KULT
A Rovatból

Volt olyan, hogy Robbie Williams nem volt depressziós? Nem. Szívfacsaró felvételeken az egykori tinisztár, aki csak annyit akar, hogy szeressék

A Netflix sorozatában bepillantást kapunk az énekes valódi érzelmeibe közvetlen közelről. Robbie világa sokkal sötétebb, mint gondoltuk volna.


Tudtuk, hogy Robbie Williamsnek voltak mentális problémái, de főleg azt tudtuk róla, hogy függő volt, ami miatt elvonóra járt. A Netflix sorozata most egy egészen másik Robbie-t mutat be, amiből az derül ki, hogy a sztár kizárólag a színpadon és a kamerák előtt az az személyiség, akit ismerünk a képernyőről, de igazából a háttérben egy szorongó, depresszív ember szenved.

Amikor kiáll a színpadra, egy igazi entertainer - nem véletlenül indítja koncertjeit rendszerint a Let Me Entertain You c. számmal -, egy klasszikus szórakoztató, néha bohóc, néha profi Frank Sinatra-utánérzés, de mindenképp egy magával ragadó előadó, aki 80ezres tömegeket szórakoztat egy koncerten laza eleganciával és egyedi hangjával.

A színpadon. De mögötte nyilván nem ilyen laza, és semmiképp nem elegáns. A széria végignézése azt is érezhetjük, hogy ez a sorozat valamiért egy szélsőséget akart bemutatni, hogy ez sem lehet a teljes valóság. Pedig létezik ilyen. Legutóbb a nemrég elhunyt addikt, Matthew Perry árulta el tavaly megjelent könyvében, hogy szinte egész életében szenvedett a betegségtől, vagy a depresszió tüneteitől. 

A sorozat azt állítja, hogy Robbie Williams valójában szinte soha sosem érezte jól magát a bőrében.

Csakhogy közben olyan felvételeket is látunk, melyeken azt látjuk, hogy igenis sokszor volt vidám, önfeledt, kreatív. Mindemögött ott mozgott egy folytonos nyugtalanság. Az alkotók meg akarták mutatni Robbie, sérülékeny, valódi énjét, de kicsit átestek a ló túloldalára, és csak erre koncentráltak, hogy minél erősebb hatást gyakoroljanak. Ezért hiányosnak érezhetjük a végeredményt. Mindennek ellenére nagyon érdekes benézni a sztár paraván mögötti kulisszatitkaiba. Inkább valami egész más derül ki a végére: ha jól figyel az ember, akkor azt olvashatja ki a képek és a sok ezer órányi felhasznált archív sorai között, hogy Robbie élete egy érzelmi hullámvasút volt, amiben a szélsőségeknek minden skálája megvolt.

Williams sokkal érzékenyebb, mint hittük, a vagány és önbizalomtól telt fickó igazából egy szeretetéhes és ingatag ember, akinek rengeteg nehéz periódusa volt és van. Ahogy a jelenben mesél a saját ágyában, ott is egyfajta melankólia járja át végig a jelenlétét. 

Szemében kiégettséget és szomorúságot fedezni fel. Itt is elgondolkodunk: hogy lehet, hogy ez az ember igazából most sincs jól? A választ nyitva hagyja a sorozat, pedig egyértelmű: a gazdag, négygyerekes családapa, aki karrierje során rekordokat döntött, ma már nem ír olyan világsikereket, mint a Feel vagy az Angel. Ki tudja, hátha majd.

A szüleiről és a családi háttérről egy szó sem esik, így egy szinte még kisfiút látunk belecsöppenni a popvilágba, aminek hamarosan a csúcsára is ér, és végig magányosnak látjuk őt.

Sosem kerül hozzá igazán közel senki és ez a magány igazából kínozza valahol. Az önbizalom és annak a hiánya dobálja őt, egyszer elhiszi magáról, hogy ő a legjobb, egyszer pedig szenved az önbizalomhiánytól. Meglepő a sztár személyiségét ilyen közelről figyelni, hiszen egy kicsit egységesebb személyiséget képzeltünk a megismert arc mögé. A magányos bohóc képe rajzolódik ki előttünk, aki a színpadon él igazából, csakhogy kizárólag ott igazán önmaga.

Mintha minden más pillanatban csupán ennek a valódi énjének egy redukált változata lenne. Nagyon szomorú film a Robbie Williams, de az addikció és a bizonytalan személyiség bizonyos vetületeiről komoly látlelet. Amúgy érdemes megnézni a koncertfilmet is vele a Netflixen, elég rendkívüli, amit művelt a színpadon Knebworthben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk