KÉK HÍREK
A Rovatból

Piálásért büntették meg 20 lépésre onnan, ahol már szabad volt inni

A két fiatalember mindenféle zajkeltés és rendbontás nélkül beszélgetett, egy-egy sörrel a kezükben. Bírságolás után közölték velük, hogy ha egy kicsit odébb ülnek le, már nem lettek volna büntethetőek.


Tanulságos esetet osztott meg Facebookján Klock-Balog Péter, aki barátjával együtt leült a Keleti pályudvarnál egy utcai padra, hogy egy sört iszogatva beszélgessenek. Sajnos egy paddal odébb kellett volna ülniük.

Péter posztját változtatás nélkül közöljük, azzal a kiegészítéssel, hogy a "rendőrök" valószínűleg rendészek (közteresek) voltak.

TEGNAPI BÜROKRÁCIA ERROR:

Ártatlan iszogatás péntek este. Sétálgatunk a városban, szembe jön egy kisbolt, kitaláljuk, hogy veszünk 1-1 sört, majd sétálás közben megisszuk. A Keleti pályaudvarnál voltunk Jorgoszal, leültünk egy padra út közben, hogy megigyuk a kis Soproninkat. Köztudott, hogy a hetedik kerületben nem szabad közterületen alkolholt fogyasztani. A Keleti pályaudvar már a nyolcadik kerületbe tartozik, ahol szabad. Egy baj volt... A pad, ahová leültünk, még a hetedik kerülthez tartozik. A kerületek határa a Rákóczi útnál van, mi viszont 20 méterrel a 8. kerület határától ültünk, ami még 7. kerület. Beszélgettünk kultúráltan, majd megjelent 3 rendőr. Lenéző stílusban elkezdték a vállunkat veregetni, kérdezgették, hogy tudjuk-e, kik vagyunk, hol vagyunk és mit csinálunk. Erre én : Igen, a Keletinél, de ez még a hetedik kerület?" A rendőr: "Na idefigyeljen, igazolja magát rohadt gyorsan, személyit és lakcímkártyát kérek. Majd utána megbeszéljük, hányadik kerület ez." Igazoltattak, közben végig fotóztak minket megállás nélkül. Söreinket minden oldalról, minket is. Pózoltam is nekik. Gondolkodtam, hogy írok majd az ORFK-nak, küldjék át a képeket, mert ki akarom rakni Instára. Közben végig lenéző hangnemben beszéltek. "Kedves Péter és Jorgosz barátaim! Remélem, az eset jó tanulópénzként szolgál majd a törvények betartására."

Lényeg a lényeg, kaptunk egy 5000 forintos helyszíni bírságot. Ha 30 napon belül nem fizetjük be, 50 ezer...

Jorgosz mondta, hogy kidobjuk a söröket. A rendőr erre röhögve válaszol: "Hagyják, nem kell kidobni. Sétaljanak az utca elejére (20 lépés kb.), ott már megihatják nyugodtan, az ottani kolkégák már nem bírságolnak"

ÉS IGEN! Elismerem. Törvényt sértettünk. A büntetés jogos. De a hatóság fellépését nagyon szemét dolognak tartom. Áh, hányszor hívtak már ránk rendőrt... Hányszor kaptak el hasonlóért.... De minden esetben csak figyelmeztettek, hogy menjünk onnan, azt csá. A tegnapi kollégák nagyon unatkozhattak, nagyon fontosnak akarták magukat érezni. Most biztos örülnek, hogy végre bűnözőket kapcsolhattak le, akik ki mertek bontani út közben egy sört az utcán. 20 méterre a határtól, amin túl már ez nem tilos. Még ha kirívóan viselkedtünk volna, meg hangoskodtunk volna, azt mondom oké. De csak ültünk egy padon és halkan beszélgettünk, ennyi...

Bár mondták, hogy nem muszáj fizetni, elmehetünk közmunkát végezni :D

cimlap-2-1000x524

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: