Szupersztárok, akik civilben is szuper jófejek
Vannak hírességek, akik az utcán is kedvesek, nem csak a kamerák előtt. Ilyen Reddit-posztokat gyűjtött össze a Bored Panda.
"Bruce Willis azt mondta nekem, hogy király Pókember-képességeim vannak. A Walmartban vásároltam és elég alacsony vagyok, ezért felmásztam egy áruért a polcra. Amikor lemásztam, akkor vettem észre, hogy Bruce Willis bókolt nekem."
"Tom Hanks tökegyedül ácsorgott előttem a sorban a szupermarketben, teli kosárral. Nálam csak egy üveg víz volt. Elordítottam magam, mint egy barom, hogy 'Forrest Gump a kedvenc filmem!', amikor visszafordult és közölte, hogy azt a filmet szerette a legjobban csinálni, és hogy örül, hogy kedvelem. Aztán egy kicsit eldumálgattunk filmekről a sorban. Aztán megkért, hadd fizesse ki a vizemet. Aztán a Forrest Gump hangján mondta: 'Ne feledd, az élet olyan, mint egy doboz csokoládé.'"
"Még gyerek voltam, amikor a nagymamámmal megláttuk a Whole Foodsban egyedül enni Robin Williamst. Bemutatkoztunk neki, ő pedig azonnal helyet csinált nekünk maga mellett. Még kicsi voltam, szóval végig igyekezett megnevettetni különböző hangok utánzásával."
"Egy alkalommal épp akkor szolgáltam ki Renée Zellwegert, amikor nagyon rossz napom volt. Kétszer is elrontottam a rendelését, de csak elnézően mosolygott, és közölte, hogy semmi baj. Csak a hitelkártyáját látva jöttem rá, ki ő."
"A nagyanyám egy liftben találkozott Adam Sandlerrel, Mexikóban. Mama nem tudott angolul, de Adam kedvesen megpróbált vele spanyolul beszélgetni. Nagyon örült neki, imádja a filmjeit."