SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rácz Jenő a Nyerő Párosról: „Dér Heniékkel egy kicsit naív voltam”

A sztárséf és párja azt is elárulták az RTL Reggeliben, hogy milyen hatással volt a kapcsolatukra a műsor, és szerintük miért szavazott rájuk az összes pár a döntőben Dér Heniékkel szemben.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Rácz Jenő és Gyuricza Dóri nyerték a 2020-as Nyerő Párost. A döntő előtt Járai Mátéékkal egy elképesztően kemény feladatban kellett megküzdeniük, több mint 100 percen keresztül álltak a jéghideg víz alatt, miközben még szélgéppel is fújták őket. Jenőék végül Dér Heniékkel álltak a döntőben. A két pár közül a már kiesett játékosok döntöttek, mindenki Jenőékre szavazott.

Jenő és Dóri hétfőn az RTL Klub Reggeliben meséltek arról, hogyan élték meg a műsort. Mikor a két műsorvezető, Peller Anna és Peller Mariann elmondták, hogy mind a ketten végigsírták a Járaiékkal folytatott küzdelmet, Jenő is bevallotta, hogy bizony ők sem bírták ki könnyek nélkül, sőt, a műsor nézése során ugyanazokat az érzéseket élték át, mint a villában. Még úgy is izgultak, hogy tudták, mi fog történni.

"Voltak nagyon kemény pillanatok, voltak pillanatok, amikor kifogott rajtunk kőkeményen néhány feladat, voltak emberi kapcsolatok is, amik lényegében nagyon rendkívüliek voltak. Tanulságos volt, és egy igazi élmény, egy életre szóló élmény volt"

- foglalta össze Rácz Jenő, aki azt is elárulta, hogy nem bánt meg semmit és nem változtatnának meg semmit azzal kapcsolatban, amit mondtak vagy tettek a műsor alatt.

A sztárséftől és párjától azt is megkérdezték, mit adott, milyen hatással volt az ő kapcsolatukra a műsor.

"Szerintem abszolút egy magasabb szintre emelte, és nem azért, merthogy nem tudtuk idáig, hogy mi szeretjük egymást, hanem pont ez a része, hogy mi a jóban mindig együtt voltunk, és együtt is vagyunk és sose ért semmilyen rossz hatás, úgyhogy igazából pont ez a lényeg az egészben. Most azt is megtapasztalhattuk első kézből, hogy a rosszban és a szörnyű helyzetekben is helytálltunk"

- válaszolta Jenő.

A beszélgetés során az is előjött, hogy a játék történetében még soha senki nem nyert úgy, hogy mindenki rájuk szavazott volna.

"Ez döbbenetes volt"

- reagált Dóri.

"Szerintem igazából sok tényező lehet. Az egyik talán az, hogy ugyebár elég tisztán játszottuk úgymond a játékot, mindig kimondtuk, amit gondolunk. És az, hogy mi előrébb jussunk, azt mi nem úgy tettük, hogy másnak rosszat akarva, hanem magunknak jót akarva. (...) Sose beszéltünk más háta mögött, sosem érdekelt, hogy ki mit csinál. Az érdekelt minket, hogy megnyerjük a versenyt, és nem az, hogy ki hol tart hozzánk képest"

- fogalmazott Rácz Jenő.

Peller Anna férje, Lukács Miki, aki amúgy a beszélgetés alatt a pult végében főzött éppen, végül arra is rákérdezett, hogy volt-e olyan utólag, a műsort nézve, ami megdöbbentette őket.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk