, a szülők leginkább különleges alkalmakkor, például a család karácsonyi képeslapján mutatják meg őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi élő adásban, könnyek között búcsúzott a Mokkától
A TV2 műsorvezetője a csütörtök reggeli adásban jelentette be, hogy szünetet tart a munkában. A távozásának oka a második várandóssága, a következő időszakot a családjának szenteli.
DP, kép: TV2 - szmo.hu
2026. június 04.



Élő adásban, érzelmes pillanatok közepette búcsúzott a Mokka nézőitől csütörtök reggel Szabó Zsófi, aki több mint két év után távozik a TV2 reggeli műsorából – számolt be róla a Blikk. A műsorvezető második gyermekét várja, ezért a következő időszakot a családjának szenteli.

A visszatérésével kapcsolatban annyit mondott: „Két éve jöttem a Mokkába, és biztos meg fogjátok kérdezni, hogy mikor jövök vissza. Hát, tervezem, csak még nem tudom, hogy mikor.”

A stáb a közös pillanatokból összevágott kisfilmmel készült. A megjegyzésre, miszerint biztosan ő maga kérte a nosztalgikus videót, Szabó Zsófi nevetve reagált: „Nem, képzeld el, hogy engem nagyon szeretnek! Ezek nagyon szépek voltak.”

A távozás oka, hogy a műsorvezető a várandósságára és a családjára szeretne koncentrálni. Elmondta, hogy a terhessége elején a változás szinte észrevehetetlen volt, de műsorvezetőtársa, Istenes László az utolsó hetekben már gyanakodott.

„Kérdeztem, rendben van-e, és mondtam, hogy egy kicsit ki vagy kerekedve, de boldog vagy. Te meg mindig mondtad, hogy: »igen, jó, hát most felszedtem egy-két kilót«” – idézte fel a titkolózás időszakát Istenes.

Bár a korai kelésektől egy időre elbúcsúzik, Szabó Zsófi megígérte, hogy nem szakad el teljesen a műsortól. Arra a kérdésre, hogy nézi-e majd a többieket, viccesen felelt: „Odakapcsolok, hogy miben vagy aznap, meg hogy össze vagytok-e öltözve. Merthogy Lacinak ez volt a mániája: »mit fog felvenni a Zsófi?«”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kórházban ápolják Rúzsa Magdi kisfiát, megható sorokkal üzent az orvosoknak
Az énekesnő a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egyik gyermeke a Szent László Kórházban van. Bejegyzésében név szerint is köszönetet mondott két orvosnak, és kiemelte a magyar egészségügyi dolgozók profizmusát.
F. O. - szmo.hu
2026. június 04.



Rúzsa Magdi a közösségi oldalán fejezte ki háláját a magyar egészségügyi dolgozóknak. Az énekesnő szerint ők mind világbajnokok.

„Én mindig ezt látom. Elképesztően profik és csupa lélek emberek minden körülmények között!” – fogalmazott a bejegyzésben.

Rúzsa külön köszönetet mondott a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, Szent László telephelyének csapatának, amiért a kisfia jó kezekben lehet, név szerint is kiemelve dr. Csillag Bélát és dr. Balázs Károlyt.

Felidézte, hogy legutóbb ő maga járt bohócdoktorkodni az intézményben egy kislánynál, aki azóta tünetmentes lett.

„Ma hozzánk kopogtak be a bohócdoktorok. Bevallom meghatódtam” – tette hozzá.

Posztját azzal zárta, hogy mindent nagyon köszön, és a jövőben is számíthatnak rá, ha bármiben segíteni tud.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk