SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rácz Jenő édesanyja: „sem az unokámat, sem a menyemet nem ismerem”

Anitának egészen hat évvel ezelőttig jó kapcsolata volt a fiával. Akkor szakadt meg minden közöttük, amikor A Konyhafőnök első évadában meglátta, hogy Jenő behívta az apját, akivel együtt, a legnagyobb egyetértésben szerepeltek.


Az ismert séf édesanyja könnyekkel a szemében mesélt a Blikknek arról, hogy néhány év alatt milyen távol került sikeres fiától.

A 48 éves Anita jó ideje Angliában él, és nem csak az unokájával, de még Jenő feleségével, Dórival sem találkozott.

Az édesanya most úgy döntött, hogy kiáll és maga meséli el, miként romlott meg a viszonya fiával.

"Nagyon rossz családi hátterem volt, ezért az általános iskola után belemenekültem egy házasságba Jenő édesapjával. Sajnos, rossz döntést hoztam, szenvedés volt mellette az életem és a gyerekeimé is"

– mondta a lapnak az asszony.

"Tizenhat éves voltam, amikor megszületett Jenő, majd újra terhes lettem, ám halva született a babám. Akkor én nagyon megborultam, pánikbeteg lettem. Aztán a sors megajándékozott egy másik kislánnyal, Jennivel"

- idézte fel a múltat Anita.

Ezután megromlott a sorsa a férjével, majd 2003-ban, tizenöt év után elváltak. Új életet kezdett, és miután a gyermekei kirepültek, külföldön próbált szerencsét: ma már sikeres kozmetikai szalont vezet. Sokáig szoros és bizalmi kapcsolatban maradtak fiával.

"Ha valami gondja volt, hozzám mindig fordulhatott. Egészen hat évvel ezelőttig jó kapcsolatunk volt. Akkor szakadt meg minden közöttünk, amikor A Konyhafőnök első évadában megláttam, hogy Jenő behívta az apját, akivel együtt, a legnagyobb egyetértésben szerepeltek. Azzal az emberrel, aki megkeserítette az életünket.

Akkor én az RTL oldalára írtam egy hosszú kommentet, amiben kitálaltam a volt férjemről, de ezt törölték. A fiam felhívott, majd lehordott mindennek. Onnantól kezdve nem beszélünk és nem is találkoztunk"

- magyarázta a lapnak Rácz Jenő édesanyja, aki elmondta azt is, hogy sem az unokáját, sem a menyét nem ismeri.

"Nagyon fáj, mert a lányomék szintén itt laknak Angliában, és a tőle született két unokámat imádom, ők a mindeneim. Azt a kislányt is nagyon szeretném... Követem a fiamat is, és minden tette ellenére nagyon büszke vagyok arra, ahová jutott...

Ugyanakkor nagyon fáj, hogy a hírnév miatt hátat fordított nekem. Van egy hatéves, autista kisfiam, akivel tulajdonképpen nincs kapcsolata. Én értem, hogy ő egy makulátlan sztár akar lenni, de közben nem kéne eldobnia azokat az embereket, akiknek a sikereit köszönheti. Nem hiszem, hogy valaha is rendeződik a viszonyunk, de az unokámat szívesen megismerném.

- zárta gondolatait Anita.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Hogy sz*pja ki apa a f*szodat” – G.w.M alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát
A születésnapi köszöntődalhoz fűzött még hozzá egy félmondatot a rapper. A kommentelők kiakadtak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 06.



Alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát G.w.M, vette észre a story.hu. A család összegyűlt és közösen énekelték el a rapper nagyobbik fiának a talán legismertebb szülinapi köszöntőt, amihez még a végén hozzáfűzött néhány keresetlen gondolatot G.w.M.

„Boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!” – énekli hangosan a család. – Éljél sokáig, fiam, drága szerelmem, isten éltessen sokáig kétszáz évig, hogy szopja ki apa a faszodat!”

- hallható a Redditen is megosztott videón.

A lap megjegyzi, hogy a felvétel még tavaly júliusban, a kis Márk születésnapján készült, ezért is visel mindenki lenge öltözetet az asztal körül. A szokatlan köszöntést azonban csak most fedezték fel az internetezők, akiknek megvan a véleményük a rapperről.

„Nem akarom elhinni, amit most hallottam. A legaljának is a legalja” – írta az egyik kommentelő. Egy másik hozzászóló pedig csak annyit írt: „Szegény gyereket őszintén sajnálom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Olyan durván lefogyott Hajdú Péter, hogy már félmeztelen képet is mer posztolni magáról
A műsorvezető azt mondja, hogy semmit különlegeset sem használt a fogyáshoz, egyszerűen csak elkezdett sportolni és odafigyel az étrendjére.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 06.



Durván lefogyott Hajdú Péter. A műsorvezető ennek bizonyítására egy félmeztelen fotót is megosztott magáról, vette észre a Blikk.

„Megfogadtam, hogy mindenféle táplálékkiegészítő és turmix nélkül, hétköznapi diétával és sporttal lefogyok és rendbe teszem a testemet. Több hónapja csinálom és most már meg merem mutatni nektek, bár meg nem értem el az általam megálmodott célt. De azt hiszem, jó úton haladok”

– írta a valóban látványos átalakuláson átesett Hajdú Péter a kép mellé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem akarunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartunk” – Kautzky Armand felesége mindent elmondott a házasságáról
Az ismert színész 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak. Úgy tűnik, tévedett.
F. P. - szmo.hu
2025. február 07.



Kautzky Armand felesége egy interjúban megerősítette: évek óta külön él férjétől. Az ismert színész és házastársa, Kautzky-Szemők Adrienn a Palikék Világa című műsorban mesélt arról, hogy ettől függetlenül továbbra sem váltak el hivatalosan, és a gyerekeiket is közösen nevelik.

Kautzky 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak, amelyre mindkettőjüknek szüksége volt a két gyermekük születése és a hosszan tartó együttlét után.

Már csaknem három év eltelt azóta, és most kiderült, a művész és agrár- és élettudományi mérnök felesége továbbra sem szeretné egy fedél alatt, közösen folytatni az életét.

„Külön lakásban élünk, viszont öt percre lakunk egymástól, és ebből kifolyólag az a fajta szeretet-ernyő, amit mindketten adunk és együtt biztosítunk a gyerekeink számára, az továbbra is megvan. A gyerekek napi szinten mind az édesapjukkal, mind az édesanyjukkal egy érzelmi, fizikai, gyakorlati életközösségben vannak" – mesélte Adrienn és hozzátette: mi nem akartunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartottunk és tartunk.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Mindenkit meglepett: L.L. Junior és volt párja együtt hagyták el az országot – Spanyolországba utaztak a kisfiukkal
Egy boldog családi képet osztott meg a rapper a közösségi oldalán. A jelek szerint a válás után rendeződött a szülők viszonya.


L.L. Junior és egykori párja, Hopp Csilla közös utazásra indultak kisfiukkal együtt – írta meg a Blikk. A család Spanyolország fővárosát, Madridot választotta úti célul, a rapper pedig a közösségi oldalán osztotta meg a hírt.

L.L. Junior az Instagram-történetében egy repülőn készült képet posztolt, amelyhez annyit írt: „Hala Madrid.” A bejegyzés ugyan csak 24 óráig volt elérhető, de jól látszott belőle, hogy a volt szerelmesek között jó a viszony.

A rapper az utóbbi időszakban Dárdai Blankával élt se veled, se nélküled kapcsolatban, de minden jel arra mutat, hogy ez végleg véget ért. A volt feleségével, Hopp Csillával sem volt mindig felhőtlen a kapcsolata, de a házasságuk vége után sikerült rendezniük a viszonyukat.

A válásuk után is támogatták egymást. Junior több száz milliós válópere alatt Csilla kiállt mellette, és hangsúlyozta, hogy a rapper jó édesapa. A legidősebb fiuk tragikus elvesztése után még inkább összetartottak a másik fiuk, Lacika érdekében. Tavaly közös fotóval köszöntötték fel a kisfiút.

Hopp Csilla időközben rátalált a szerelemre, és egy Bence nevű férfival alkot egy párt. A fodrászként dolgozó férfi már évek óta mellette van, 2020 karácsonyán pedig meg is kérte a kezét. Az eljegyzés szűk családi körben történt, azóta is együtt élnek.

L.L. Junior és Hopp Csilla kapcsolata az utóbbi időben harmonikusabbá vált, amit közös utazásuk és a családi eseményeken való együttlét is bizonyít.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk