HÍREK

Soproni Tamás: „Újabb szocialista képviselőről bizonyosodott be, hogy nem különb, mint a NER politikusai”

Terézváros polgármestere szerint a kerület MSZP-s önkormányzati képviselője, Bálint György jogilag és erkölcsileg is többszörösen megbukott, és nincs helye sem az ellenzéki összefogásban, sem a kerület vezetésében.


"Vége. Megvédtük az önkormányzat érdekeit, és bebizonyosodott, hogy nemcsak morálisan, de a törvény előtt is igazunk van" - írja Facebook-oldalán Terézváros polgármestere annak kapcsán, hogy az önkormányzata pert nyert Bálint György MSZP-s önkormányzati képviselő, a párt terézvárosi alelnöke ellen.

Soproni Tamás bejegyzése szerint a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében kimondta, hogy az Andrássy úti ingatlanpanamákban jogerősen elítélt MSZP-elnök, Hatvani Csaba és Bálint György, az MSZP önkormányzati képviselője és helyi alelnöke fedezetelvonó szerződést kötöttek. "Ha nem lépünk az ügyben, 14 millió forinttal rövidíthették volna meg a terézvárosi önkormányzatot" - fűzte hozzá a kerület vezetője.

A polgármester ugyanakkor azt írja, hogy hiába nevet az egyik szeme, ha a másik sír.

"Szomorú vagyok ugyanis, hogy egy újabb szocialista képviselőről bizonyosodott be, hogy nem különb, mint a NER politikusai. Hogy a saját érdekét az általa képviseltek érdeke elé helyezi. Hogy az önkormányzattal szembeni gazdasági bűncselekményért elítélt helyi elnökkel kötött fedezetelvonó szerződés felhasználásával kísérelte meg megrövidíteni az önkormányzatot. Hogy mindezekkel, morális bukásával, méltatlanságával rontja az ellenzék megítélését és ezzel a 2022-es kormányváltás esélyét."

Azt is megjegyzi, hogy állítása szerint Bálint György bosszúhadjáratba kezdett ellene, a koalíció és a hivatali apparátus ellen, amelynek része volt az is, hogy az MSZP nem szavazta meg a többi kormányzó párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, Párbeszéd) által támogatott költségvetést. Szerinte az MSZP-s képviselő "képviselői jogával visszaélve, az átláthatóság elvét álságosan hangoztatva folyamatos és mértéktelen adatigénylésével, az érdemi munkát ellehetetlenítve terheli túl a hivatalt és cégeinket, méltatlan viselkedésével akadályozza a képviselő-testület munkáját. Azt is elszomorítónak tartja, hogy "az MSZP-frakció együtt szavaz a Fidesszel, ha azzal a koalíciót gyengíteni, a városvezetést támadni lehet".

Mint írja, nem tud és nem is akar együtt dolgozni és közösséget vállalni olyan politikussal, "aki a Fidesszel közösen támadja koalíciós partnereit, akinek bosszúszomjas vagdalkozása az építőmunkánkat nehezíti, aki nem különb azoknál, akik ellen küzdünk".

"Bálint György jogilag és erkölcsileg is többszörösen megbukott. Ez a példátlan viselkedés és a jogerős ítélet egyértelművé teszi, hogy Bálint Györgynek nincs helye az ellenzéki összefogásban, sem Terézváros vezetésében"

- jelenti ki Soproni bejegyzése végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ha nem engedik, hogy orosz fűtőelemeket használjunk a paksi erőműbe, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani
A miniszterelnök reagált a Bizottság keddi döntésére az orosz energiahordozók leválásáról. Úgy fogalmazott: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


Orbán Viktor rövid időn belül másodszorra látogatott el egy lakossági fórumra váratlanul. A kedd esti ráckevei fórumot eredetileg nem vele, hanem Pánczél Károly országgyűlési képviselővel és Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel hirdették meg. Amikor azonban a miniszterelnök megérkezett, átvette a szót, és többek között az Európai Unió keddi döntéséről is beszélt. Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz olaj-, gáz- és nukleáris üzemanyag-importot.

Orbán Viktor szerint a REPowerEU terv „arról szól, hogy milyen eszközökkel és milyen határidőkön belül – meglehetősen gyorsan - teszik lehetetlenné, hogy Oroszországtól gázt és olajat tudjunk venni, és még azt is meg akarják tiltani, hogy orosz fűtőelemet használjunk a paksi erőműbe.” Pedig szerinte az volt az eredeti terv, hogy olcsóbbá tegyék az energiát Európában.

Hozzátette:

„ha elrekesztik az orosz gáz és kőölaj behozatali lehetőséget, ha nem engedik az orosz fűtőelemeket, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani. Pénzügyileg nem fog menni, mert akkor máshonnan és drágábban kell beszerezni az energiát.”

Bár azt a kormányfő is elismerte, hogy jogilag megteheti ezt az Unió. Arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy a kérdést nem viszik a miniszterelnökök elé, hanem a Bizottság saját hatáskörében dönt a kérdésről. Megfogalmazása szerint: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pápaválasztás: Ekkor szállhat fel az első füst
Mutatjuk, mikor érdemes kémlelni a Sixtus-kápolna kéményét.


A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél ötkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért

az első füst este hét óra előtt nem száll fel

- közölte a szentszéki szóvivő, Matteo Bruni hétfőn.

Csütörtök délelőtt két szavazási kört tartanak: ha már az elsőn sikerül megválasztani az új egyházfőt, akkor a fehér füst fél 11 körül emelkedhet fel.

Ha a szavazás eredménytelen, akkor újabb voksolást tartanak, és azt követően dél körül várható a füstcsík. Csütörtök délután fél hatkor szavaznak, valamint este hét óra körül.

Szerdán a pápaválasztó bíborosok a Vatikánban töltött első éjszaka után, közös imával és a Szent Márta-házban, fél héttől fogyasztható közös reggelivel kezdik a konklávé napját. Az utolsó pillanatig lehetőségük van az egymás közötti egyeztetésre.

A nyolcvan évesnél fiatalabb, pápaválasztásra jogosult 135 bíborosból 133 van a pápai államban: a spanyol Antonio Canizares és a kenyai John Njue betegség miatt lemondta részvételét. A sikeres választáshoz szükséges kétharmados többséget tehát 89 voks adja majd.

A bíborosok gyalogosan mennek át a Szent Péter-bazilikában tíz órakor kezdődő misére, amelyet a hagyomány szerint a megválasztandó pápáért mutat be a bíborosi testület dékánja, Giovanni Battista Re bíboros.

Délután autóbusz viszi át őket az apostoli palotákhoz: fél ötre kell a Sixtus-kápolnába együtt bevonulniuk. A Sixtus-kápolna ajtaját a legfiatalabb pápaválasztó, az ukrán származású Mykola Bychok melbourne-i püspök zárja le.

Az első feladatok között szerepel a szavazatellenőrzők és jegyzőkönyvvezetők kisorsolása: a Vatikán felvételeket adott ki arról a 133, egyenként megszámozott gömbről, amelyek mindegyike egy-egy bíboros nevéhez párosul. Ezek sorsolásával választják ki a szavazást felügyelő testület tagjait.

Nyilvánosságra került a bíborosok szavazási sorrendje is: az első Pietro Parolin lesz. Erdő Péter tizedikként adja le voksát a különböző fordulókon. Németh László, a belgrádi főegyházmegye metropolita érseke, akit tavaly decemberben kreáltak bíborossá, a sorban százegyedikként voksol.

Európát 54, Ázsiát 21, Afrikát 17, Közép- és Dél-Amerikát 21, Észak-Amerikát 21, Óceániát négy bíboros képviseli.

A konklávé eredményét szokás szerint számos találgatás kíséri. A jövőbeli egyházfő tulajdonságait a bíborosok hétfői és keddi ülésének közleménye részletezte, amely szerint "pásztor" pápára van szükség, aki példát mutat emberiességből, aki képes megtestesíteni az egyház irgalmas arcát, közel áll a rászorulókhoz és a sebzett emberiséghez a háborúk, erőszak és erős polarizáció jellemezte korunkban. A bíborosi testület "erőteljesen érzi, hogy lelki vezetőre van szükség, aki irgalmasságot, szinodalitást, reményt képes adni".

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az RTL Híradó megmutatta Schadl György kacsalábon forgó siófoki nyaralóját, amit rég vissza kellett volna bontani – itt van házi őrizetben
Hiába csengettek a háznál, senki nem válaszolt. Pár perc múlva azonban sorra lehúzódtak a redőnyök.


Mint azt mi is megírtuk: végrehajtás indult Schadl György ellen, miután nem volt hajlandó magától visszabontani siófoki nyaralóját. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke, akit korrupciós bűncselekményekkel vádolnak, február óta ebben a nyaralóban tölti házi őrizetét.

A siófoki nyaralóhoz ellátogatott az RTL Híradó stábja is.

Hiába csengettek a háznál, senki nem válaszolt. Pár perc múlva azonban sorra lehúzódtak a redőnyök.

Schadl György és felesége még 2020-ban vette meg ezt a házat 90 millió forintért. A felújítás előtt csak kicsit volt nagyobb, mint a mellette lévő ikerházfél. A nyaralóval a Schadl György ellen folyó büntetőper vádirata is külön pontban foglalkozik. Az ügyészség szerint nem csak szabálytalanul és túl nagyra építették, de a végrehajtók volt elnöke azt tervezte, lefizet egy kormányhivatali tisztviselőt, hogy megkapják a házra az engedélyt.

Tavaly a Blikk hozott nyilvánosságra több lehallgatott telefonbeszélgetést, ezekből az is kiderült, menyit szánt kenőpénzre. „Mindenképpen szánnánk egy 500 ezer, egymillió forintot erre, hogy ez...Ötössel kezdek, jó” - hallható a felvételen. A kormányhivatali dolgozó azóta beismerte a büntetőperben, hogy elfogadott kenőpénzt.

Nemrég azonban kiderült: a házat már 3 éve vissza kellett volna bontani az eredeti méretig, magasságig. A Somogy megyei kormányhivatal az RTL Híradónak azt írta, még 2022 januárjában kezdeményeztek építésrendészeti eljárást, amiben megállapították, hogy az üdülőépület bővítése jogszerűtlenül és szakszerűtlenül történt. Határozatban el is rendelték a visszabontását. És, mert ezt a tulajdonos nem tette meg, 2023 februárjában elrendelték a döntés végrehajtását, amivel a területileg illetékes adóhatóságot keresték meg.

Az RTL Híradó kérdezte az adóhatóságot, hogy áll azóta a végrehajtási eljárás, de adásukig nem válaszoltak.

Egy ingatlanokkal foglalkozó jogász szerint ez egy lassú folyamat, úgy véli, hogy akár hosszú hónapokig is elhúzódhat az ügy, sőt, úgy fogalmazott: az éves nagyságrenden sem lepődne meg. A hatóság először azt várja, hogy a tulajdonos önként hajtsa végre a határozatot. Ha ezt nem teszi, többször kiszabhat pénzbírságot. De ha ez sem vezet eredményre, akár karhatalommal is odamehet és visszabonthatja a házat.

„Három ajánlatot fognak bekérni ezen a területen tevékenykedő vállalkozóktól, a legkedvezőbbel szerződést kötnek és ennek nyomán történik meg a határozat szerinti átalakítás, visszabontás, hasonlók” - fogalmazott Nagy Zoltán.

Az RTL Híradó Schadl Györgyöt is kereste, végül telefonon érték utol, de csak annyit mondott: ő nem közszereplő és nem kíván nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy jelentősebb séta után az MTA épülete elé vonultak Hadházy Ákossal a tüntetők
A politikus kicsit beszólt a Momentumnak, tartott egy kis rögtönzött városnézést, a megjelentek pedig a politikailag megtámadott Tudományos Akadémiához mentek.


Ahogy arról korábban írtunk, párszáz tüntető jelent meg Hadházy Ákos legújabb tüntetésére. A független – és a Parlamentből kitiltott – országgyűlési képviselő ezúttal a Ferenciek terére hirdette meg a demonstrációt, ahova korábban nem kapott engedélyt.

A megjelentek némi tanácskozás után a Budai rakpart érintésével a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez vonultak, hogy szolidaritást vállaljanak a szerintük politikai támadás alatt álló szervezettel. Lezárásokra ezúttal nem került sor, mert a rendőrség az Erzsébet hídon és az egész rakparton gondoskodott arról, hogy a tüntetők ne tudják akadályozni a forgalmat.

Ebből egyébként némi konfliktus is adódott: Hadházy – a szintén megjelent monentumos szimpatizánsokra utalva – arról beszélt, hogy nem érdemes szétszakítani a tömeget azzal, hogy többen megint hídfoglalással próbálkoznak. Hasonlóról a politikus korábban lapunknak is beszélt:

A fent leírtak fotókon így néztek ki (a képekre kattintva galéria nyílik meg):


Link másolása
KÖVESS MINKET: