SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szily Nóra autóbalesetet szenvedett - egy taxis csapódott az autójába

A műsorvezető épp színházba tartott, amikor a baleset történt. Az eset annyira megviselte, hogy sírva is fakadt.


Szily Nóra a közösségi oldalán számolt be arról szombaton, hogy pár napja autóbalesetet szenvedett, miközben éppen színházba tartott. Azt állítja, egy taxis ütközött az autójának, amit ő „hű társának” és „szupikocsinak” nevez.

„Teljesen szabálytalanul csapódott az én »hű társamba«”

– írta a bejegyzésben, hozzátéve, hogy a jármű mozgásképtelenné vált az ütközés után. Az eset érzelmileg is megviselte, mint fogalmazott: „nagyon elszomorodtam..., sőt sírtam”.

A műsorvezető szerint rendőrségi helyszínelés is volt, és a kiérkező egyenruhásokról elismerően nyilatkozott: „kedvesek voltak, szolgálatkészek és támogatóak – köszönöm BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság”. A posztjából kiderül, hogy személyi sérülés szerencsére nem történt.

Szily Nóra az esettel és az év elejét szerinte jellemző „rengeteg bántással” magyarázta az utóbbi időkben tapasztalt csendjét. A történtekre utalva így fogalmazott: „2026 – mélyen kezdtél nálam...”. Bejegyzését azzal zárta, hogy kéri a méltatlan káröröm mellőzését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi teljesen új külsővel tért vissza a nagy elcsendesedés után
Az énekesnő egy friss bejegyzésben mutatta meg új, szőke frizuráját, amivel lezárta a sötét hajas korszakát. A váltás közvetlenül azután jött, hogy egy smink nélküli poszttal törte meg a hetekig tartó csendet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 12.



Feketéből mézszőkére váltott Tóth Gabi, és ezzel nemcsak a külsejét frissítette fel nyárra, hanem a közösségi médiába való visszatérését is új szakaszba léptette. Az énekesnő pénteken, egy friss közösségi médiás bejegyzésben mutatta meg az átalakulás eredményét.

Az eddigi éjfekete tincseket egy meleg tónusú, elegáns szőke árnyalat váltotta, ami a Blikk szerint nemcsak az arcát világosítja meg, hanem egy teljesen új energiát is kölcsönöz a megjelenésének.

A lap úgy fogalmazott, Gabi ezzel a lépéssel visszatért a gyökereihez, hiszen karrierje során már többször láthattuk szőke frizurákkal.

A megújulás egy nappal azután érkezett, hogy az énekesnő egy hosszabb szünet után ismét megtörte a csendet az Instagramon.

Akkor smink nélküli, természetes fotókat tett közzé, amelyekhez mindössze egyetlen szót fűzött: „Könnyebbülés.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szigorú felügyelet alatt tartják Bródy János fiát, 163 milliós tartozást törleszt
Bródy Dániel a börtönből való szabadulása után még két évig a hatóságok felügyelete alatt áll az Egyesült Államokban. A szigorú korlátozások mellett egy több mint félmillió dolláros, kártérítés jellegű összeget is fizetnie kell.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



Tavaly áprilisi szabadulása után sem lélegezhet fel teljesen Bródy János Egyesült Államokban élő fia. Bródy Dániel még két évig szigorú büntetőfelügyelet alatt áll, ami jelentősen korlátozza a mindennapi életét és a mozgásszabadságát.

A felügyelet értelmében meghatározott időközönként jelentkeznie kell a számára kijelölt felügyelő tisztnél, aki a szabályok szerint bármikor, előzetes bejelentés nélkül megjelenhet az otthonában vagy a munkahelyén, hogy ellenőrizze, betartja-e a feltételeket – írta a Blikk.

A korlátozások az utazásra is kiterjednek: a számára kijelölt régiót csak a felügyelő tisztjétől kapott, kivételes esetben megadott engedéllyel hagyhatja el.

A szabadság korlátozása mellett komoly anyagi teher is nyomja a vállát: jelenleg is törleszti a rá kiszabott 529 ezer dolláros, vagyis mai árfolyamon körülbelül 163 millió forintos kártérítés jellegű visszatérítést. A pénzügyi kötelezettsége erre korlátozódik, miután egy külön eljárásban a vagyonelkobzást elkerülte.

Bródy Dánielt azért ítélték el, mert miután 2020-ban elbocsátották egy San Franciscó-i banktól, bosszúból feltörte a cég rendszerét, amivel több mint 220 ezer dolláros kárt okozott.

Az ügyet súlyosbította, hogy a nyomozás során hamis nyilatkozatot tett a szövetségi ügynököknek. A felügyeleti szabályok megszegése a felügyelet visszavonásával járhat.

A 2023. december 11-i ítélet 24 hónap börtönbüntetést, a több mint félmillió dolláros visszatérítést és a hároméves felügyeleti időszakot szabta ki. A döntés azután született, hogy Bródy 2023 áprilisában vádalkut kötött az ügyészséggel, és bűnösnek vallotta magát.

Büntetését a kaliforniai Lompocban található szövetségi börtönben kezdte meg, ahonnan 2025. április 4-én szabadult, ekkor vette kezdetét a felügyelete. A fellebbviteli bíróság 2025 júliusában elutasította a beadványát és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, megerősítve a pénzügyi kötelezettség mértékét és a felügyelet időtartamát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Peller Anna: 21 éves koromig szűz voltam, a férfiak inkább ghostingoltak
Peller Anna Kadarkai Endre műsorában beszélt arról, hogy fiatalkorában az önbizalomhiánya a párkapcsolataira is rányomta a bélyegét. A színésznő elmesélte, hogy a színitanodában Szűz Máriának csúfolták, a randipartnerei pedig gyakran szó nélkül tűntek el.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



„Én 21 éves koromig szűz voltam” – jelentette ki Peller Anna Kadarkai Endre Nőszintén című műsorában, ahol arról beszélt, hogyan küzdött fiatalkori önbizalomhiányával, az őt ért bántásokkal és korai szerelmi kudarcaival. A színésznő kendőzetlenül mesélt arról, milyen nehézségekkel nézett szembe a párkeresésben, mielőtt rátalált volna a saját nőiességére – írta a story.hu.

A színésznő elmondta, hogy a húszas évei elején a randevúi gyakran végződtek azzal, hogy a partnerei egyszerűen nem keresték többet.

„Engem rengetegen ghostingoltak. De jobbnál jobb csávók” – fogalmazott.

Egyikük később elárulta neki, miért tűnt el: nem akart az a férfi lenni, aki elveszi egy lány szüzességét. Peller Anna erre így emlékezett vissza: „De ez édes volt, hogy elmondta.”

Volt olyan időszak is, amikor egyoldalú rajongással üldözött egy fiút, akit évekig bombázott üzenetekkel és saját maga által írt versrészletekkel. A férfi egy ponton egyetlen mondattal vetett véget a közeledésének: „nőjél már fel, Peller!”

A bizonytalanság hátterében fiatalkori sebek álltak. Peller elmesélte, hogy a Gór Nagy Színitanodában „Szűz Máriának” gúnyolták. Az önbizalma csak akkor kezdett megerősödni, amikor harmadik próbálkozásra felvették a színművészetire. „Ott olyanok voltak belém szerelmesek, hogy én magam sem hittem el” – mondta, hozzátéve, hogy bár jólesett neki az érdeklődés, egyszerűen nem merte elhinni, hogy az valódi.

A múltbéli nehézségek után mára teljesen másképp látja önmagát. A színésznő arról beszélt, hogy megtalálta a békét önmagával, és élvezi a nőiesség minden pillanatát.

„Azt érzem, hogy rendben vagyok a nőiségemmel. Szeretek is nő lenni. És az anyaságot is imádom” – mondta.

Egy friss élménye is ezt támasztja alá: nemrég egy motoros kiabált utána az utcán, hogy milyen jól néz ki, ami az egész napját bearanyozta.

A teljes interjút itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Képgaléria: Károly király hintóban, Vilmos lóháton, Katalin elegánsan a három gyerekkel – Ilyen volt a Trooping the Colour Londonban
Trooping the Colour, a brit uralkodó hivatalos születésnapi ünnepsége Londonban. A katonai ceremónia után a királyi család visszatért a Buckingham-palotába, és a teraszról köszöntötték az ünnepségre összegyűlt százezres tömeget.


Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban a 77 esztendős III. Károly király hivatalos születésnapját. A Trooping the Colour - a csapatzászlók bemutatása a hadsereg alakulatainak - 1748 óta a mindenkori uralkodó születésnapjának ünnepsége. Azt a hagyományt, hogy a hivatalos királyi születésnap nyáron legyen, VII. Eduárd király, Viktória királynő fia honosította meg a múlt század első évtizedében.

Ennek oka az volt, hogy VII. Eduárd születésnapja - III. Károlyéhoz hasonlóan - novemberben volt, amikor a brit időjárás általában nem kedvező egy nagyszabású szabadtéri rendezvény megtartására. Ezért helyezték át júniusra a hivatalos ünnepséget, ami a mai napig megmaradt.

A kétórás szombati ünnepség pedig most valóban kellemes, napos időben zajlott.

A Trooping the Colour ceremóniája annak a régi katonai gyakorlatnak a megidézése, amellyel az egyes alakulatok zászlait és jelképeit, színeit (colour) végighordozták a katonák (troops) előtt, hogy azok a csata közben is könnyen felismerhessék, mely színek alatt kell szükség esetén gyülekezniük.

III. Károly király negyedik alkalommal vett részt uralkodóként a Trooping the Colour ceremóniáján. A helyszínre, a lovastestőrség laktanyájának gyakorlóterére - Horse Guards Parade - Károly király és hitvese, Kamilla, valamint Katalin walesi hercegnő, Vilmos trónörökös felesége és három gyermekük egyaránt nyitott hintón, Vilmos herceg lóháton érkezett a Buckingham-palota és az Admiralitás között húzódó, vörös aszfaltjáról híres Mall sugárúton.

A ceremónia után a királyi család tagjai visszatértek a Buckingham-palotába, és a hagyományoknak megfelelően a palota teraszáról köszöntötték az ünnepségre összegyűlt százezres tömeget. Az eseményt a brit királyi légierő (RAF) 31 repülőgépének tisztelgő átrepülése zárta.

Képgaléria: A királyi család

(Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk