SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szakított az X-Faktor szerelmespárja, Manuel és Edina

A fiatalok az Instagramjukon osztották meg a hírt a rajongóikkal.


November végén röppent fel a hír, hogy a 2019-es X-Faktorban nemcsak a két mentor, Puskás Peti és Dallos Bogi szeretett egymásba, hanem két énekes is. Az X-Faktor két fiatal versenyzője, Manuel és Marschal Edina, a Take 3 lánytrió tagja a versenyzők közös szállásán kerültek közelebb egymáshoz, de először csak baráti kapcsolat volt köztük.

"Sokat lógtunk együtt, egyre többször kerestük a másik társaságát. Mégis időbe telt, mire bevallottuk magunknak, mit érzünk egymás iránt, és fel mertünk vállalni egymást" - nyilatkozta Manuel még a kapcsolatuk elején.

A két fiatal kapcsolata azonban nem tartott sokáig. Edina és Manuel ugyanis az Instagramon nemrég azt közölték a rajongóikkal, hogy kapcsolatuknak vége - szúrta ki a Blikk.

Edina a csupán 24 óráig elérhető Insta-sztorijában bővebben is mesélt a szakításról és arra kérte a rajongóikat, ne posztolják a közös képeiket innentől kezdve.

"Manuval úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább a kapcsolatunkat, mert a jelenlegi szituációban nem tudunk egy egészséges kapcsolatot kialakítani, és nem szeretnénk erről többet mondani. Remélem megértitek, és tekintettel lesztek ránk (úgy értem, légyszi ne posztoljatok rólunk, mert egyikünknek sem lesz könnyebb attól, ha belefutunk az Instán a közös képeinkbe"

- fogalmazott a fiatal lány, aki korábban azt mondta, Manuel az első barátja.

A hírt ugyanakkor Manuel is megerősítette a közösségi oldalán. Rajongói kérdezhettek tőle az Instagramon, így feltették neki azt is, hogy igaz-e a hír, hogy szakítottak Edinával.

"Igen..."

- válaszolt röviden a 19 éves énekes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka megismételte a fejbelövést imitáló jelenetet Siófokon, de tett bele egy csavart
Az énekes a hét eseményeire is reagált pár velős mondattal a koncerten.


A botrányt kavart a debreceni Campus Fesztiválos fellépése óta először állt színpadra Majka. Az énekes a Siófok Plázson zenélt több ezer ember előtt.

A Telex tudósítása szerint Majka a második szám után röviden utalt a hét történéseire is.

„Senkinek sem kell elmondani, mi történt a héten. Ezer szempár néz minket. Meg kell mutatni nekik, hogy mulatnak a fiatalok”

– fogalmazott az énekes. A lap szerint a koncerten egy idő után az idei fesztiválokon megszokott „Mocskos Fidesz!”-t is skandálta a közönség.

De leginkább mindenki arra volt kíváncsi, hogy vajon megismétli-e azt a jelenetet, amikor Bindzsisztán miniszterelnökeként a színpadon a lelövését imitálják. És a válasz: igen, csakhogy tettek bele egy apró csavart.

A Csurran, cseppen című szám alatt Majka több táncosa is azt játszotta el, hogy lelövik őt, de a képzeletbeli pisztolyaik besültek, mire az énekes úgy reagált: „mindent túlélek”.

A Telex szerint a sorok között azt is megkérdezte a közönségtől, hogy „ki szeretne gazdag lenni?”, és Bindzsisztánt is éltette.

Majka egy rövid üzenettel zárta a produkciót.

„Óva intettek, hogy ne tegyem, de van egy fontos dolog, amit mondanom kell. Tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok, gec*k”

– fogalmazott.

A koncert utolsó felében Majka egy rövidmegjegyzéssel reagált a hét eseményeire.

„A mi szívünk és lelkünk kibaszottul nyugodt és tiszta”

- mondta.

Búcsúdalként pedig ismét felcsendült a Csurran, cseppen, ám a Blikk szerint ezúttal kimaradt a lelövős jelenet.

A Plázs együttműködő partnere és névadó szponzora erre a szezonra egyébként a One Magyarország. Ez azért is érdekes, mert a fejbelövést imitáló eset után a távközlési cég bejelentette, hogy szerződést bontanak Majkával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Elvesztettem a valaha volt legjobb barátomat” – Először szólalt meg Ozzy Osbourne lánya apja halála óta
A 76 éves Ozzy Osbourne néhány nappal utolsó koncertje után hunyt el. Lánya, Kelly egy közös daluk szívfacsaró sorát osztotta meg az Instagram-történetében.


Kelly Osbourne a közösségi médiában emlékezett meg édesapjáról, Ozzy Osbourne-ról, aki 76 éves korában hunyt el július 22-én, vette észre a Unilad. Az Instagram-történetében a Black Sabbath Changes című dalának sorait osztotta meg:

„I feel unhappy I am so sad. I lost the best friend I ever had.”

(magyarul: „Szomorú vagyok, boldogtalan. Elvesztettem a valaha volt legjobb barátomat”

A szám különösen közel állt hozzájuk, hiszen Kelly és Ozzy 2003-ban közösen is feldolgozta, és ez a változat az Egyesült Királyság kislemezlistájának élére került.

A zenész halálát aznap este jelentette be a család egy megható közleményben:

„Szavakkal nem kifejezhető fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Ozzy Osbourne-ünk ma reggel elhunyt. Családja körében, szeretetben távozott. Kérjük mindenki megértését, és hogy ebben az időszakban tartsák tiszteletben a magánéletünket.”

Ozzy 2019-ben tudta meg, hogy Parkinson-kórral él, de ez sem akadályozta meg abban, hogy néhány nappal a halála előtt még fellépjen. Utolsó koncertjére szülővárosában, az angliai Birminghamben került sor, jótékonysági céllal. A különleges alkalomra újra összeállt a Black Sabbath eredeti felállása: Tony Iommi, Geezer Butler és Bill Ward is csatlakozott hozzá. Több mint húsz év telt el azóta, hogy együtt álltak színpadra.

Sharon Osbourne is megszólalt a közösségi oldalán, és köszönetet mondott a sok együttérző üzenetért. Jack Saunders, a BBC Radio 1 műsorvezetője így emlékezett:

„Adás közben érkezett a hír, hogy elveszítettük a metál és a zene világának egyik legnagyobb showmanjét. Azok a zenekarok és előadók, akik ma is bátran képviselik a rock ’n’ roll zászlaját, mind azért tehetik, mert Ozzy Osbourne és a Black Sabbath megtette előttük. Áldás volt a zenére. Nyugodj békében, Sötétség Hercege.”

Sharon ezt válaszolta az üzenetre:

„Jack, köszönöm a ma esti tisztelgésed Ozzy előtt. Áldjon az ég.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Erős Antónia megmutatta, amit a nézők eddig nem láthattak - ezt viseli deréktól lefelé a stúdióban nyáron
A televíziós műsorvezető Instagramon válaszolt arra a kérdésre, amit sokan csak találgatnak: vajon mi van rajtuk deréktól lefelé a stúdióban, amikor elviselhetetlen a meleg?
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 25.



Erős Antónia az Instagram-oldalán osztott meg egy videót arról, hogyan öltözik a Híradóhoz a nyári hőség idején, vette észre a Blikk. A felvételen kék blézerben, rövidnadrágban és sportcipőben járkál a székházban.

A posztban azt írta:

„Igaz-e a legenda arról, hogy mit viselnek hőségriadó idején a híradósok? Válasz a videó végén.”

A videóban jól látszik, hogy Antónia elegáns felsőt visel, de a kamera által nem látható részen laza, nyárias darabokat választott.

Az RTL Híradót ő vagy Szellő István vezeti esténként, és a legtöbb alkalommal elegáns ruhában ülnek a kamera elé. Sokan kíváncsiak lehetnek arra, mi történik az asztal alatt, hiszen az élő adásból ez nem látszik.

A most megosztott videó lerántotta a leplet erről a részletről:

A híradós egyébként nemrég elárulta, hogy augusztusban pár napra elköszön a nézőktől. Szellő Istvánnal előre egyeztették a nyári szabadságokat, így mindenki ki tud venni néhány jól megérdemelt pihenőnapot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Néha keményebben szeretem” – Jennifer Lopez zavarbaejtően sokat árult el vágyairól legutóbbi koncertjén
Az amerikai szupersztár csütörtökön ünnepli 56. születésnapját, és közeli ismerősei szerint arra készül, hogy szabadjára engedje női energiáját egy új albummal, amelyet szakítása ihletett Ben Affleckkel.


Miután vasárnap Budapesten lépett fel, Jennifer Lopez másnap már Olaszországban, a luccai nyári fesztiválon adott koncertet, és a dalok között pikáns részleteket osztott meg a nézőkkel a saját szexuális életéről.

„Őszintén szólva éjjelenként változik, milyen hangulatban vagyok éppen. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de velem ez van – és néha keményebben szeretem.

Más napokon romantikusabb hangulatom van, meggyújtok pár gyertyát, lágy zenét teszek fel. Ezeken a napokon nagyon lassan szeretem… De vannak olyan napok is, amikor különösen huncutnak érzem magam – talán azért, mert új időszak kezdődött az életemben, talán mert nyár van és nagyon meleg… Éreztetek már valaha ilyet, hogy huncutak vagytok? Azokon a napokon nagyon gyorsan szeretem” – idézte az énekesnőt a The US. Sun című lap.

Tény, és ezt a budapesti koncert nézői is láthatták, hogy Jennifer Lopez dalainak koreográfiája erotikusan eléggé túlfűtött.

A zenei szakmát jól ismerők szerint a latin popdíva legújabb dalait azok az érzések ihlették, amin J.Lo keresztülment a színész Ben Affleck mellett.

A pár története egészen 2002-ig nyúlik vissza, amikor először randevúzni kezdtek. A „ Bennifer ” névre keresztelt pár gyorsan eljegyezte egymást, és a legismertebb sztárpár lettek. Két évvel később szakítottak, a pletykák közepette, hogy Ben nem bírja a nyilvános figyelmet. Mindketten továbbléptek, és 2021-ben jöttek össze újra. 2022 júliusában Las Vegasban kötötték össze az életüket, augusztusban pedig egy pazar ceremóniát tartottak Georgiában. A boldogság nem tartott sokáig, és bár az énekesnő sokat tett kapcsolata megmentése érdekében, végül tavaly augusztusban, a házasságuk második évfordulóján beadta a válókeresetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: