HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin: „Lemondok az államfői tisztségről”

A köztársasági elnök bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, vagy úgy érzik, hogy cserbenhagyta őket.


Szombat délután az M1 Híradó jelezte, hogy Novák Katalin hamarosan rendkívüli bejelentést tesz.

Mráz Ágoston Sámuel (Nézőpont Intézet) a köztévében azt mondta, hogy a köztársasági elnök joga, hogy nyilvánosságra hozza-e döntését és azt magyarázza-e. Valószínűleg a kormánypárt részéről is elhangzó igény miatt dönthetett úgy, hogy megszólal a korábban hozott kegyelmi döntésről.

Novák Katalin nyilatkozata:

Azokhoz szól, akiknek a szolgálatára felesküdött. Szenvedélyesen szereti hazánkat és hisz a békés, szeretetteli nemzetünkben. Hisz a csendes többségben, a becsületben és szeretet erejében.

"Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, amely sokakban békétlenséget és értetlenséget váltott ki" - mondta. A kegyelmet a kérvény és információk alapján hozta meg. Tavaly áprilisban abban a tudatban döntött a kegyelem mellett, mert azt gondolta, hogy az elítélt nem élt vissza a rábízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Majd hozzátette:

"Hibáztam. Soha nem adnék kegyelmet olyannak, akik gyermekeket bántalmaznak".

Neki kötelessége a nemzeti egység megjelenítése. A gyerek fontos, védelmük közös kötelesség. Három gyereke van, így tudja, mekkora szükség van a biztonságra.

Azt várja egy vezetőtől, hogy ne hibázzon, ha mégis, vállaljon felelősséget.

Bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, és akik azt érzik, hogy nem állt ki mellettük.

"Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről"

- közölte Novák Katalin.

beszéde végén megköszönte mindazoknak, akik segítették munkáját.

Novák Katalin bejelentésének teljes szövege (forrás: MTI)

"Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.

Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk továbbadni.

Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak.

A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb. Mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával.

Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor, és így van ez ma is.

A köztársasági elnök alaptörvényből is fakadó feladata megjeleníteni a nemzet egységét. A gyermek a legfontosabb kincsünk. Hiszem, hogy ebben egységes a nemzet - minden véleménykülönbség ellenére. A gyermekek védelme közös kötelességünk. Három gyermeket szültem, így személyesen is átéltem, mekkora szüksége van egy védtelen, kiszolgáltatott életnek a biztonságra, a védelemre.

Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget.

Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek.

Államfőként ma utoljára szólok Önökhöz. Lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.

A döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre.

Bocsánatot kérek azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet.

Azt a kérdést kellett feltennem magamnak: mit üzenek döntésemmel a gyerekeinknek, a magyar fiataloknak? Én arra biztatom őket, hogy szolgáljanak minden erejükkel, tehetségükkel, ne adják fel a nehéz pillanatokban sem, tartsanak ki, amíg lehet, a hibáikért vállalják a felelősséget, és ha úgy érzik, hogy fel kellene áldozniuk szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak. A szuverenitás drága kincs. Az embernek, a nemzetnek egyaránt. Vigyázzunk rá!

Köszönöm! Köszönöm Önöknek, hogy célt és értelmet adtak a köztársasági elnöki feladatnak. Köszönöm a találkozásokat, amelyek a legnagyobb ajándékai voltak ennek a két évnek. Köszönöm, hogy leülhettem a sámlira, hogy sikerült oda is figyelmet irányítani, ahova a hétköznapokban kevesebb jut. Azoknak, akikkel együtt dolgozhattam, köszönöm a magas színvonalú munkát, az elhivatottságot, az emberséget. Köszönöm a családomnak a mindenkor biztos hátteret. Köszönöm Istvánnak, hogy huszonöt éve együtt lehetünk a szép és a nehéz pillanatokban. Köszönöm, hogy segített megmutatni, hogy egy férfi ugyanúgy tudja támogatni a társát, ahogy egy nő. Köszönöm Ádámnak, Tamásnak és Katának, hogy az édesanyjuk lehetek, és hogy célt adnak életem közélet után következő szakaszának is.

A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ.

Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam.

Isten, áldd meg a magyart! Mert a TIÉD az ország, TIÉD a hatalom és TIÉD a dicsőség"

- mondta Novák Katalin a köztévében közreadott nyilatkozatában.

A köztársasági elnök pár órával korábban érkezett vissza a ferihegyi repülőtérre a Magyar Honvédség HUAF122 jelű gépével, amely fél nyolckor indult Katarból Magyarországra. Novák Katalin csütörtökön utazott Katarba, ahol vasárnapig tartott volna a programja, többek közt Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel lenne tárgyalása. Ám az utazást megszakítva hazatért.

Mint mi is beszámoltunk róla, a napokban nagy botrányt kavart Novák Katalin kegyelmi döntése, amely ellen péntek este tüntetést is szerveztek a Sándor-palota elé.

A köztársasági elnök ugyanis Varga Judit ellenjegyzésével kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Ijesztően átlátszó, ahogyan Orbánék konfliktust akarnak kirobbantani Ukrajnával
A politikus szerint azért éppen a Ferenciek terénél volt a látványos akció, mert az volt a cél, hogy minél többen lássák az ukrán férfi elfogását.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Pénteken este látványos akció keretében fogtak el a TEK kommandósai a rendőrökkel együtt egy állítólagos ukrán kémet a Ferenciek terénél. A forgalmas utcát hirtelen fekete autók és rendőrségi járművek lepték el, majd egy fehér autóból kiszedték az ukrán állampolgárságú Sz. A.-t, aki korábban diplomataként dolgozott Magyarországon, felesége pedig egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa.

A kormány szombaton videót és fotókat is posztolt a közösségi médiában a filmbe illő akcióról. Nem sokkal ezután Hadházy Ákos is reagált a felvételekre.

„Van annak bája, hogy pont a tüntetések helyszínén, Ferenciek terénél, az Erzsébet hídra vezető úton fogták el látványosnak szánt, de harmadrangú hollywoodi kémfilmre hajazó körítéssel az állítólagos ukrán kémet (akire a hírek szerint semmit nem tudtak rábizonyítani, már el is engedték, kitoloncolták a határon)” – írta a bejegyzés elején a független országgyűlési képviselő, utalva az általa épp az elfogás helyszínére szervezett tüntetéssorozatra.

„Azon már csak röhögni lehetne, hogy ÉPPEN A HELYSZÍNEN TARTÓZKODOTT a Magyar Nemzet nevét bitorló propagandalap hivatásos fotósa (a mellékelt képek egyike az ő műve, a többi a TEK-es művészek alkotása)” - tette hozzá a politikus.

„Érdekes, hogy itt nem volt szempont a közlekedés rendjének megzavarása. Persze megértem őket, én is azért nem valamelyik mellékutcába szervezem a tüntetést, mert az a célom, hogy minél többen lássák”

- folytatta Hadházy Ákos.

„Persze két okból sem kell nevetni a TEK-es kémkomédián. Az egyik, hogy tudjuk, milyen törvénytelen módon tiltotta be a pintérség az Erzsébet hídon a tüntetést. A másik ok: valami egészen ijesztően átlátszó, ahogyan Orbánék konfliktust akarnak kirobbantani Ukrajnával” - zárta a posztot a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter levelet kapott Erdélyből: „Remélem nemsokára TISZA-kormány lesz Magyarországon és ti nem árultok el bennünket, ahogy Orbánék”
A Tisza Párt vezetőjének Kárpátaljáról is küldtek egy levelet. Ebben egy fiatal férfi arról ír, hogy egy darabig élt Magyarországon a háború kezdetén, és azt tapasztalta, hogy egészen más a magyar valóság azzal szemben, amit a kormány kommunikál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Két olyan levelet kapott a külhoni magyaroktól Magyar Péter, amiket megkönnyezett, derül ki a Tisza Párt elnökének szombat esti posztjából. A politikus azt írja, hogy ugyan az elmúlt év történései megkeményítették, ám a sorokat olvasva mégis elérzékenyült.

Az első levelet Kárpátaljáról küldte neki a 28 éves Ferenc:

„Kedves Péter!

Mivel nem ismerjük egymást engedd meg hogy bemutatkozzam. Engem Ferencnek hívnak, 28 éves vagyok, Kárpátalján születtem és élek jelenleg egy kis faluban. A háború kitörése előtt nem sokkal szereztem meg a diplomámat itthon, majd ezután elkezdtem dolgozni. 2022 február elején már éreztük a kollégákkal, hogy valami készül, és ez bizony nem egy átlagos tanév lesz. Aztán azon a bizonyos február 24-i reggelen több ezer honfitársammal együtt, elhagyva szeretett szülőföldemet, én is átmentem Magyarországra a háború elől. Eleinte azt hittük, hogy néhány hét, maximum pár hónap lesz az egész, aztán lassacskán megláttuk, hogy mégsem.

Munkába álltam Magyarországon, új embereket ismertem meg, közben igyekeztünk összetartani, és segíteni egymást a kárpátaljai barátaimmal.

Lassacskán elkezdtük meglátni, hogy mennyivel másabb a magyar valóság attól, mint amit a kormány kommunikál.

Elkerültem két barátommal együtt a Balaton mellé, egy építőipari céghez, amely előszeretettel alkalmazott ukrán állampolgárokat. Itt, mivel közös szálláson voltunk velük, rendszeresen szem-, és fültanúi voltunk, hogyan tekintenek ők a magyarokra. Ezt a helyzetet általában fokozta a kormány ukrajnával szembeni politikája.

Ugyanakkor megjegyzem, hogy az összes anyaországi magyartól, akit ez idő alatt ismertem meg, elfogadást, segítséget, és bíztató szavakat kaptam, amiért nagyon hálás vagyok mindannyiójuknak...

Sajnos nem bírtam sokáig szülőföldem nélkül, és 1 év és 10 hónap után hazatértem Kárpátaljára szüleimhez. Azóta itthon vagyok, a nap 24 órájában, mivel semmilyen felmentéssel nem rendelkezem a katonai szolgálat alól. Nem megyek le az utcára, és nem beszélek senkivel a családomon kívül. Mivel faluban élek, gyorsan terjednek a hírek, így nem kell a szomszédba menni, ha az ember kényszersorozásról, vagy emberrablásról akar hallani. Ebben az esetben is érezhető az hogy ezek az "embervadászok" mennyire lealacsonyítóan állnak a kárpátaljai emberekhez (mivel ők általában nem közülünk származnak).

Mióta hazajöttem, a családdal többször is beszéltünk róla, hogy Magyarországon sem megy minden úgy, mint ahogy azt az M1-en vagy a TV2-ben elmondják, ellenben mióta itthon vagyok egyre jobban látom, hogy a látszatkormányzás amit csinál a rendszer, hiába "kiáll" és "segíti" a határon túli magyarokat, az önös érdekből indított kémprogramjuknak köszönhetően mégis azt érezzük, mintha most tették volna a nyakunkba a kötelet.

Az itt élő stabil Fidesz szavazók nem veszik figyelembe azokat a botrányokat (pedofil botrány, MNB bank, stb), amikbe egy normális kormány már belebukott volna. De nem veszekszem velük, csak csendben várom a szebb jövőt. A mai ATV-s interjúdban említést tettél rólunk, kárpátaljaiakról (ugye nem ok nélkül sajnos) és valahogy ez nyugtatott ma meg az utóbbi napok szorongásai után.

Remélem hogy Te és a Tisza a miniszterelnökkel ellentétben nem fogtok magunkra minket, mert akkor nekünk végünk. Nagyot csalódtam Orbán Viktorban, hadd csalódjanak a családom fidesz szavazói benned pozitívan!

Baráti üdvözlettel a csodálatos Kárpátaljáról”

A második levelet Erdélyből küldték Magyarnak:

„Remélem nemsokára TISZA-kormány lesz Magyarországon és ti nem árultok el bennünket, ahogy Orbánék és nem hagytok minket magunkra.

Az erdélyi fiatalok veled vannak. Barátsággal, Marosvécsről, Wass Albert nyughelye mellől”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Putyin egy meglepő, késő esti televíziós beszédben üzent: Elutasítja az európai vezetők által követelt tűzszünetet, de közvetlen tárgyalásokat kezdeményez Ukrajnával
Az orosz elnök szerint már csütörtökön elkezdődhetnek a tárgyalások Ukrajnával. Putyin úgy fogalmazott: Oroszország célja, hogy „megszüntessük a konfliktus gyökereit”, és „tartós, hosszú távú békét hozzunk létre”.


Vlagyimir Putyin azt javasolta, hogy május 15-én, csütörtökön Ukrajna és Oroszország közvetlen tárgyalásokat kezdjen Isztambulban. Az orosz elnök egy ritka, késő esti televíziós beszédben beszélt erről néhány órával azután, hogy európai vezetők Moszkvát egy 30 napos tűzszünet elfogadására szólították fel.

„Szeretnénk azonnal elkezdeni, már jövő csütörtökön, május 15-én Isztambulban, ahol korábban is voltak ilyen tárgyalások, de megszakadtak”

– mondta Putyin, de hangsúlyozta: a megbeszéléseknek „mindenféle előfeltétel nélkül” kell elindulniuk.

„Komoly tárgyalásokat akarunk Ukrajnával”

– tette hozzá Putyin, aki szerint

a tárgyalások célja, hogy „megszüntessük a konfliktus gyökereit”, és „tartós, hosszú távú békét hozzunk létre”.

A javaslat néhány órával azután történt, hogy Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő Kijevbe látogattak, ahol közös nyilatkozatot adtak ki Volodimir Zelenszkij elnökkel.

„Megerősítjük támogatásunkat Donald Trump amerikai elnök felhívása mellett, amely a békemegállapodás megkötésére irányul, és felszólítjuk Oroszországot, hogy hagyjon fel a tartós béke biztosítására irányuló erőfeszítések akadályozásával”

– írták. A dokumentumban arra szólították fel Moszkvát, hogy „egyezzen bele egy teljes és feltétel nélküli, 30 napos tűzszünetbe annak érdekében, hogy teret biztosítsanak az igazságos és tartós békéről szóló tárgyalásoknak.”

A közös közlemény azt is tartalmazta, hogy a négy ország folytatja Ukrajna támogatását: „Amíg Oroszország nem egyezik bele a tartós tűzszünetbe, mi továbbra is növelni fogjuk a nyomást az orosz hadigépezetre.”

A felszólítást az Egyesült Államok is támogatja – ezt Donald Trump amerikai elnök közös telefonbeszélgetése is megerősítette az európai vezetőkkel.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője már korábban elutasította az ultimátumot. Úgy fogalmazott: Oroszország „ellenáll mindenféle nyomásgyakorlásnak”.

„Európa most nyíltan szembeszáll velünk” – mondta Peszkov. Hozzátette: Putyin „alapvetően” egyetért a tűzszünet gondolatával, de „sok kérdés van” a legutóbbi javaslattal kapcsolatban, amelyekre még válaszokat kell adni.

Dmitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke, a közösségi médiában reagált: „Macron, Merz, Starmer és Tusk állítólag Kijevben a békéről akartak tárgyalni. Ehelyett fenyegetéseket szórnak Oroszország felé...Szerinted ez okos dolog, mi? Dugjátok fel ezeket a béketerveket a pángender seggetekbe.”

Ukrajna és Oroszország legutóbb 2022-ben, a háború első heteiben ült tárgyalóasztalhoz. Putyin vasárnap közölte, hogy egyeztetni fog Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel a kijevi tárgyalások lehetséges megszervezéséről.

Ukrajna már két hónapja sürgeti a 30 napos tűzszünetet – ezt támogatják Kijev fő európai szövetségesei és Donald Trump is. Moszkva eddig nem kötelezte el magát, bár elviekben támogatja az időszakos tűzszünet gondolatát, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy előbb tisztázni kell bizonyos „árnyalatokat”.

Putyin vasárnap tagadta, hogy Oroszország elzárkózna a tárgyalásoktól, és kijelentette: „a döntés most az ukrán vezetők kezében van”.

„Nem zárjuk ki, hogy a tárgyalások során lehetőség nyílik egy újabb fegyverszünetre”

– mondta. A tévébeszéd után Putyin anélkül távozott, hogy bármilyen kérdésre válaszolt volna, pedig az újságírók akár hét órán át is vártak rá.

(via CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A pápával vacsorázott Német László belgrádi érsek, miután senki sem mert leülni az új egyházfő asztalához
Erdő Péter és Német László pápaválasztó bíborosok meséltek a világ legtitkosabb szavazásáról és az új pápáról.


Erdő Péter és Német László pápaválasztó bíboros XIV. Leó megválasztásának körülményeiről, a világ legtitkosabb szavazásáról és az új pápáról mesélt az RTL Híradónak.

„A pápa, mikor bejött a vacsorára tegnap este, a választás után, senki sem mert az asztalához menni. Hát ez így van, az ember megváltozik, fehérben ott állt szegény, és akkor mi ketten, másik két szerzetessel, egy szalézivel és egy ferencessel, mondtuk, hogy nem lehet itt hagyni szegényt egyedül. És kérdeztük tőle, azonnal válaszolta, hogy gyertek, gyertek, úgyhogy tegnap együtt vacsoráztam a pápával”

- mesélte Német László belgrádi érsek, aki vajdasági magyar családban született, és tavaly Ferenc pápa nevezte ki bíborossá.

Azt is elárulta az RTL Híradónak, hogy az úgy egyházfő szerinte nem számított a pápaságra, és ahogy sorra jöttek a szavazatok, fejét a kezébe temette, mikor ráébredt, hogy ő lehet a következő.

„Nem voltak olyan kijelentései vagy fellépései, hogy nyomni akarta volna a karriert, meg hasonló dolgok, tehát nem volt része semmilyen ilyen titkos nagy társaságoknak, amelyek megpróbálják megoldani a világ problémáit. Szerintem egyszerűen hagyta, hogy a Jóisten működjön az életében. És ez egy fantasztikus dolog”

- fogalmazott a belgrádi érsek.

Arról is mesélt, hogy Erdő Péterrel bíborossal már négy évtizede szoros baráti viszonyt ápol, és a konklávé ideje alatt is majdnem egymás melletti szobában laktak a Szent Márta-házban.

Az esztergom-budapesti érseknek bíborosként ez volt a harmadik konklávéja XIV. Leó pápával mindketten Rómában tanultak kánonjogot, így a közös téma adott volt a személyes találkozókon.

„Akkor ismertem meg, amikor Ferenc pápa kíséretében Magyarországon járt. Akkor ó a kúriai tisztségében elég új volt, de úgy látszik, hogy ezt az alkalmat megragadta, vagy pedig a pápa külön kérte, hogy jöjjön el Magyarországra”

- mesélte Erdő Péter.

A bíboros szerint XIV. Leó pápa gyors megválasztása az egységet jelenti, és ő maga is ezt az utat szeretné járni az egyházon belül, ami a szimbólumokban is megmutatkozik.

„Fölvette megint a pápai mocétumot és a Szent Pétert és Pált ábrázoló stólát. Ferenc pápa annak idején azt mondta, hogy ez nem kell és kiment fehér reverendában az erkélyre. Ő pedig elfogadta, hogy ez a hagyomány”

- jegyezte meg Erdő Péter.

A bíborosok egy része most már hazautazik, de jövő vasárnap az új egyházfő első ünnepi nyilvános visszatérnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: