SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Sean Penn kihagyta az Oscar-gálát, ahol díjat kapott, mert inkább Ukrajnába utazott, hogy Zelenszkijjel találkozzon

Ez már a harmadik alkalom volt, amikor az amerikai színészt úgy díjazták, hogy nem vett részt az Oscar-gálán. Zelenszkij Ukrajna igaz barátjának nevezte Pennt, aki a háború kezdete óta támogatja az országot.


Miközben Los Angelesben még javában pezsegtek az Oscar-gála utáni luxusbulik, hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már Kijevből posztolt egy közös fotót Sean Penn-nel. A frissen háromszoros Oscar-díjas amerikai színész ugyanis vasárnap nem a hollywoodi Dolby Színházba ment átvenni a szobrát, hanem az ukrán fővárosba utazott, hogy a háború sújtotta ország mellé álljon.

„Miattad tudjuk, Sean, milyen is Ukrajna egy igaz barátja. A teljes körű háború első napjától fogva Ukrajnával vagy. És ma is. Tudjuk, hogy továbbra is kiállsz hazánk és népünk mellett”

– üzente az ukrán elnök az X-en megosztott posztjában, ahol egy közös fotót is megosztott.

A mostani látogatás egy többéves, szoros kapcsolat folytatása. A színész már a háború kitörésekor is a helyszínen forgatott dokumentumfilmet, majd többször is visszatért. Négy évvel ezelőtt az egyik saját Oscar-szobrát is kölcsönadta az ukrán elnöknek a hit szimbólumaként, a visszaadást pedig Ukrajna győzelméhez kötötte. Ekkor hangzott el a híressé vált mondata, miszerint ha nyernek, vigye vissza a szobrot Malibuba. Szintén abban az évben a sztár azzal fenyegetőzött a nyilvánosság előtt, hogy beolvasztja a díjait, ha az amerikai filmakadémia nem ad felszólalási lehetőséget Zelenszkijnek a gálán.

Penn most a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el az Egyik csata a másik után című filmben nyújtott alakításáért, de a ceremónián hiába várták. Amikor Kieran Culkin bejelentette a győztest, rögtön odaszúrt a hiányzó kollégának. „Nem tudott ma este itt lenni, vagy csak nem akart” – jegyezte meg a színész.

A filmes sajtó azonnal felidézte, hogy Penn-nek régi szokása kihagyni a gálákat, hiszen a mostani már a harmadik Oscar-díja, amit személyes jelenlét nélkül nyert meg.

A hollywoodi élcelődés ellenére Kijevben a látogatás jelentőségét hangsúlyozták.

„Annyit mondhatunk, hogy Ukrajnában van, de ez egy magánlátogatás. Ő úgy látja, most itt kell lennie, egyszerűen csak támogatni akarja Ukrajnát”

– nyilatkozta egy névtelenséget kérő ukrán tisztviselő a sajtónak.

via The New York Times


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő dolgot mondott a Fideszről a nyíltan kormánypárti Németh Kristóf
Németh Kristóf az RTL Reggeliben beszélt a Fideszhez fűződő viszonyáról a választási vereség után. A színész szerint nem értett egyet a párt minden döntésével, és a választás eredményét történelminek nevezte.


A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.

„Természetesen nem értettem mindennel egyet, hiszen nem gondolom, hogy akár egy házasságban mindenben egyetértene egy férj meg egy feleség egymással. Ez nem minősíti a kapcsolatot, vagy jelen esetben a kormánypártot, hogy én mindennel egyetértettem-e vagy sem.”

Németh Kristóf a választás eredményét több szempontból is történelminek nevezte, és elmondta, két nagy választói akaratot látott megmutatkozni. „Közülük több mint kétmillió ember azt mondta – nagyon leegyszerűsítve –, hogy ők a »biztos választásra« teszik le a voksukat. A másik fele, több mint hárommillió ember, egy jelentős többség, pedig azt mondta, hogy egy dolog legyen biztos ebben a választásban: az, hogy a jelenlegi kormánypárt és emberei nélkül.”

A színész pozitívumként említette a politikai óriásplakátok eltűnését a kampány után.

A plakátok szerinte „deprimálták [lehangolták - a szerk.] az egész országot, és tematizálták az óvodába menet a hatéves gyerekemmel a beszélgetéseket”.

Németh Kristóf is a hétköznapi ügyek fontosságára helyezte a hangsúlyt.

Szerinte az olyan „nagy ügyeken” túl, mint az „elszámoltatás, vérivás szándéka”, mindenkit érintő kérdés a támogatási és adózási rendszerek helyrehozatala.

((Az általa is említett elszámoltatás igénye a választás óta a közélet egyik központi témája. Ezzel párhuzamosan olyan, a Guardianre és ellenzéki politikusok állításaira épülő hírek is megjelentek, amelyek szerint Orbán Viktor köréhez köthető szereplők külföldre vihetik vagyonuk egy részét.))

Németh Kristóf szerint Magyarország most a Macskafogó végére emlékeztet, amikor „mindenki delíriumban van”.

A beszélgetés végén hozzátette, a politikai nézeteltérésektől függetlenül „egy célja lehet mindenkinek, hogy egy csodálatos országban éljünk”.

A korábbi kormányoldalhoz kötődő művészek közül Tóth Gabi énekesnő is arról beszélt, hogy egy időre kevesebbet szerepelne a nyilvánosság előtt, mert a támadások lelkileg megviselték, de hozzátette, az elvei mellett kitart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Azahriah volt barátnője: elárulta, mikor és miért szakítottak
Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban beszélt az énekessel való kapcsolatáról. Tisztázta, hogy a szakításuk nem egy konkrét esemény miatt történt.


Részletesen beszélt Azahriah-val való kapcsolatáról is Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban, amit a BorsOnline szemlézett.

Az influenszer elmondta, hogy már nincsenek együtt, és a szakítás nem egy konkrét esemény, például egy újabb megcsalás vagy egy nagy veszekedés miatt történt, hanem az élet hozta így.

„Ezt a szakítást a sors hozta, az élet hozta nem egy nagy veszekedés, nem egy megcsalás, semmi ilyen konkrét indok nem volt. Csak kétfele ment az utunk” – fogalmazott.

A három évig tartó kapcsolatuk 2024 végén kezdett megromlani, amikor lejárt a közös albérletük szerződése, és külön költöztek: Luna Törökbálintra.

Elmondása szerint nem voltak konfliktusok, a viszonyuk egyszerűen átalakult.

„Ettől már egy kicsit kezdtünk eltávolodni egymástól, de nem volt semmi veszekedés, semmi rossz érzés, csak így kezdett átmenni baráti kapcsolatba ez az egész” – magyarázta.

A pár kapcsolata már korábban is komoly próbát állt ki, amikor 2022-ben az énekes a Szolnoki Palacsintafesztiválon, egy koncert után félrelépett, de akkor még sikerült megmenteniük a kapcsolatukat. A szakításról korábban egyik kommentje alapján írtunk, amiből kiderült, hogy nincsenek együtt.

Luna számára az eltávolodás időszaka különösen nehéz volt.

„Ebben a depressziós időszakban nekem nagyon sokat segített az, hogy ott van Vili, ott vagyok az állatok közelében, az hogy reggel korán kelek, kitakarítok, csinálom a dolgomat” – mondta az influenszer.

Azt mondta, Vili, az állatok közelsége és a vidéki napi rutin sokat segített neki az önállósodásban is.

A kapcsolatuk formálissá válását jelezte, hogy 2025 januárjára már az újévet sem töltötték együtt. Bár a szerelmük véget ért, baráti viszonyban maradtak, és még egy korábban betervezett, háromhetes ecuadori utazásra is együtt mentek el. Luna szerint ez az út már nem a szerelemről, hanem a barátságról szólt, és lezárta a közös történetüket.

Luna videóját itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna” – Először beszélt kamerák előtt Eckü a botrányáról, elárulta, miért vette elő
Eckü, a Hősök rappere az RTL Reggeliben szólalt meg először kamerák előtt a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. A zenész a választás előtti feszült hangulattal és a benne felgyülemlett elfojtásokkal magyarázta a performansz okát.


„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna”

– a Hősök rappere, Eckü először szólalt meg a kamerák előtt is a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. Az RTL Reggeliben elismerte, hogy fél órával a történtek után már tudta, hogy baj van. A Baranyai Dániel néven született zenész elmondta, 25 éves pályafutása alatt még soha nem kapott ekkora médiafigyelmet, mint a Gulyás Gergelynek címzett, obszcén mozdulattal kísért üzenete után.

A rapper szerint a választás előtti feszült hangulat és a benne felgyülemlett indulatok vezettek a megmozdulásához. „Nehéz napok voltak szerintem mindenkinek. Márciusban, áprilisban, a választáshoz közeledve mindenki feszültebb volt, érezhetően pattant mindenhol a szikra. Bennem is volt az elmúlt tizenvalahány év után nagyon sok elfojtás és olyan dolog, aminek, éreztem, hogy ki kell jönnie” – magyarázta. Elmondása szerint a koncerten Puzsér Róbert biztatta őket a „Korsó a kútra Frankóval” című daluk előadására. Végül a fellépés végén spontán döntött úgy, hogy mond valamit húsz másodpercben.

Eckü most tisztázta, hogy valóban elővette-e a nemi szervét: „a leköszönő kormány szóvivőjéhez intéztem pár mondatot, az még a humor szintjén szerintem rendben is lett volna, de akkor elkövettem azt a hibát, amit nem kellett volna, hogy odanyúltam, és az aranycsengő egyik felét, mondjuk úgy, hogy kihelyeztem”.

Az incidens az április 10-i, Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncerten történt, két nappal az országgyűlési választás előtt, amelyen a Tisza Párt kétharmados győzelmet aratott. A performansz azonnali és heves reakciókat váltott ki, elmondása szerint később látták, hogy rengeteg helyen megjelent a mozdulat. Úgy véli, hogy miután leginkább a kitakart fotó jelent meg róla, ezzel azt próbálták sugallni, hogy ő az „exhibicionizmusát” akarta mutatni. Erre akarták felépíteni az utolsó nagy támadást, hogy összemossák a rendezvényt "másik politikával".

Az ügynek jogi következménye is lett, a történtek miatt a rendőrségre feljelentés érkezett.

A rapper a történtek után nem sokkal a közösségi oldalán már bocsánatot kért, akkor úgy fogalmazott: „Erős lett, nem gondoltam bele a következményekbe”.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videó: Elütötték az influenszert, miközben élőben közvetítette, ahogy egy autópályán gyalogol
Az Indiana államban elgázolt Isaiah Thomas a kórházból is folytatná jótékonysági útját. A streamer egy olyan szakképző iskola létrehozására gyűjt, amely egyetemet nem végző fiataloknak adna esélyt.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. május 01.



Élő adás közben gázolták el Indiana államban a Philadelphiából Kaliforniába gyalogló Twitch-streamert, a hmblzayy néven ismert Isaiah Thomast kedden. A sérülései nem életveszélyesek, és eltökélte, hogy felépülés után folytatja a 4800 kilométeres jótékonysági utat.

Az eset az Indiana állambeli U.S. 40-es úton történt, Centerville-től nyugatra, miközben a streamer láthatósági mellényben, egy kézikocsit tolva haladt. A baleset egy láncreakció eredménye volt: a Wayne megyei seriff hivatalának előzetes vizsgálata szerint egy 2000-es évjáratú Buick LeSabre hátulról nekiütközött egy 2017-es kék Mazda CX-5-nek – írja a New York Post. A Mazda biztonsági kísérőautóként haladt a streamer mögött, a sofőrje a férfi egyik nézője volt, aki önkéntesként segítette az útját. Az ütközés erejétől a Mazda előrelökődött és elütötte Thomast.

A balesetben Thomas mellett a Mazda sofőrje és a Buick egyik fiatalkorú utasa is megsérült, mindhármukat kórházba szállították, ahol a streamernél bokarándulást, zúzódásokat és agyrázkódást állapítottak meg. A rendőrség vizsgálja az ügyet.

"Isten a legnagyobb, jól vagyok, csak most végeznek rajtam néhány vizsgálatot" – mondta egy Instagram-videóban a kórházi ágyból, nyakmerevítőben bejelentkező streamer.

A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy szerinte a hátmerevítő viselése mentette meg a súlyosabb sérülésektől. A baleset ellenére eltökélt szándéka, hogy folytatja a küldetést.

A férfi a 4800 kilométeres gyalogtúrával 200 ezer dollárt szeretne összegyűjteni a "HMBL Egyetem" létrehozására. Az intézmény olyan végzős középiskolásoknak kínálna szakmai képzéseket, akik nem tudnak vagy nem szeretnének egyetemen továbbtanulni.

"Befejezzük ezt a versenyt, nem hagyjuk, hogy az ördög nyerjen!" – üzente követőinek.

A tervezett képzések között CNA/ápolási asszisztensi, vízvezeték-szerelői, villanyszerelői, HVAC-, ács- és orvostechnikai tanfolyamok szerepelnek, de pénzügyi tudatosságot és vállalkozói ismereteket is oktatnának. A GoFundMe oldalon indított gyűjtés péntek reggelig nagyjából 55 ezer dollárnál tartott.

A balesetet szenvedett Isaiah Thomas egy philadelphiai streamer, vállalkozó és lelkipásztor, és nem azonos a korábbi profi NBA-kosárlabdázóval, aki szintén ezt a nevet viseli.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk