SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Pamela Anderson kiköpött hasonmása a színésznő, aki őt játssza az elhíresült szexvideójáról szóló sorozatban

De a playmate exférjét alakító Sebastian Stan is elképesztően hasonlít Tommy Lee-re.


Tavaly év végén derült ki, hogy a Hulu amerikai streaming-szolgáltató minisorozatot készít Pamela Anderson és Tommy Lee viharos kapcsolatáról, amiből persze a hírhedt szexvideójuk sem maradhat ki.

A színésznő és a Mötley Crüe rockegyüttes dobosa 1995-ben szerettek egymásba, alig 3 nappal a megismerkedésük után már egybe is keltek. Mindössze három évig tartott a házasságuk, ez idő alatt két gyerekük is született, de kapcsolatuk végig nagyon viharos volt. Főleg Lee erőszakos viselkedése miatt váltak el.

A sztárpár szerelmének egyik legemlékezetesebb momentuma az volt, amikor kiszivárgott róluk egy szexvideó, amit a nászútjukon készítettek.

A felvételt egy villanyszerelő lopta el a házukból, majd töltötte fel az internetre, ahol máig elérhető. A férfi a pletykák szerint rengeteg pénzt keresett a nyilvánosságra hozott szexvideóval, Anderson és Lee viszont semmit nem kapott a bevételből.

A Pam & Tommy című nyolcrészes sorozatot most tavasszal kezdték el forgatni Craig Gillespie, az Én, Tonya című film rendezője vezetésével.

Pamela Andersont Lily James angol színésznő (A Manderley-ház asszonya, Mamma Mia! Sose hagyjuk abba, Hamupipőke) játssza, Tommy Lee-t a Marvel-filmekből ismert Sebastian Stan alakítja, Seth Rogen pedig a szexvideót ellopó villanyszerelő bőrébe bújik.

A Hulu most közzétette az első fotókat a főszereplőkről, akik elképesztően hasonlítanak az általuk megformált sztárokra.

Lily James szinte kiköpött hasonmása a fiatal Pamelának ezen a képen.

Egyébként meg így néz ki:

Sebastian Stan átalakulása is nagyon jól sikerült.

A színész amúgy ilyen nem Tommy Lee-ként:

A legmenőbb azonban egyértelműen a közös fotójuk lett, amely egy klasszikus kép újraalkotása lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.


Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.

„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”

– nyilatkozta a Blikknek.

A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.

„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.

A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.

Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János felidézte a drámai pillanatokat, amikor Márkus László meghalt
Gálvölgyi János felidézte Márkus László utolsó perceit, aki egy szilveszteri műsor felvételén lett rosszul. A színészlegenda ma lenne 99 éves, ez alkalomból Bodrogi Gyula is megemlékezett a pályatársról.


„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János közel negyven év után is élesen emlékszik azokra a pillanatokra, amikor Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja összeesett az öltözőben.

A legendás színész most lenne 99 éves. Ennek alkalmából idézte fel a drámai eseményeket a pályatárs, Bodrogi Gyulával együtt a Blikknek.

Gálvölgyi János elmesélte az 1985. december 30-i este történéseit. A Kongresszusi Központban egy szilveszteri műsor felvételére készültek éppen, ahol többek között ők is szerepeltek: „Beléptem az öltözőbe, ő ott ült a kanapén. Majd hirtelen hátradobta magát, elkezdett agonizálni. Mesterségesen lélegeztettük az ügyeletes orvossal, aztán megjött a mentő és kiküldtek”.

„Éreztem, hogy már a karjaimban meghalt…” – mondta a színész.

Bodrogi Gyula is ott volt aznap este. Elmesélte, hogy a kollégák először azt hitték, Márkus csak a szokásos módon viccel, de hamar kiderült, hogy a helyzet drámai. Az öltözőből kilépő Gálvölgyi és Körmendi János már sápadt arccal léptek és mondták, hogy Márkus rosszul lett.

„Hiába jött gyorsan a mentő, Laci már soha nem tért magához.”

Bodrogi szerint a „Színészkirály” felirat a sírján találó, de ő inkább „abszolút színésznek” nevezné. Szerinte Márkus László maximalista volt, aki nem viselte el a tehetségtelenséget és a középszerűséget.

„Ha valaki vagy valami nem tetszett neki, finoman, de annál fájdalmasabban, maró gúnnyal beszélt róla. Megszámlálhatatlan embert sértett meg” – emlékezett vissza Bodrogi.

Elárulta, hogy olykor még provokálták is a színészt. „Emlékszem, Szentendrén, a Duna-parton ültünk egy tábortűz körül, és direkt bedobtunk neki neveket, ő pedig gúnyos megjegyzéssel válaszolt” – mesélte.

A Kossuth-díjas Márkus László 58 évesen hunyt el. Leukémiával küzött, a szakmában tudtak róla, de ő maga nem beszélt a betegségéről, és zokszó nélkül viselte a kezeléseket, miközben folyamatosan játszott. Utolsó napján is fellépésre indult, de már a taxiban sem érezte jól magát. Miután az öltözőben rosszul lett, a Tétényi úti kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

„A színpadon vagyok az igazi, az életben szerepet játszom…” – mondta egyszer magáról.

A színész magánéletéről szinte semmit nem lehetett tudni, csak annyit, hogy az édesanyjával élt. Az élete a színészet volt, színházban, filmben. Pályatársai szerint sokszor kibírhatatlan volt, és voltak többen, akik rettegtek a gúnyos, maró megjegyzéseitől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk