hirdetés

SZTÁRVILÁG

Sztárban Sztár Leszek!: Majkának nem tetszik, hogy Jolly fia továbbjutott

A rapper szerint a fiú nem tehetséges, ráadásul Curtist sem utánozta jól a válogatón.

Link másolása

hirdetés

A Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutató műsor legutóbbi adásaiban is számos lehengerlő, érdekes vagy éppen meghökkentő produkciót láthattunk. A mulatóssztár Jolly, azaz Tarcsi Zoltán fia is megmutatta magát a színpadon, Curtis Lehetne újra február című dalát adta elő, és hasonlóan volt felöltözve, ahogy a rapper a szám klipjében.

VIDEÓ: Jolly fia a Sztárban Sztár leszek!-ben

A zsűritagok igencsak meglepődtek, hogy Jolly fia áll velük szemben. Szilveszter azt mondta a kamerák előtti bemutatkozásakor, hogy nem szeretné, ha a mulatós énekes fiaként néznének rá, hanem őt, mint Szilveszter látnák. Azt is elárulta, hogy Majkától tart egy kicsit, mivel édesapjának korábban volt heves összetűzése a rapperrel. Erről itt írtunk akkor.

A 19 éves fiú végül továbbjutott, Tóth Gabi csapatába került. Majka viszont nem igazán volt elégedett ezzel, őt ugyanis nem győzte meg Szilveszter a Curtis-számmal.

A műsor backstage kibeszélőjében a rapper azt mondta, nagyon sok baja van Jollyval, de a fiának ehhez semmi köze, viszont nehéz elvonatkoztatnia tőle. Ám nem a mulatóssztárral való viszonya miatt nem örült annak, hogy Szilveszter továbbjutott.

"Azért láttam az ő munkásságát a neten. Neki voltak már dalai, amiket azért küldtünk egymásnak, hogy hogy megnézzük, hogy 'nézd már'... érted?! És nem is volt jó szerintem annyira. Curtisnek is rossz volt. Egy előadónál viszonylag előny, ha nem rossz és nem a földet nézi"

- magyarázta.

hirdetés

Zsűritársai azonban megvédték Szilvesztert, szerintük inkább szomorúság volt benne és valószínűleg izgult is, nem beszélve arról a nyomásról, hogy ő egy ismert énekes fia.

VIDEÓ: A mesterek véleménye Jolly fiáról



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Közös képet posztolt Adele új párjával, miután együtt jelentek meg az Emmy-gálán

Az énekesnő teljesen kivirult az új szerelemtől, lenyűgözően nézett ki a díjátadón.

Link másolása

hirdetés

Adele az utóbbi időben leginkább a látványos fogyásával került be a bulvárhírekbe. A duciként ismertté vált énekesnő elképesztő változáson ment keresztül, fogyása után mintha egy teljesen más ember lenne.

Az énekesnő átalakulásában minden bizonnyal házassága zátonyra futása is szerepet játszott. 2019-ben adta be a válási papírokat, alig két évvel azután, hogy egybekeltek Simon Koneckivel, akitől egy kisfia is született.

Most azonban úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem az énekesnőre. Egy ideje már pletykálták, hogy Rich Paul sportügynökkel randizik, többször le is fotózták őket együtt, de eddig egyikük sem erősítette meg, hogy járnak.

A pár azonban a vasárnapi Emmy-gálán is együtt jelent meg, Adele pedig már nem is akarja titkolni, hogy LeBron James világklasszis kosárlabdázó menedzserével jött össze.

Bár nagyon ritkán posztol Instagram-oldalára, most három képet is megosztott az Emmy-díjátadóról.

hirdetés
Az első két képen a csodálatos szettjét láthatjuk, a harmadik pedig egy közös fotó új szerelmével, Rich Paullal.

Az énekesnő boldogságának sokan örülnek, rengetegen gratuláltak neki kommentben. A rajongói közül azonban jó néhányan inkább arra kíváncsiak, hogy mikor jön már a beígért új album, amit már oly régóta várnak. Ha minden igaz, Adele új dalai még idén ősszel megjelennek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

„Nincs szerencsém a pasikkal” – még soha nem hívták randira az új, brit szépségkirálynőt

A 22 éves Eden McAllister ettől függetlenül boldogan éli az életét.

Link másolása

hirdetés

Kilenc év után először választottak pénteken brit szépségkirálynőnek észak-ír nőt. A 22 éves Eden McAllister röviddel a megkoronázása után azt mondta, hogy egyelőre "nincs szerencséje a pasikkal", írja a Daily Star.

Az északi-írországi Dundonaldból származó Edent 37 jelölt közül választották Miss Nagy-Britanniának. Nem ez volt azonban az első komoly sikere szépségversenyeken a fiatal nőnek, aki korábban a 76. Miss Beach Body versenyt is megnyerte.

Eden elmondása szerint már akkor nagyon izgatott lett, amikor a legjobb 12 közé jutott a kétnapos verseny pénteki, leicesteri döntőjében. Amikor pedig kimondták a nevét, egyszerűen remegni kezdett, amit sokáig nem is tudott abbahagyni.

A legszebb brit nő egész végig nem gondolta, hogy megnyerheti a versenyt, mivel nagyon erős volt a mezőny szerinte.

A koronát a tavalyi győztes Jen Atkin tette az új királynő fejére, akit korábban a túlsúlya miatt hagyott el a barátja. A nő végül 50 kilót dobott le, és még szépségkirálynő is lett 2020-ban.

hirdetés

De a legmeglepőbb mégis az volt, amikor kiderült, hogy korábban még soha, egyetlen férfi sem hívta randevúra a szőke szépséget. Eden szerint egyszerűen nincs szerencséje a pasikkal, de ez egyáltalán nem zavarja, elfogadja a helyzetet, és egyelőre boldogan éli az életét.

Miss Nagy-Britannia a korona mellett egyéves szerződést kapott az egyik online divatáruháztól, valamint 1000 font (411 ezer forint) és egy dubaji luxusutazás tartozott még a nyeremények közé. Ezen felül Eden képviselheti országát a Miss World Tourism szépségversenyen is.

Eden tervei szerint a következő évben beutazza egész Nagy-Britanniát, és népszerűsíti Észak-Íroroszágot. A szépségkirálynő reméli, sikerei arra inspirálják az észak-ír lányokat, hogy bátran bele merjenek fogni bármibe, hiszen semmi sem lehetetlen.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Survivor: Gáspár Evelin és Catherine Dederick nem került be az egyesült törzsbe

A két celeb viszont nem esett ki, a Holtak Szigetén folytathatják a versenyt.

Link másolása

hirdetés

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Survivor című kalandreality: a hétfő adásban a két törzs egyesült, így a játékosoknak most már nem a csapatért, hanem saját maguk továbbjutásáért kell küzdeniük.

Az egyesülés előtt tizenketten voltak versenyben, az új szigetre azonban csak tíz játékos mehetett. Egy játék során dőlt el, hogy kik lesznek a kiesők. A túlélőknek egy hosszú, vékony fadarabot kellett egy kézzel tartaniuk, amíg csak bírják.

Először Gáspár Evelin bukta el a feladatot, majd Catherine Dederick, így ők nem csatlakozhattak az egyesült törzshöz. A műsor azonban még nem ért véget számukra, hiszen a Holtak Szigetére kerültek, ahol sivár és még embert próbálóbb körülmények között küzdhetnek a túlélésért. Erről azonban a többi játékos egyelőre nem tud.
VIDEÓ: Evelin és Catherine a Holtak Szigetére került

A játékot Bálint nyerte, ezzel együtt egy védettségi nyakláncot, amelynek birtokában a következő törzsi tanácson nem szavazhatnak rá a társai.

Az új, egyesült törzs, a Guazabara tagjai egy hatalmas lakomával ünnepelték meg azt, hogy eljutottak idáig, ráadásul egy új, gyönyörű szigetre költözhettek. A mulatságból csak Zsófi maradt ki, aki lemondott a finomságokról azért, hogy szerezzen magának egy védettségi amulettet. Ez persze sokakban nemtetszést váltott ki.

VIDEÓ: Zsófi kimaradt az evés-ivásból
VIDEÓ: Zsófi kimaradt az evés-ivásból

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Megszületett Beatrix hercegnő kislánya, Erzsébet királynő tizenkettedik dédunokája

A kicsi szombat éjjel jött világra 2780 grammal, ő és édesanyja is jól van.

Link másolása

hirdetés

Kislánynak adott életet Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 33 esztendős unokája. A Buckingham-palota hétfő délutáni bejelentése szerint a baba szombat éjjel született a londoni Chelsea and Westminster kórházban.

A brit királyi család londoni rezidenciájának tájékoztatása szerint a gyermek 6 font és 2 uncia, vagyis 2780 gramm súllyal jött a világra, az édesanya és az újszülött egyaránt jól van.

Beatrix hercegnő első gyermeke a 95 esztendős II. Erzsébet királynő tizenkettedik dédunokája, egyben a második, aki az uralkodó néhai férje, az április 9-én, életének századik évében elhunyt Fülöp edinburghi herceg halála után jött a világra.

Beatrix hercegnőt - András yorki herceg, a brit uralkodó harmadik gyermeke és volt felesége, Sarah Ferguson elsőszülött leányát - 2019 szeptemberében jegyezte el Edoardo Mapelli Mozzi 39 éves olasz ingatlanmágnás, akinek egy korábbi kapcsolatából már van egy kisfia. Az esküvőt eredetileg tavaly májusra tervezték, de a koronavírus-járvány miatt új időpont nyilvános kijelölése nélkül elhalasztották. Beatrix és Mozzi végül tavaly július 17-én házasodott össze a London nyugati határában fekvő windsori királyi rezidencián, szűk családi körben és szinte titokban, hiszen a ceremóniát az udvar előre nem jelentette be.

Fülöp herceg még jelen volt Beatrix tavaly nyári esküvőjén, de ez volt az utolsó olyan nagy jelentőségű esemény a királyi családban, amelyen rész tudott venni.

Beatrix hercegnő jelenleg a tizedik, újszülött kislánya a tizenegyedik a brit trónutódlási sorban.

Hercegnőként és az uralkodó unokájaként Beatrix is jogosult a "királyi fenség" megszólításra, de a királyi család hivatalos mindennapi tevékenységében nem vesz részt, polgári állása van: Beatrice York néven az Afiniti nevű, New York-i székhelyű szoftvertechnológiai vállalat alelnöki tisztségét tölti be.

hirdetés

Beatrix húga, Eugénia hercegnő 2018 októberében ment férjhez a szintén polgári származású 33 éves Jack Brooksbankhez. Első gyermekük, August Philip Hawke Brooksbank február 9-én született.

Másfél hónappal később Zara Tindall, II. Erzsébet királynő legidősebb leányunokája - az uralkodó egyetlen leányának, Anna hercegnőnek a lánya - egészséges fiúgyermeknek adott életet.

Júniusban Harry hercegnek - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fiának - és Meghan hercegnének leánya született. A kislány, aki a Lilibet Diana Mountbatten-Windsor nevet kapta, az Amerikában élő házaspár második gyermeke.

A brit uralkodó így négy új dédunokának örvendhet az idén.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: