Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy énekese egy podcastban többek között a tehetségkutatókról is beszélt. Szerinte felháborító, hogy ezek már rég nem a tehetségek felkutatásáról, hanem sokkal inkább a botrányos figurákról szólnak. Úgy hallotta, hogy volt olyan eset, mikor a mentorok haza akartak küldeni valakit, de a fülesükben rájuk szóltak, hogy tartsák bent a versenyzőt – írja a Story.hu.
„Hát tudjuk, hogy működik ez. Kamu az egész, full kamu. És nem azok nyerik meg a tehetségkutatókat, akinek meg kellene nyerni, hanem aki most már érdekes. Elmentek a műsorok egy valóságshow-irányba, és már rég nem az éneklésről szólnak, hanem hogy ki az, aki érdekes, és ki az, akiben látnak fantáziát.
Esetleg, hogy tovább ki lehet szipolyozni, lehet belőle még úgymond pénzt csinálni, a tévénél foglalkoztatni. Hát nézd meg, hogy kik vezetnek műsorokat manapság” – mondta a Szembe Sorel Podcastban.
Az énekes azonban azt is bevallotta, hogy szerinte Oláh Ibolya azok közé a kevesek közé tartozik, akik valóban tehetségesek, és megérdemelné a sikert.
„Nála tehetségesebb csajt én keveset láttam, elképesztően jó hangja van. Én azt gondolom, hogy ő nagyon sok évet elfecsérelt. Amikor ő ott volt a csúcson, és ha megragadja a sikert, akkor nagyon nagy karriert futhatott volna be, de nem élt a lehetőségekkel annyira. Most újra visszajött egy kicsit persze, de sok évig nem is hallottunk róla, hogy mivel foglalkozik”
– vélekedett.
Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy énekese egy podcastban többek között a tehetségkutatókról is beszélt. Szerinte felháborító, hogy ezek már rég nem a tehetségek felkutatásáról, hanem sokkal inkább a botrányos figurákról szólnak. Úgy hallotta, hogy volt olyan eset, mikor a mentorok haza akartak küldeni valakit, de a fülesükben rájuk szóltak, hogy tartsák bent a versenyzőt – írja a Story.hu.
„Hát tudjuk, hogy működik ez. Kamu az egész, full kamu. És nem azok nyerik meg a tehetségkutatókat, akinek meg kellene nyerni, hanem aki most már érdekes. Elmentek a műsorok egy valóságshow-irányba, és már rég nem az éneklésről szólnak, hanem hogy ki az, aki érdekes, és ki az, akiben látnak fantáziát.
Esetleg, hogy tovább ki lehet szipolyozni, lehet belőle még úgymond pénzt csinálni, a tévénél foglalkoztatni. Hát nézd meg, hogy kik vezetnek műsorokat manapság” – mondta a Szembe Sorel Podcastban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.
„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.
Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban, napok óta lázas és infúziót kap. Az első infúzióra allergiás reakcióval válaszolt a szervezete, de most úgy tűnik, sikerült megtalálni a gyógymódot.
A közösségi oldalán néhány képpel bejelentkezett, de azóta még nem volt ereje posztolni és az üzenetekre válaszolni” – mondta dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke.
Az ételmérgezésben több szépségkirálynő is érintett, Miss Izland pedig fel is adta a versenyt a betegség miatt.
„Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei, tudomásom szerint csak őt szállította be a mentő a kórházba. Vele van az ágya mellett a Miss Universe Hungary egyik csapattagja, így nincs egyedül, de lelkileg is megviseli ez a nehéz helyzet. Még van egy hét a döntőig, és nagyon bízunk abban, hogy Kincső állapota javulni fog és hamarosan tudja folytatni a felkészülést a többi lánnyal. Természetesen az egészség az első, mi és a Miss Universe is támogatni fogja Kincsőt minden döntésében” – tette hozzá az elnök, aki november 20-án repül majd Ázsiába, hogy csatlakozzon a magyar versenyzőhöz.
Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.
„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiánt – írta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.
Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”
– fogalmazott az özvegy.
Az influenszer nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is mélyponton volt a házassága alatt.
„Amikor egy nagyobb albérletből kisebb albérletbe költöztünk, hónapról hónapra éltünk”
– panaszolta. Férje halála után a helyzet nem javult, elmondása szerint havonta legalább 700 ezer forintot kellett megkeresnie influenszerként, csak hogy a hónap végén nullán legyen.
A kapcsolatuk megromlása már jóval Krisztián halála előtt elkezdődött.
Bár szerették egymást, már nem voltak egy hullámhosszon, a döntő fordulatot pedig az anyaság hozta el Mazsi számára.
„Van egy pont az ember életében – főleg, ha anya lesz –, amikor, ha folyamatosan stresszben van, nem kiegyensúlyozott, akkor a gyermekének is átadja ezt, és én azt szerettem volna, hogy Emmának boldog, kiegyensúlyozott gyerekkora legyen” – indokolta, miért kellett volna lépnie.
A most négyéves kislányának, Emmának is elkezdett mesélni az édesapjáról. A téma akkor került elő, amikor a kislány testvért szeretett volna.
„Elmagyaráztam neki, hogy volt egy apukája, akit Krisztiánnak hívtak, de ő már az angyalok között van.
[...] Azt feleltem, sajnos, már nem tudunk, mert az angyaloktól nem tud visszautazni hozzánk” – idézte fel a megható beszélgetést. Elárulta, hogy halottak napján már a temetőbe is kimentek együtt, családostul.
Mazsi önértékelése mára teljesen helyreállt, amiben elmondása szerint hatalmas szerepe van új párjának, Kajári Zoltánnak.
„Ma már értékelem magamat, tudom, hogy vannak értékeim, régen ezt nem tudtam.
Szerintem ehhez kell egy olyan férfi is, aki mellett az ember nőnek tudja magát érezni”
– mondta elérzékenyülve.
Berki Krisztián tragikusan fiatalon, 41 évesen hunyt el 2022. május 6-án. Eseménydús élete során volt a Ferencváros vezérigazgatója, majd az egész ország a TV2 Édes Élet című realityjében ismerte meg, ahol a mindennapjait tárta a nyilvánosság elé.
Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiánt – írta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.
Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”
– fogalmazott az özvegy.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált az RTL ByeAlex drogügyére – kiderült, szerepelhet-e így a Csillag Születikben
A csatorna azután szólalt meg, hogy kiderült, az énekesnél kis mennyiségű kábítószert találtak, amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök. Ezt maga ByeAlex is elismerte.
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
„Ahogy azt a hatóság jelezte, ByeAlexet nem vették őrizetbe, és mivel szabadlábon védekezhet, így ez a Csillag Születik című műsorban való szereplését nem befolyásolja”
– olvasható a válaszukban.