Sebestyén Balázs: Én is csináltam bombariadót az iskolában
Sebestyén Balázs péntek reggeli műsorában mesélt arról, hogy fiatalkorában bombariadót csinált a saját iskolájában. Akkoriban ez szerinte gyakori „csínytevés” volt a diákok körében.
A csütörtöki, több száz iskolát érintő bombariadók után Sebestyén Balázs rádióműsorában saját fiatalkori élményeiről mesélt – írja a 24.hu. Felidézte, hogy egykor ő maga is bombariadót jelentett be az iskolájában.
„Én úgy csináltam bombariadót az iskolában, hogy… a tanári mellett voltak ezek a rózsaszín kis telefonok. Fölvettem, bedobtam a húszforintost, és felhívtam lent a portát: bomba van az iskolában. »Halló?«, mondom bomba van az iskolában. A tanári mellett, közben jött a földrajztanár, elment mellettem, én meg ott telefonáltam, nézelődtem”
– emlékezett vissza a műsorvezető.
Elmondása szerint az iskolát kiürítették, és bár a módszere nem volt túl körmönfont, mégis megúszta a dolgot. „De akkor nagyon nagy divat volt, minden hülyegyerek utcai fülkéből fölhívta az adott iskolát és csinált egy bombariadót” – tette hozzá.
Sebestyén szerint a hamis bombariadók végül azért szorultak háttérbe, mert a kiesett napokat szombaton be kellett pótolni, ami gyorsan kedvét szegte a diákoknak.
A műsorvezető ezután arról beszélt, hogy a mostani fenyegetések egészen más megvilágításba kerülnek.
„Ma már oda jár a gyereked, azért összeszorul a gyomrod, átéltél már egy-két dolgot, végigcsináltál már repteret meg karácsonyi vásárokat, meg itt, Európa szívében azért olyan dolgokat, hogy úgy ezt a levelet én is elolvastam… és összerándulsz”
– mondta.
Hétfőn, a bombariadókat követően, összesen 303 iskolát vizsgáltak át, de robbanószert sehol sem találtak. Az e-mailben érkezett fenyegetés mögött álló elkövetők kilétét egyelőre nem sikerült kideríteni.
A csütörtöki, több száz iskolát érintő bombariadók után Sebestyén Balázs rádióműsorában saját fiatalkori élményeiről mesélt – írja a 24.hu. Felidézte, hogy egykor ő maga is bombariadót jelentett be az iskolájában.
„Én úgy csináltam bombariadót az iskolában, hogy… a tanári mellett voltak ezek a rózsaszín kis telefonok. Fölvettem, bedobtam a húszforintost, és felhívtam lent a portát: bomba van az iskolában. »Halló?«, mondom bomba van az iskolában. A tanári mellett, közben jött a földrajztanár, elment mellettem, én meg ott telefonáltam, nézelődtem”
– emlékezett vissza a műsorvezető.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.
„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”
A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.
„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:
„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”
A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.
A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.
Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.
„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.
Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.
Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:
„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”
Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.
„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”
A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.
„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”
A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.
Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.
Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.
„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.
Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.
Orbán Viktor a saját oldalán megosztotta a posztot, és üzent. „Üdv a fedélzeten!”
Augusztus végén derült ki, hogy Szabó Zsófi alapító tag lett az egyik Digitális Polgári Körben, majd őt választották az első országos DPK-találkozó egyik műsorvezetőjének. Az esemény után sokan eltávolodtak tőle, több ezer követőt vesztett, de továbbra is vállalja a nézeteit.
Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.
„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.
Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illetteZsoltit:
„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”
Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.
„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk”
– írta Facebookon Győzike több közös fotó kíséretében.
A poszt szerint bízik abban, hogy „a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni”.
„Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán” – üzente Gáspár Győző, majd így zárta le a köszöntést:
„Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”
Gáspár Győző korábban Hajdú Péter műsorában is beszélt öccsével való konfliktusáról. Mint mondta, ő vezette be az Zsoltit a show-biznisz világába, de ő később hátat fordított neki. „Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”