hirdetés

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Pápai Joci: „Nem volt olyan barátnőm korábban, akit ne csaltam volna meg”

A zenész elárulta, már 11 éves kora óta kapcsolatban élt, mert nem tudott egyedül lenni, de „igazi csibész fiú” volt a hűség tekintetében.

Link másolása

hirdetés

Pápai Joci nemrég az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban többek között arról is mesélt, hogy 11 éves kora óta párkapcsolatban él, és azt is elárulta: 11 és fél évesen veszítette el a szüzességét.

A zenész a Hot! Magazinnak most arról is beszélt, a felesége előtt bizony nem volt egy hűséges típus, szinte az összes akkori barátnőjét megcsalta.

"Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nagyon nagy kanállal éltem az életemet a feleségem előtt. Szerintem nem volt olyan barátnőm korábban, akit ne csaltam volna meg. Ez talán azért is volt, mert 11 és fél éves korom óta kapcsolatban élek. Bevallom, egyikből mentem a másikba.

Fiatalon, miközben valakivel együtt voltam, azt éreztem, nekem azért még tapasztalnom kell. Bennem volt a vadászösztön. Közben persze, mindig volt mellettem valaki, mert nem tudtam egyedül lenni. Érdekes, így visszagondolva, nem volt biztonságérzetem: féltem, ha nem volt kedvesem. Mondhatjuk, hogy igazi csibész fiú voltam a hűség tekintetében" - mesélte Pápai Joci.

A zenész szerint ennek az időszaknak akkor lett vége, mikor megismerte a feleségét.

hirdetés
"A nejem a legnagyobb szerelmem, a nagy Ő, már akkor is, amikor még nem vele voltam és éppen egyik csajtól mentem a másikig. Sosem tudhatja az ember, mit hoz az élet, nem tudjuk előre, miért szelídít meg bennünket valaki. Neki sikerült! Talán ez a szerelem!"

- fogalmazott a zenész.

Pápai Joci azt is elárulta, azért most is ki van téve a kísértésnek.

"Nem akarok álszent lenni: annak ellenére, hogy családapa vagyok, engem is érnek olyan hatások mint más férfiakat. Mivel ismertebb vagyok az átlagnál, biztosan jobban ki vagyok téve az ilyesfajta kísértésnek. De azért valljuk be, melyik pasinak nem esik jól, mikor egy hölgy flörtöl? Ezért ez is ösztönzi a férfiakat arra, hogy összekapják magukat, menjenek az edzőterembe, jó ruhákat viseljenek és ápoltak legyenek. Manapság ez már a nők részéről is egészséges és fontos igény a pasik felé"

- mondja a zenész, aki arról is mesélt, a feleségénél is tapasztal hasonlókat, hiszen sok pasi megnézi őt. Ő viszont nagyon büszke szerelmére, annak pedig pláne örül, hogy olyan visszajelzést kap, amitől azt érzi, hogy egy igazán csinos nő.

"Attól, hogy valaki családanya még lehet szexi"

- fogalmazott Pápai Joci.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Gáspár Laci szerint ízléstelen volt Ferenczi Kamilla produkciója

A 21 éves lány éneklése után ismét hosszan vitázott a zsűri.
Forrás: RTL Most - szmo.hu
2021. december 05.


Link másolása

hirdetés

Puskás Peti mentoráltja, Ferenczi Kamilla Whitney Houston egyik dalát énekelte el a harmadik élőshowban.

A mentorok közül először ByeAlex nevezte hamisnak az előadást, majd Gáspár Laci folytatta a zsűrizést:

Most is lehetett hallani, hogy neked nagyon jó hangod van. Bölény hangod van. Szép hangod van és tudsz is énekelni, de ezt a dalt nem tudtad elénekelni. Ez konkrétan ízléstelenül volt elénekelve. Ez túl erősen volt, túl akaratosan volt elénekelve. [...] Úgy kell énekelni, hogy az embernek a szíve megszakadjon.

Peti megdöbbenve hallgatta, ahogyan ízekre szedik mentoráltja produkcióját, de ezután Laci még folytatta:

Tudod, milyen lett? Mikor egy porcelánboltba beront az elefánt, picit olyan érzésem volt.

Gáspár Laci nem akart túl kritikus lenni, de szerinte már annyira éles a versenyhelyzet, hogy erre van szükségük. A nem jó útról el kell téríteni őket.

Egyenesen „ultra-kapufának” nevezte Kamilla produkcióját. Ezután a zsűri tagjai összeszólalkoztak, Puskás Peti egyenesen magára vette mentoráltja kritikáját.

Végül arra jutottak, hogy mindegyik versenyző megérdemli, hogy itt lehessen, de itt már többet várnak simán a jó éneklésnél.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

A Nagy Ő: a „nehézbombázó” Aleksandra felkészült, hogy a többi nő rivalizálni fog vele

Szokásához híven már a bemutatkozó estén megmutatta mije van.
Forrás: TV2 Play - szmo.hu
2021. december 05.


Link másolása

hirdetés

Vasárnap este indul A Nagy Ő, ahol Tóth Dávid kajakos keresi az igaz szerelmet. A műsorvezető Stohl András lesz.

A 21 versenyző hölgy már a bemutatkozó estén felmérhette a konkurenciát. A 24 éves Aleksandrát „nehézbombázóként” mutatták be. Már az első találkozásnál kipakolta mindenét, hiszen ő mindig ezt teszi:

Kicsit kinn van mindig mindenem

– válaszolta Aleksandra, miután egy másik nő „megdicsérte” a ruháját.

Engem a nők nem kedvelnek. Riválisnak tekintenek általában

– nyilatkozta a lány már a kameráknak.

Azonban, ezt nem mindenki gondolta így:

hirdetés
Nem látok benne konkurenciát. A Dávidhoz nem egy ilyen nő való
- mondta egy másik versenyző.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

23 éve megjósolták, hogyan fog kinézni David Beckham 2020-ban, de ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna

Az egyik labdarúgással foglalkozó magazin jósolta meg 1998-ban, hogyan fog kinézi szerintük 2020-ban az egyik leghíresebb angol focista.

Link másolása

hirdetés

Egykor a világ legszexisebb férfija címet is viselte David Beckham, akiről még 1998-ban jósolta meg egy labdarúgással foglalkozó havilap, hogyan fog kinézni 2020-ban. Hiába tartják a Manchester United és a Real Madrid egykori sztárját a foci valaha volt legnagyobb stílusikonjának, a FourFourTwo több mint húsz éve úgy vélte, hogy a szabadrúgásairól híres sztár külsejét a következő évtizedek alaposan megviselik majd.

Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettek volna, írja a 23 évvel ezelőtti fotót előtúró rajongó találata alapján a Daily Star.

A magazin jóslata alapján David Beckhamnek manapság leginkább egy utcai harcos és az egykori angol szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson közös gyermekére kellene hasonlítania. Utóbbitól kopaszodást, míg előbbitől a megritkult fogsort kellett volna örökölnie az egy évvel ezelőtti Beckhamnek, aki a bizarr jóslat ellenére mit sem veszített az évtizedek alatt sármjából és eleganciájából.

Íme a FourFourTwo 1998-as jóslata a 2020-as Becksről:

A ma már 46 éves egykori labdarúgó ezzel szemben éppen a napokban kötötte meg élete üzletét, amikor a 2022-es katari focivébé hivatalos nagykövete lett. Beckhammel két nappal ezelőtt jelent meg a jövő novemberi tornát népszerűsítő legújabb videó, amin jól játszik, hogy külseje köszönő viszonyban sincs a lap évtizedekkel ezelőtti jóslatával:

hirdetés

David Beckham manapság sikeres klubtulajdonosnak számít. Az angol sztár még 2018-ban alapított csapatot az Egyesült Államokban, de az Inter Miami csak tavaly márciusban játszhatta első meccsét a bajnokságban. A csapat edzője Beckham egykori manchesteri csapattársa, Phil Neville, míg a keret legismertebb játékosa a Real Madrid és a Napoli korábbi sztárja, Gonzalo Higuaín.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Mardoll a kiesése után: „Volt egy megérzésem, hogy így alakul majd az este”

Mardoll már nem tudta előadni a második dalát az X-Faktor harmadik élő adásában, ugyanis az első fordulóban kiesett. Azt mondja, nagyon furcsa lesz most visszatérnie a hétköznapi életbe.

Link másolása

hirdetés

Az X-Faktor 10. évadának versenyzői a harmadik élő show-ra már két produkcióval készültek. A második dalt viszont már csak öten adhatták elő, az első forduló után ugyanis összesítették a nézők szavazatait, ez alapján pedig az este első kiesője Mardoll lett.

A rapper a szombati műsor után nyilatkozott a Szeretlek Magyarországnak.

“Volt egy megérzésem, hogy így alakul majd az este, csak azt sajnálom, hogy a második dalt már nem adhattam elő. Mivel nem magyar dalaim vannak és csaj rapper vagyok, tudtam, hogy ez a verseny sajnos véges lesz számomra”

- mondja Mardoll, aki másodszor is saját dallal lépett volna fel a harmadik élő show-ban. A Get Back című számot azonban ettől függetlenül is meghallgathatjuk, hiszen egy menő klippel már szombat este megjelent.

Mardoll: Get Back

A rapper azt is elárulta, leginkább a pörgés fog hiányozni neki, hiszen ezt szerette a legjobban az egész műsor alatt.

“Furcsán hangzik, de én imádtam a folytonos stresszt, hogy mindig menni, csinálni kellett…engem ez pörget, úgy érzem, hogy ez az életem, ezt kell csinálnom. Maximalista vagyok, mindent megteszek azért, hogy egy fellépés jó legyen, és most nagyon furcsa lesz visszatérni a hétköznapi életbe”

- meséli Mardoll, aki azt mondja, természetesen továbbra is építi majd a karrierjét a jövőben.

hirdetés
“Az emberek itt az X-Faktorban csak egy kis részemet ismerhették meg. A jövőben is szeretnék sok dalt írni, fellépni...szóval ugyanezt fogom csinálni ezután is, ugyanekkora maximalizmussal, csak nem egy hatalmas stábbal, és nem ilyen jó fej lakótársakkal”

- fogalmazott a rapper.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: