SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Koncz Zsuzsa szegénységben nőtt fel, most újra a pénz miatt aggódik: nem jönne ki a nyugdíjából, ha nem dolgozna 80 évesen is

A legendás énekesnő szívszorító részleteket osztott meg gyerekkoráról, amikor 16 éves koráig fürdőszobájuk sem volt. Most, évtizedekkel később, újra a megélhetés a téma, de elmondta, mi ad neki erőt a folytatáshoz.
DM Petra - szmo.hu
2026. március 25.



Újabb magyar énekesnő rántotta le a leplet arról, milyen arcpirító nyugdíjban részesül a magyar államtól. Koncz Zsuzsa el sem tudja képzelni, hogyan élne meg a kapott összegből, ha nem tudna még ma is, 80 évesen koncertekre, fellépésekre járni.

A legendás énekesnő az Én és a pénz című podcastműsorban M. Kiss Csabával beszélgetett, és a magánéletét általában óvó művész meglepő őszinteséggel beszélt anyagi helyzetéről.

A beszélgetésben a műsorvezető felvetette, hogy több hazai zenész, köztük Nagy Feró is arról számolt be, hogy mindössze havi 70-90 ezer forintos nyugdíjból kénytelen gazdálkodni.

Amikor Koncz Zsuzsát arról kérdezték, hogy az ő járandósága átlépi-e a százezer forintos határt, határozott nemmel felelt.

Bár a pontos összeget nem árulta el, arra a felvetésre, hogy pusztán ennyiből fenntartható-e a megélhetés, egyértelmű választ adott: „Nem lehet, dehogy lehet. Az Isten kísértése lenne.”

Koncz Zsuzsa hozzátette, óriási szerencsének tartja, hogy a mai napig aktívan koncertezhet, de számára a fellépésekben már rég nem a pénz a legfontosabb. Az ad neki valódi erőt, hogy a dalain keresztül olyan mondanivalót közvetíthet, amire a közönségnek igénye van.

A beszélgetés során az is kiderült, mihez kezdene, ha megütné a főnyereményt: egy lottóötösből elsőként a nyugdíját egészítené ki, majd azonnal alapítványt hozna létre az oktatás és az orvosi ellátás támogatására, mivel szilárd meggyőződése, hogy egy ország jövője a tanításon múlik.

Az énekesnő értékrendjét nagyban formálta a gyermekkora, amelyről szintén megrendítő részleteket osztott meg.

Elmondása szerint abba a generációba tartozik, amely beleszületett a szegénységbe: már országosan ismert volt a Ki mit tud? után, amikor 16 évesen végre olyan lakásba költözhettek, ahol volt fürdőszoba.

A háború utáni ínséges időkben a szülei nem tudtak gondoskodni róla, így a nagymamája nevelte fel Pesterzsébeten, egy szerény udvari házban. A családot tragédia is sújtotta, nagypapáját egy kiskatona véletlen fegyverelsülése ölte meg.

A nehézségek ellenére Koncz Zsuzsa mégis boldog gyerekként emlékszik vissza erre az időszakra, hangsúlyozva, hogy akkoriban az anyagiaknak semmi szerepe nem volt az örömében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet Frei Tamás: elárulta, mit gondol a lánya férjéről
A magánéletéről ritkán nyilatkozó Frei Tamás elismerően beszélt lánya választottjáról, Tobiasról. Az író azt is elmondta, miért utasította vissza az RTL tavalyi műsorajánlatát.
DP - szmo.hu
2026. június 02.



„A vejem nagyon helyes srác... Sosem éreztem azt, hogy ki akarnám tekerni a nyakát” – mondta Frei Tamás, aki a nyilvánosságtól óvott magánéletéről tett kivételt, és elárulta, hogy lánya, Zsófi nemrég férjhez ment. A Pulitzer-emlékdíjas író és üzletember a Story magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy a vejét, Tobiast fantasztikus embernek tartja. „Nem úgy, mint sok lányos apuka a gyerekük választottjának” – tette hozzá Frei, akinek mindkét gyermeke külföldön él: Zsófi Dániában, fia, Balázs pedig Franciaországban. Elmondása szerint a családi kapcsolat szoros, rendszeresen találkoznak.

A hatvanéves Frei szerint egy magánéleti változás hatására az utóbbi időben az életszemlélete is átalakult, ma már a legfontosabbnak azt tartja, hogy befelé figyeljen.

„Korábban nagyon a cselekvésre koncentráltam, az eredményekre fókuszáltam, és nem fordítottam elég időt az elmélyülésre, az önfejlesztésre.”

Ez a szemléletváltás a munkájában is megmutatkozik: miután üzlettársa kiszállt, visszaszerezte a teljes irányítást a Café Frei felett, és a kávézóláncot a saját szellemiségéhez igazítaná, amelynek fókuszába az egészséges ételek és fűszerek kerültek.

Az üzletember négy ország – Magyarország, az Egyesült Államok, Franciaország és Olaszország – között osztja meg az idejét, amelyek mind eltérő életritmust kínálnak neki. Míg itthon feszes tempóban dolgozik, addig Firenzében, amelyet a leginkább az otthonának érez, elcsendesedhet és feltöltődhet.

Ez a tudatosság tükröződik abban is, hogy milyen feladatokat vállal el: tavaly tárgyalt az RTL-lel egy műsorötletről, de végül nemet mondott, mert nem keltette fel eléggé az érdeklődését.

„Nem találtam meg magamban azt a kíváncsiságot, ami ahhoz kellett volna, hogy úgy is elvállaljam, ahogy ők szerették volna.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kajdi Csaba egyetlen mondata elég volt, hogy Liptai Claudia végleg megszakítsa vele a kapcsolatot
A modellügynök egy évvel ezelőtt Liptai Claudia és barátai „őszinteségét” kérdőjelezte meg egy kommentben. Kajdi Csaba most azt állítja, a műsorvezető azóta nem kommunikál vele, amit ő „nem nagy veszteségnek” nevezett.
DP - szmo.hu
2026. június 02.



„Soha többet nem állt velem szóba, bár ez nem egy nagy veszteség” – jelentette ki Kajdi Csaba a Márkó és Barna Síkideg podcastban. A modellügynök, influenszer elmondása szerint Liptai Claudia azóta nem kommunikál vele, hogy tavaly egy szarkasztikus megjegyzést tett a műsorvezető egyik közösségi médiás posztja alá.

A vita egy évvel ezelőtt robbant ki, amikor Liptai Claudia közzétett egy közös fotót a baráti társaságáról, amelyen többek között Majka, felesége Majoros Hajnalka, Ördög Nóra, Stohl András és Till Attila is szerepelt. A képhez a műsorvezető azt írta: „ennyi őszinte mosoly egy képen”.

Kajdi erre a bejegyzésre reagált egy ironikus hozzászólással: „Ritka ennyi őszinte embert látni egy képen…”.

Ez a komment indította el azt a folyamatot, ami Kajdi mostani állítása szerint a kapcsolatuk megszakadásához vezetett. Az ügy most azzal került ismét a figyelem középpontjába, hogy Cyla beszélt a konfliktus személyes következményeiről.

„Soha többet nem állt velem szóba, bár ez nem egy nagy veszteség” – mondta a podcastban.

A Liptai Claudiával és barátaival való konfliktus nem egyedi eset Kajdi Csaba közéleti megnyilvánulásainak sorában. Rendszeresen bírálja más hírességek viselkedését vagy kommunikációját. A csoportképen szintén szereplő Ördög Nóra például többször is a kritikáinak célkeresztjébe került, legutóbb a választások utáni posztja miatt.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hevér Gábor kitálalt Eszenyiről: újabb borzalmas részletek derültek ki a Vígszínházban történtekről
Hevér Gábor a Heti Hetesben nemcsak verbális, hanem fizikai bántalmazásokról is beszélt a Vígszínház egykori igazgatójával kapcsolatban. A színész szerint a fővárosi vizsgálat inkompetens volt, az érintettek pedig sosem kaptak érdemi választ.
DP, kép: RTL - szmo.hu
2026. június 02.



„Férfiak is voltak köztük, akik elsírták magukat” – mondta Hevér Gábor a Heti Hetes legutóbbi adásában, amikor az Eszenyi Enikő nevével fémjelzett vígszínházi időszakról és az azt követő bántalmazási botrányról beszélt, vette észre a story.hu. A színész, aki egyike volt annak a 15 embernek, akik az ügyet kirobbantó első nyílt levelet aláírták, most újabb részleteket osztott meg a társulatot ért traumákról.

A történtek érzelmi súlyát érzékeltetve beszélt arról, hogy a panaszosok között férfi kollégák is érzelmileg összeomlottak, amikor az események újra szóba kerültek.

„E közül a 71 ember közül, sőt, a 15 aláíró közül akadtak, és férfiak is voltak köztük, akik amikor ez az ügy előjött, elsírták magukat.”

Hevér Gábor szerint a bántalmazások nem merültek ki a verbális agresszióban, fizikai atrocitások is történtek. A nyílt levél megírását az váltotta ki, amikor Eszenyi nyilvánosan valótlansággal vádolta meg azokat, akik kritikát fogalmaztak meg vele szemben. „Megfordult bennem a borjú, tényleg ez történt. Akkor azt mondtam, veszem a telefonomat, fölhívok egy újságírót... Tudtam is, kit kell fölhívnom, mert szeretnék erről beszélni” – emlékezett vissza a színész.

A színész Eszenyi Enikő nemrég közzétett bocsánatkérésének időzítését is megkérdőjelezte, felvetve, hogy az összefüggésben állhat azzal, hogy a rendező a kormányváltás után eleshetett korábbi jelentős támogatásoktól. Emlékeztetett, hogy korábban Csenger 300 millió forintot kapott „kulturális szervezet támogatása” címen egy Eszenyihez köthető projektre.

„Valahol megtörtént a bocsánatkérés, de nagyon sokan írják, hogy egy kicsit talán későn, amivel én is egyetértek” – mondta Hevér.

Hevér kitért a főváros által lefolytatott vizsgálatra is, amelyet szerinte egy inkompetens bizottság végzett, mivel tagjai a színház felügyelőbizottságából kerültek ki, és nem rendelkeztek az ilyen ügyek kezeléséhez szükséges szakértelemmel. Bár a vizsgálat során 71 bejelentésről készültek jegyzőkönyvek, azok tartalmát nem hozták nyilvánosságra, később pedig kiderült, hogy a dokumentumokat megsemmisítették.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház a közelmúltban felfüggesztette a Primadonnák című, Eszenyi által rendezendő előadás előkészületeit, a biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezet fontosságára hivatkozva. Ezt követően Eszenyi nyílt levélben kért bocsánatot, ami vita tárgyát képezte a szakmai közegben arról, mennyiben tekinthető ez valódi felelősségvállalásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ez durva lesz: az RTL telepakolta a Nyerő Páros villáját régi szereplőkkel és új szerelmeikkel
Leleplezték a Nyerő Páros jubileumi szezonjának versenyzőit, a forgatás már el is kezdődött. A feszültséget garantálja, hogy a mezőnyben három visszatérő játékos is van, akik új szerelmükkel vágnak neki a küzdelemnek.
DP, kép: RTL - szmo.hu
2026. június 02.



Hétfőn megkezdődött az RTL sztárpárshow-jának, a Nyerő Párosnak a forgatása, a versenyzők már be is költöztek a villába. A jubileumi, 10. évadot ismét Sebestyén Balázs vezeti, akit Kabát Peti segít.

Az idei szezon különlegessége, hogy több korábbi szereplő is visszatér a műsorba, de már új partnerrel, így a nézők teljesen más kapcsolati dinamikákra számíthatnak.

Az RTL közlése szerint a nyolc pár között három olyan is van, ahol az egyik fél már versenyzett a Nyerő Páros-trófeáért. L.L. Junior, aki 2021-ben akkori feleségével, Körtvélyessy Kingával a döntő előtt esett ki, most táncosként dolgozó barátnőjével, Frey Timivel méreti meg magát. Visszatér Pumped Gabó is, aki a 2016-os első évadban harmadik kiesőként távozott, mostani párjával, Faragó Mayával a műsorban vállalják fel először nyilvánosan a kapcsolatukat.

Szintén újra játszik Szegedi Fecsó, aki 2018-ban akkori feleségével, Vasvári Viviennel már megnyerte a műsort, ezúttal Géczi Beával az oldalán.

A mezőnyt erősíti a reality-műsorokból már ismert Kultsár Vivien (VV Seherezádé) és Kultsár Norbi (Éden Hotel), akik másfél éve házasok és egy kisfiú szülei.

Versenybe száll a TikTokról ismert tartalomgyártó házaspár, Nguyen Trong Tung és Nguyen-Benyounes Nati, valamint Alföldy Anna modell és Kurucz Sanyi koreográfus is. A nézők láthatják majd a Keresztanyuból ismert Farkas Dénes színészt és párját, Tamási Nikolett szinkronszínészt, továbbá a Barátok közt egykori szereplőiből álló színészpárt, Xantus Barbarát és Laklóth Aladárt is.

Ők lesznek az új évad szereplői:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk