SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Sebestyén Balázs szerint Trump alelnökének vatikáni látogatása után „nem véletlen” az amerikai pápa megválasztása

A rádiós műsorvezető szerint nem véletlen az időzítés: Ferenc pápa halála előtt egy nappal járt a Vatikánban Trump alelnöke. Szerinte ez akár titkos alku jele is lehet.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Sebestyén Balázs a Balázsék pénteki adásában különös elméletet osztott meg az új pápa megválasztásáról – írja az Index. A műsorvezető szerint nem véletlen, hogy amerikai lett a katolikus egyház új feje. Úgy véli, hogy Ferenc pápa és az amerikai utódja között akár háttéralku is köttethetett.

„Amerikai lett, gyerekek! Aznap választották meg, amikor mondtam, és bejött az amerikai tippem is. Várható volt... Az amerikai alelnök látogatta meg Ferenc pápát a halála előtti napon. Volt egy sejtésem. Valami háttéralku lehet, született ott Ferenc pápával és az új amerikai pápával”

– fogalmazott a rádióműsorban.

Balázs azt is elárulta, hogy korábban már sejtette, amerikai pápát választanak.

Az adásból nem derült ki egyértelműen, hogy komolyan gondolta-e az összeesküvés-elméletet idéző megállapításait, vagy csak poénnak szánta azokat, bár beleillik az egyre hajmeresztőbb állításai listájába.

Azt viszont hangsúlyozta, hogy szerinte az időzítés nem lehet véletlen.

Az biztos, hogy J. D. Vance amerikai alelnök valóban találkozott Ferenc pápával nem sokkal a katolikus egyházfő halála előtt. A találkozóra húsvétvasárnap került sor, amikor Ferenc pápa utolsó nyilvános eseményén részt vett. Ekkor a pápamobilban haladt végig a Szent Péter téren, megáldotta a híveket, majd meghallgatta a húsvéti beszédét. Ezt követően fogadta Vance alelnököt.

Az új pápa, XIV. Leó – korábbi nevén Robert Francis Prevost bíboros – több alkalommal is kritikus bejegyzéseket osztott meg Donald Trumppal kapcsolatban, még bíborosként. Egyik utolsó megosztása egy philadelphiai katolikus író, Rocco Palmo bejegyzése volt, amely a jogi eljárás nélküli kitoloncolásokat bírálta. A szerző ebben azt kérdezte Trumptól, látja-e, milyen szenvedést okoz a politikája, és vajon bántja-e emiatt a lelkiismerete.

Néhány éve a Szkeptikusok Társasága az álhírek és konteók terjesztéséért járó Laposföld-díjra jelölte Sebestyén Balázst. Akkori indoklásuk szerint „a tényekre alapuló tájékoztatás és szórakoztatás helyett a szóbeszédekre és laikus saját fejtegetésekre épülő, de nagyon határozottan, nagy nyilvánosság előtt előadott álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztéséért” részesült az „elismerésben”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő videó terjed XIV. Leó pápáról az interneten
Robert Francis Prevost 2014-ben énekelt karácsonyi dalt egy perui eseményen. A felvétel most újra bejárja a közösségi médiát.


A világ figyelme most XIV. Leóra szegeződik, akit csütörtökön választottak meg az új katolikus egyházfőnek. A fehér füst felszállása után a vezető bíboros a jól ismert latin kifejezéssel, „Habemus Papam” – vagyis „van pápánk” – jelentette be a döntést.

Robert Francis Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel. Már az első döntései is napvilágot láttak, és azt is tudni lehet, hogy Parolin bíboros a titkos szavazás során visszalépett a javára. Kiderült az is, hogy mi inspirálta a névválasztását.

Az elmúlt napokban rengeteg részlet látott napvilágot a konklávé menetéről és Prevost személyéről is. Most azonban egy sokkal személyesebb, szívhez szóló videó került elő az új pápáról, vette észre a Blikk.

A felvétel még 2014-ben készült, amikor Prevost püspökként szolgált Peruban.

A képsorokon az egyik legismertebb karácsonyi dalt, a Feliz Navidad címűt énekli egy helyi eseményen.

A videó azóta újra elindult hódító útjára a közösségi oldalakon.

@nbcnews

Resurfaced video from 2014 shows Pope Leo XIV singing José Feliciano's 'Feliz Navidad.'

♬ original sound - nbcnews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hoppá! Kirúgása után újra felbukkan a TV2 műsorában Orosz Barbara
A műsorvezetőt állítólag viselkedése és megjelenése miatt küldték el, mégis újra látható lesz a csatornán. A Tűsarok című magazinműsor utolsó adása vasárnap kerül képernyőre.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Orosz Barbara ismét látható lesz a TV2-n, annak ellenére, hogy a csatorna nemrég bejelentette a távozását – írja a Blikk. A műsorvezető utoljára április 22-én, kedden reggel szerepelt a Mokkában. A TV2 korábban azzal indokolta a döntést, hogy megítélésük szerint viselkedése és megjelenése nem illeszkedik a családbarát modellhez.

A Mokka csapatához két új műsorvezető csatlakozik: Zavaros Eszter és Krasznai Dóra. Orosz Barbara azonban még egyszer visszatér a csatornára, vasárnap még új résszel jelentkezik a Tűsarok című műsora, amely rövid időn belül megszűnik.

„A bátor választásokat nagyra értékelem az élet minden területén, amelyek bónusz hozadékaként még inkább különbözhetünk egymástól. Mert az egyediség olyan kincs amit akkor is meg kell őriznünk, ha a világ körülöttünk mindent megtesz, hogy beálljunk a sorba. Holnap 9.50-től várlak Titeket a tv elé!”

– írta a műsorvezető a közösségi oldalán.

Korábban egy másik bejegyzésben így fogalmazott: „Úton lenni, kicsit elveszni számomra sosem félelmetes érzés. Az új érkezéséhez teljes nyitottság kell... Az érzékeink élesedése, a jelek amiket ilyenkor meg kell látnunk, mind segítenek bennünket. Köszönöm a megszámlálhatatlan üzenetet, a szeretetet amit felém árasztotok és a rengeteg elismerést amiben részem lehet!”

Az elküldésével kapcsolatban ezt mondta:

„A stílus maga az ember, ezért én tisztelettel megköszönöm ezt a 15 évet amit a TV2-ben tölthettem.”

A műsorvezető azt is elmondta, hogy édesanyja és nagymamája sajnálják, hogy már nem láthatják őt reggelente a képernyőn keresztül. Hozzátette, hogy a jövőben új irányba szeretne elindulni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elképesztő! Dudás Mikit azzal vádolják, hogy balesetet okozott, és elhajtott
A világbajnok kajakos szerint csak egy koccanás történt, de a helyiek mást állítanak. A felháborodott kommentelők a jogosítványát is elvennék.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Súlyos vádak érték Dudás Mikit, miután egy pestszentlőrinci Facebook-csoportban azt állították róla, hogy péntek délután három autót is összetört a XVIII. kerületben, majd elhajtott a helyszínről – írta meg a story.hu. A poszt szerint az eset a Thököly utcában történt 15 és 15:30 között.

A bejegyzésben az is szerepelt, hogy

az egyik autóban egy 34. hetes kismama ült, akit a mentők kórházba szállítottak. Egy másik autó, amely a ház előtt parkolt, egy taxi volt, amit a tulajdonosa állítólag a munkájához használ, de a baleset miatt most nem tudja használni. A harmadik jármű fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, és a felvételt már átadták a rendőrségnek

– írták.

A történtek miatt többen is élesen bírálták a kajakost, több hozzászólásban a jogosítványának elvételét követelték.

A történtek kapcsán a story.hu megkereste Dudás Mikit, aki elmondta, hogy szerinte csak egy koccanás történt, és másképp emlékszik a részletekre.

„Egy autót valóban összetörtem, mert egy f***kalap belém tolatott, amikor ki akartam kanyarodni a főútra. Nagyon felidegesített, hogy így rám állt, és még neki állt feljebb. Mutogatott is, úgyhogy valóban elmentem. De 34. hónapos kismama, meg taxis… én ilyenekre nem emlékszem, dehogyis!”

– mondta a kajakos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A nap bölcsessége Jákob Zolitól: Még egy okos nő is képes láthatóan azon dolgozni, hogy többnek tűnjön a saját valójánál, ami nem vezet sem jóra, sem előre
A milliárdos üzletember újra a Nagy Ő-t keresi, de mostanában gyakran kételkedik önmagában is. Szerinte a pénz nem boldogít, de nem zavarja, ha valaki épp ezért vonzódik hozzá.


Jákob Zoli továbbra is bízik abban, hogy egyszer megtalálja az igazit, de az utóbbi időben egyre többször fogalmaz meg kétségeket önmagával szemben, mondta el a Borsnak adott interjújában. Azt mondja, gyakran azon kapja magát, hogy irigykedve nézi azokat a párokat, akiknek sikerült egymásra találniuk.

Úgy véli, a szerelemben nem kellene, hogy szerepet játsszon az, kinek mekkora a vagyona. Tapasztalata szerint azonban sokan előítéletekkel közelítenek a gazdag emberekhez, különösen akkor, ha a párjuk fiatalabb náluk.

Szerinte ez nemcsak rá igaz, hanem másokra is, akiket az utcán összesúgnak, ha a kapcsolatuk kilóg a megszokottból. Úgy gondolja, ezt a hozzáállást meg lehet tanulni kezelni.

„Az ítélkezés itt van velünk, de én egy ideje kiléptem a bűvköréből, és talán eljön majd az az idő, amikor már kilépnie sem kell senkinek. Tudom, hogy ez utópia, de…”

Jákob nem bánja, ha valaki a szexepiljei közé sorolja a vagyonát. Elmondása szerint nem okoz neki lelki nehézséget, ha a leendő párja igényli a szép utazásokat, a drágább ruhákat, vagy azt, hogy egy sportkocsiban, virágcsokorral a kezében pózoljon az anyósülésen.

„Tehetős emberként nem okoz lelki problémát, ha a jövőbeli páromnak igénye lesz arra, hogy szép helyekre utazzunk és drágább ruhákban járjon, netán büszkén feszítsen egy sportkocsiban a hatalmas virágcsokorral az anyósülésen, amit tőlem kapott. Ez tökéletesen érthető. Én boldogan nyújtom az anyagi biztonságot, ha érzem, hogy a párom más értelemben is engem tekint a stabil bástyának maga mellett.”

A problémát abban látja, ha ő is elkezdi azt érezni, hogy a másik csak a pénzéért van mellette. Zavarja az is, ha az, akivel ismerkedik, külsőleg nagyon nem passzol hozzá.

„Ott van bennem a tüske, ha az, akivel ismerkedem, külsőleg nagyon nem passzol hozzám. Duruzsol a fülemben az a bizonyos bogár, ami akár akkor is képes elbizonytalanítani, ha egyébként nincs is okom rá hallgatni.”

Úgy érzi, ez a bizonytalanság a társadalmi normákból fakad, amik rányomják a bélyegüket az ismerkedésre is. Azt mondja, férfiként ott munkál benne a gondolat, hogy bármikor felbukkanhat egy „nagyobb hím”.

Vannak, akik szerint Jákobnak nem valók a hosszú kapcsolatok, de ezt ő nem így látja. Három házasságon van túl, és ezek olyan érzelmi szintet képviseltek számára, ami azóta is meghatározza, milyen elvárásokat támaszt egy párkapcsolattal szemben.

„Három intelligens és szép feleségem volt. Mondom ezt annak ellenére, hogy bizonyos dolgokban, az idő múlásával már nem passzoltunk, és válás lett a végük. Ettől függetlenül ők egy olyan érzelmi intelligencia szintet képviseltek az életemben, hogy azzal meg is határozták az alap elvárásomat egy jövőbeli, hosszabb kapcsolat tekintetében”

– jegyezte meg Jákob.

Úgy látja, ezt az elvárást sokan nem tudják helyén kezelni. Előfordul, hogy még egy okos nő is túlzottan igyekszik, hogy megfeleljen ennek, ami szerinte nem vezet előre.

„Sokan túlkompenzálnak és egy ponton túl ez elakadáshoz vezet. Még egy okos nő is képes láthatóan azon dolgozni, hogy többnek tűnjön a saját valójánál, ami nem vezet sem jóra, sem előre”

– mondta a milliárdos.


Link másolása
KÖVESS MINKET: