„Kiütném!” - Szolnoki Szabolcs bepöccent Stohl Andrásra A Nagy Ő miatt
Szolnoki Szabolcs csalódottan reagált arra, hogy nem ő lett A Nagy Ő következő évadának főszereplője. A TV2 idén Stohl Andrást választotta, ami nemcsak a közönséget lepte meg, hanem a Házasság első látásra korábbi szereplőjét is.
Szabolcs korábban már jelezte, hogy szívesen vállalná a szerepet, sokan pedig biztosra vették, hogy ő lesz a következő Nagy Ő. A döntés azonban máshogy alakult: a csatorna a júniusban válását bejelentő Stohl András mellett tette le a voksát. A színész és felesége, Stohl Vica közel tíz év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Alig három héttel a bejelentés után kiderült, hogy Stohl lesz a műsor új főszereplője.
Szabolcs nehezen viselte a döntést, érezhetően csalódott, és a véleményét nem is rejtette véka alá.
– mondta a Borsnak.
A valóságshow-szereplő ugyan jelenleg boldog párkapcsolatban él – kedvese egy nála 32 évvel fiatalabb asszisztens –, ennek ellenére szeretett volna A Nagy Ő-ben szerepelni. Sőt, egy nem mindennapi ajánlattal is előállt.
„Nyugodtan eljöhet hozzám, Mr. Szabihoz egy tanácsadásra, hogy hogyan kell csajozni. Megmutatom neki, ugyanis én abban vagyok a legjobb. Hogy tudja, stílusosan hogyan kell csinálni, mintha zongorázna, mint egy igazi művész. Nem cserélgetni kell a csajokat, hanem úgy kell velük bánni, mint egy művész. Én az vagyok. Tényleg jöjjön el hozzám, az első két fogadóórám ingyen van” – fogalmazott.
A gyémántkereskedőként is ismert Szabolcs szerint a műsorban nem elég egy rózsát nyújtani a jelentkezőknek. „Azt üzenném még neki, hogy ne felejtsen el minden nőnek egy darab gyémántot adni a rózsa mellé, mert én azt tettem volna” – tette hozzá.