Te lenyúlnál 20 millió dollárt, ha senki sem látja? Matt Damon és Ben Affleck egymásnak feszül A nagy fogásban, avagy Agatha Christie és a korrupt zsaruk esete
Gyerekkoruk óta ismerik egymást, már több mint négy évtizede a legjobb barátok a köztük lévő balhékról szóló pletykák ellenére, s lám, idén újra egy közös filmmel jelentkeznek: Ben Affleck és Matt Damon magánéleti és filmbeli kapcsolata valahol lenyűgöző. Már az 1989-es Baseball álmokban együtt statisztáltak, majd mindketten feltűntek az 1992-es Vágyak csapdájában és az 1995-ös Glory Daze-ben (ez inkább Affleck filmje volt), mígnem 1997-ben sikerült az áttörésük, amikor a közösen írt forgatókönyvükből elkészült Gus Van Sant rendezésében a Good Will Hunting, amelyben nem mellékesen mindketten szerepeltek is.
Kevin Smith is ekkor karoltak fel őket (inkább Afflecket), a következő években azonban már a nagy hollywoodi stúdiók is kapkodtak értük. Külön folytatták az A-kategóriás sztárság felé vezető útjukat: Damon például a Ryan közlegény megmentésével, A tehetséges Mr. Ripley-vel, az Ocean’s-filmekkel, A téglával vagy a Bourne-filmekkel, míg Affleck az Armageddonnal, a Szerelmes Shakespeare-rel, a Pearl Harbor – Égi háborúval vagy A rettegés arénájával többek között, majd rájött (és vele együtt mi, nézők is), hogy mennyivel jobb rendező, mint színész (Hideg nyomon, Tolvajok városa, Az Argo-akció stb.).

A Good Will Hunting óta eltelt majdnem 30 év már, Damon és Affleck pedig azóta is fel-felbukkannak időnként közösen egy-egy filmben, bizonyítva, hogy a barátságuk és a gyümölcsöző munkakapcsolatuk örök. A cameós feltűnéseken kívül (ilyenekből volt azért több) együtt láthattuk őket nagyobb szerepben a Dogmában (1999), Az utolsó párbajban (2021), az Air – Harc a legendáértban (2023, még egy Affleck-rendezés), vagy most A nagy fogásban.
A nagy fogással ezúttal a streaming világában kalandoznak, amelynek író-rendezője, Joe Carnahan már veteránnak számít a kemény (és a kemény zsarus) filmek világában: Narkó (2002), Füstölgő ászok (2006), Fehér pokol (2011), Boss Level – Játszd újra (2020), Zsarubutik (2021), csak hogy néhány címet elmítsünk.

Ezúttal Carnahan inkább a karakterek közti dinamikákra és a fordulatokra helyezte a hangsúlyt, mintsem az akciókra, A nagy fogásnak ugyanis ez adja a savát-borsát. Nem az alapsztori a lényeg, mivel az nem túl eredeti. Egy rendőrosztag, az élükön Dumars hadnaggyal (Matt Damon) és Byrne őrmesterrel (Ben Affleck) kap egy fülest egy úgynevezett drogházról, amelyekben ők egyáltalán nem drogokat keresnek, hanem az abból származó lóvét. Ki is mennek az osztagukkal (+ Steven Yeun, Teyana Taylor, Catalina Sandino Moreno) egy házhoz, amelyben csak a fiatal lányt, Desit (Sasha Calle) találják, akinek látszólag fogalma sem volt róla (a nagyanyjától örökölte két hónapja a kecót), hogy a padláson kb. 20 millió dollárt rejtettek el. Egy ilyen hatalmas összeg pedig még a legbecsületesebb rendőröket is megingathatja.
A nagy fogás első fele (vagy inkább kétharmada) ennélfogva egy kamaradarabra hajaz, amelyben a főszereplők egy szűk, zárt helyszínen (egy házban) próbálják kezelni a helyzetet, és ahol nemcsak kintről érkezik a veszély (a kartell vagy korrupt zsaruk képében), hanem belül, egymás közt is le kell rendezni a dolgokat, és megküzdeni a gazdagság részegítő hatásaival.
Egy kicsit lassan indul be a film, és elég sok a duma, majd a házban, amikor előkerül a pénzt, végre felpörög a sztori. Carnahan ügyesen adagolja a feszültséget, és valóban nem lehet tudni, kiben bízhatunk és kiben nem. Mindenki gyanús, mindenkinek van motivációja.
Majd a film végén Carnahan rádöbben, hogy az akciókat (a házban egy lövöldözést kapunk csak) feláldozta a sztori és az emberi egymásnak feszülések oltárán, s így beleerőszakol még a fináléba egy több fronton zajló és sablonos akciószcénát, amely azonban a film addigi szellemiségéből nem igazán következik, és nem is ad hozzá túl sokat az élményhez. Plusz a lezárást is sikerült rendesen elnyújtani, ami szintén egy kissé idegenül hat egy ilyen filmben, annyira azért nem epikusak a történések.

Ezektől függetlenül azonban szórakoztató két órát szerez nekünk A nagy fogás, amelyben Damon, Affleck és a többiek hozzák a tőlük elvárhatót, és amelynek fondorlatos sztorija minden bizonnyal sokakat meglep majd. Jó fogás a Netflixen!