SZTÁRVILÁG

Ryan Reynolds egy kedves titkot árult el Blake Lively szüléséről

Annyira kíváncsi arra, hogy mi lesz a felesége által alakított Emilyvel, hogy még egy kis trollkodást is bevetett a cél érdekében.


Ryan Reynolds és felesége Blake Lively az egyik leghíresebb sztárpár. Rajongóik szeretik őket, hiszen mintapárként viselkednek, és még szellemesek is, szeretik egymást csipkedni.

Legutóbb Blake Lively azzal húzta férje idegeit, hogy neki sem volt hajlandó elárulni, mi lesz legújabb filmjének a vége. A színésznő ugyanis épp most promózza a hamarosan mozikba kerülő filmet, amelyben Emily-t, egy olyan nőt játszik, aki rejtélyes módon eltűnik. De hogy hová és hogy előkerül-e, azt nem tudja még a szereplőkön kívül senki. Még a színésznő férje se...

Bár Ryan többször próbálta megtudni a titkot, ez eddig nem sikerülhetett neki, hiszen nyilvánosan, a Twitteren könyörgött párjának, hogy ne csigázza tovább... De nem akárhogyan tette ezt. Közben megosztotta azt az "apró" titkot is, hogyan jutottak annak idején vajúdó feleségével a kórházba.

A "hős" apuka ugyanis annyira kikészült, hogy a mindenórás felesége vezette az autót a kórház felé, miközben párja mellette rettegett.

"Nekem igazán elmondhatod. Házasok vagyunk. Te voltál az, aki egyszer bevitt engem a kórházba, mikor szültél. De most tényleg, hová a francba tűnt Emily?"

- írta ki Ryan.

Ha ezek után sem árulja el felesége a titkot, akkor bizony kénytelen lesz megvárni a premiert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik rákos betegségéről vallott - Pisilés közben bukott bele a frissen metszett bokorba
Bolgár György a 10 kérdés 10 válasz című műsorában azzal kezdte a beszélgetést Havassal, hogy vendégének miért sebes a homloka. Kimerítő választ kapott.


Havas Henrik a homlokán egy óriási sebbel jelent meg Bolgár György műsorában, a 10 kérdés 10 válaszban. A műsorvezető persze azonnal rákérdezett, hogy mi történt vele.

Havas erre egy nagyjából kétperces monológban válaszolt, amelyben elmondta, hogy rákos, 28 sugárkezelésen túl van, az utolsót múlt pénteken kapta.

Az orvosok figyelmeztették, hogy „a következő két hét szar lesz”, hiszen az emésztőrendszere teljesen megbízhatatlanná válik. Az egykori tévés – talán túlságosan is – részletesen kifejtette, hogy mindez mivel jár. A helyzet úgy megviselte, hogy bár sosem iszik napközben, a vasárnapot szatmári pálinkával indította. Óriási hiba volt: pisilés közben belebukott az előtte lévő, frissen metszett bokorba.

A teljes történetet itt lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már 3 millióan látták, ahogy ByeAlex barátnője elsírja magát egy bontott csirkén
A csomagoláson szereplő vágási dátum annyira megérintette, hogy könnyekben tört ki. ByeAlex humorral próbálta oldani a helyzetet, a videót már több millióan látták.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 05.



ByeAlex ismét megosztott egy pillanatot a hétköznapjaiból, amely ezúttal különösen meghatóra sikerült. A csütörtök délutáni Facebook-posztjában egy videót tett közzé, amelyen párja, Rákóczi Benjamina látható könnyes szemekkel, kezében egy védőgázas csomagolású csirkehússal, vette észre az Index.

A felvétel tanúsága szerint Benjamina éppen pakolt a hűtőnél, amikor egyszer csak elsírta magát. ByeAlex meg is kérdezte tőle, miért tört ki sírásban. Kiderült: a csomagoláson szereplő dátum, vagyis az a nap, amikor levágták a csirkét, annyira megérintette, hogy elérzékenyült.

A videóban ez a párbeszéd hangzik el:

– Szörnyű, tényleg szörnyű.

– Akkor nem eszed meg?

– Dehogyis! Nem tudom, mit csinálok vele... Kidobni nem fogom, mert az tiszteletlenség rá nézve... Visszarakom a mélyhűtőbe.

– Vegyünk neki ruhákat! – mondta viccesen az énekes, amire Benjamina már mosolyogva reagált.

„pakol a hűtőnél, mondja, süt valamit... erre elkezd sírni... mondom: miért sírsz? jó lelkű kis ember ez!” – írta a 2025-ös Csillag születik zsűritagja a videó mellé.

ByeAlex péntek délután arról is beszámolt, hogy a megható videót már több mint 3 millióan megnézték a közösségi oldalon.

„mondjuk ebből én vagyok 54 legalább!” – tette hozzá.

A csirkés videó megtekintésszámát itt lehet tovább gyarapítani:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eltűntként kerestette a tévést a barátnője a rendőrséggel, majd kiderült, hogy végig egy másik nővel volt
A cseh műsorvezetőt nem lehetett elérni, ezért körözni kezdték. Mint kiderült, egy fiatal színésznővel töltötte az időt, akivel azóta együtt is vannak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 04.



Karel Kasák, a cseh FTV Prima Showtime ismert műsorvezetője napokra eltűnt, és párja hiába próbálta elérni őt, semmilyen jel nem érkezett felőle. A nő végül bejelentést tett a hatóságoknak, a rendőrség pedig megkezdte a keresést, írja a Blikk.

Kasák néhány órával később saját maga jelentkezett a rendőrségen. A Blesk nevű cseh lapnak így magyarázta a helyzetet: „A barátaimmal voltam, jól éreztük magunkat, kicsit elfeledkeztünk az időről, és lemerült a telefonom.”

A lap értesülései szerint ugyanakkor az eltűnés mögött más okok is állhattak. Névtelen forrásokra hivatkozva azt írták,

a műsorvezető nem a barátaival, hanem Katerina Bláhová fiatal színésznővel töltötte az időt, sőt egy forgatást is kihagyott emiatt.

A műsor készítői reagáltak is a történtekre. „Adtunk Karel Kasáknak időt, hogy rendbe hozza a magánéletét, és tudjon a munkájára koncentrálni” – nyilatkozta Zuzana Brzáková, a Showtime egyik műsorvezetője. Kasákot egy hónapra levették a képernyőről.

A műsorvezető csak egy nappal később beszélt nyilvánosan új kapcsolatáról. A super.cz portálnak megerősítette, hogy valóban együtt vannak a színésznővel. „Igen. Együtt vagyunk” – mondták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik saját műsorában árulta el: A helyzet az, hogy prosztatarákom van
Kuncze Gáborral készült beszélgetésben a volt politikus kérdezett rá az újságíróra, hogy milyen seb van a fején. Ekkor derült ki, hogy mi történt Havassal.


A Heti Havas vendége Kuncze Gábor volt. A volt politikus rákérdezett a műsorvezetőre, hogy mi történt vele, miért van egy nagy seb a fején.

Havas elmondta, hogy mivel nem szokott hazudni, ezért elmondja az igazat:

A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen.

Majd arról is beszélt, hogy bár sokan kételkedtek benne, de ő tudta, hogy végig fogja scinálni a kemoterápiát. A betegségéről nagyon kevesen tudtak, még a családjában is.

"Tudtam, hogy végigcsinálom, mert ha én valamit elhatározok, akkor én azt megcsinálom. Végigcsináltam fegyelmezetten" - magyarázta.

A sebnek pedig az volt a története, hogy a kezelések miatt legyengült. Az orvosok ezt előre elmondták neki, ahogy azt is, hogy több mellékhatása is lesz. Ilyen a gyakori vizelési inger is. Pár napja egy reggel megivott egy-két korty pálinkát éhgyomorra, a születésnapja után. Majd rátört a vizelési inger a kertben.

"Fejjel beleestem egy bokorba. Nagy szerencsém volt, hogy nem a szememet szúrtam ki, hanem itt hasadt föl" - mesélte.

VIDEÓ: Kuncze Gábor azt mondja, hogy okkal tart a jövő fejleményeitől - Heti Havas

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk