SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rácz Jenő elárulta, mikor szeretne gyerekeket és hogy nevezné el őket

Menyasszonya szerint ha fiuk születne, a séf olyan emberré nevelné a gyerekét, amilyen ő maga.


Rácz Jenő a családalapítási terveiben is olyan precíz, mint a munkájában, illetve A Konyhafőnök című műsorban - derült ki a Reggeli pénteki adásában, amelyben menyasszonyával, Gyuricza Dórival vendégeskedett.

A séf elmondta, hogy bár sok mindent szeret megtervezni, a gyerekvállalás az, amiben kicsit lazább, nem gondolták ki előre, hogy mikor jöjjön az első utód. Azzal a gondolattal viszont már eljátszottak, hogy esetleg nyári vagy tavaszi baba legyen-e, párja pedig hozzátette, hogy bár nem hisz annyira a horoszkópokban, de azért örülne, ha a gyereke nem bizonyos jegyek időszakában születne meg.

A neveket illetően viszont egészen konkrét elképzeléseik vannak.

"Ha fiú lesz, akkor Rácz Jenő"

- jelentette ki a séf, és mint kiderült, nem is viccelt. Ő ugyanis már az ötödik Jenő a családban, és szerinte ezt a tradíciót neki is tovább kell vinnie.

"Ha kislány lesz, akkor szerintem Kamilla. Szeretem a kamillateát"

- mondta, utóbbit viszont csak viccből tette hozzá.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pataky Attila is reagált Ajsa Luna Himnusz-éneklésére: Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna
A 24 éves, karibi–magyar származású énekesnő korábban már nyilatkozott arról, hogy miért így adta elő a magyar himnuszt az ünnepnapon.


Mi is írtunk róla, hogy Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart. Az énekesnő ülve és cigizve énekelte el a Himnuszt a saját dalának alapjára. Sokan tiszteletlenséggel vádolták meg, de ő azt írta róla: „Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást”.

A produkcióra az Edda frontembere, Pataky Attila is reagált. A Blikknek úgy fogalmazott:

„Meggyőződésem, hogy a hölgy valami nagyon extrát, lazát és figyelemfelkeltőt akart összehozni, de ezzel rögtön önmagáról állított ki bizonyítványt.”

Pataky azt is mondta: „Nagyon sajnálom őt és a művészetét is, ha ez az, amivel ki tud törni, és ez az, amivel próbál megmutatkozni a világ előtt.”

majd még hozzátette:

„Valószínűleg ezt Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ókovács Szilveszter üzent Ajsa Lunának a Himnusz-éneklésről: Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből – az Erkel Színházba is meghívta az énekesnőt
A Magyar Állami Operaház főigazgatója részletesen elemezte az énekesnő előadásmódját, majd néhány jótanáccsal látta el, bízva abban, hogy a fiatal művész okul belőle.


Ajsa Luna Himnusz-éneklésére Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója is reagált. A közösségi oldalán üzent az énekesnőnek.

A bíráló megjegyzés helyett hosszan értékelte az előadásmódot, szakmai szempontból is megírta a véleményét az éneklésről. Majd kitért arra is, hogy más művészek is próbálták a Himnuszt újraértelmezni. A végén pedig egy gesztust is tett, meghívta a fiatal énekesnőt az Operába.

A bejegyzésében többek között arról írt: „Nézze el nekünk, de Erkel Ferenc fontos számunkra, ő a Himnusz zeneszerzője, és természetesen ugyanolyan fontos Kölcsey Ferenc is, aki pedig a verset írta. Erkel volt a magyar operaélet megteremtője, színházunk első főzeneigazgatója... Ahogy Kölcsey versét is szó szerint, tisztán illik mondani, úgy Erkel zenéje sem ér vagy érdemel kevesebbet”.

Majd tanárként is üzent: „az Ön éneklése intonációban különösen bizonytalan, felfelé és lefelé sem pontos, szó közben levegőt vesz, ahogy az 5-6. sorhoz ér, a felső regiszter erőtlenséget mutat, törik. Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást” – vélekedett Ókovács.

Emlékeztetett rá, hogy mások is variálták már a zenét:

„Természetesen a zenésznek kreatív joga a variálás. Liszt Ferenc vagy Dohnányi Ernő is megtették ezt, éppenséggel a Himnusszal is, azonban ők a mű poézisét tiszteletben tartva jártak el, szándékuk az alkotás értő továbbemelése volt, illetve népszerűsítése két különböző, de egyaránt internetmentes korban”.

Majd az előadás formájáról is szót ejtett: „Azt húszéves kora számlájára írom, hogy most tanulja meg: a közönségéhez nem úgy kerül közel, ha leül a színpad elejére Himnuszt énekelni, hanem ha kevésszámú, de nemzetünket összeabroncsozó pillanataink erejét megtartja, azt használja...

Ha hibákat ejt benne, pláne illusztris napon, nagyobb nyilvánosság előtt, az megbosszulja magát. De Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből, és fontos, hogy mindenki lássa: nem a Himnusz a hibás, Ön pedig okul belőle.”

Végül egy meghívással zárta a bejegyzését az igazgató:

„Szelíd 'penitenciaként' szeretettel várom az Operaházban a szeptemberi nyitóelőadásra, amelyet Himnusszal indítunk, vagy a jövő márciusi Bánk bán-sorozat bármelyik estéjére, hallgassunk együtt Erkelt!”

Az igazgató a posztjához még kommentben hozzátette: „Csak annyit még hozzá: valóban Amerika, a baseball meccsek himnuszéneklésének világa indította ezt a hullámot évtizedekkel ezelőtt. Mindenki nagyot szeretne tekerni rajta, nagyon különbözni akar – hisz művész. Oké. De az alapértésnek, az áhítatnak „ nevezzük most így „ nem szabadna elillannia. A másik pedig:

ez a lány húszéves. Nekem is van ilyen korú gyermekem. Még el sem indult lényegében az életük, a hibáikra kell rámutatni és segíteni, nem pedig lehúzni őket a … süllyesztőbe. Az én szándékom ennyi volt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritkán látott férjével közös fotót posztolt Krug Emília
Az ATV műsorvezetője ritkán oszt meg magánéleti részleteket, most azonban kivételt tett. A posztban hangsúlyos szerepet kapott a család és a barátság üzenete.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Krug Emília ritkán mutatja meg a magánéletét, most azonban kivételt tett, vette észre a 24.hu. Az ATV műsorvezetője közös képeket osztott meg férjével, Pungor András újságíróval, valamint kollégáival, Gulyás Eszterrel és Somos Andrással, ahogy együtt ünnepelték augusztus 20-át a rakparton.

„Éljen soká a család, a szerelem, a barátság és Magyarország!”

– írta a fotók mellé Krug Emília.

Két évvel ezelőtt a Blikknek mesélte el, hogy egykor ő volt férje főnöke.

„Belpolitikai rovatvezető voltam, ő pedig újságíró. De egyébként el tudtam választani azt, amikor feleség voltam és amikor főnök. Az volt érdekes, hogy utána ez megfordult, mert amikor az ATV-ben dolgoztunk mind a ketten, akkor sokszor ő volt a fülemen szerkesztőként” – mondta akkor a műsorvezető.

A házaspárnak egy kisfia is van. Máté idén tölti be a hatodik életévét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nyári Diát vécés néninek nézték az egyik kedvenc ruhájában – még aprót is kapott a német turistáktól
Épp a mosdókagylót lögybölte le egy kávéházban, amikor német turisták toppantak be a mosdóba. Azóta nem hordja az egyébként csinos darabot.


Nyári Dia a Ruhastory című YouTube-műsorban mesélt a divatról és az öltözködésről. Szóba került az is, hogy az egyik kedvenc kék ruhájában egyszer vécés néninek nézték őt a német turisták.

„Ezt a ruhámat nagyon szerettem, de nem volt rajtam egyébként már két nyár óta. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon sok nyári ruhám van. Szerintem ez egy tök jó ruha, és arra határozottan emlékszem, hogy egyszer, amikor az Anna kávéházban voltunk a Váci utcában, egy fehér tornacipővel volt rajtam.

Jöttek le a mosdóba a német turisták, és kérdezték, hogy kell-e fizetni a vécéért... Mert én közben pont lögyböltem le a mosdókagylót, mert utálom, ha bárhol hajszál van”

– mesélte a színésznő.

„És akkor így mondtam, hogy »nem, tessék csak menni!«, mire ők, hogy köszönik szépen, de azért raktak le nekem aprót. Akkor esett le...”

– tette hozzá.

Ezután elmesélte, hogy megkérdezte az édesanyját, úgy néz-e ki, mint egy vécés néni. Anyukája azt felelte, szerinte határozottan nem. A színésznő azonban hozzátette, hogy ha közben ránéz arra a ruhára, valamiért megérti, miért történhetett így.

(via story.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: