SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rúzsa Magdi a gangon, Tóth Gabi a babájával, Gryllus Dániel a lakásából énekelt a rajongóknak - sztárok karanténvideói

Miközben sokan még mindig nem veszik elég komolyan a helyzetet, a hírességek példát mutatnak, otthon maradnak, és az interneten keresztül énekelnek, mesélnek, olvasnak a közönségnek.


A veszélyhelyzet legnagyobb vesztesei közé tartoznak a színészek, zenészek, énekesek, hiszen minden fellépést, előadást bizonytalan ideig le kellett mondani. Sokan próbálják kihozni a legtöbbet a helyzetből, és a jelenlegi, hátrányos körülmények között is megtalálják a módját, hogy elérjék a közönségüket. A teljesség igénye nélkül, következzék egy szubjektív válogatás.

1. Sipos Peti, az Irigy Hónalj Mirigy frontembere az elsők között volt, ő egy pomázi erkélyről jelentkezett be:

2. Rúzsa Magdi gangkoncertet adott:

3. Mikó István a La Mancha lovagjából énekelt nekünk:

4. Farkasházi Réka a nagyszülőknek üzent:

5. De mesét is olvas gyerekeknek:

Közzétette: Farkasházi Réka és a Tintanyúl – 2020. március 23., hétfő

6. Az immár kétszeres Kossuth-díjas Gryllus Dániel Lackfi János megzenésített versét adta elő citera kísérettel:

Karantén-videó: Gryllus Dániel- Lackfi János: Dicsérő ének

Közzétette: Gryllus Dániel – 2020. március 19., csütörtök

7. Harcsa Veronika is Lackfival jelentkezett. Ez a Karantén-Alleluja:

8. De Lackfi János személyesen is posztolt:

9. A komolyzene képviselői sem akarnak lemaradni. Balázs Jánosnak és Miklósa Erikának a távolság sem okozott problémát:

10. Egri Péter a Mystery Gangből új dallal jelentkezett:

Jezabel Woman-Jezabel Blue!

Sosem hallott új dallal jelentkezem, egyelőre mèg csak egyedül játszom, de jövő hèt pènteken, màrcius 27-èn este 8 óràtól online koncert keretein belül hallható és làtható lesz a Mystery Gang power trió előadásában!

Életünk első online koncertjébe nagy izgalommal gondolunk bele...

Addig is mindenki vigyàzzon magàra, vigyàzzon a többiekre!

#maradjotthon #mertkelladal #rockabilly #onlineshow

?? Mystery Gang online show on next friday night!

Peter Egri and the Mystery Gang: Jezabel Blue show...???

#vivalasvegas #stellarshows

Közzétette: Péter Egri – 2020. március 21., szombat

11. Tóth Gabi is töbször posztolt már, ezzel a videóval a cukiság versenyben is egész jó helyen áll:

Csak halkan , mert Hannaróza is itt van❤️

Közzétette: Tóth Gabi – 2020. március 23., hétfő

12. A humoristákat is megihlette a helyzet. KAP és Litkai Gergely Karantények című homehíradója immár a negyedik résznél tart:

13. Kovács András Péter Karantén himnuszt is írt, érdmes meghallgatni, és főleg hallgatni rá:

Nektek melyik tetszett a legjobban? Ajánlhattok további sztárvideókat is a kommentek közöt!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritkán látott férjével közös fotót posztolt Krug Emília
Az ATV műsorvezetője ritkán oszt meg magánéleti részleteket, most azonban kivételt tett. A posztban hangsúlyos szerepet kapott a család és a barátság üzenete.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Krug Emília ritkán mutatja meg a magánéletét, most azonban kivételt tett, vette észre a 24.hu. Az ATV műsorvezetője közös képeket osztott meg férjével, Pungor András újságíróval, valamint kollégáival, Gulyás Eszterrel és Somos Andrással, ahogy együtt ünnepelték augusztus 20-át a rakparton.

„Éljen soká a család, a szerelem, a barátság és Magyarország!”

– írta a fotók mellé Krug Emília.

Két évvel ezelőtt a Blikknek mesélte el, hogy egykor ő volt férje főnöke.

„Belpolitikai rovatvezető voltam, ő pedig újságíró. De egyébként el tudtam választani azt, amikor feleség voltam és amikor főnök. Az volt érdekes, hogy utána ez megfordult, mert amikor az ATV-ben dolgoztunk mind a ketten, akkor sokszor ő volt a fülemen szerkesztőként” – mondta akkor a műsorvezető.

A házaspárnak egy kisfia is van. Máté idén tölti be a hatodik életévét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dobó Ági gyerekei egész nyáron tanultak, hogy Costa Rica után Magyarországon folytathassák az iskolát
Dobó Ági őszintén írt arról, hogy milyen érzés volt fiait támogatni. Köszönetet mondott a tanároknak és az iskola vezetésének is a támogatásért.


Dobó Ági tavaly ősszel költözött családjával Costa Ricára, ahol fiai, Benedikt és Nataniel folytatták tanulmányaikat. A nyár végén azonban hazatértek Magyarországra, a gyerekeknek pedig vizsgákat kellett tenniük ahhoz, hogy szeptembertől újra bekapcsolódhassanak a hazai tanrendbe.

A modell az Instagramon osztotta meg, hogy a nyár a tanulás jegyében telt. A fiúk minden nap készültek, a táborozásokat is úgy oldották meg, hogy előtte vagy utána különórákon vettek részt. Júniusban Costa Ricában is sikeres vizsgákat tettek, sokszor 90–95 százalék feletti eredményekkel.

Dobó Ági azt írta, hogy számára nem az osztályzatok a legfontosabbak, hanem az, hogy a gyerekek mennyire szorgalmasak és kitartóak voltak. Bár előfordultak viták és nehezebb helyzetek, amikor Benedikt és Nataniel igazságtalannak érezték, hogy egyszerre két iskolát kell elvégezniük, három nyelven és két országban, az édesanya szerint ez sokat adott nekik.

Az Instagram-posztban úgy fogalmazott:

„Az a mondás jutott eszembe, amit anyává válásom idején olvastam, hogy szülőnek lenni azt jelenti, a szíved a testeden kívül dobog. Ez a mondás számomra most nyert igazán értelmet.”

Arról is írt, hogy a vizsgák időszakában ő maga is szorongással, étvágytalansággal és ingerültséggel küzdött. „Úgy izgulni valakiért, hogy tudod, te már az adott szituációban tehetetlen vagy, nincs ráhatásod, egyszerűen sokkoló volt számomra. Nem igazán tudtam helyén kezelni,

ugyanazokkal a tünetekkel küzdöttem, mint minden egyetemi vizsgám előtt, csak most még hatványozottabban. Szorongás, étvágytalanság, hasmenés, ingerültség. Nevezzük vizsgadrukknak, abból a rosszabbik fajtából.”

Hozzátette, hogy a stressz mindig a legtöbbet hozta ki belőle, és bízik benne, hogy ez a fiaira is igaz lesz. Az édesanya külön köszönetet mondott a tanároknak és az iskola vezetésének a támogatásért, és hangsúlyozta, hogy a fiúk egy év Costa Rica-i tanulás után a magyar tanrend szerint is folytathatják a 3. és a 6. osztályt.

Dobó Ágit a közelmúltban a Hal a tortán új évadában is láthatták a nézők.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egy főnyeremény a feleségem” - Kiss Ádám a házassági évfordulón posztolt közös fotót Bojanával
A humorista az Instagramon idézte fel a házassági évfordulót. Bejegyzése alatt rövid idő alatt több ezren köszöntötték őket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Kiss Ádám különleges fotóval emlékezett meg a házassági évfordulójáról, vette észre a story.hu. A humorista tíz éve vette feleségül Bojanát, akivel két közös gyermekük is született. Az Instagramra feltöltött kép alá egy nap alatt csaknem 13 ezren írtak gratulációt. A poszt szövege is a rá jellemző humorral szólt:

„Ma 10 éve a feleségem ez szép jány”.

A negyvenedik születésnapjához közelítő Ádám annak idején fehér sportcipőben mondta ki a boldogító igent. Az évforduló kapcsán nemcsak a közösségi oldalán, hanem korábban interjúkban is mesélt arról, milyen az életük együtt. A Nők Lapjának például így beszélt kapcsolatukról: felesége nem rajongóból lett párja, már a Humorfesztivál előtt összekötötték életüket. Bojana építészmérnökként mindig előre gondolkodik és tervez, míg Ádám szerint ő maga a bohémabb fél.

Közös döntéseikben is inkább a praktikum dominál. Mint elárulta, Bojana nem szól bele a munkájába, inkább a mindennapokat, a hetet és a hónapokat beszélik át együtt. Úgy fogalmazott: „Rengeteg kisapuka panaszkodik, hogy a csaja bekergült, nekem nincsenek ilyen gondjaim, egy főnyeremény a feleségem, mindenkinek ilyet kívánok, mint az enyém, csak ő már foglalt sajnos.”

A házaspár egy évvel az esküvő után lett szülővé. Lányuk 2016-ban, fiuk pedig négy évvel később született. A kisfiú érkezéséről a humorista így számolt be: „A csodálatos Feleségem augusztus 4-én 17:11-kor világra hozta a kissfiunkat, Leont. Mama és Baba is jól vannak, Apa és Olívia pedig nagyon boldog. Földöntúli boldogság ez.”

Az Adom a napom című műsorban Kiss Ádám arról is mesélt, hogy a család a budapesti agglomerációban talált otthonra. Amikor megszületett a kislánya, fontos lett számára, hogy családi házban nevelkedjen, akárcsak ő gyerekkorában. A döntésben az is szerepet játszott, hogy édesanyja és testvére ugyanabban a faluban élnek, így a látogatások és a vasárnapi ebédek során ők is megszerették a környéket.

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi is beszólt Ajsa Lunának a Himnusz-botrány miatt
Az énekesnő saját dalának alapjára énekelte el a Himnuszt, cigarettával a kezében, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a Szent István-napi állami ünnepségsorozat részeként rendezett Road Movie Live egyik fellépője, Ajsa Luna komoly vitát váltott ki a Himnusz előadásával.

A 24 éves, kubai–magyar származású énekesnő saját dalának alapjára énekelte el a Himnuszt, a színpad szélén ülve, cigarettával a kezében. Sokan úgy vélték, hogy a produkció hamisan szólt, és a róla készült videó a Facebookon nagy felháborodást váltott ki.

A fellépést követően a szervezők és az előadó menedzsmentje sem válaszolt a megkeresésekre. Ajsa Luna viszont egy rövid, 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban elmondta, hogy hazaszeretetből adta elő a Himnuszt a nemzeti ünnepen, a saját stílusában, kissé átszellemülve.

A videóra több ismert személy is reagált. Megszólalt többek között Osváth Zsolt, Pataky Attila és Nagy Feró, az Operaház igazgatója, Ókovács Szilveszter pedig nyílt levélben fejtette ki szakmai kritikáját az előadással kapcsolatban.

Szombat délelőtt Tóth Gabi is elmondta véleményét. Az énekesnő megosztotta Ókovács posztját, és a következő sorokat fűzte hozzá:

„Azért is jár a taps, miszerint 'ez az igény a mai rendezvényeken'”.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: