hirdetés

SZTÁRVILÁG

Survivor: Gáspár Evelin és Catherine Dederick nem került be az egyesült törzsbe

A két celeb viszont nem esett ki, a Holtak Szigetén folytathatják a versenyt.

Link másolása

hirdetés

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Survivor című kalandreality: a hétfő adásban a két törzs egyesült, így a játékosoknak most már nem a csapatért, hanem saját maguk továbbjutásáért kell küzdeniük.

Az egyesülés előtt tizenketten voltak versenyben, az új szigetre azonban csak tíz játékos mehetett. Egy játék során dőlt el, hogy kik lesznek a kiesők. A túlélőknek egy hosszú, vékony fadarabot kellett egy kézzel tartaniuk, amíg csak bírják.

Először Gáspár Evelin bukta el a feladatot, majd Catherine Dederick, így ők nem csatlakozhattak az egyesült törzshöz. A műsor azonban még nem ért véget számukra, hiszen a Holtak Szigetére kerültek, ahol sivár és még embert próbálóbb körülmények között küzdhetnek a túlélésért. Erről azonban a többi játékos egyelőre nem tud.
VIDEÓ: Evelin és Catherine a Holtak Szigetére került

A játékot Bálint nyerte, ezzel együtt egy védettségi nyakláncot, amelynek birtokában a következő törzsi tanácson nem szavazhatnak rá a társai.

Az új, egyesült törzs, a Guazabara tagjai egy hatalmas lakomával ünnepelték meg azt, hogy eljutottak idáig, ráadásul egy új, gyönyörű szigetre költözhettek. A mulatságból csak Zsófi maradt ki, aki lemondott a finomságokról azért, hogy szerezzen magának egy védettségi amulettet. Ez persze sokakban nemtetszést váltott ki.

VIDEÓ: Zsófi kimaradt az evés-ivásból
VIDEÓ: Zsófi kimaradt az evés-ivásból


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

L.L. Junior Pataki Zita férjének: „Legalább a feleséged diplomájához legyél már kulturált”

Több konfliktus is kialakult a Nyerő Páros szerdai adásában: a játék után például Szárnyas Attila beszólt L.L. Junioréknak, amiért szerinte a tétrakásnál most nem voltak bevállalósak. A zenész pedig kibukott ezen.

Link másolása

hirdetés

A Nyerő Páros szerda esti adásában rengeteg feszültség volt, több páros is konfliktusba került. A játék után például Pataki Zitáékra sértődtek be előbb Molnár Gusztiék, majd L.L. Juniorral is szóváltásba keveredtek.

Zitáék utolsónak jöttek vissza a játékról, így a párok már nagyon várták őket, hiszen kíváncsiak voltak rá, mennyi idő alatt teljesítették a feladatot, és az ő eredményük hogyan befolyásolja majd a sorrendet. Molnár Guszti és felesége, az étkezőben ültek, amikor Zita és Ati megérkeztek. Gusztiék azonnal az idejükre voltak kíváncsiak, ám Zitáék nem árulták el, csak annyit mondtak, hogy most szeretnének először ketten beszélgetni. Gusztiék ezen nagyon kiakadtak, a színész meg is jegyezte, szerinte ez nem volt korrekt.

Miután Zitáék csatlakoztak a kertben a többi párhoz, kiderült, hogy ők lettek az utolsók, mert nekik maradt a legkevesebb pénzük. Ati aztán ekkor odaszólt L.L. Junioréknak, akik korábban többször minden pénzt feltettek az adott játékra, hogy most nem voltak bevállalósak. Ezen a zenész és felesége is nagyon felhúzták magukat, hiszen nem értették, miért kellett volna most is így tenniük.

"Ha magadhoz nem, akkor legalább a feleséged diplomájához legyél már kulturált...ne menjünk már át b.sztatásba"

- mondta Junior Atinak, aki erre kezet nyújtott a zenésznek és elnézést kért.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

ByeAlex 117 ezer forintért vett egy kötött sapkát, felpróbálta, majd közölte, hogy kicsit szar

A zenész nagyon kíváncsi volt rá, mennyivel tud többet egy Alexander McQueen sapka.

Link másolása

hirdetés

ByeAlex nemrég a TikTok-oldalán mutatta meg, hogy milyen sapkát vett magának. Az X-Faktor mentora a videóban elmondja,

117 ezer forintért vásárolt egy Alexander McQueen kötött sapkát, és nagyon kíváncsi rá, mennyivel tud többet.

A sapka egy fekete-piros csíkos darab, amin egy halálfej is található.

"Hát.... ok. Kötött sapka... jól van akkor"

- jegyzi meg a zenész, miután kicsomagolta a ruhadarabot, majd felpróbálta és hozzátette:

"Íme a válasz... hát semmivel... kicsit még szar is".

Végül arra jutott, hogy azért majd felveszi egy klipben.

@itsbyealexbitch szerintetek? #apu #fyp #alexandermcqueen ♬ eredeti hang - APU

hirdetés

A kommentelők persze azonnal betámadták a zenészt a drága sapka miatt. Íme néhány hozzászólás:

"Durva azért, hogy mennyire meg tudja változtatni az embert a pénz."

"Merthogy ő már drága sapkát vett 117000 forintért, azt azért nem hagyhatta ki".

"Én nem irigylem, hanem szánom azt, aki ennyiért vesz egy 600 forintos sapkát".

De olyan is, aki azt írta: jót nevetett a zenész videóján. Mások pedig a kifestett körme miatt értetlenkedtek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Élő videóban rugdosta párja fejét az X-Faktor versenyzője

Mercédesz egy veszekedés után támadt párjára, majd egy újabb felvételen már ő is vérző szájjal jelentkezett be.

Link másolása

hirdetés

Durva felvételek kerültek ki az X-Faktorban feltűnt - és a mentorok három igenével továbbjutott - Kaffka Mercédesz közösségi oldalára szerdán. A ápolónőként dolgozó versenyző máskor is tett ki élő közvetítést arról, hogy párjával, Jutkával veszekednek.

A legutóbbi felvételen már a fizikai bántalmazásig is eljutottak. Mercédesz élő adásban rugdosta párja fejét - írja a Blikk.hu.

A vita hevében előkerült egy italos üveg is, amivel Jutka megsértette Mercédeszt. Ezért a nő bosszút állt, rugdosni kezdte, majd megpróbálta ököllel megütni az arcát Jutkának.

A videó később lekerült az oldalról. A lap szerint amíg elérhető volt, a kommentelők közül többen is arra biztatták a nőt, hogy még jobban verje meg Jutkát. Voltak akik a rendőrséget hívták volna, de nem tudták a címet.

A felvétel után egy másik videó is kikerült az oldalra. Ezen a Blikk leírása szerint Mercédesz vérző szájjal beszélt a kamerába.

A portál információja szerint rendszeresen hangosan veszekednek, ezért a szomszédok már többször is kihívták a rendőröket.

hirdetés

VIDEÓ: Mercédesz X-Faktor beli produkciója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Shane Tusup elkezdett magyarul tanulni Szabó Zsófi kedvéért

Ezt még Hosszú Katinkáért sem tette meg korábban.

Link másolása

hirdetés

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Szabó Zsófira újra rátalált a szerelem. Új párja pedig nem más, mint Hosszú Katinka exférje, Shane Tusup. Az edző egy ideig a közösségi oldalon udvarolt a műsorvezető-színésznőnek, majd a bulvárlapok már arról írtak, hogy összejött a páros.

Nemrégiben pedig egy kávézóban lefotózták őket Budapest belvárosában, ahogy mosolyogva beszélgetnek és szerelmesen ölelkeznek.

Most a Blikk informátora elmondta, hogy az amerikai edző nagy erőbedobással tanulja a magyar nyelvet.

"Bár a mi nyelvünk nem egyszerű egy angol ajkú számára, Shane úgy döntött, törik vagy szakad, megtanul magyarul. Szeretné egész lelkét beleadni az új kapcsolatba, Szabó Zsófi teljesen elcsavarta a fejét, ezért nem is akadályként tekint az új kihívásra, hanem boldogsága kulcsára"

- árulta el a lapnak.

hirdetés

Azért is fontos lehet ez számára, mert a kapcsolatuk hosszú távú működéséhez ez elengedhetetlen, ráadásul szeretne Zsófi kisfiával, Mendellel is jó viszonyt kialakítani. Ennek egyik első lépése, hogy megtanul magyarul.

A cél érdekében Tusup intenzív nyelórákra jár és ahol lehet, gyakorol, boltban, barátokkal és szerelmével is.

A Blikk emlékeztet rá, hogy pár éve az úszóedző másképp vélekedett. Akkor azt nyilatkozta, hogy mivel sokat edzettek feleségével, aztán az üzelti ügyekkel is angolul kellett törödniük, majd a maradék idejüket inkább egymással töltötték, így nem fért bele még a nyelvtanulás is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: