Májusban már többeknek feltűnt, hogy Stohl András egyedül jelent meg a baráti összejöveteleken. Felesége, Vica nem kísérte el ezeken az alkalmakon. Ekkor kezdtek el találgatni az ismerősök, hogy vajon mi történhetett a házaspár között.
A színész nemrég egy beszélgetés során elárulta, hogy terápiára jár. Azt mondta, ez már a harmadik komoly kapcsolata, amit megviselt a munkamániája. Bár próbált visszavenni a tempóból, előfordult, hogy egy hónapban 25-26 előadása is volt, mindemellett forgatott is, így szinte egyáltalán nem maradt szabadideje.
A múlt héten jött a hír, hogy tíz év együttlét és öt év házasság után Stohl András és a nála 19 évvel fiatalabb Vica úgy döntöttek, külön folytatják az életüket. Közleményükben azt írták, hogy egy életszakasz lezárul, amelyben egy párként voltak jelen, de minden más téren továbbra is békében és szeretetben fognak együttműködni.
A színész számára fontos volt, hogy felesége jól érezze magát a mozaikcsaládban, és úgy látta, ez sikerült is. Gyermekei és volt párjai is megkedvelték Vicát.
A válás okairól sokan találgattak, de most egy közeli ismerős tisztázta a helyzetet.
„Egyszerűen eltávolodtak egymástól. Küzdöttek, harcoltak, hogy megmentsék a házasságukat, de nem volt visszaút. Azt viszont leszögezném, hogy nem volt harmadik fél, ez nem játszott közbe a válásban”
Májusban már többeknek feltűnt, hogy Stohl András egyedül jelent meg a baráti összejöveteleken. Felesége, Vica nem kísérte el ezeken az alkalmakon. Ekkor kezdtek el találgatni az ismerősök, hogy vajon mi történhetett a házaspár között.
A színész nemrég egy beszélgetés során elárulta, hogy terápiára jár. Azt mondta, ez már a harmadik komoly kapcsolata, amit megviselt a munkamániája. Bár próbált visszavenni a tempóból, előfordult, hogy egy hónapban 25-26 előadása is volt, mindemellett forgatott is, így szinte egyáltalán nem maradt szabadideje.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglepő dolgot mondott a Fideszről a nyíltan kormánypárti Németh Kristóf
Németh Kristóf az RTL Reggeliben beszélt a Fideszhez fűződő viszonyáról a választási vereség után. A színész szerint nem értett egyet a párt minden döntésével, és a választás eredményét történelminek nevezte.
A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.
„Természetesen nem értettem mindennel egyet, hiszen nem gondolom, hogy akár egy házasságban mindenben egyetértene egy férj meg egy feleség egymással. Ez nem minősíti a kapcsolatot, vagy jelen esetben a kormánypártot, hogy én mindennel egyetértettem-e vagy sem.”
Németh Kristóf a választás eredményét több szempontból is történelminek nevezte, és elmondta, két nagy választói akaratot látott megmutatkozni. „Közülük több mint kétmillió ember azt mondta – nagyon leegyszerűsítve –, hogy ők a »biztos választásra« teszik le a voksukat. A másik fele, több mint hárommillió ember, egy jelentős többség, pedig azt mondta, hogy egy dolog legyen biztos ebben a választásban: az, hogy a jelenlegi kormánypárt és emberei nélkül.”
A színész pozitívumként említette a politikai óriásplakátok eltűnését a kampány után.
A plakátok szerinte „deprimálták [lehangolták - a szerk.] az egész országot, és tematizálták az óvodába menet a hatéves gyerekemmel a beszélgetéseket”.
Németh Kristóf is a hétköznapi ügyek fontosságára helyezte a hangsúlyt.
Szerinte az olyan „nagy ügyeken” túl, mint az „elszámoltatás, vérivás szándéka”, mindenkit érintő kérdés a támogatási és adózási rendszerek helyrehozatala.
((Az általa is említett elszámoltatás igénye a választás óta a közélet egyik központi témája. Ezzel párhuzamosan olyan, a Guardianre és ellenzéki politikusok állításaira épülő hírek is megjelentek, amelyek szerint Orbán Viktor köréhez köthető szereplők külföldre vihetik vagyonuk egy részét.))
Németh Kristóf szerint Magyarország most a Macskafogó végére emlékeztet, amikor „mindenki delíriumban van”.
A beszélgetés végén hozzátette, a politikai nézeteltérésektől függetlenül „egy célja lehet mindenkinek, hogy egy csodálatos országban éljünk”.
A korábbi kormányoldalhoz kötődő művészek közül Tóth Gabi énekesnő is arról beszélt, hogy egy időre kevesebbet szerepelne a nyilvánosság előtt, mert a támadások lelkileg megviselték, de hozzátette, az elvei mellett kitart.
A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Részletesen beszélt Azahriah-val való kapcsolatáról is Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban, amit a BorsOnline szemlézett.
Az influenszer elmondta, hogy már nincsenek együtt, és a szakítás nem egy konkrét esemény, például egy újabb megcsalás vagy egy nagy veszekedés miatt történt, hanem az élet hozta így.
„Ezt a szakítást a sors hozta, az élet hozta nem egy nagy veszekedés, nem egy megcsalás, semmi ilyen konkrét indok nem volt. Csak kétfele ment az utunk” – fogalmazott.
A három évig tartó kapcsolatuk 2024 végén kezdett megromlani, amikor lejárt a közös albérletük szerződése, és külön költöztek: Luna Törökbálintra.
Elmondása szerint nem voltak konfliktusok, a viszonyuk egyszerűen átalakult.
„Ettől már egy kicsit kezdtünk eltávolodni egymástól, de nem volt semmi veszekedés, semmi rossz érzés, csak így kezdett átmenni baráti kapcsolatba ez az egész” – magyarázta.
A pár kapcsolata már korábban is komoly próbát állt ki, amikor 2022-ben az énekes a Szolnoki Palacsintafesztiválon, egy koncert után félrelépett, de akkor még sikerült megmenteniük a kapcsolatukat. A szakításról korábban egyik kommentje alapján írtunk, amiből kiderült, hogy nincsenek együtt.
Luna számára az eltávolodás időszaka különösen nehéz volt.
„Ebben a depressziós időszakban nekem nagyon sokat segített az, hogy ott van Vili, ott vagyok az állatok közelében, az hogy reggel korán kelek, kitakarítok, csinálom a dolgomat” – mondta az influenszer.
Azt mondta, Vili, az állatok közelsége és a vidéki napi rutin sokat segített neki az önállósodásban is.
A kapcsolatuk formálissá válását jelezte, hogy 2025 januárjára már az újévet sem töltötték együtt. Bár a szerelmük véget ért, baráti viszonyban maradtak, és még egy korábban betervezett, háromhetes ecuadori utazásra is együtt mentek el. Luna szerint ez az út már nem a szerelemről, hanem a barátságról szólt, és lezárta a közös történetüket.
Részletesen beszélt Azahriah-val való kapcsolatáról is Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban, amit a BorsOnline szemlézett.
Az influenszer elmondta, hogy már nincsenek együtt, és a szakítás nem egy konkrét esemény, például egy újabb megcsalás vagy egy nagy veszekedés miatt történt, hanem az élet hozta így.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna” – Először beszélt kamerák előtt Eckü a botrányáról, elárulta, miért vette elő
Eckü, a Hősök rappere az RTL Reggeliben szólalt meg először kamerák előtt a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. A zenész a választás előtti feszült hangulattal és a benne felgyülemlett elfojtásokkal magyarázta a performansz okát.
– a Hősök rappere, Eckü először szólalt meg a kamerák előtt is a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. Az RTL Reggeliben elismerte, hogy fél órával a történtek után már tudta, hogy baj van. A Baranyai Dániel néven született zenész elmondta, 25 éves pályafutása alatt még soha nem kapott ekkora médiafigyelmet, mint a Gulyás Gergelynek címzett, obszcén mozdulattal kísért üzenete után.
A rapper szerint a választás előtti feszült hangulat és a benne felgyülemlett indulatok vezettek a megmozdulásához. „Nehéz napok voltak szerintem mindenkinek. Márciusban, áprilisban, a választáshoz közeledve mindenki feszültebb volt, érezhetően pattant mindenhol a szikra. Bennem is volt az elmúlt tizenvalahány év után nagyon sok elfojtás és olyan dolog, aminek, éreztem, hogy ki kell jönnie” – magyarázta. Elmondása szerint a koncerten Puzsér Róbert biztatta őket a „Korsó a kútra Frankóval” című daluk előadására. Végül a fellépés végén spontán döntött úgy, hogy mond valamit húsz másodpercben.
Eckü most tisztázta, hogy valóban elővette-e a nemi szervét: „a leköszönő kormány szóvivőjéhez intéztem pár mondatot, az még a humor szintjén szerintem rendben is lett volna, de akkor elkövettem azt a hibát, amit nem kellett volna, hogy odanyúltam, és az aranycsengő egyik felét, mondjuk úgy, hogy kihelyeztem”.
Az incidens az április 10-i, Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncerten történt, két nappal az országgyűlési választás előtt, amelyen a Tisza Párt kétharmados győzelmet aratott. A performansz azonnali és heves reakciókat váltott ki, elmondása szerint később látták, hogy rengeteg helyen megjelent a mozdulat. Úgy véli, hogy miután leginkább a kitakart fotó jelent meg róla, ezzel azt próbálták sugallni, hogy ő az „exhibicionizmusát” akarta mutatni. Erre akarták felépíteni az utolsó nagy támadást, hogy összemossák a rendezvényt "másik politikával".
Az ügynek jogi következménye is lett, a történtek miatt a rendőrségre feljelentés érkezett.
A rapper a történtek után nem sokkal a közösségi oldalán már bocsánatot kért, akkor úgy fogalmazott: „Erős lett, nem gondoltam bele a következményekbe”.
– a Hősök rappere, Eckü először szólalt meg a kamerák előtt is a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. Az RTL Reggeliben elismerte, hogy fél órával a történtek után már tudta, hogy baj van. A Baranyai Dániel néven született zenész elmondta, 25 éves pályafutása alatt még soha nem kapott ekkora médiafigyelmet, mint a Gulyás Gergelynek címzett, obszcén mozdulattal kísért üzenete után.
A rapper szerint a választás előtti feszült hangulat és a benne felgyülemlett indulatok vezettek a megmozdulásához. „Nehéz napok voltak szerintem mindenkinek. Márciusban, áprilisban, a választáshoz közeledve mindenki feszültebb volt, érezhetően pattant mindenhol a szikra. Bennem is volt az elmúlt tizenvalahány év után nagyon sok elfojtás és olyan dolog, aminek, éreztem, hogy ki kell jönnie” – magyarázta. Elmondása szerint a koncerten Puzsér Róbert biztatta őket a „Korsó a kútra Frankóval” című daluk előadására. Végül a fellépés végén spontán döntött úgy, hogy mond valamit húsz másodpercben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Elütötték az influenszert, miközben élőben közvetítette, ahogy egy autópályán gyalogol
Az Indiana államban elgázolt Isaiah Thomas a kórházból is folytatná jótékonysági útját. A streamer egy olyan szakképző iskola létrehozására gyűjt, amely egyetemet nem végző fiataloknak adna esélyt.
Élő adás közben gázolták el Indiana államban a Philadelphiából Kaliforniába gyalogló Twitch-streamert, a hmblzayy néven ismert Isaiah Thomast kedden. A sérülései nem életveszélyesek, és eltökélte, hogy felépülés után folytatja a 4800 kilométeres jótékonysági utat.
Az eset az Indiana állambeli U.S. 40-es úton történt, Centerville-től nyugatra, miközben a streamer láthatósági mellényben, egy kézikocsit tolva haladt. A baleset egy láncreakció eredménye volt: a Wayne megyei seriff hivatalának előzetes vizsgálata szerint egy 2000-es évjáratú Buick LeSabre hátulról nekiütközött egy 2017-es kék Mazda CX-5-nek – írja a New York Post. A Mazda biztonsági kísérőautóként haladt a streamer mögött, a sofőrje a férfi egyik nézője volt, aki önkéntesként segítette az útját. Az ütközés erejétől a Mazda előrelökődött és elütötte Thomast.
A balesetben Thomas mellett a Mazda sofőrje és a Buick egyik fiatalkorú utasa is megsérült, mindhármukat kórházba szállították, ahol a streamernél bokarándulást, zúzódásokat és agyrázkódást állapítottak meg. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
"Isten a legnagyobb, jól vagyok, csak most végeznek rajtam néhány vizsgálatot" – mondta egy Instagram-videóban a kórházi ágyból, nyakmerevítőben bejelentkező streamer.
A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy szerinte a hátmerevítő viselése mentette meg a súlyosabb sérülésektől. A baleset ellenére eltökélt szándéka, hogy folytatja a küldetést.
A férfi a 4800 kilométeres gyalogtúrával 200 ezer dollárt szeretne összegyűjteni a "HMBL Egyetem" létrehozására. Az intézmény olyan végzős középiskolásoknak kínálna szakmai képzéseket, akik nem tudnak vagy nem szeretnének egyetemen továbbtanulni.
"Befejezzük ezt a versenyt, nem hagyjuk, hogy az ördög nyerjen!" – üzente követőinek.
A tervezett képzések között CNA/ápolási asszisztensi, vízvezeték-szerelői, villanyszerelői, HVAC-, ács- és orvostechnikai tanfolyamok szerepelnek, de pénzügyi tudatosságot és vállalkozói ismereteket is oktatnának. A GoFundMe oldalon indított gyűjtés péntek reggelig nagyjából 55 ezer dollárnál tartott.
A balesetet szenvedett Isaiah Thomas egy philadelphiai streamer, vállalkozó és lelkipásztor, és nem azonos a korábbi profi NBA-kosárlabdázóval, aki szintén ezt a nevet viseli.
Streamer “hmblzayy” who is walking from Philly to California was hit by a car in Indiana and had to be taken to the hospital. pic.twitter.com/kKpzTjyfAp