A Rovatból

"Hagyták 40 percig haldokolni a párom" – megszólalt a magyar nő, aki végignézte szerelme haláltusáját Thaiföldön

Sokkos állapotban van a nő, azt még nem tudják, pontosan m okozta a férfi halálát.
Kép: Google - szmo.hu
2018. január 24.



A Blikk információi szerint még mindig szinte sokkos állapotban van az a fiatal nő, akinek szombaton végig kellett néznie szerelme többórás haláltusáját.

A baráti társaság a thaiföldi szállodában svédasztalos vacsorán vett részt, majd később mindannyian rosszul lettek. Egyikük. Tibor többszöri újraélesztés után, röviddel a kórházba szállítást követően halt meg.

Párja nyilatkozott a lapnak:

"Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de szinte megéreztük, hogy baj lesz. Tibi a halála előtti napon állan­dóan arról beszélt, hogy tetessük át a repülőjegyünket, és jöjjünk haza hamarabb. Végül ezt nem tettük meg, pedig akkor még ma is élne. Abban az étteremben, ami egyébként ahhoz a szállodához tartozik, ahol laktunk, már ettünk péntek előtt is, akkor azonban senkinek semmi baja nem lett. Azon az estén Tibi legjobb barátja, Andor, aki a párjával szintén velünk nyaralt, szólt, hogy éhesek, menjünk oda kajálni"

– folytatta a fiatal nő.

Tibor bár nem szerette igazán a tenger gyümölcseit, azon az estén azt evett. A svédasztalos választékból az asztaltársaság többi tagja is falatozott ugyanezekből, ők azonban gyomorrontással megúszták.

A nő azt is elmesélte, hogy a vacsora után tizenegy óra körül értek fel a szállodai szobánkba. Elalvás után nem sokkal arra ébredt, hogy a párja rosszul van és hánynia kell.

"Kimentem a mosdóba, és akkor mondta, hogy ez az állapot már egy ideje tart, és nagyon gyengének érzi magát. Egy idő után az állandó hányástól és hasmenéstől annyira rosszul lett, hogy elájult. Ekkor szóltam Andornak, hogy jöjjön, mert nagy baj van. Közben én és az alélt Tibi lementünk a tizennegyedik emeleti szobánkból a portára, hogy orvosi segítséget kérjünk. Pillanatokkal később jött Andor is, szakszerű segítséget azonban egyáltalán nem kaptunk"

- részletezte a nő.

Hozzátette: a luxusszállodában egyetlen olyan ember sem volt, aki ért az életmentéshez és a mentő is csak negyven perc múlva érkezett meg, ahol a doktorok már nem tudtak segíteni Tiboron.

" Egy orvos közölte velem, hogy a párom meghalt, de én tartozom több mint ötszázezer forinttal, mert ez nem állami intézmény" tette hozzá a gyászoló barátnő. Azt, hogy pontosan mi okozta Tibor halálát, csak a boncolás tudja megállapítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Üzenetet véstek a Kirk elleni halálos támadásnál használt lövedékekre
Az FBI szerint a fegyvert egy erdős területen találták meg, a nyomozás folyamatban van. A támadóról videófelvételek is készültek.


Az FBI további információkat hozott nyilvánosságra a Charlie Kirk meggyilkolásához használt fegyverről és lőszerről. A hatóságok megerősítették, hogy a támadáshoz használt lőszerre üzeneteket véstek.

Ahogy már írtunk róla, Charlie Kirkot előadás közben lőtték nyakon a Utah Valley Egyetemen, ahol fegyveres bűncselekményekről beszélt. A 31 éves, kétgyermekes családapa a helyszínen meghalt.

A lövöldözés után az FBI hajtóvadászatot indított az elkövető ellen. A közösségi médiában megjelent egy felvétel, amelyen egy feketébe öltözött, aviátor-szemüveget viselő alak látható. A felvétel szerint a férfi egy közeli épület tetején feküdt, majd felpattant és elszaladt.

A nyomozók később egy erdős területen megtalálták a gyilkossághoz használt .30-as kaliberű vadászpuskát. A fegyver tárában három olyan töltény volt, amelyeket nem sütöttek el, és mindegyikre feliratokat véstek, írta a ladbible.com.

A Daily Mail úgy tudja, a fegyver egy törölközőbe volt tekerve.

Robert Bohls, az FBI salt lake city-i irodájának különleges ügynöke azt mondta, a fegyvert laboratóriumba küldték további vizsgálatra. A hatóság tenyér- és lábnyomokat is rögzített a helyszínen.

Az FBI szerint az elkövető valószínűleg egyetemista lehetett, és a lövöldözés után az erdőbe menekült. Utah állam közbiztonsági vezetője, Beau Mason közölte: „jó videófelvételeik” vannak a feltételezett támadóról.

Charlie Kirk éppen egyetemistákkal beszélgetett, amikor megkérdezték tőle: „Tudod, hány olyan transznemű amerikai volt az elmúlt tíz évben, aki tömeglövöldöző?” Ő így válaszolt: „Túl sokan.” Ezután azt kérdezték tőle: „Tudod, hány tömeglövöldözés volt Amerikában az elmúlt tíz évben?” Kirk azt felelte: „A bandák erőszakát is beleszámoljuk?” Pár másodperccel később lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták Charlie Kirk feltételezett gyilkosát – édesapja mondta neki, hogy adja fel magát
Egy 22 éves utahi férfit, Tyler Robinsont azonosították gyanúsítottként. A nyomozás során videófelvételek és egy tanúvallomás segített a hatóságoknak.


A hatóságok azonosították azt a férfit, akit Charlie Kirk halálának ügyében gyanúsítottként tartanak nyilván. Egy 22 éves, Utah állambeli férfiról van szó, akinek a neve Tyler Robinson, írta a ladbible.com.

A 31 éves Charlie Kirk kedden vesztette életét, miután egy lövés érte a nyakán egy Utah Valley University-n tartott rendezvényen. A biztonsági csapata kórházba vitte, ahol halottnak nyilvánították.

A lövöldözés után az FBI országos hajtóvadászatot indított. A nyomozók közzétettek több videó- és fényképfelvételt is az eseménnyel kapcsolatban.

Az egyik felvételen egy férfi látható, aki lemászik egy közeli épület tetejéről, majd elhagyja az egyetem területét, és egy lakóövezet irányába indul.

Pénteken Donald Trump az amerikai Fox News műsorában azt nyilatkozta: „Szerintem nagy bizonyossággal letartóztatták a gyilkost. Együtt dolgoztunk a helyi rendőrséggel, a kormányzóval – mindenki remek munkát végzett.” Trump szerint a feltételezett elkövetőről egy hozzá közel álló személy tett bejelentést a rendőrségen.

A hírek szerint

a Kirk-gyilkosság gyanúsítottjának apja a nyilvánosságra hozott fotók alapján azonosította fiát. Az apa azt mondta fiának, hogy adja fel magát. Egy ifjúsági lelkészt is segítségül hívott. A lelkész felhívta a rendőrséget, akik őrizetbe vették a gyanúsítottat.

A nyomozók egy fegyvert is találtak a helyszín közelében, egy erdős területen. A hatóságok feltételezése szerint ezt használták a lövöldözés során.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Feltételezett prostitúció elősegítése” miatt feljelentést tett a volt Tegyesz-vezető interjúja után a gyermekvédelmi főigazgatóság
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság először rágalmazásról beszélt, később már prostitúció elősegítésének gyanújával fordult a rendőrséghez.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) volt igazgatója (képünkön) a Válasz Online-nak adott interjúban több súlyos állítást fogalmazott meg. Egyebek mellett azt mondta, hogy a Szőlő utcai javítóintézetben és egy közeli házban orgiákat tartottak. Emellett arról is beszélt, hogy Juhász Péter Pált, a javítóintézet tavaly letartóztatott igazgatóját szerinte politikusok is védik, mert állítólag nekik is közvetített ki kiskorú lányokat és fiúkat.

Kuslits szerint 2020-ban kihívták a rendőrséget, akik akkor azt közölték velük, hogy az ügyben már „fedett nyomozás” zajlik. Elmondása alapján ezután nem történt előrelépés. Úgy véli, nevek csak akkor kerülhetnek nyilvánosságra, ha a letartóztatott intézményvezető életveszélyben érzi magát, és emiatt beszélni kezd.

Az interjúban további témák is előkerültek, például gyermekotthonokban tapasztalt állapotok, közpénzek felhasználása és más visszaélések.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közleményben reagált az interjúra.

Visszautasították a „hazug” állításokat, és bejelentették, hogy „rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt” feljelentést tettek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Azt írták: „ha a Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába”.

Az SZGYF azt közölte, hogy szeptember 9-én rendőrségi feljelentést tettek a megjelent interjú alapján, „feltételezett prostitúció elősegítése bűncselekménnyel kapcsolatban”. Hozzátették, hogy a feljelentést „ugyanúgy, mint ahogy a Budapesti Javítóintézet volt intézményvezetőjére érkezett legelső jelzést követően is” megtették. A közlemény szerint „a Főigazgatóság minden tudomására jutott gyermekek sérelmére elkövetett cselekmény tekintetében eljár és a jövőben is el fog járni.”

A Büntető Törvénykönyv szerint prostitúció elősegítését az követi el, aki mást prostitúcióra rábír, vagy helyet biztosít annak céljára.

A bűncselekmény minősített esete, ha ez 18 éven aluli személyre vonatkozik.

Nem egyértelmű, hogy az SZGYF pontosan milyen feljelentést tett, és hogy a korábban említett rágalmazás és jelzési kötelezettség elmulasztása is külön eljárás tárgya-e. A belső vizsgálatra vonatkozó kérdésre az SZGYF azt válaszolta: „a folyamatban lévő eljárásra tekintettel, további információt nem áll módunkban megosztani.” Ez az eljárás a rendőrségi nyomozás, a belső vizsgálatról azonban nem adtak tájékoztatást.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Különös üzeneteket vésett a töltényekre Charlie Kirk gyilkosa, aki kitűnő tanuló volt a középiskolában
A hatóságok politikai merényletként kezelik az ügyet. A lőfegyveren és a lőszereken több radikális tartalmú üzenet is szerepelt.


Tyler Robinson a Utah állambeli St. George városában nőtt fel.

Középiskolai tanulmányait kiváló eredménnyel végezte, ennek köszönhetően elnyerte a rezidens elnöki ösztöndíjat a Utah Állami Egyetemen.

Egy 2021-ben megosztott Facebook-videóban, amelyet édesanyja tett közzé, Robinson felolvasta a levelet, amelyben a díjról értesítették. Az egyetem később közölte, hogy a fiatal férfi 2021-ben egy félévet járt az intézménybe, írja a CNN.

A 22 éves férfit csütörtök este, egy 33 órán át tartó hajtóvadászat után vették őrizetbe – erről az FBI igazgatója, Kash Patel beszélt pénteken. A letartóztatás este 10 óra körül történt.

A lövöldözés helyszínének közelében a hatóságok egy puskát találtak, amelyen különböző feliratokat véstek a lőszerre.

Utah kormányzója, Spencer Cox azt mondta, ezek az üzenetek Robinson politikai nézeteinek megváltozására utalhatnak. Az egyik felirat így szólt: „Hé, fasiszta! Kapjátok el!”, egy másik pedig az olasz Bella ciao antifasiszta dalból származott: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao”, erősítette meg a New York Post. Egy harmadik metszeten ez állt: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LMAO”.

Cox a péntek reggeli sajtótájékoztatón elmondta, hogy Robinson egyik családtagja előző este megkereste egy másik rokonát. A rokon később a Washington megyei seriffhivatalnak azt nyilatkozta: „Robinson bevallotta nekik, vagy sejtette, hogy ő követte el az incidenst”.

A kormányzó szerint ugyanaz a családtag azt is közölte a nyomozókkal, hogy egy nemrég tartott családi vacsorán szóba került Charlie Kirk közelgő rendezvénye, amelyet a Utah Valley Egyetemen tartottak volna. A beszélgetés során arról esett szó, „hogy miért nem kedvelik őt, és milyen nézőpontokat képvisel”. A családtag szerint Kirk „tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

A hatóságok Kirk meggyilkolását „politikai merényletnek” minősítették. A konzervatív aktivistát szerdán lőtték le az Utah Valley Egyetem rendezvényén, amely körülbelül 560 kilométerre van Robinson szülővárosától.

A nyilvántartások szerint Robinson párton kívüli szavazóként van regisztrálva, és „inaktív” státuszban szerepel, mert az utóbbi két általános választáson nem adta le szavazatát.

Egy családtag elmondta, hogy Robinson „az utóbbi években politikaibb lett”, és különösen Kirkre irányult az ellenszenve.

A rendőrség korábban közzétett fényképein a lövöldözés gyanúsítottja szürke Converse cipőt és napszemüveget viselt. A közösségi médiában közzétett fotókon Robinson is hasonló öltözékben látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk