Plágiummal vádolja Enrique Iglesiast a magyar énekes, Jolly
A Mokka vendége volt Tarcsi Zoltán, művésznevén Jolly, aki az adásban kijelentette: Enrique Iglesias ellopta egy 2017-ben írt dalát, a Bűbáj és csáberőt.
A celeb ügyvédjével együtt érkezett a műsorba, ahol elmondta, szakértői testülethez fordultak, jelenleg arra várnak, hogy megállapítsák, ellopta-e Iglesias a szerzeményt. Az énekes közzétette a Facebookon a két dalt összehasonlító videót is, ebben szerinte hallható, mennyire hasonló a két dal, melyek közül az övé jelent meg előbb.
Jolly azt mondja, őt nem (csak) a pénz érdekli, ha kiderül a plágium, "ő is hivatalos szerző lesz, és megnyílik egy másik kapu a számára".
Egyebek közt ezt írta:
"Végre egy világsláger ami magyar előadótól származik csak éppen elfelejtettek engedélyt kérni tőlem a dal előadói, ez esetben: Enrique Iglessias és társelőadója Matoma. Sajos ez esetben kénytelen voltam megtenni a jogi lépéseket az ügyvédem tanácsára, hiszen súlyos összegek folynak be egy világsláger után."
A videókért lapozz: