SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szellemek kísértenek a windsori kastélyban, egyikük a monarchia végét jelezheti előre

Egy hamarosan megjelenő könyvben a windsori kastély Nagy-Britannia 25 legkísértetiesebb épületei között szerepel, amelyben rendszeresen felbukkannak régmúlt korok halottai, közöttük több uralkodó is.


A több mint ezeréves windsori kastélyban járkáló szellemekről régóta keringenek történetek, és a kötet szerzői szerint ezek hitelességét maga II. Erzsébet is megerősítette – írja a Blikk.

A királynő még gyermekként találkozott I. Erzsébet szellemével. Vele volt húga, Margit is, és mindketten határozottan állították, hogy a XVI. századi uralkodónőt látták.

Leírásuk szerint alakja légies volt, ám szinte illetlenül hangosan közlekedett a kastély folyosóin. A könyvtárban vették észre a szellemet, és azonnal értesítették az őrséget. Leírásukat mások is megerősítették. Mint mondták: Erzsébet kopogó lépteit már jóval az előtt hallani lehetett, hogy ő maga megjelent volna a könyvtárban.

De nem I. Erzsébet az egyetlen szellem Windsorban: ott kísért VIII. Henrik is. Többen is beszámoltak már arról, hogy látták a fekélyes lába miatt összetéveszthetetlen járású király szellemét. A kétszáz évvel ezelőtt elhunyt III. György is visszajár a kastélyba: őt a könyvtár alatti szobában szokták látni, abban, amelybe időskori elmebetegsége idején gyakran bezárták.

A kísértetek jelenlétét sokan baljós jelnek tartják. Szerintük I. Erzsébet szellemének felbukkanása rossz ómen a jelenlegi uralkodó számára, különösen annak tudatában, hogy a windsori parkban sötét lován újra felbukkant Herne, vagyis III. Richard vadászának kísértete is. A hagyomány szerint ő ugyanis akkor mutatkozik, amikor a monarchia végveszélybe kerül. Róla egyébként még Shakespeare is említést tett a Windsori víg nők című darabjában.

II. Erzsébetet a jelek szerint nem zavarja a nagy elődök jelenléte, mivel Windsort közismerten jobban szereti, mint a Buckingham-palotát, amelyben csak egyetlen kísértet él: John Gwynne, az uralkodó nagyapjának titkára, aki 1920-ban botrányba keveredett, és az első emeleti hivatalában főbe lőtte magát.

A windsori kastély harmadik helyen áll a legelátkozottabb angol épületek listáján, csak a British Múzeumban és a Towerben bolyong több kísértet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: