Szakított a hollywoodi álompár – Tom Cruise és Ana de Armas külön utakon folytatják
Újabb hollywoodi álompár kapcsolata ért véget. A Dailymail információi szerint
„Bár jól érezték magukat együtt, kihunyt a szikra” – mondta egy bennfentes. A döntés hátterében az állhatott, hogy rájöttek: a távolság miatt nem tudják fenntartani a romantikus kapcsolatot, ezért jobb, ha csak barátok maradnak.
A bulvárlap szerint a szakítás után is jóban maradtak, és együtt dolgoznak tovább a Deeper című thrilleren.
Júliusban erősítették meg, hogy egy párt alkotnak: kéz a kézben sétáltak Woodstockban, Vermontban. Ezután Menorcán töltöttek időt, hajókáztak, és élvezték a spanyol tengerpartot.
A románc előtt már februárban felröppentek a hírek róluk, amikor egy munkamegbeszélésen találkoztak. Ezt néhány visszafogott randevú követte, majd márciusban Londonban vacsoráztak kettesben. Májusban David Beckham 50. születésnapi bulijára is együtt érkeztek, miközben egyes források szerint a kapcsolat inkább plátóinak tűnt.
Cruise gyakran lepte meg párját a kedvenc virágaival, könyvekkel, ékszerekkel, dizájner ruhákkal és utazásokkal. Többször vacsoráztak Londonban, és együtt voltak a Wembley Stadionban egy Oasis-koncerten is.
A szakítás híre nem sokkal azután érkezett, hogy Anát Miles Tellerrel látták egy edzőteremben. A színésznő azóta is aktívan éli az életét: szeptemberben Puerto Ricóban bulizott Bad Bunnyval, a párizsi divathéten pedig egy titokzatos férfival jelent meg – írja a Daily Mail.
(via Blikk)