News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Rita Ora hetek óta titokban Taika Waititivel randizgat

Az énekesnő és a rendező hajókázás és bárban ücsörgés közben is lebukott már Sydney-ben.

Link másolása

hirdetés

Rita Ora több mint egy hónapja titokban randizgat Taika Waititivel, írja a The Sun. A koszovói albán származású brit énekesnő és a Thor és a Jojo nyuszi című filmek új-zélandi rendezője a lap szerint Sydneyben jöttek össze.

A pletykákat csak erősíti az a közös fotó, amit a 30 éves énekesnő posztolt az Instagramra. Ezen az látszik, ahogy egy éjszakai kiruccanás alkalmával a 45 éves férfi szorosan átöleli.

Egy Rita Orához közelálló forrás szerint az énekesnő és a filmes március eleje óta alkot egy párt. Kezdetben azonban nagyon óvatosan kezelték a kapcsolatot annak ellenére, hogy szinte minden barátjuk tisztában volt azzal, hogy egymásba szerettek.

A múlt héten Rita Ora Ausztráliában járt egy zenei tehetségkutató forgatásán. A felvételek után több más sztár, köztük Chris Hemsworth társaságában fotózták le az éppen az új Thor-film előkészületein dolgozó rendezővel. Később pedig egy sydney-i bárban is feltűntek együtt.

Taika Waititi hét év házasság után, 2018-ban vált el feleségétől. Rita Ora röviddel az ausztrál út előtt szakított legutóbbi barátjával.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Majkát nem engedték fellépni a Balaton Soundon – veszélyesnek tűnő vihar közeledett
A szervezők szerint sem a fellépés, sem a bulizás nem lett volna biztonságos.

Link másolása

hirdetés

Majka péntek este közölte Instagram-oldalán, hogy zenekarával fellépett volna a Balaton Soundon, de végül nem lett a buliból semmi. A szervezőknek minden okuk megvolt a .tiltásra: veszélyesnek tűnő vihar közeledett, így sem a fellépés, sem a bulizás nem lett volna biztonságos.

Majka ezt írta az öltözőből:

Most kezdődött volna a buli gyakorlatilag, viszont a szervezők nem engedik, hogy a színpadra álljunk. Pont azért, mert elvileg egy olyan vihar érkezik, ami nem biztonságos. Mindenkitől elnézést kérünk. Azt is kérdeztük, hogy egy későbbi időpontban felléphetünk-e, ha még várunk picit, és elmegy a vihar, de sajnos ezt sem engedik meg. Elnézést mindenkitől, mi érezzük magunkat a legszarabbul"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Szabó Zsófi és Shane Tusup is a Balaton Soundon bulizott
Igaz, nem együtt, de láthatóan mindketten nagyon jól érezték magukat.

Link másolása

hirdetés

A Balaton Sodundon bulizott Szabó Zsófi és Shane Tusup. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az egykori sztárpár újra összejött volna, hiszen nem közös képet osztottak meg a fesztiválról - szúrta ki a Blikk.

Szabó Zsófi a nagyszínpad előtti elkordonozott részről osztott meg egy fotót magáról, amin hatalmas mosollyal pózol egy pohárral a kezében.

A képet ITT TUDOD megnézni.

Shane Tusup pedig az egyik VIP részen élvezte a bulit:

Ezekből azonban csak annyi derül ki, hogy mindketten jártak a fesztiválon, ahol láthatóan jól érezték magukat, az viszont nem, hogy egyáltalán találkoztak-e Zamárdiban.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés
Kiszel Tünde lánya 21 éves lett, megható sorokkal és családi fotókkal köszöntötte Donatellát
„Donatella azt jelenti: Isten ajándéka! Te nagy ajándék vagy nekem, életem értelme” – írta többek között a büszke édesanya.

Link másolása

hirdetés

Repül az idő, Kiszel Tünde lánya is 21 éves lett. A büszke édesanya megható sorokkal köszöntötte lányát a közösségi oldalánn.

Mint írja:

"Drága, jó Donatellám! Ez a nap is eljött 21 éves lettél! Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elszaladt ez a 21 év!

És bár túlnőttél rajtam, 176 cm magas vagy, azért nekem mindig az én pici babám maradsz! Csodálatos volt ez a 21 év! Donatella azt jelenti: Isten ajándéka! Te nagy ajándék vagy nekem, életem értelme! A 21 nyerő szám! Azt kívánom Neked, hogy mindig legyél nyertes!

Mindig arra neveltelek, hogy nem elég a tehetség, legyél szerény, alázatos és szorgalmas! Amikor énekelsz mindig könnyes szemmel hallgatom! Azt kívánom a jó Istentől, hogy még nagyon sokáig legyünk együtt egészségben, boldogságban, szeretetben! Születésnapodon Isten éltessen nagyon sokáig! NAGYON SZERETLEK!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Kórházba került Görög Zita kisfia a hőség miatt
A modell kisfia kiszáradhatott a nagy melegben. Zita az Instagram-oldalán azt is megosztotta, mit tanácsoltak nekik a kórházban.

Link másolása

hirdetés

Nyakunkba szakadt a kánikula: elképesztő hőség tombolt az utóbbi napokban az egész országban. A kánikulában viszont több veszélyt is rejt nemcsak a felnőttekre, hanem a gyerekekre nézve is.

Görög Zita az Instagram-oldalán osztotta meg, hogy a hőség miatt a kisfia kórházba került

- szúrta ki a Blikk.

A modell a 24 órán át elérheti Insta-sztorijában azt is megosztotta, milyen tippet kapott kiszáradás ellen a kórházban.

"1 liter hideg víz, 1 evőkanál cukor, 1 teáskanál só, fél citrom leve hidegen kortyolgatva. Kiszáradás elleni koktél gyerekeknek is kórházi javaslatra. Vigyázzatok magatokra!"

- írta Zita a követőinek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: