SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Puzsér Róbert: „Tóth Gabi nem hazudik, ő maga a hazugság – identitáshazugság”

A kritikus szerint, „amikor jött a Fidesz felkérése, a prostiból menyecske lett”, aki a magyar nép nevében köszöntötte a pápát.


Végre valahára megtört a jég! Már 11 napja annak, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor bejelentette szakítását az énekesnő félrelépése miatt, és eddig még csak Joshi Barat, Bihari Viktória, Fenyő Iván, Ördög Nóra, Lakatos Márk, Osváth Zsolt, Kajdi 'Cyla' Csaba, Demeter Szilárd, Sebestyén Balázs, Somogyvári Dániel vagy éppen Pottyondy Edina reagált rá. Ugyanakkor például a mindig mindenről mindent megmondó Puzsér Róbert még nem.

Eddig.

Egészen pontosan e hét keddjéig, akkor szervezték ugyanis az Apu azért iszik, mert te sírsz! előadássorozat legújabb részét az Ellátóházban, ahol a kritikus kifejtette véleményét a kormányközeli énekesnőről.

Puzsér szerint

„Tóth Gabi nem hazudik, hanem ő maga egy hazugság. Az, hogy a Tóth Gabi hazudik, az már csak ennek a következménye.”

A műsorvezető-publicista elmesélte, hogy korábban ő adott át egy Viva Comet-díjat, ahol az énekesnő úgy öltözött fel, mint egy prostituált. „Ha ezt a Soroksári úton látom, azt mondom, hogy megjöttek a lányok” – fogalmazott Puzsér Róbert. Ám, miután jött a Fidesz felkérése, „a prostiból menyecske lett”.

Hozzátette: szerinte, mivel Gabi és új párja, a Fricska Táncegyüttes táncosa Pócs János fideszes képviselő posztjában jelentek meg először együtt a szakítás után, a NER tulajdonképpen rásütötte a bélyegét az énekesnő félrelépésére.

A két beszélgetőtárs (Puzsér Róbert mellett hű fegyverhordozója, Farkas Attila Márton) ezután Gabi exe, Krausz Gábor származására is utalt, legalábbis FAM megemlítette Krausz nevét, amit Puzsér úgy fogott fel, hogy ezzel zsidó származására utalt. „Lapátra került a zsidó szakács. Úgy tűnik, hogy a kóser koszt nem old meg mindent. Van az a metéletlen fasz...” – fogalmazott a kritikus, amitől beszélgetőtársa ímmel-ámmal elhatárolódott.

Szerinte ugyanakkor a NER-en belül nem fog nagy feszültséget okozni, hogy egyik első számú énekesnőjük, a keresztény és családi eszme egyik legfőbb hirdetője félrelépett, és új pasija van. Ahogy fogalmazott, a Tóth Gabit övező kereteket majd „meghosszabbítják Bicskéig”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ozzy Osbourne lánya kiakadt: Miért csináltok ilyen videót?
A zenész lánya szerint apját mesterséges intelligenciával generálták le egy hamis felvételen. Ozzy néhány nappal később hunyt el.


Ozzy Osbourne 76 éves korában hunyt el július 22-én. Pár nappal a halála előtt a lánya, Kelly Osbourne kiakadt egy olyan videóra, amely mesterséges intelligenciával készült, és úgy tűnt, mintha az énekes beszélne benne. Július 13-án a közösségi médiában így fogalmazott:

„Szóval, van ez a videó, ami körbejár a közösségi médiában, és az apámnak kéne lennie, de ez AI! Olyan hang van van benne, mint apámé, David Attenboroughé vagy valami hasonló. Azzal kezdődik, hogy: »Nem kell orvosnak mondania, hogy haldoklom. Tudom, hogy haldoklom.«

Mi a franc bajotok van, emberek? Miért töltitek az időtöket azzal, hogy ilyen videót készítetek?”

írta meg a LADbible.com.

Kelly ezután még azt is hozzátette: „Igen, édesapámnak Parkinsonja van, és igen, a mozgása teljesen más, mint régen, de nem haldoklik.”

A videó mellett más pletykák is elterjedtek.

Egy bejegyzés szerint a sztár felesége, Sharon Osbourne Svájcba vitte volna Ozzyt, hogy közösen vessenek véget az életüknek.

Kelly erre azt mondta: ezek ugyancsak komolytalan kijelentések, amelyeket az anyja „egyszer azért mondott, hogy figyelmet kapjon”. A Sharonnak tulajdonított kijelentés 2007-ből származik, amikor a Mirror című brit lapnak adott interjújában ezt mondta: „100%-ban hiszünk az eutanáziában, ezért terveket készítettünk, hogy Svájcba egy olyan helyre, ahol az eutanáziát támogatják, ha valaha az elménket érintő betegségünk lenne. Ha Ozzy vagy én Alzheimer-kórt kapnánk, az lenne a vég – mennénk” – fogalmazott az asszony.

Ozzy Osbourne-t 2019-ben diagnosztizálták Parkinson-kórral. Idén július 5-én még fellépett az eredeti Black Sabbath-tagokkal – Tony Iommival, Terence „Geezer” Butlerrel és Bill Warddal – egy búcsúkoncerten, kedd este pedig meghalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A halálában is haragszom Andorra” – Fodor Zsóka szerint több barátja is segített volna az egykori politikusnak, de ő sosem kért segítséget
A színésznő azt mondja: fogadott fiának rengeteg jómódú barátja volt, és ha elfogadja a segítségüket, talán meghosszabbíthatták volna az életét.


Több barátja is átvállalta volna a múlt héten elhunyt Schmuck Andor temetésének költségeit. Fodor Zsóka számára sem volt kérdés, hogy átvállalja a fogadott fia temetésének költségeit.

„Amikor értesültem arról, mi történt, felhívtam az egyik közös barátunkat, és azt mondtam neki: vállalom a temetés költségeit, mert én az életem során többet kaptam Andortól, mint öt-hat temetés összesen. De ez a barát csak annyit felelt, hogy bár nagyon szép gesztus részemről, Andornak már hat barátja jelezte, hogy részt szeretne vállalni a kiadásokból”

– fogalmazott a Blikknek a színésznő, aki számára a gyász mellé harag is társul.

„A halálában is haragszom Andorra, mert rengeteg jómódú barátja volt, akik őt szívből szerették, és ha csak szól ezeknek az embereknek, öt perc alatt összedobtuk volna azt a tízmillió forintot, ami talán meghosszabbította, sőt meg is menthette volna az életét. De ő ilyen volt: sosem kért segítséget. Az én életemből is azért tűnt el, mert nem akarta, hogy ott legyek mellette, amikor beteg”

- mondta Zsóka.

Elmondása szerint a 15 év alatt, amit együtt töltöttek, sok szeretetet kapott Andortól és nagyon fáj neki, hogy nem tudta viszonozni.

„Úgy hiányzik, hogy a szívem szakad bele. Minden édesanyának kívánom, hogy olyan fia legyen, mint amilyen nekem volt Andor”

- fogalmazott.

Fodor Zsóka elmondása szerint Schmuck Andort augusztusban helyezik végső nyugalomra, a búcsúztatást pedig a Tisztelet Társasága intézi. A szervezet a Blikknek egyelőre csak annyit árult el, jelenleg Schmuck Andor testvérének visszajelzésére várnak, hogy megkezdődhessenek az egyeztetések.

Azt már biztosan tudni lehet, hogy hol helyezik végső nyugalomra az 54 évesen elhunyt egykori politikust, aki már hosszú évek óta elkészíttette a sírját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Leharapta két galamb fejét és egy denevérbe is belekóstolt a színpadon – ezek voltak Ozzy Osbourne legemlékezetesebb pillanatai
A kedden elhunyt világsztár pályafutása során számos meghökkentő jelenettel hívta fel magára a figyelmet. Íme, egy csokorra való a nehezen feledhető alakításokból.


Ahogy már hírt adtunk róla, 76 éves korában meghalt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath legendás énekese. A zenetörténelem egyik ikonja 1968-ban alapító tagként és énekesként tűnt fel a zenekarban, majd 1979-ben kilépett, mert egyre nagyobb feszültség alakult ki közte és a többiek között. Ezután szólókarrierbe kezdett, és több mint egy tucat albumot adott ki. A 2000-es évek elején Osbourne és családja valóságshow-szereplők lettek.

Ozzy Osbourne az egészségi állapota miatt vonult vissza. 2003-ban Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, négy éve pedig egy balesetben a gerince is megsérült. Tavaly még arról beszélt, hogy folytatni szeretné a koncertezést. A szervezete végül feladta a harcot.

Lássuk Osbourne legőrültebb pillanatait a CNN összeállítása alapján!

Vizelés a színpadon

1982-ben az Alamo emlékműnél tartott előadása közben Osbourne levizelte a színpadot. Az eset után tíz évre kitiltották a texasi San Antonio városából.

Húsdobálás

A „Diary of a Madman” turnén Osbourne nyers húst hajigált a közönségére, egy katapulttal pedig hatalmas húsdarabokat küldött a nézők közé.

Denevérből uzsonna

Az egyik leghíresebb színpadi akciója 1982-ben történt, Des Moines-ban. Egy rajongó dobott fel egy döglött denevért a színpadra, Osbourne pedig azt hitte, gumiból van – és beleharapott. Ezután veszettség elleni oltást kellett kapnia.

Galambfejek reggelire

Mick Wall, a Black Sabbath életrajzi könyvének (Symptom of the Universe) szerzője felidézett egy esetet, amikor Osbourne lemezkiadói vezetőkkel találkozott, és két galamb fejét leharapta. A könyv szerint: „[Sharon] megszervezte, hogy [Ozzy] mondjon egy rövid beszédet, amiben méltatja a kiadó munkatársainak erőfeszítéseit a Blizzard of Ozz amerikai megjelenése előtt. A csúcspont az lett volna, hogy Ozzy három fehér galambot enged szabadon a jelenlévő kiadói vezetők és dolgozók között.”

Wall szerint azonban amikor a vezetők a saját ötleteiket próbálták elmondani Osbourne-nak, ő elővett két galambot, leharapta a fejüket, és az asztalra köpte őket.

Kokainpárbaj

1978-ban a Van Halen volt a Black Sabbath előzenekara Nashville-ben és Birmingham-ben. A találkozás kokainpárbajba torkollott. A Van Halen Rising című 2015-ös könyv szerint a két zenekar hajnalig szippantotta a port. Osbourne 24 órára eltűnt, és a rendőrséget is riasztották, hogy megtalálják. Végül megjelent – tántorogva a szálloda előcsarnokában.

Hangyaszippantás

A Mötley Crüe 2001-es önéletrajzi könyve (The Dirt) szerint Osbourne és a banda együtt lazított egy floridai turnéállomásnál a medence mellett, amikor Osbourne kábítószer hiányában egy hosszú hangyasort szippantott fel.

Józanodás

Több józan időszak után Osbourne 2021-ben azt mondta, hogy hét éve tiszta. A Variety-nek így nyilatkozott: „Annyit mondhatok, hogy 72 éves vagyok. Azok közül, akikkel együtt ittam, a legtöbben halottak. És akik még élnek, de tovább isznak, azok is hamarosan meghalnak. Ennek nincs boldog vége.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Néha keményebben szeretem” – Jennifer Lopez zavarbaejtően sokat árult el vágyairól legutóbbi koncertjén
Az amerikai szupersztár csütörtökön ünnepli 56. születésnapját, és közeli ismerősei szerint arra készül, hogy szabadjára engedje női energiáját egy új albummal, amelyet szakítása ihletett Ben Affleckkel.


Miután vasárnap Budapesten lépett fel, Jennifer Lopez másnap már Olaszországban, a luccai nyári fesztiválon adott koncertet, és a dalok között pikáns részleteket osztott meg a nézőkkel a saját szexuális életéről.

„Őszintén szólva éjjelenként változik, milyen hangulatban vagyok éppen. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de velem ez van – és néha keményebben szeretem.

Más napokon romantikusabb hangulatom van, meggyújtok pár gyertyát, lágy zenét teszek fel. Ezeken a napokon nagyon lassan szeretem… De vannak olyan napok is, amikor különösen huncutnak érzem magam – talán azért, mert új időszak kezdődött az életemben, talán mert nyár van és nagyon meleg… Éreztetek már valaha ilyet, hogy huncutak vagytok? Azokon a napokon nagyon gyorsan szeretem” – idézte az énekesnőt a The US. Sun című lap.

Tény, és ezt a budapesti koncert nézői is láthatták, hogy Jennifer Lopez dalainak koreográfiája erotikusan eléggé túlfűtött.

A zenei szakmát jól ismerők szerint a latin popdíva legújabb dalait azok az érzések ihlették, amin J.Lo keresztülment a színész Ben Affleck mellett.

A pár története egészen 2002-ig nyúlik vissza, amikor először randevúzni kezdtek. A „ Bennifer ” névre keresztelt pár gyorsan eljegyezte egymást, és a legismertebb sztárpár lettek. Két évvel később szakítottak, a pletykák közepette, hogy Ben nem bírja a nyilvános figyelmet. Mindketten továbbléptek, és 2021-ben jöttek össze újra. 2022 júliusában Las Vegasban kötötték össze az életüket, augusztusban pedig egy pazar ceremóniát tartottak Georgiában. A boldogság nem tartott sokáig, és bár az énekesnő sokat tett kapcsolata megmentése érdekében, végül tavaly augusztusban, a házasságuk második évfordulóján beadta a válókeresetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: