SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Pataki Zita: „Minden erkölcsi szabályrendszeremet át kellett lépnem azzal, hogy bikiniben táncoltam a fiúk előtt”

Férjével, Szárnyas Attilával másodikok lettek az idei Nyerő Párosban. A meteorológiai hírszerkesztő régóta látható a képernyőn, de showműsorban most szerepelt először. Arról kérdeztük, miért döntöttek úgy, hogy bevállalják a műsort, de mesélt a nehezebb pillanatokról és a megélt konfliktusokról is.


Pataki Zita és férje, Szárnyas Attila egészen a második helyig jutott az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában, pedig egyszer ki is estek a játékból, de miután visszatérhettek, szinte mindig az élen álltak. A meteorológiai hírszerkesztőt már régóta láthatjuk a képernyőn, showműsorban azonban még nem szerepelt. Most többek között arról beszélgettünk, miért döntöttek úgy, hogy mégis bevállalják a Nyerő Párost, de Zita mesélt a nehezebb pillanatokról, és arról is, milyen volt pont Kamarás Norbiékkal ülni a döntőben, akiknek már a műsor eleje óta azt mondták: olyan, mintha a fiatalkori önmagukat látnák bennük.

- A képernyőn már régóta láthatunk téged, de showműsorban eddig még nem szerepeltél. Miért döntöttetek úgy, hogy ezt elvállaljátok?

- 24 éve dolgozom a televíziónál, és ezalatt soha egyetlen showműsorban sem szerepeltem. Viszont ez a műsor mindkettőnknek nagyon tetszett, az előző évadok alkalmával is szurkoltunk a pároknak. Úgy voltam vele, hogy ha kipróbálok egy showműsort, akkor az csak a Nyerő Páros lesz, ebben pedig Ati is támogatott. És már vágytam is erre, így kipipálhattam egy dolgot a bakancslistámon. Tudtam, hogy lesznek nehéz feladatok, viszont azt gondoltam, hogy nagy baj nem lehet, hiszen elég aktívan éljük az életünket. Mindemellett pedig a műsor témája a párkapcsolat, tudtam, hogy közöttünk nincs probléma, teljes harmóniában élünk, ezt pedig mikor máskor tehetnénk mérlegre, ha nem akkor, amikor nyugalom van körülöttünk?

- Mit szóltatok a többi párhoz?

- Próbáltunk találgatni, hogy kik lehetnek majd ott, de számunkra is csak akkor derült ki minden, amikor az összes pár megérkezett a villába. Az már elsőre lejött, hogy alig ismerek valakit, és, hogy nagyon sok a fiatal. Az értékrendünk egyébként Somfai Petiékkel egyezett meg a leginkább, de ők is jóval fiatalabbak nálunk.

Érdekes volt, amikor rájöttem, hogy én vagyok a legidősebb, ezért is mondtam, hogy rám küldték a sok szépségkirálynőt. Bár én ezt humornak szántam, de sokan nem értették.

- Nektek nem igazán voltak nagy konfliktusaitok a többiekkel. Viszont pont a modellkedéssel kapcsolatban volt olyan kijelentésed, amivel megbántottál néhány lányt. Aznap, amikor a fiúk előtt, bikiniben, a zuhany alatt kellett előadnotok egy dalt, tarthattatok egy csajos estét. Itt hangzott el az a bizonyos árucikkes mondat is, ami a lányoknak rosszul esett.

- Nálam az a nap volt a teljes mélypont.

Számomra ez egy nagyon nehéz feladat volt, hiszen minden erkölcsi szabályrendszeremet át kellett lépnem azzal, hogy bikiniben táncoltam a fiúk előtt. Magamban is csalódtam, mert korábban azt gondoltam, hogy ha jönne egy ilyen feladat, akkor arra nemet mondanék, de nem tettem, mert az volt bennem, hogy ez egy játék.

Este, amikor leültünk beszélgetni, nekem nagyon fájt, hogy az önbizalomhiány miatt magasztalnak valakit, mert megugrott egy ilyen szituációt. Holott az önbizalomhiány fejleszthető, ez nem egy állandó tényező, az erkölcsi viselkedési rendszert viszont nem lehet fejleszteni.

Az árucikk kifejezést pedig nem konkrétan rájuk használtam, azt mondtam, hogy ha egy modell kilép a kifutóra, olyan a teste, mint egy árucikk, a munkája során használja. Ezért számukra ezt a feladatot egyszerűbb megugrani, szemben egy olyan nővel, akinek ez az erkölcsi viselkedési rendszerébe nem fér bele. Hangsúlyozom, semmi gond nincs azzal, hogy másnak ez belefér, nekem viszont nem.

És hiába magyaráztam a lányoknak, hogy számomra ez egy nagy dolog volt, mert ugyan nincs önbizalomhiányom, de átléptem az erkölcsi határaimat.

- Kulcsár Edinával is beszélgettem korábban, ő azt mondta, hogy számára az ötödik estén lezajlott beszélgetés volt a legnehezebb. Itt név nélkül lehetett kérdezni bárkitől, viszont a legtöbb kérdést ők kapták. Ebben a szituációban te is megszólaltál a kapcsolatukról, illetve volt is egy reggeli beszélgetésetek, amikor elmondtad nekik, hogy felszínesnek érzed őket. Láttam, hogy a kommentelők is többször írták azt rólad, hogy “kéretlen tanácsokat” adtál nekik. Erről mi a te álláspontod?

- Soha senkinek nem adtam kéretlen tanácsokat, ezt nagyon sokan félreértették. Ebben a helyzetben Edináék nem teljesen értették, hogy mi a problémájuk a többieknek, én ekkor elmondtam nekik, hogy haldoklik a kapcsolatuk. Egyébként ez ugyanazt jelenti, mint a válság szó, amit ők használtak. Viszont a halál emlegetésével szerettem volna érzékeltetni, hogy minden véges, egy kapcsolat is lehet véges, ezért lenne fontos, hogy mielőbb tegyenek érte.

Nem az volt a célom, hogy kéretlen tanácsokat adjak, vagy, hogy megbántsam, nem is használtam bántó szavakat, csak nagyon szenvedélyes voltam. Mert nekem a férjem a legfontosabb, és engem nem érdekelne semmi, ha a harmónia közöttünk megbomlana, szinte rögtön szakemberhez fordulnék.

- Utólag visszagondolva, csinálnál már valamit másképp?

- Nem, mert a szavaimat és a tetteimet sem bántam meg.

- Egyszer kiestetek a műsorból, viszont aztán visszatérhettetek, ráadásul utána szinte minden játékot megnyertetek. Holott a műsor elején nem mindig teljesítettetek olyan jól. Ez miért volt?

- Amikor visszamentünk, akkor már azt mondtam Atinak, hogy innentől csak játsszunk, és csak egymásra fókuszáljunk. Minden mást hárítottam. Az volt a cél, hogy élvezzük, hogy együtt lehetünk, és semmi más nem számított. Kizártunk mindent, és tényleg csak a játékokra figyeltünk, ennek aztán meg is lett az eredménye.

- Egészen a döntőig jutottatok, bár végül Kamarás Norbiék nyertek. Viszont érdekes, hogy pont velük ültetek ott a legvégén, akikről már a műsor eleje óta azt mondtátok, hogy olyan, mintha a fiatalkori önmagatokat látnátok bennük. Milyen volt így döntőbe kerülni Norbiékkal?

- Én már a második napon kimondtam, hogy Norbiék ugyanazt az utat járják, amit mi, és ez a szív útja. Ők maguk is elmondták, hogy nincs tétje a kapcsolatuknak, nincs házasság, gyerek, közös vagyon, egyszerűen csak szeretik egymást, mégis, amikor érezték, hogy valami nincs rendben, szakemberhez fordultak, és mertek segítséget kérni. Már akkor azt gondoltam, hogy ezért meg is érdemlik, hogy megnyerjék a versenyt.

Értékteremtő, hogy ilyen fiatalon rájöttek, ha akarnak valamit közösen az életben, akkor az a legfontosabb, hogy olyan közös nevezőn legyenek, ami egy élethosszig kitart, hogy a problémákat megpróbálják együtt megoldani. Ők ezt tökéletesen hozták. Azért gondolom, hogy olyanok, mint amilyenek mi voltunk fiatalon, mert Ati és én is ugyanígy gondoltuk. Norbiék megérdemelték a győzelmet.

Fotó: RTL Klub/Sallak Dóra

- Számotokra mit adott a Nyerő Páros?

- Az már eleve egy nagyon fantasztikus dolog, hogy Atival együtt lehettünk, közös élményeket gyűjthettünk. Én azt gondolom, hogy minden, amit együtt élünk át, összetart. Ettől a műsortól pedig olyan élményeket kaptunk, amiről lehet beszélgetni, ami már mindig a miénk marad, és ez a legfontosabb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk