SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Solti Ádám: A gyerekemmel azért nem tudom tartani a kapcsolatot, mert az édesanyjával nem tudok együttműködni

Az apasági pert elnapolta a bíróság, mert a színész nem jelent meg a pénteki tárgyaláson. Most közleményben reagált a róla szóló hírekre.


Solti Ádám színész, táncos, énekes egy hosszú közleményben árulta el, miért nem jelent meg pénteken az apasági perén. Szerinte a tárgyalásra nem is lenne szükség, mivel a bíróságnak már hivatalos úton eljuttatta azokat a papírokat, melyben elismeri, hogy ő a házasságon kívül született gyermek édesapja.

A színész azt is leírta, hogy 2 éves gyermekével azért nem tudja tartani a kapcsolatot, mert az édesanyjával semmilyen formában nem tud együttműködni. Apját többször megkérte, hogy ne nyilatkozzon többet, ne generálja a folytonos feszültséget, de nem hallgatott Solti kérésére.

A story.hu-nak eljuttatott közleményt a színész kérésére teljes terjedelmében közöljük.

„A magánéletemmel kapcsolatban nem szerettem volna nyilatkozni, és reméltem, hogy a mai tárgyalással pont kerül az ügy végére, de sajnos nem így történt.

A bíróságon azért nem jelentem meg, mert a bíróság részére benyújtottam egy hivatalos iratot, amelyben írásban is elismerem, hogy én vagyok a gyermek édesapja. A jogi képviselőm természetesen megjelent, és mindannyian azt gondoltuk, hogy mivel elismertem és vita nincs, ez elegendő lesz. Talán elegendő is lett volna, de a gyermek édesanyjának ügyvédje a tárgyalás megkezdésekor ragaszkodott hozzá, hogy én is mindenképpen jelen legyek. A következő tárgyaláson természetesen ott leszek.

Továbbá minden ellenérzésünkkel szembe menve újra meg kell szólalnom, mert ismételten megjelent rólam egy valótlanságokat állító cikk. Pontosan tudom, hogy apám áll »a neve elhallgatását kérő, a család egy közeli barátja« illetve az »utcán járókelő szemtanú« mögé burkolózó megszólalások mögött és, hogy ezzel az a célja, hogy minél tovább életben tartsa a botrányt, folyamatosan erről cikkezzenek. Ennek egyszer s mindenkorra véget szeretnék vetni. Elmúlt 42 évemben sem volt mintaapa, de amit az elmúlt 3 évben, és legfőképp az utolsó 4 hónapban tett velem, az a családom számára és számomra is rendkívül felkavaró. Mindez abszolút nem tartozna a nagy nyilvánosságra, ahogy sok minden más sem, amit nyilatkozik vagy a sajtó munkatársaival együttműködve generál, de először és utoljára reagálnom kell a viselkedésére.

Apámnak engem feltétel nélkül szeretnie kellene, támogatnia és elfogadnia a döntéseimet, bármi is történik. Sajnálom, hogy ez nem így alakult, de mostanra ezzel már megbékéltem, már lezártam magamban.

Az elmúlt 4 hónapban többször kifejezetten kértem őt, hogy ne nyilatkozzon többet, ne generálja a folytonos feszültséget, ám mintha meg sem hallotta volna, senki és semmi nem tudott hatni rá. Mindannyiunknak fájdalmat okozott ezzel, de azt gondolom, leginkább talán a 2 éves unokájának árt a legjobban, mert az a kisfiú pár év múlva olvasni fogja ezeket a tudtunk nélkül íródott és készült cikkeket, amelyekben hiába szólal meg a »neve elhallgatását kérő ismerős«, mindenki tudja, és idővel a kisfiú is pontosan tudni fogja, hogy a nagypapája állt mögöttük.

Ezekben a cikkekben mindig az a vád ér engem, hogy nem törődök a fiammal, ezért nincsen előtte apakép, amit az én apámnak kell pótolnia. Szeretném tisztázni, hogy a 2 éves gyerekemmel egyelőre azért nem tudom tartani a kapcsolatot, mert az édesanyjával semmilyen formában nem tudok együttműködni.

Várom már, hogy a fiam nagyobb legyen és úgy tudjak vele közös időt eltölteni, hogy ahhoz az anyjának ne kelljen jelen lennie. Sokat gondolok rá és a lehetőségeimhez képest próbálkozom. Nemrég volt a születésnapja, és tudom, hogy nem sok, de a feleségemmel, Bernivel közösen küldtünk neki egy fejlesztőjátékokkal teli ajándékcsomagot és egy képeslapot, amelyben mindketten boldog születésnapot kívántunk neki. Annyit tudunk, hogy a csomagot átvették, reméljük, hogy meg is kapta az ajándékokat.

Szeretném leszögezni, hogy a feleségemmel mi egyetlen egyszer nyilatkoztunk a témában eddig. Akkor azt mondtuk, hogy többet nem szeretnénk, aminek legfőbb oka pontosan az volt, hogy a kisfiúnak, amennyire lehet, nyugodt gyerekkora legyen. Most mégis kénytelen vagyok ismét nyilatkozni, mivel a per részletei idő előtt nyilvánosságra kerültek apám által. Berni és én nagyon szerettük volna a bíróság falain kívül, békésen rendezni az ügyet a kisfiú anyjával, de sajnos nem jártunk sikerrel. Hazugság, ami újonnan megjelent a sajtóban, miszerint én indítottam az apasági pert. Mint már említettem, a tárgyalás megkezdése előtt nyilatkoztam arról, hogy elismerem, én vagyok az édesapa.

Az elmúlt 3 év egyik érintett számára sem volt könnyű. Bernivel sarokba lettünk szorítva, nem volt más választásunk, minthogy magunk álljunk elő ezzel a történettel, ami az egész addigi életünket felborította. Nem kell minket emiatt sajnálni, hibáztam, amiért vállalom is a felelősséget. De azt a legvadabb rémálmunkban sem gondoltuk, hogy a saját apám fogja tovább gerjeszteni a híráradatot, és ki tudja, meddig tart még az ámokfutása. Remélem, most már vége lesz.

Berni maximálisan támogat és segít engem abban, hogy idővel jó kapcsolatunk legyen a fiammal, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Sajnos a nagyapjától mi nem tudjuk megvédeni, aki annyira imád szerepelni, hogy a kisfiú helyzetét felhasználva hétről hétre címlapra kerül egy újabb általa generált történettel.

Biztosak vagyunk benne, hogy ezután a cikk után is lesz mondanivalója, de most nyomatékosan szeretném megkérni, hogy legyen végre elég, álljon le! A jövőben többet nem szeretnénk nyilatkozni a témáról, szeretnénk élni az életünket, amelynek reméljük hamarosan valamilyen módon a gyerekem is része lehet”

– írja Solti Ádám közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.


Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.

Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:

„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”

Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.

„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”

A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.

„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”

A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta: Annyira különleges neve lesz a kislányuknak, hogy még a naptárban sincs benne
Sydney korábbi egészségügyi problémái miatt nem hitte, hogy valaha gyermeke lehet. A névválasztás szempontjairól is részletesen beszélt.


Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.

A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.

Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.

A családban nem jellemző, hogy keresztneveket örökítenének, de ha kisfiuk lett volna, elképzelhető, hogy Sydney édesapja után kapott volna nevet. A vezetékneveknél viszont modern megoldást választottak, a gyermek mindkettőjüket képviselni fogja.

A névválasztás gyorsan ment, bár ha fiuk lett volna, nehezebb dolguk akadt volna.

„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita” – árulta el Sydney. Azt is elmondta, hogy bár nézelődött, nem mélyedt el komolyan a témában.

„A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani.”

A név annyira különleges, hogy hivatalos névnapja sem lesz, de ez nem újdonság a családban. „A Sydney-nek sincs névnapja és valószínűleg a gyermekünknek sem lesz” – tette hozzá a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi Orbán Viktoros pulcsiban üzent: Tudom, hogy a jó oldalon állok. A fotóra a miniszterelnök is reagált
Bár az utóbbi hetekben több ezren leiratkoztak az oldaláról, ő lett a DPK egyik alapítója és az első országos DPK-találkozó műsorvezetője.


Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.

„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.

Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.

Orbán Viktor a saját oldalán megosztotta a posztot, és üzent. „Üdv a fedélzeten!”

Augusztus végén derült ki, hogy Szabó Zsófi alapító tag lett az egyik Digitális Polgári Körben, majd őt választották az első országos DPK-találkozó egyik műsorvezetőjének. Az esemény után sokan eltávolodtak tőle, több ezer követőt vesztett, de továbbra is vállalja a nézeteit.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: