SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szabó Zsófi volt férje máris továbblépett, új párra talált

Zsolt egy korábbi szerelmével jött össze újra a Story magazin szerint.


Fél éve, január végén jelentette be Szabó Zsófi, hogy szakítottak a férjével. Az RTL Reggeli című műsorában beszélt erről először, ahová egyébként nem is ezért, hanem a 12 kilós fogyása miatt hívták meg. Amikor azonban az életében bekövetkezett változásokról beszélt, nem tudta nem kihagyni azt, hogy gyermeke apjával már nem élnek együtt. Azt mondta, hogy bár a kapcsolatuk véget ért, továbbra is együtt nevelik a kisfiukat, és a történtek ellenére egy család maradnak.

"Külön vagyunk már, de látni fognak minket együtt, együtt neveljük a kisfiunkat. Aki egyébként egy élő bizonyíték arra, hogy ez egy szerelem volt, egy kötődés. Nekünk egy nagyon intenzív hat évünk volt együtt. Amikor az ember küzd és küzd azért, ami nem működik, akkor abban egy idő után elfárad. És ez egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni, és én sem tudtam hozzá. Hiába szereted a másikat, ez egy idő után kiütközik"

- mondta akkor.

A műsorvezetőnő ezután rengeteg támadást kapott a közösségi oldalakon a válása miatt. Elárulta, számára az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a legdurvább kommenteket "két-három unokával mosolygó, cuki nagymamák" írták neki.

Zsófinak a futás, a munka és természetesen a kisfia segítetett a szakítás után talpon maradni.

Volt férje azonban úgy tűnik, már továbblépett rajta, a Story magazin szerint ugyanis Zsoltnak már új párja van.

A bulvárlap azt írja, a férfi már hónapok óta együtt jár egy korábbi szerelmével. Ezzel szemben Zsófi még nem keres új társat, nem is igazán mozdul ki a szétköltözésük óta, csak a kisfiára, Mendelre koncentrál. Egyik ismerőse azt mondta a lapnak, hogy a műsorvezetőnőnek még sok idő kell, hogy kiheverje azt a csalódást, amelyet a házassága okozott.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Baj van az ikrekkel” – Kiszakadt a mellimplantátuma, műteni kell a Balázsék műsorvezetőjét
Juli élő adásban vallott az állapotáról, és arról is beszélt, milyen drága lehet a beavatkozás. A gyártó csak utólag téríti meg a költségek egy részét.


Svraka-Gévai Juli kedden reggel, élő adásban mondta el a Balázsék című műsorban, hogy egy időre távozik a Rádió 1-ből. A rádiós elárulta, hogy műteni kell, mert kiszakadt a jobb oldali mellimplantátuma – szúrta ki a Bors.

„Egy hónap múlva legalább 2-3 hétre ki fogok esni, mert baj van az ikrekkel. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mammográfiára és ultrahangra is. Utóbbi azért kell, mert mellimplantátumom van, és a mammográfia nem mondja meg, ha azzal bármi probléma van. És kiderült, hogy a jobb oldali kiszakadt”

– mesélte az adásban.

Azt is elmondta, semmi tünet nem utalt a bajra. „Igazából semmilyen tünete nincs, tehát nem fáj, nem érzékeny, alakot sem változtat, ezért nagyon megdöbbentem. Ráadásul 8 éve volt ez a műtétem, és 10 éven belül ezek nem szakadhatnának ki, de egyébként a gyártó örök garanciát is vállal rá, hogy sosem fog tönkremenni. Persze adódhatnak kisebb-nagyobb problémák, de valami rettenetes fizikai trauma kell ahhoz, hogy ez megtörténjen, de nem volt semmi ilyesmi.”

Juli arról is beszélt, hogy bár a gyártó vállalja a költségek egy részét, az összeget csak utólag fizetik vissza. „Tényleg annyira ritka, hogy ezek 10 éven belül szakadjanak ki, hogy a gyártó cég még azt is vállalja, hogy beszáll a műtét árába 1000 euróval. De ez sajnos nem úgy működik, hogy csak kicserélik, hanem ha kivették, el kell küldeniük minőség-ellenőrzésre, hogy valóban ki van-e szakadva. Tehát nekem ezt ki kell fizetnem, és utólag fogják visszautalni az összeget.”

A rádiós megnyugtatta a hallgatókat és a kollégáit is. „Szerencsére ezek az implantátumok már nem úgy működnek, hogy ha kiszakad, akkor elkezd kifolyni valami, hanem ez egy zselés anyag, és ha hosszú ideig nem veszed észre, csak akkor kezd el kitüremkedni, és kerülhet a véráramba” – mondta az adásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea lánya élő adásban debütált – Nóra együtt vezette apjával a reggeli műsort
A hallgatók imádták Nórát, aki nemcsak apukáját kísérte el, de a játékban is szerepet kapott. Az egyik nyertes az ő autogramját kérte a nyeremény mellé!


Korán kelt szerdán Bochkor Nóra, hogy csatlakozzon édesapjához a Retro Rádió stúdiójában. 6 óra 8 perckor már együtt köszöntötték a hallgatókat a reggeli műsorban, amit ezúttal közösen vezettek, írja a story.hu.

„Köszöntöm a drága lányomat. De nem kell megszólalnod. Vagy meg akarsz? Nem? Jó. Igen, bejött velem dolgozni”

– mutatta be a hallgatóknak Gábor a 17 éves Nórát. A lány nem maradt végig csendben, a műsor során többször is megszólalt, és több kedves üzenetet is kapott a hallgatóktól, amiket Gábor büszkén felolvasott.

A reggeli játék nyertese kifejezetten kérte, hogy a nyereményt Nóra autogramjával együtt küldjék el neki, mivel dobosként nagy rajongója a lánynak, aki maga is zenél.

Bochkor Gábor időnként mesél lányáról a műsorban, például arról, hogy milyen színházjeggyel lepte meg, vagy hogy rendszeresen főz neki, amit Nóra örömmel meg is eszik.

A műsorvezető ritkán mutatta meg eddig a nyilvánosságnak a lányát, de mostanában egyre gyakrabban jelennek meg együtt. Nemrég egy budapesti divateseményen is feltűntek, aminek nagy sajtóvisszhangja lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Elmentek a k#rva anyátokba!” – Curtis kiakadt: testvére 27 évet kapott, VV Fanni gyilkosa megúszta 20-szal
A rapper teljesen összetört, amikor megtudta, mennyi időre zárják börtönbe a testvérét. Állítja, bátyját hazugság alapján ítélték el, miközben más enyhébb büntetést kapott.
F. O. - szmo.hu
2025. május 08.



Curtis összetört, miután kiderült, hogy testvére, Széki Lajos életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, és leghamarabb 27 év múlva szabadulhat. A rapper az Ázsia Expressz forgatásán értesült az ítéletről, ami nagyon megviselte.

A Fővárosi Törvényszék április elején hirdetett ítéletet Katzenbach Imre meggyilkolásának ügyében. Három vádlott szerepelt az eljárásban, köztük Curtis bátyja is, aki társával együtt végig tagadta, hogy bármi köze lett volna a bűncselekményhez.

A rapper nem érti, miért kapott a testvére ennyi évet, miközben VV Fanni gyilkosa – B. László – ennél rövidebb, 20 éves letöltendő börtönbüntetést kapott.

Az ítélet 2023 májusában lett jogerős, jelenleg a fővárosi, Kozma utcai börtönben tölti büntetését.

Curtis közösségi oldalán osztotta meg gondolatait az ítélettel kapcsolatban. „Tudjátok, mi a vicc... és mi bsz fel engem, de krvára! Az, hogy a bátyám úgy kapott 27 évet, hogy egy hazug, manipulatív, börtönviselt patkány hazudott valamit. Ezek után

a bátyám saját maga kérte a hazugságvizsgálatot, és átment rajta!

Ellentétben azzal a patkánnyal, aki be akarta sározni! Az megbukott a hazugságvizsgálaton” – írta.

A bejegyzésben azt is kiemelte, hogy szerinte a bíróság nem vette figyelembe a testvére ártatlanságát alátámasztó tényezőket. „Erre most itt van ez az ember, akiről felvétel van, hogy cipeli szerencsétlen lányt a házon át, majd beteszi a kocsiba. Nyilvánvaló, ő tette! Amit felvétel és sok más bizonyíték is alátámaszt... Ő csak 20 évet kapott! 'Kedves, tisztelt' bíróság... Elmentek a k#rva anyátokba!!!” – zárta posztját a zenész.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Liptai Claudia nem lép színpadra vasárnap este - már az is megvan, hogy ki ugrik be helyette
A Játékszín közölte, hogy a Hölgyválasz című darabban más játssza Molly szerepét, mivel Liptai a Nagy Duett döntőjét vezeti.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 07.



Nem lép fel a Játékszínben május 11-én Liptai Claudia, mivel aznap este A Nagy Duett döntőjét vezeti Till Attilával a TV2-n, írja a Blikk. A színház rajongóinak azonban nem kell aggódniuk: Claudia helyett Szőlőskei Tímea áll majd színpadra a Hölgyválasz című előadásban.

A Játékszín a közösségi oldalán jelentette be a változást, egyúttal köszönetet is mondott a beugró színésznőnek:

„Dupla Hölgyválasz előadás május 11-én, vasárnap! Ez alkalommal Molly szerepében – Liptai Claudia televíziós elfoglaltságai miatt – Szőlőskei Tímeát láthatják nézőink! Köszönjük a beugrást, Timi – mi már most imádjuk, drukkolunk, és sok sikert kívánunk az előadásokhoz!”

A Nagy Duett március közepén tért vissza a képernyőre hét év kihagyás után. A népszerű zenei show műsorvezetői Liptai Claudia és Till Attila, a TV2 pedig a sikerre való tekintettel két plusz adással hosszabbította meg az évadot. A döntő május 11-én, vasárnap este kerül adásba.

Az online műsorban is történt változás: az elődöntőt már nem Iszak Eszti vezette, hanem Lissák Laura, mivel Eszti csak hét adást vállalt. Mostanra pedig elérkezett a finálé hete, ahol eldől, melyik páros lesz a győztes.


Link másolása
KÖVESS MINKET: