News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Szabó Zsófi a Reggeliben jelentette be, hogy elválik férjétől

5 év után vége a házasságuknak, de a kisfiukat továbbra is együtt nevelik majd.

Link másolása

hirdetés

Szabó Zsófi az RTL Reggeli adásának végén jelentette be, hogy 5 évvel álomesküvőjük után válnak férjével, Kis Zsolttal. A műsorvezető kolléganőivel beszélgetett arról, hogy nagy változások történtek az életében, elkezdett edzeni, sokat fogyott. De sajnos egy elég nehéz időszakon van túl, ugyanis szeptemberben elkapta a koronavírust, három hétig lázas volt, a betegség nagyon megviselte.

"Közben a férjemmel mi szétmentünk, egy nagyon nehéz időszak van mögöttem"

- mondta Szabó Zsófi, aki kolléganői kérdésére azt is elmondta, hogy már egy ideje külön vannak Zsoltival.

"Külön vagyunk már, de látni fognak minket együtt, együtt neveljük a kisfiunkat. Aki egyébként egy élő bizonyíték arra, hogy ez egy szerelem volt, egy kötődés. Nekünk egy nagyon intenzív hat évünk volt együtt. Amikor az ember küzd és küzd azért, ami nem működik, akkor abban egy idő után elfárad. És ez egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni, és én sem tudtam hozzá. Hiába szereted a másikat, ez egy idő után kiütközik"

- fogalmazott a műsorvezető, aki azt is elmondta, hogy, amikor letette a voksát a férje mellett, azt gondolta, ez élete végéig szól majd.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy szakításuk egy hosszú folyamat része volt, a döntést végül Zsófi hozta meg.

VIDEÓ: Szabó Zsófi és férje válnak, de továbbra is egy család maradnak

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Összeomlott a koncert előtt a Metallica frontembere, amikor ezt elmondta a színpadon, a zenekar tagjai odamentek hozzá és megölelték
James Hetfield elsírta magát, amikor zenésztársai megölelték. A megható pillanatról videó és fotó is készült.

Link másolása

hirdetés

Különleges élményben lehetett része a Metallica szombati brazíliai koncertjén a rajongóknak. A közösségi oldalakra feltöltött videó szerint ugyanis a banda énekese, James Hetfield mielőtt rákezdett volna a Sad But True (Szomorú, de igaz) című dalukra, arról kezdett beszélni, hogy nem érezte túl jól magát, mielőtt színpadra lépett.

"Öreg vagyok, nem tudok már többet játszani. Ezekkel a szarságokkal volt tele a fejem"

- mondta Hetfield. Ezután a banda többi tagjára mutatott és azt mondta, beszélt velük és segítettek neki.

"Megöleltek és azt mondták: »Hé, ha gondod van a színpadon, itt vagyunk mögötted«"

- árulta el az énekes. A zenekar tagjai pedig ekkor odaléptek Hetfieldhez és újra megölelték, amin ő láthatóan elérzékenyült. A közönség persze óriási ovációval fogadta a megható jelenetet.

A bensőséges pillanatról Edgar Barradas fényképész készített sorozatot, amit megosztott az Instagramon.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Britney Spears elvetélt
A 40 éves énekesnő egy hónapja jelentette be, hogy párjával babát várnak.

Link másolása

hirdetés

Britney Spears április közepén jelentette be, hogy harmadik gyermekével várandós. A 40 éves énekesnő és párja, Sam Asghari most viszont azt közölte, hogy elveszítették a babát.

"Elveszítettük csodagyermekünket a terhesség korai szakaszában"

- írják a közleményben.

"Talán várnunk kellett volna a várandósság hírének bejelentésével, amíg több idő telik el, de annyira izgatottak voltunk. Az egymás iránt érzett szerelmünkből merítünk erőt, és azon leszünk, hogy bővítsük a családunkat"

- tették hozzá.

A bejegyzéshez az énekesnő párja is kommentelt.

hirdetés
"Hamarosan megtörténik a csoda"

- fogalmazott Asghari.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Kanye West felhívta Kim Kardashiant, hogy elmondja neki, milyen rosszul választott magának ruhát a segítsége nélkül
Korábban mindig a rapper választott ruhát Kimnek. A válás után viszont már nem az ő tippjeit követve öltözött fel egy díjátadóra, Kanye szerint pedig a celeb ezzel tönkretette a saját karrierjét.

Link másolása

hirdetés

Kanye West és Kim Kardashian 2014-ben házasodott össze, 2021 februárjában Kim viszont beadta a válókeresetet. Mint kiderült, amíg együtt voltak

mindig a rapper választott ruhát Kardashiannak egy-egy nyilvános megjelenésre, de a frizura és a smink kérdésében is ő döntött.

A Kardashians új epizódjából azonban kiderült, hogy mióta szétmentek a celebnőt pánikrohamok gyötrik, nem tudja hogyan érvényesüljön a divat terén.

Kim tavaly novemberben például egy barna bőrruhában ment el egy díjátadóra.

Ez azonban nem tetszett Kanye-nak, aki fel is hívta telefonon, hogy ezt elmondja neki

- írja a Paper.

A rapper szerint ezzel a választással Kardashian tönkretette a saját karrierjét, mert úgy nézett ki, mint Marge Simpson a Simpson családból.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Így még biztosan nem láthattad Dallos Bogit
Férje készített róla fotókat.

Link másolása

hirdetés

Szemüveget kapott Dallos Bogi, ennek apropóján osztott meg egy fotósorozatot az Instagramon vasárnap. A képeket a férje, Puskás Peti készítette az énekesnőről, aki sminket sem visel. A képhez csak annyit írt:

új szemüveges hétvégi portrék.

A kommentelőket azonban sem az új szemüveg, sem a smink hiánya nem zavarta. A többségük szerint ugyanis Bogi "gyönyörű" és nagyon jól áll neki a szemüveg, ami kicsit retró.

A pár április végén Egyiptomból jelentkezett be, El Gounában nyaraltak és a húsvétot is itt töltötték.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: