SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Rettegtem, hogy belém akar költözni a Sátán” – Először szólalt meg a szörnyen végződött szertartás után VV Anett

Több dolog szerencsétlen együttállása kellett ahhoz, hogy a valóságshow-szereplő súlyosan megsérüljön az Ayahuasca-szertartás után.


Öt hete mi is megírtuk, hogy kis híján tragédiával végződött egy úgynevezett Ayahuasca-szertartás, amin több magyar celeb is jelen volt. Ennek lényege, hogy a részt vevők testileg is lelkileg is megtisztuljanak, mindezt azonban erősen hallucinogén teafőzet segítségével igyekeznek elérni. Akkor még a hírekben is csak találgattak arról, ki volt az a híresség, akit végül súlyos sérülésekkel, hiányos öltözetben találtak meg egy erdő szélén.

Most a Blikk interjút készített a szertartásból a legrosszabbul kijövő VV Anettel.

A Való Világ egykori játékosa elmondta: azért vágott bele a szeánszba, mert voltak olyan családi problémái, amire csak így látott megoldást.

Elmesélte, hogy családjában nagyon sokan haltak meg a rég- és közelmúltban is 42 éves korukban, ő pedig 41 évesen szerette volna elkerülni, hogy erre a sorsra jusson. Arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban nagyon közel kerültek egymáshoz Sáfrány Emesével, így logikus volt, hogy együtt vágjanak bele a megtisztulásba.

Az ominózus estéről azt írta:

Rettenetesen féltem végig. Megittam a főzetet, ezután borzasztó volt...

A hölgy, aki a szertartást vezette, olyan volt nekem utána, mint maga a Sátán, őt láttam benne, és attól rettegtem, hogy belém akar költözni.

Úgy tudtam, 5-6 óra elteltével kiürül a szervezetemből ez a főzet, de nálam nem így volt. A szertartásvezető már elment aludni, de bennem megmaradt a rettegés. Rajta kívül csak Emese volt ott, mondtam neki, hogy rosszul vagyok, haza akarok menni. Ő elment a táskájáért, én pedig úgy féltem, hogy menekülni kezdtem az erdőn, árkon-bokron át. Itt szeretném leszögezni, nem voltam meztelen, nem tudom, ezt ki találta ki. A pólóm ugyan nem volt rajtam, mert a főzet mellékhatásának köszönhetően lehánytam, de melltartó és nadrág volt rajtam. Futottam, mint akit űznek

– mesélte a Blikknek.

Arról is beszélt, hogy sérüléseit egy 3 méteres magaslesről leesve szerezte. Mint mondta, összesen közel 24 órát töltött a földön fekve, bizonyos pillanatokban abban sem volt biztos, hogy él-e még.

„Valószínűleg nem voltam magamnál az eséskor, azért is sérültem meg ennyire. Eltört a sarokcsontom, a csigolyacsontom és öt bordám”

– sorolta sérüléseit Anett, aki leszögezte: nagyon hálás a kapálni induló férfinak, aki megtalálta, később szeretné személyesen is megköszönni neki.

Elmondása szerint tanult az esetből, még egyszer biztosan nem vágna bele ehhez hasonló szertartásba. Arról nem tudott, hogy az ilyen szeánsz Magyarországon illegálisnak számít, ugyanakkor tudomása szerint nem indult ellene eljárás, sőt állítása szerint a rendőrök is végig nagyon kedvesen és segítőkészen bántak vele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi lánya titokban férjhez ment Las Vegasban - egy fotót is posztolt az első hitvesi csókról
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A nyilvánosság kizárásával mondta ki a boldogító igent Las Vegasban Bogdán Blanka, azaz Szandi lánya, vette észre a Blikk. A 25 éves nő tavaly nyáron egy esküvőn mutatta be először a párját, egy brazil származású férfit, akivel azóta együtt élnek Seattle-ben.

A kapcsolat gyorsan komolyra fordult, Ricardo ugyanis néhány hónap után megkérte Blanka kezét. Az eljegyzés februárban történt, a gyűrű kiválasztásában pedig Szandi is részt vett. Ezt követően jegyesfotózáson is jártak, ahol Blanka már fehér ruhát viselt.

Az énekesnő örömmel figyelte lánya boldogságát, hiszen mindig is hasonló, őszinte szerelemre vágyott számára. A házasságkötésre végül titokban került sor Las Vegasban, amiről Blanka a 24 óráig látható Instagram-sztorijában számolt be.

A közösségi oldalán egyetlen szóval kommentálta a történteket:

„Oops”.

A fotón egy szív alakú boltív alatt csókolóznak a férjével, Blanka pedig egy nyárias, rövid menyasszonyi ruhában öleli át a párját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Babát vár az ATV két műsorvezetője, pocakos fotóval tudatták az örömhírt
Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, most pedig kisfiuk érkezésére, sőt esküvőre is készülnek.


Egy közös pocakos fotóval jelentette be az ATV két műsorvezetője, hogy kisbabát várnak.

Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, számos boldog pillanatot megéltek már együtt, most pedig kisfiuk érkezésére készülnek.

„Úgy tervezem, hogy októberig dolgozom. Nagyon rendesek az ATV-ben a kollégáim és a főnökeim, mert már nem küldenek külső helyszínre riportokra, főleg ebben a hőségben. Óvnak, vigyáznak rám. Egy ideje híradót vezetek, ami az én állapotomban, illetve majd a baba születése után kimondottan mamabarát munka”

– mondta a 38 éves Eszter.

A pár már nagyon készül, egyedül a babaszoba kialakítása még hátra van a pici érkezéséig.

De nem ez az egyetlen nagy dolog az életükben, ugyanis esküvőre is készülnek majd.

„Mindig arra vágytam, hogy a gyerekem ott legyen az esküvőmön, szeretném, ha ő is megélhetné ezt velünk. Tizenkét éve élünk együtt, pár éve mondtam Andrisnak, hogy amikor majd megkéri a kezem, a kisfiunkkal együtt jöjjön be hozzám a szobába, hogy ő adhassa át a karikagyűrűt”

– tette hozzá a kismama.

Eszter még egyetemistaként került az ATV-hez, az akkor 52 éves András pedig már akkor lenyűgözte.

„A képernyőn keresztül az első perctől kezdve szerelmes voltam belé, az álmom volt, hogy a gyakornoka lehessek. Sőt, anyának azt mondtam, nekem csak ő lehet majd a férjem, a gyerekem édesapja. (...)

Amikor bekerültem a televízióba, Andrisnak volt barátnője, így nőként rám sem nézett, csak kolléganőként. Én annyira szenvedélyesen szerettem a munkám, hogy a hét minden napján dolgoztam reggeltől estig. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Nagyon szerelmes voltam, így kemény időszak volt az nekem, de kivártam, amíg szabad lesz a szíve. 2013-ban végre beteljesült az álmom, egy pár lehettünk. Nemsokára a másik álmom is megvalósulhat, megszületik a fiunk, utána jöhet az esküvő, a lakodalom”

– mondta a Best magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pataky Attila Azahriah-ról: Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen
Az Edda frontembere szerint az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Ráadásul a zenéje sem jó.


Pataky Attila keményen beleszállt Azahriah-ba, aki nemrég azzal a kijelentésével keveredett botrányba, miszerint már csak a visszamaradott véglények szavaznak a Fideszre.

„Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen! Amikor legutóbb brutális stílusban a diktatúráról és a szabadság fogalmáról halandzsázott a színpadon, már akkor látszott, hogy vagy ennyire ostoba, vagy olyannyira morálisan elsüllyedt ember, aki menetel a vég felé”

– mondta a Borsnak az Edda frontembere, aki úgy látja, az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Pataky azt mondja, Azahriah nem tanulta meg történelemórán, hogy mi a különbség szabadság és diktatúra között. Szerinte az, hogy az énekes három stadiont megtölt, szabadon beszélhet, „drogba és a halálba” taszíthatja a fiatalokat, és közben 800 millió forintot kereshet, azt mutatja, hogy nincs itt semmilyen diktatúra.

„Diktatúrában te nemhogy stadiont nem játszhatnál, hanem öt méterrel a föld alatt, egy cellában félholtra verve várnád, hogy fel tudj kelni a földről. Ez a diktatúra! Öcsi, neked fogalmad sincs, mekkora szabadságban élsz, amiért ezrek ontották a vérüket! Állj meg, haver! A pénzeddel és a saját életeddel azt teszel, amit akarsz, de hagyd békén a fiatalokat!”

– mondta Pataky.

Az énekes arról is beszélt, hogy ha mindez nem tetszik Azahriah-nak, akkor „a Gyurcsány és Magyar Péter mesterekre hallgatva irány Nyugat, a szabadság világába, ahol várnak a migránsok és bigámok”.

Patakynak Azahriah zenéjéről sem volt jó véleménye. Azt mondta, sosem ájult el tőle, mert érthetetlen halandzsa. Szerinte Azahriah keveri az arabot a cigányzenével, hol angolul, hol magyarul énekel, és ezek a témák nem odavalók, sőt sehova. Úgy látja, nem kell receptet adni a fiataloknak arra, hogyan térjenek le a jó útról, még akkor sem, ha Nyugatról ezt tolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET: