SZEMPONT
A Rovatból

Polyák Gábor: Ilyen brutális ágyúkkal csak akkor lőnek, amikor már a háború vége felé közelednek, és már mindegy

A médiajogász szerint a nagytakarítási törvénnyel minden szerkesztőség veszélybe kerül, az is, amelyiknek csak külföldi a tulajdonosa. Ez az irány már kívül van az Európai Unión, itt már nem akarják eljátszani, hogy tudnak késsel-villával enni. Nagyinterjú.


Kedd este, nem sokkal éjfél előtt Halász János benyújtotta a parlamentnek „A közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatot. A javaslat értelmében ezentúl a Szuverenitásvédelmi Hivatal bárkit listára tehet, akit külföldi pénzek elfogadása miatt „veszélyesnek” ítél a magyar szuverenitásra, legyen szó civil szervezetről, médiumról.

A törvénytervezet annyira szélesre tárja az értelmezés kapuit, hogy gyakorlatilag bárkit be lehet vonni alá. Aki listára kerül, nem gyűjthet többé 1 százalékot, támogatóiról nyilatkoznia kell, és ha hibázik, 25-szörös bírságot fizethet. Az egész mechanizmusban nem nagyon van jogorvoslat, viszont a NAV és a rendőrség is házkutatást tarthat, akár „preventíven” is. Polyák Gábor jogász, médiaszabályozási és kommunikációs szakértő segített értelmezni, hogy mit is jelent ez a törvényjavaslat a gyakorlatban.

– Nem tudom elképzelni, hogy Halász János ült este a konyhában a hokedlin, és szorgalmasan törvényjavaslatot körmölt. Mégis egyéni képviselői indítvány ez is, mint annyi más eddigi törvényjavaslat volt eddig is, amivel meg lehet spórolni a társadalmi vitát, ami csak akkor kötelező, ha a minisztérium lenne az előterjesztő.

– Ez teljesen nyilvánvaló. Őszintén szólva nem tudom, ki ez a Halász János, de mindegy is. Emögött is ugyanaz az apparátus áll, amely előkészíti az igazságügyminiszter által előterjesztett törvényeket, abban az értelemben, hogy ugyanazok az ügyvédi irodák, ugyanazok a szakemberek dolgoznak ezeken.

Ehhez Halász Jánosnak pont annyi köze van, mint önnek, meg nekem.

Lehet, hogy mi már jobban ismerjük, mint ő. Szerintem ő nem olvasta ezt a törvényt.

– Kezdjük az elején. Mi minősül egyáltalán külföldi forrásnak?

– Ez azon kevés fogalmak közé tartozik, ami valamilyen módon még definiálva is van a törvényben. Bármi, ami pénz és külföldről érkezik, bármilyen jogcímen, ez legyen támogatás, vagy akár a tulajdonostól érkező vagyonjuttatás vagy vagyontárgy, vagy akár csak egy megbízási szerződés, bármilyen munkavégzéssel kapcsolatban, bármilyen feladat elvégzésével kapcsolatban. Gyakorlatilag bármilyen külföldi kapcsolat. És itt nagyon érdekes, hogy akár a tulajdonosi kapcsolat is olyan, ami ezt a külföldi pénzmozgást megalapozza, akkor elvileg célkeresztbe helyezi az adott szervezetet.

Tehát ha egy Magyarországon működő vállalatnak külföldi tulajdonosa van, és van a médiapiacon még egy darab ilyen, akkor az nem érezheti magát biztonságban,

pusztán ettől a ténytől fogva, még ha soha nem is pályázott semmilyen európai uniós vagy pláne amerikai forrásra.

– Tehát például ez a cég a saját nem hazai anyacégétől sem kaphat semmilyen juttatást?

– Pontosan. De az egy félreértés, hogy önmagában minden külföldi pénzmozgás, vagy határokon átnyúló pénzmozgás problémás. Hogy az legyen, lehessen, kell egy első lépés. A Szuverenitásvédelmi Hivatalnak listáznia kell azokat a szervezeteket, melyek szerinte veszélyeztetik a magyar szuverenitást.

És ehhez nincs támpont, ez teljesen szubjektív, önkényes fogalom.

Ebből a listából a kormány egy rendeletet készít, és ennek a rendeletnek a listáján szereplő szervezetek lesznek azok, amelyeknek a pénzmozgását onnantól kezdve lényegében befagyasztja ez a szabályozás.

– Van itt öt olyan pont, amit kifejezetten nevesít a törvény, hogy mit nem szabad. Például nem szabad negatív színben feltüntetni az ország független demokratikus jogállami jellegét. Azzal a mondattal például, hogy „ez az ország nem jogállam”, már megvalósul a negatív színben való feltüntetés?

– Így van. Ha utal rá, hogy 7-es cikkelyes eljárás folyik Magyarország ellen, aminek az alapja az, hogy a jogállamiság feltételeit rendszerszinten nem tartják tiszteletben, akkor az hiába egy hivatalos eljárás, egyértelműen ebbe a körbe esik, tehát máris ön, vagy az ön lapja, az célkeresztbe kerülhet.

– Ugyancsak bírálhatatlan a nemzet egysége és a határon túli magyarokért való felelősség?

– Így van.

– Ha egy civil szervezet, független újság bírálja Orbán Viktor Simionról mondott szavait, akkor már indulhat az eljárás?

– Azért ennél abszurdabb helyzet szinte elképzelhetetlen, de így van. Jelen állás szerint, ha Simiont próbálja bírálni, akkor ezzel a magyar kormány határon túli politikáját kritizálja. Egészen nonszensz dolgok jönnek ki ebből.

Nincs olyan kritikus vélemény, ami ne lenne felhúzható erre az öt pontra.

Mert a keresztény értékek, meg az alkotmányos identitás negatív színben feltüntetése, ezek megfoghatatlan dolgok. Ezekre hivatkozva nincs olyan kritika, ami alapján ne lehetne bárkit célkeresztbe tenni.

– A szöveg szerint olyan tevékenységekkel lehet veszélyeztetni a szuverenitást, amelyek alkalmasak a közvélemény befolyásolására...

– Így van.

– Például az újságírás az alkalmas erre.

– Igen, de még egyszer hangsúlyozom, hogy van itt egy eljárási feltétel. Ha Lánczi Tamásnak szemet szúr, hogy itt egy lap, és az ne adj isten, a demokratikus vitákat befolyásolja, és listára kerül az adott médium, akkor lép mindez életbe. A demokratikus viták befolyásolása mellett még a választói akarat befolyásolása is szerepel, itt még annál is cifrább a helyzet. Nyilvánvalóan nincs olyan médium, amely ne befolyásolná, de még egy bulvárlap sem mentesül ez alól. Naná, hogy befolyásolja a demokratikus vitákat egy bulvárlap is! De egy Facebook-poszt is befolyásolja, azért teszem közzé.

Ez egy nagyon érdekes színvallás, amiben a Fidesz bevallja, hogy mit gondol a demokráciáról és abban a nyilvánosságról. Azt gondolja, hogy kuss!

Nem tudom ezt szebben fogalmazni, azt gondolja, hogy egy dolgot lehet gondolni, egy dolgot lehet mondani, mégpedig azt, ami az ő álláspontja.

– A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság alapjog, amit véd az alkotmány. Tehát elvileg Alkotmánybírósághoz lehetne fordulni.

– Ha Magyarországnak lenne valódi alkotmánya, amely egy értékrendszert valóban kifejez, és nem csak elbáboz valamiféle keresztény ideológiát, akkor Magyarországnak lenne alkotmánybírósága is, amelyik abszolút meggyőződésből mindent megtenne a legjobb szakmai tudása szerint, hogy a magyar jogrendszer összhangban legyen ezzel az alkotmányos értékrendszerrel, akkor ennek a törvénynek nem lenne esélye, hogy egy másodpercig is létezzen.

Egy icipici kis szakmai alapon működő alkotmánybíróság, amelyik nem pusztán egy pártnak a kiszolgálása céljából létezik, az egyértelműen mindenféle komolyabb gondolkodás nélkül az egész törvényt a kukába dobná.

Ez az egész törvény teljes mértékben bizonytalan szövegű, aránytalan. Gyakorlatilag bármelyik szervezet pillanatok alatt megszüntethető ennek alapján. Nincs olyan eleme, ami a 2010 előtti világban bármelyik akkori alkotmánybíróság gyakorlatában ne lett volna egészen biztos bukás. Az alkotmányjogi vizsgán egy könnyű beugró kérdés lenne, hogy keressen öt hibát ebben a törvényben 10 másodperc alatt. Csak ahhoz, hogy ezt most kimondják erről a törvényről, kellene egy alkotmánybíróság, ahol gerinces, szakmailag elkötelezett emberek ülnek, meg kellene egy alkotmány, ami nem azért gránitszilárdságú, mert így hívják, hanem azért, mert van egy stabil értékrendszere. Ezek egyikével sem rendelkezünk.

– Nézzük csak tovább. Az is van a szövegben, hogy minden támogatásról teljes bizonyító erejű, magánokiratba foglalt nyilatkozatot kell kérni, hogy a pénz nem külföldről jött. Tehát ha én havonta ezer forinttal támogatom valamelyik médiumot, akkor nekem minden hónapban egy bizonyító erejű magánokiratba kell foglalnom, hogy nem külföldről van az az ezresem, amit elküldtem nekik?

– Azt nem látom bele, hogy nekem magánszemélyként igazolnom kell, hogy nekem biztosan nem a chicagói nagynénim küldte, de akik kapják, azoknak tudniuk kell bizonyítani ezzel az okirattal, hogy az egy magyar forrásból származó bevétel.

– A NAV a rendőrséggel együtt kivonulhat a listázott szervezetekhez, belenézhet mindenhova, iratokba, számítógépekbe. De ha nincs külföldi pénz, akkor a NAV nem illetékes. Ezek szerint az a médium, amelyik nem fogad el külföldről forrásokat, az bátran leírhatja, hogy Magyarország nem jogállam?

– Ezt leírhatja, de akkor felkerülhet a listára, és onnantól kezdve esélye sincs elfogadni külföldről forrásokat. Ha van egy médium vagy van egy civil szervezet, amely biztosan tudja, hogy van egy rejtett aranybányája, ahonnan minden nap kibányássza a megfelelő mennyiségű apanázst, és ehhez nem kellenek külföldi pályázatok, mondjuk EU-s pályázatok (ez nem tudom hányadik bugyra pokolnak...), akkor ő kritizálhat, de kockáztatja, hogy listára kerül. Tehát a rendeletbe akkor is belekerülhet, csak lehet, hogy a banktól nem érkezik riasztás, mert nem jön külföldi utalás.

– A törvényjavaslat lehetőséget ad a szervezetek megszüntetésére is is, ha nem tudják 15 napon belül befizetni a 25-szörös bírságot.

– Igen. Illetve a második jogsértésnél. Két eljárásban el lehet jutni odáig, hogy egy szervezetet felszámoljanak.

– Ki lehet-e ezt játszani olyan módon, hogy úgy, ahogy van, például az egész szerkesztőség kiköltözik mondjuk Bécsbe, és ott újraalapítja magát?

– Ma már ezt kérdezték tőlünk, hogy miért is nem alapítunk szervezetet máshol. Ha erre a törvényre úgy tekintünk, mint egy jogilag létező és komolyan veendő dokumentumra, akkor ez egy lehetséges válasz. Attól, hogy egy szerkesztőség külföldről működik, miért ne írhatna magyar nyelvű tartalmakat? Ez ugyanúgy hozzáférhető marad Magyarországról. Persze ezzel is lemondana az 1%-ról, akinél ez számít, annak ezt a veszteséget el kellene, hogy könyvelje. Ha egy szerkesztőséget tényleg kiviszünk, és nem csak imitáljuk, hogy az külföldön működik, akkor annak jelentős költsége van. Azokat az embereket, akik dolgoznak, meg kell győzni, hogy nekik ez jó lesz. Semmiképpen ne adjunk tippeket a jogalkotónak, hiszen ez a törvény még akár formálódhat is. Már számos korábbi jogszabálynál felmerült, hogy hát miért maradtok itt, miért nem külföldi székhelyről működtök tovább?

Eddig ezek a kiutált civilek meg szerkesztőségek sokkal inkább hazafiként működtek, ők nem Dubajban kerestek lakást. Ők ebben az országban akarnak tevékenykedni, ennek az országnak az állampolgáraiként, ennek az országnak a sorsáért aggódva.

Van egy ilyen dac is, hogy hát menjetek ki ti, ha nem férünk meg egy légtérben! Nekünk itt a helyünk, nekik egyébként is van már Dubajban lakásuk, akkor talán használják azt.

– Láttunk olyat, hogy a Fidesz nagyon durva törvényeket lengetett be, aztán nem lett belőle semmi, vagy csak annak a torzója lett, esetleg végül az egész csak csehovi puskaként lóg azóta is a szögön. Ön szerint ez a törvény létre fog jönni ebben a formában?

– Nem szeretnék tippelni. Húsvétkor kicsit mindannyian „átverve” éreztük magunkat, hogy az Orbán Viktor által belengetett húsvéti nagytakarítás elmaradt. Akkor Lázár János be is jelentette, hogy az addigra elfogadott, a pride-ot betiltó, és a gyülekezést megnehezítő jogszabályok, illetve a gyerekvédelmi alaptörvény-módosítás, és a kettős állampolgárok állampolgárságának felfüggeszthetőségéről szóló törvénnyel ők befejezettnek tekintik ezt a nagytakarítást. És akkor most pár napja Orbán Viktor újra elővette a témát, hogy a közélet átláthatósága fontos. Ha belegondolunk, ennek a törvénynek az első előszele már évekkel ezelőtt megvolt, mégpedig az, hogy vissza kell majd utalni a külföldről érkezett adományokat vagy bevételeket. Ez kétéves történet legalább. Tehát valami hasonló gondolat már nagyon korán érlelődött ahhoz képest, hogy most van itt a törvény.

Gyanítom, hogy ennek a törvénynek már szövege is megvolt, de valamiért most jött el a pillanat, amikor ezt letették az asztalra.

Az, hogy a jogalkotás folyamata milyen tempóban fog zajlani, érdekes kérdés. Két lehetőség van. Az egyik az, hogy ezt gyorsan keresztülviszik, gyorsan nekiállnak a lehető legtöbb szervezetet lehetetlen helyzetbe hozni, hogy már a választási kampányra úgy menjünk neki, hogy legalábbis nagyon megreccsent a még létező független nyilvánosság, mert nem lesznek benne civil szervezetek, nem lesznek benne független médiumok, ami egy tragédia. De azt is eljátszhatják, és ez egy másik reális forgatókönyv, hogy egy darabig nem veszik tárgysorozatba, csak tárgyalnak róla, aztán egyszer csak majd valamikor elfogadják, valamikor kihirdetik. De itt még további jogalkotásra lesz szükség. Tehát igazából utána a kormányon múlik, hogy mikor foglalja rendeletbe azt a listát, amit a Lánczi összeállít. Tehát el lehet ezzel úgy is játszani, hogy a választásokig a témát napirenden tartjuk, és Orbán Viktor újra és újra felhevült arccal elmondja, hogy a poloskákat most már aztán kisöpörjük, és akkor a hívek megint boldogok, és már senki nem emlékszik rá, hogy ezeket a poloskákat már rég ki kellett volna söpörni, állítólag. Mind a két forgatókönyv megvalósítható. A Fidesznek mindenre van eszköze, meg az ellenkezőjére is. Most nem tudom megtippelni, milyen politikai helyzetnek kell előállni ahhoz, hogy az egyik vagy a másik forgatókönyv valósuljon meg.

– Vajon lesz itt jövőre egyáltalán egyetlen független szerkesztőség is?

– Ha ezt a törvényt úgy, ahogy most látjuk, elfogadják, akkor tényleg bármelyik független szerkesztőség levehető a térképről. Ez a lehetőség ebben a törvényben benne van. A nyilvánosság szempontjából ugyanilyen fontos a civil szervezetek léte, akik kritikát tudtak megfogalmazni szakmailag megalapozott módon, akik már eddig a Szuverenitásvédelmi Hivatal ádáz ellenségeiként jelentek meg. Ezek nélkül nincs létező és működő nyilvánosság, és működő nyilvánosság nélkül még csak imitálni sem lehet tovább a demokráciát. Az, hogy most még vannak független szerkesztőségek, az Orbán-rendszer egy legitimációs alapja, mert mindig lehetett mutogatni, hogy lám, milyen sokan kritizálják őt.

Az, hogy ezt a legitimációs alapot most önként feladni látszik a rezsim, illetve elindul ebbe az irányba, az nagyon komoly változás. Ez egy teljesen új tárgyalási pozíció az Európai Unióval szemben. Nem lesz mire hivatkozni.

Így már nem lehet azt mondani, hogy itt minden rendben van, hiszen minden pont olyan, mint mondjuk Észtországban, csak egy picit másképp fogalmaztunk, ahogy eddig ezt mindig megpróbálták előadni. Most már teljesen egyértelműen minden európai sztenderden kívül fogunk esni.

– És mi lehet az oka, hogy az Orbánék ezt bevállalják?

– Hát ez egy politológiai kérdés, és az időzítést sem tudom megmagyarázni, hogy miért mostanáig húzták. De most sok minden történik. Itt van az egész ukrán kémbotrány. Láthatóan nagyon komoly támadás indul a Tisza Párt ellen. Az is benne van a pakliban, hogy egy másik vonalon a Tisza Párt legitimitását is kétségbe vonják. Most egy sokkal durvább támadás indul, és megint nem tudjuk, hogy aztán végigmegy-e, de egy olyan offenzívát látunk, ahol minden kritikus szereplő egyszerre került célkeresztbe, mintha nem lenne vesztenivalója a rendszernek.

Ilyen brutális ágyúkkal csak akkor lőnek, amikor már a háború vége felé közelednek, és már mindegy.

Már nem érdemes bíbelődni, hogy meggyőzzük az Európai Uniót, hogy még azért vannak olyan fideszesek, akik tudnak késsel-villával enni, ezt már nem kell eljátszani. Most már bele kell adni apait-anyait, hogy egy másik, és általam nem értett koordinátarendszer szerint próbálják meg a hatalmukat stabilizálni. De ez a rendszer már nem az Európai Unióban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: